Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Biztos mindenki emlékszik közületek az egy héttel ezelőtt feltöltött képemre, mely a Kisalföld Volán rt. egyik autóbuszának motorterét ábrázolta. Itt a fórumon néhány dolgot vetettem fel ezzel kapcsolatban. Ilyen volt a -szerintem- nem megfelelő hőszigetelés illetve annak leromlott állapota.
Biztos vagyok benne, hogy A Kisalföld Volán Rt. vezetőinek "nem esett jól" ez a hozzászólás és talán nekem (nekünk) nem is szabadna ilyen dolgokkal foglalkozni, nemhogy fotókat készíteni hasonló, kevésbé jó állapotú autóbuszokról. A múlt hét egyik napján felfigyeltem néhány változásra ezen az említett autóbuszon illetve annak motorterében. Az általam veszélyesnek vélt részei a hőszigetelésnek eltűntek illetve javításuk megtörtént. Az autóbusz motorterének volt egy másik, kifogásolható része is. Ez a rész egy az utastérből is megközelíthető fedél amelyre szintén rossz állapota miatt próbáltam felhívni a figyelmet. Hatalmas meglepetésemre ez a fedél is rendkívül jó módon szerelve lett és kevésbé tűnik balestveszélyesnek, mint azelőtt tűnt (tűnhetett).
Ezúton szertném megköszönni a Kisalföld Volán Rt. figyelmét, amivel ezt a fórumot, illetve minket illet. Ezenkívül azt a cselekvőképességet, mely részükről (ha nem is mindíg azonnal) de megmutatkozik az utasok illetve alkalmazottaik érdekében. Nem biztos, hogy ezt minden magyar üzemeltető így csinálja, (természetesen lehetne ennél jobban is) de példa lehet ez a magatartás sok mindenkinek ezen a területen.
(Ez természetesen az én véleményem, amely személyes tapasztalataimon alapul, természetes, hogy nem egyedüli vélemény de ezt el akartam mondani nektek illetve a Kisalföld Volán Rt., minket figyelő munkatársainak)
Hééé, én nem megyek be Morcheeba-ra, mert nem szeretem!! :) Én kőkeményen metál vagy hard rock együttesekre mentem be. Például: Moby Dick, Replika.... Én ilyen kemény csávó vagyok! :))))
Lehet, hogy te elvből nem készítesz ilyen vagy ehhez hasonló fotót, hidd el, nekem sem ez a hobbim. Ez egy kirívó példa Győr közlekedésében, ami szvsz. megengedhetetlen, mivel lehet, hogy balesetveszélyes. Ezért ez egy enyhe figyelemfelhívás illetve "témaadás" szeretett volna lenni. Ezzel a fotóval nem a "népszerűségünk" rontása volt a célom, hanem a figyelem felhívása a "csodás" szerviz tevékenységre. Ha ezzel nem értesz egyet, vagy romboló hatásúnak tartod, kérd hozzászólásom eltávolítását. Egyébként úgy gondolom, hogy a problémákat nem kell a szőnyeg alá söpörni, vagy ebben az esetben lezárni a motorháztetőt, azt' Jónapot! ...
Ez az én véleményem. Különbözik a tiédtől, viszont egyébiránt igazad van. Több ilyen jellegű fotót, nem fogok itt közölni!
Én elvből nem készítek ilyen negatív fotót. Az ilyenek miatt bizalmatlanok a fotósokkal, s az ilyenek is közrejátszanak a nehézkes vagy lehetetlen telephelyi fotózásokba.
Ha minden igaz, akkor a 3. ajtó mögül lehet elérni a kipufogódobot. Majd lefotózom, milyen anyagból van.. Van rajta (belső felén) a motorháztetőhöz hasonló ?hőálló? borítás, viszont már szét van rohadva az egész, szóval már látszik a farost, vagy préselt, vagy akármilyen, de fa lemez! Amikor benéztem és levettem a borítást, 1. az hogy leszakadt szinte szó szerint, mert alig tatotta valami, de olyan állapotban volt (van) hogy szétesik (a rohadástól). Mindez (ha minden igaz) pont a kipufogó mellett.) Egyébként 60-70 fok körüli volt ott a hőmérsékelt. A másik, hogy biztos közel van a motor lletve a forró alakatrészek a belső- , hátsó borításhoz, de nagyobb melegben úgy felforrósodik ez az ülések mögötti illetve általában az egész utastér hátsó része is, hogy kellemetlen. (Ez rossz hőszigetelésre utal?)
Szóval a lényeg: ha nem is hajlamos meggyulladni egyszerűen a motorháztetőn ez az anyag, de azért nem szégyen, hogy pont a motor környéke van ilyen állapotban?
Első ránézésre a győri 412-es motorterében nem látok olyan olajosnak látszó részt, ami forró (pl. motorblokk, kipuffogó) részhz érhet. Ettől még beljebb lehet. Ennél a busznál is jobb oldalt van a kifuggó függőlegesen.
Úgy tudom, a mi kocsijainknál a kipufogódob volt a tűzfészek, ami a karosszéria jobb felső sarkában van, függőlegesen, és a motorolajtartály alatt nem volt csepptálca, így az olaj pont a forró kipufogókönyökre csöpögött rá.
Ez már egy tűzvédelmi átalakításon átesett kocsi motortere (azaz, pontosan a már egyszer leégett BPI-055 -é).
Teletették védőlemezekkel a turbo környékét, és terelőtálcát tettek a motorolajtartály alá (az a piros tartály az), valamint tűzálló szigetelőanyaggal bélelték ki az egész gépteret.
Ja és nem építették vissza belé a "fürdőkádat", így teljesen zárt a hátfala a kicsikének.