És mi van, ha ez a szimuláció úgy van megtervezve, hogy az alanyai maguk is erőforrások, vagyis ha elfogynak az erőforrások, akkor lényegében megszűnnek azok, akik észrevehetnék, hogy elfogytak az erőforrások és ez csak egy szimuláció? Mert ha én tervezném, szerintem így lenne a "legköltséghatékonyabb".
"A részletgazdagság kérdése tehát kulcskérdés: ha kevés volt a rendelkezésre álló erőforrás, könnyebb lesz lebuktatni a szimulációt."
Még kulcskérdések a lebuktatáshoz: szellemi fogyatékos volt-e a programozó, titkolni akarják-e egyáltalán a szimulációt, nem fogják-e kólával leönteni a gépeket, pikkel-e rám az időjárás joystickját tekergető bakfis, jól belenyomták-e a csatlakozót a fejembe, vagy csak úgy tessék-lássék módjára.
"... ami egy adott rendszeren belül van, az nem lehet magasabb rendű a rendszer egészénél. Ez pedig azt is jelenti, hogy az ember nem ismerheti meg teljesen az univerzumot, amelyben él."
Most sajnos jön egy kis sci-fi:
Ha oly módon vagyok rendszeren belül, hogy fejemen egy sisakkal csatlakozom, s bent kissé belefeledkezve a játékba, elfelejtem, hogy valójában "kintről vagyok bent", akkor a benti megismeréssel gondok lehetnek.
Ha azonban megjön a felismerés - kezdetben talán csak elbizonytalanodás -, hogy az univerzum virtuális, és bent "eszembe jutok", akkor, ha operatívan nem is, de a gondolkodás nézőpontját tekintve lényegében már kint vagyok.
Az meg nyilván nem is kérdés, hogy kint megismerhetem a benti univerzumot.
Ha a világ egy szimuláció, egy másik világból generált univerzum, akkor annyiban érdekes a részletgazdagság, amennyiben elhisszük, hogy egyetlen univerzumban sem korlátlanul állnak rendelkezésre az erőforrások.
Az erőforrás korlátozottsága - ha tetszik költséges volta - azt eredményezi, hogy minden "felbontáshoz" tartozik egy költségszint. A 640x480-as és az 1024x768-as felbontás nem ugyanannyiba kerül, sem elektromos áram fogyasztásban, sem gépidőben, sem pedig szoftver fejlesztő mérnöki óradíjban. Amikor eldől a részletgazdagság kérdése, akkor az univerzum természeti törvényeinek egyes sarokkövei is rögzülnek. Ott bent pedig állandóan felvetik velük kapcsolatban a "miért pont ..." kezdetű kérdéseket.
Ahogy már írtam is:
"Gondold meg, ha Te lennél az a szoftverfejlesztő, aki a szimulációban szereplő emberek, karakterek testének felépítéséért felelős team-et vezeted, vajon hány bit információra lenne szükséged ahhoz, hogy egy emberi testet leírj azon a szinten, hogy azt az embrió utána maga fel is építse. Tehát nem azon a szinten, hogy ott van hogy kellene kinéznie a végén, hanem úgy, hogy az építés összes részfeladata, szerszáma ütemterve is ott van és a végén még életre is kel. (sőt felnőve még fórumozni is tud. ;-)
Ha én lennék a team vezetője, megpróbálnám elérni, hogy objektumokkal dolgozhassak, amelyeket az adott kívánalmaknak megfelelően paraméterezek. Ez esetben, csak az objektum kódját és a korrekciós paraméter aktuális adatait kell rögzítenem.
Na, most akkor nézzél utána, mennyi gén van egy emberi DNS-ben?"
Abból, hogy az univerzum virtuális, egyáltalán nem következik, hogy a fenntartására korlátlanul állnak rendelkezésre erőforrások. A részletgazdagság kérdése tehát kulcskérdés: ha kevés volt a rendelkezésre álló erőforrás, könnyebb lesz lebuktatni a szimulációt.
Teljesen lényegtelen a részletgazdagság, mert ha a világ valóban virtuális, akkor valakinek/valaminek megvan az erőforrása ahhoz, hogy ezt működtesse függetlenül attól, hogy mi el tudjuk-e képzelni vagy sem.
Egyrészt: mi van akkor, ha a teljes sok adatra van szüksége? Nehezebb megoldani. És? Másrészt, ha pl. magasabbrendű agyi struktúrákat ingerel a szimulátor, pl. "Kovács István barátom"- emléklenyomatáért felelős hálózatot, nem kell az összes részletet kódolni.
Látom, kicsit elszakadtatok az alapkérdéstől, a mostani témához olvastam valamit, erről mi a véleményetek?
"- Fizikusok azt tartják: ami egy adott rendszeren belül van, az nem lehet magasabb rendű a rendszer egészénél. Ez pedig azt is jelenti, hogy az ember nem ismerheti meg teljesen az univerzumot, amelyben él. Megerősíti-e ezt a tételt a pszichológus?
- Igen. Egy magasabb struktúra megismerhet egy alacsonyabbat. Belülről viszont csak részleteket tudunk felfogni: érzelmet, érzékelést; az egészről csupán modelljeink, illetve hipotéziseink vannak. A teljesség nem megismerhető. A pszichológia nagy kérdése az, hogy emberi intellektussal megismerhető-e maga az emberi lét. Én kételkedem ebben. Optimistábbak azt mondják, hogy a felhalmozott tudás túlsegítheti a megismerést ezen a korláton. A polihisztor tudománytörténész, László Ervin egy most megjelent könyvében így ír: "Az agy - a test egyik szerve, így bármely tudat, amely vizsgálni kezdi, voltaképp az agyra is hat. Vagyis az a probléma, hogy az agy megismerheti-e önmagát." (Popper Péter)
Minél bonyolultabb (részletgazdagabb) egy előállítandó objektum, annál több adatra van szükség ahhoz, hogy a "gyártás" végeredménye a tervnek megfelelő legyen.
A terv nyilván a "részletek teljes gazdagságát" tartalmazza, hiszen az egypetéjű ikrek esetében sikerül elég tisztességesen "hozni az elvártakat".
Nicktársunkra gondoltam, illetve az ő véleményére a "Definiálja valaki isten fogalmát?!?" nevű topikból.
Bizonyára van olyan nézőpont, amelyből a kérdésfeltevésem értelmetlen, s Te talán épp egy ilyenből nézel most ide. Ezzel nincs gond. Azért nyugodtan kukkants be később is.
Ha azonban van kedved, időd, akkor várom a carnapi alapokról induló bizonyíthatóság, illetve cáfolhatóság következményeit az alapkérdésemre.
Ha carnap-ot emlegeted - persze kérdés melyiket - akkor szvsz elég elolvasni amit onnan elindulva bizonyíthatóság avagy cáfolhatóság kapcsán összeszedtek.
És máris legalábbis értelmetlenné válik az alap kérdésfeltevésed, mégha válaszod nem is lesz.
Egyébként engem ilyen formában ez a kérdés kevéssé érdekel, de sok sikert.
Olvasta valaki PHILIP K. DICK Palmer Eldritch három stigmája című könyvét?
"A férfi volt Walt. Volt egy Jaguar XXB sportsiklója, ami óránként simán hozta a tizenötezer mérföldet. Az inge olasz volt, a cipője angol. Kinyitotta a szemét, és tekintetével a kis G. E.-órás tévét kereste az ágya mellett. …
A fürdőszobában vizet fröcskölt az arcára, majd bekente borotvahabbal, és nekilátott borotválkozni. És mialatt a tükörben bámulva magát borotválkozott, észrevett egy cédulát a tükör szélén, a saját keze írásával.
EZ EGY ILLÚZIÓ. TE SAM REGAN VAGY, TELEPES A MARSON. JÓL HASZNÁLD KI AZ ÁTVÁLTOZÁSI IDŐT, HAVER. HÍVD FEL PATET, PRONTO!Aláírás: Sam Regan.Illúzió, gondolta, és a keze megállt a levegőben. Milyen értelemben? Próbált visszaemlékezni: Sam Regan és a Mars, a nyomasztó telepesbunker… igen, homályosan rémlett valami, de távoli volt, zavaros, csöppet se meggyőző. Vállat vont, aztán folytatta a borotválkozást, értetlenül és kicsit lehangoltan. Jól van, tegyük fel, hogy a cédula igazat mond, talán valóban emlékszik arra a másik világra, arra a nyomorúságos féléletre, a kényszerű száműzetésre a szokatlan környezetben.Miért kéne tönkretennie azt, ami most van? Lekapta a cédulát, összegyűrte és a hulladékcsúszdába dobta. A borotválkozás befejeztével vidfonon felhívta Patet."
Mi a véleményetek a virtuális világnak erről a megközelítéséről?
Nem baj van vele, csak épp nem szeretem. Még tinédzser koromban olvastam párat, Lem-et, Nemerét, pár oroszt, és nem tetszett. Na, sziasztok, én kiszállok ebből a témából, elolvastam a másik topiknyitót is, jó szórakozást, egészséges vitatkozást kívánok Mumuval!
Nem, nem szeretem ezt az irodalmat. Én inkább egy hülye ábrándozós-romantikus-szentimentalista vagyok. Nem is tudom, miért szóltam ehhez a Te témádhoz. Remélem idetalál valaki, akivel jobban el tudsz beszélgetni.
