A Koran mellett a hit alapjanak tekintett mondasokrol szolna ez a topik - a mondasok igazsagarol - es arrol, hogy miert kerdojelezik meg egyes muszlimok ezeket manapsag.
Ami az állampolgárság biztosítását illeti, nem hiszem, hogy ez az "idegen hatások az Iszlámra" kategóriába tartozna, egyszerű társadalmi jelenség-egy jóléti állam próbálja megtartani magának az előnyöket, amiket ez a biztosítás jelent.
Egy kuvaiti állampolgár ha megnősül, 5 éven belül házat kap, pl-ilyen előnyök mellett az ilyesmit valóban nem osztogatják, de ez aligha hindu vagy bármilyen hatás, gondolom gazdasági megfontolások.
Szerintem csak részben van igazad amikor mondjuk a Londoni rétegződést hasonlítod össze az Öböl-belivel.
Ugyanis, a nyugati társadalmakban, bár valóban egyre inkább kialakul egy születési/származási alapon szerveződő szegregáció, és a társadalmi rétegek közti mobilitás lassul, a jogrendszer, legalábbis elvileg az ott lakók zömének ugyanolyan jogokat biztosít. (A bevándorló, nem állampolgároknak ugyan ott sem, de egyrészt azok a társadalom csak kise részét teszik ki, ráadásul lehetőségük van az állampolgárság elnyerésére)
Evvel szemben az Öböl-országok, pl Kuvait esetében "állampolgásággal" csak az ott élők kisebbsége rendelkezik, ráadásul az állampolgársággal nem rendelkező, ám ott élőknek nem sok esélyük van az állampolgárság megszerzésére.
Ergo az állampolgárok, mint a lakosság kisebb részét kitevő népesség rendelkezik a politikai jogok egésze, a szociális jogok és ellátások nagy része felett, illetve jogilag garantált előnye van a magánvállalkozások terén is.
Státusuk, gyakorlatilag megegyezik a közép-európai nemesség státusával és eszményével. Ami a legviccesebb az egészben, hogy ez egyértelműen a nyugati rendszerű állameszme, és jogrendszer átvételének a következménye, egy attól teljesen idegen társadalomban.
A kaszotsodásnak semmi köze az iszlámt ársadalmakhoz, ez a Perzsa-öbölben létrejött jelenség, ami megvan más hirtelen meggazdagodott társadalmakban is-ennek nyoma sincs pl. Marokkóban, Jordániában vagy Indonéziában, amik szintén iszlám társadalmaknak számítanak (azt hiszem). szerintem túlzás mindenféle "hatással" magyarázni, kint járt ismerőseim szernt ugyanez a jelenség fiygelhető meg pl. Londonban is, ahol már alig élnek őslakosok: felül van a brit (Öböl-állampolgár), aztán a nyugat-európaiak (Öbölben ez megfelel az angolnak, amerikainak..), lent a kelet-európaiak (mi is ideszámítunk nekik), ez megfelel a filippínóknak és a gazdag, szellemi munkát végző indiaiaknak az Öbölben, legalul pedig a jamaikai, illetve egyébb sziníesbőrű népek-ez az Öbölben megfelel mondjuk a bangladesiek "kasztjának".
Alapvetően igazad van abban, a különböző vallások, kultúrák hatással vannak az iszlám vallásgyakorlatára. Sőt, abban is igazad van, hogy ennek egyik fontos útja a hadithok gyártása.
Viszont szerintem a hindu vallásnak túl nagy jelentőséget tulajdonítasz:
- a fiúgyerek születése a hagyományosan patriarchális társadalmakban kiemelt jelentőségű. (Ahogy mondtad, pl. Indiában is, de Pakiban, vagy Közép-Ázsiában, ill. a Távol-Keleten is). Más helyeken, pl. a hagyományosan matrilokális Indonéziában, vagy a matriarchális szaharai térségben nem így van.
nem korani gyakorlat szerint a muszlimok tobbsege birkat aldoz-mig lanygyermek szuleteset jo- ha egy-ket csirkes partival unnepli meg .
-szerintem itt túlzol. Lehet, hogy abban a városban, országban, ahol te élsz, így van, máshol mások a szokások. (megjegyzem valszeg. a szokások országon belül is változnak)
Bar a kozelkeleten mar kiment a divatbol de bangladesben meg tartja magat a muszlimok koreben . Nyuzsognek a kilenc- tiz eves elvalt asszonyok-akiket hazazavarnak meg mielott erett fejjel gondolhatnanak hazastarsi kotelessegeikre . persze dicsosegere mindazoknak- akik fennen hirdetik azt a nem- korani allitast- miszerint mohamed profeta egy kislanyt vett felesegul .
-Ezt a témát szerintem már elég sokszor tárgyaltuk. Egyébként valszeg a bangladeshi gyakorlat nem - még tartja magát - jellegű. Kelet-Indiától, Indokínán át Kínáig az gyermek eladása/gyerekházasság/gyerekrabszolgaság intézménye hagyományosan megvolt. ettől szerintem lényegesen különbözik az afrika szaharai térségében mind a mai napig jellemző korai (akár születéskor megkötött) házasság, ami azonban a nő nagykorúvá válásáig nem hálható el, és mind a férfi, mind a nő joga a házasságtól való visszalépés.
(Ez a szokás egyébként valszeg a nomád, félnomád életmódból fakad, amely egyszerűen kizárja azt hogy a leendő házastársak megismerjék egymást. Ilyen módon két megoldást alkalmaznak. Vagy a lány, ill. fiú kiskorában a házastárshoz kerül, ahol együtt nőnek fel, és ha nem történik nagy öri-hari, akkor simán belépnek a "tényleges" házasságba. A másik megoldás a Nyugat Szaharában elterjedt, ahol a nomád - muszlim - törzsek évente egyszer, néhány nagyobb központban összegyűlnek, és itt -kvázi vásárt tartanak. A férfik kifestik magukat és táncolnak, míg a házasodó korban lévő lányok ez alapján választanak közülük. Akit kiválasztottak, avval összeházasodnak. egyenlőre időlegesen, és ha egy év után is rendben van a dolog, akkor véglegesítik a házasságot, és elhálják azt)
Ha végiggondolod, az a kritérium, amit te állítasz - hogy egy felnőtt nő, saját döntése alapján felelősen válasszon partnert, ezekben a társadalmakban egyszerűen nem működhet. A nomád nemzetségek, családok gyakorlatilag alig találkoznak egymással, így olyan kapcsolatra, ahol ténylegesen megismerhetik egymást az emberek, csakis családon belül lenne lehetőség. (Ami pedig beltenyészethez, és az ebből fakadó gáz dolgokhoz vezetne). A nomád népek esetében tehát a gyerekházasságon, és vagy a hirtelen választás alapján működő házasságon kívül egyszerűen nincs más megoldás a párok összehozására.
-Ettől pedig még nem pedofilok, és nem perverzek. Csak élni akarnak. És ne felejtsd el, hogy Mohammed ilyen nomád, félnomád környezetben élt. Tehát az, a történeti források alapján eléggé biztosnak látszó dolog, miszerint Aishát még gyerekként jegyzete el, ill. később házasodott vele, de a házasságot később hálta el vele, az adott társadalmi környzet teljesen érthető és funkcionális gyakorlata volt.
A kasztosodás meg szerintem nem hadithok által alátámasztott jelenség. Egyszerűen csak az adott társadalmak jellemző tulajdonsága. Itt azonban tényelg megvan az indiai hatás. Az ilyen kaszt-szerű besorolás legerősebben tényleg pakiban és bangladeshben él, illetve erős az öböl-térségében is. Bár szerintem ezt sem szabad összekeverni avval a tradicionális társadalmakra egyébként jellemző dologgal, hogy a társadalmi mobilitás eleve alacsonyab szinten van, és az, hogy a gyerekek az apa foglalkozását folytatják, tök természetes dolog.
Illetve van még egy érdekes jelenség, szerintem pont az öbölben. Ugyanis korábban az arab országokban olyan, hogy állampolgárság nem létezett. A közösségek vallási, területi, foglalkozási alapon szerveződtek. Azonban a XX. században megjelent az állampolgárság intézménye. Viszont az olajtartalékok felfedezésével, illetve az ide történő nagymértékű bevándorlással, vendégmunkával, kialakult egy olyan társadalom, ahol az "állampolgárok" gyakorlatilag egy kivételezett, különálló kaszttá alakultak. (mivel azonban az állampolgárság gyak. kizárólag születési alapon működik, létrejött egy olyan születési alapú "rend", ami a középkori európai nemességhez hasonló jogokat élvez.)
Tehát a vicces az, hogy az a nyugati jogrendszer, ami itt európában a rendi társadalom, a születési előjogok felszámolásához vezetett, addig az öbölben éppen ilyen születési előjogkra épülő rendi társadalmakat alakított ki. (amelyek korábban nem voltak az iszlám világban)
Tovabbra is azt javaslom- hogy mi muszlimok eljunk a koran utmutatasa szerint !
Az iszlam gyakorlata es a hindu vallas hatasa
A Koran altal felallitott szabalyokat sok esetben modositjak a hagyomanyok – a Mohamed profetanak tulajdonitott mondasok- vagy szokasok . Igy a mai muszlimok eletet- nagyon sok hatas szabja meg- bar legtobben szentul hiszik- hogy a koran altal javasolt uton haladnak valojaban azonban- ezek amondasok sokszor arra valok- hogy nem iszlami szokasoknak helyet adjanak . lehetetlen fel nem fedezni a zsido- az arab torzsi- a bizanci- a perzsa- es az indiai hatast ezekben a gyakorlatokban .
Most az indiai hatasra szeretnem felhivni a figyelmet :
Egy hindu ferfi szent kotelessege a fiu utod nemzese . Emiatt valahgy a lanygyermeknek nemigen orulnek .
Bar a koran szavai - hogy nok es ferfiak egyenloek – nem korani gyakorlatszerint a muszlimok tobbsege fiu gyermek szuletese eseten birkat aldoz-mig lanygyermek szuleteset jo- ha egy-ket csirkes partival unnepli meg .
.
Mig a fiu gyermeket ajandeknak tekintik-addig a lanygyermeket kihivasnak – a hadithok szerint .
Bar a koran vilagosan utal ra- hogy a hitetlenek egyik jellemzoje – hogy elsotetul az arcuk- mikor lanygyermek szuleteset halljak – ez megis sok muszlim ferfit es not jellemez manapsag .
A gyermekhazassagok is jellemzik a hindu vallast.
Bar a kozelkeleten mar kiment a divatbol de bangladesben meg tartja magat a muszlimok koreben . Nyuzsognek a kilenc- tiz eves elvalt asszonyok-akiket hazazavarnak meg mielott erett fejjel gondolhatnanak hazastarsi kotelessegeikre . persze dicsosegere mindazoknak- akik fennen hirdetik azt a nem- korani allitast- miszerint mohamed profeta egy kislanyt vett felesegul .
A hindu lanyokat arra nevelik- hogy ferjuket istenkent tiszteljek .
A koran tobb helyen vilagosan allitja- hogy isten es ember koze senki sem allhat . ezzel szemben a hadithok- odaig mereszkednek ,hogy azt allitjak a feleseg csak akkor lephet a paradicsomba- ha a ferje elegedett volt vele . mas hadith azt allitja- hogy ha a ferj azt keri- hogy hordjon el egy hegyet a feleseg-akkor a nonek ez szent kotelessege ..
A koran viszont azt allitja- hogy a hivo no es ferfi egymas szovetsegesei – es nem alrandeltje egyik a masiknak !
Az ozvegyekkel valo banasmod
A szati mar kiment divatbol – de az ozvegyeknek nincs tul sok joguk tovabbra sem
A hindu vallas szerint.
A koran semmitolsem fosztja meg az ozvegyasszonyt . ujrahazasodhat . Ehhez kepest – ismerek arab orszagokat- ahol a rokonsag- felnott gyerekek – ismerosok- teljes megveteset vivja ki azt az ozvegyasszonyt-aki elni mer e korani jogaval.
A kasztosodas
A hindu vallas kasztokba szervezi a tarsadalmat. A koran szerint minden ember egyenlo . ehhez kepest vannak arab orszagok-ahol a hentes- a borbely - az enekes- es csaladja nem hazasodik mas foglalkozasu emberekkel- mert annyira lenezettek . es akik igy elnek ezt biztos meg tudjak indokolni egy hadith-tal !
Tovabbra is azt javaslom- hogy mi muszlimok eljunk a koran utmutatasa szerint !
azonban a lenyegen nem valtoztat- a. H. muawiyaa kegyenc volt . a szunni hadithok 80 %-a pedig tle szarmazik .tehat a kor politikaja jocskan ranyomta a bleyeget .
Azért ez sem helytálló. A szunni hagyomány szerint Abu Hureyra nem foglalt állást Ali és Muawiya küzdelmeiben. Más kérdés, hogy - lévén nem Perzsiában telepedett le, elfogadta Muawiya uralmát - mint ahogy a legtöbb muszlim annak idején.
Az, a kép, amit te abu Hureyráról közöltél, alapvetően a shíita történeti hagyomány része. Erről azonban később.
Am Omar meggyilkolasa utan Abu H. lett az uj urak a Muaway kedvence –es tovabb nyilatkoztatta ki a mondasokat – melyek urai legfobb politikai ellenfelet Alit mocskoltak – es malyek kiszolgaltak az uralkodo osztaly erdekeit .
Nos, ezen állítás egy része könnyen ellenőrizhető. Ha hozzáférsz bármilyen hadith-gyűjteményhez, kérlek hozz legalább egy olyan Abu Hureyra által közölt hadith-t, ami Ali mocskolja. (Megsúgom, nem fogsz találni). Persze nem véletlenül utaltam előbb a shíita hagyományra. Ugyanis a shíita hagyománynak abu Hureyra által közölt hagyományokkal, (csakúgy, mint az Aisha által közöltekkel) a legfőbb baja, hogy nem támasztják alá Ali "imámságát", és a "tévedhetetlen imám" Isten által ijelölt vezetőként való tiszteletét.
Alit egyszerűen, mint Mohammed egyik, tiszteletre méltó társát kezelik. Ez persze a shíita felfogásban nyilvánvalóa mocskolódásnak tűnik, hiszen elutasítja az imám-tant, amely az Usul ad Din (a hit gyökerei - a shíita teológia 5 alaptétele) egyike - ilyen módon a shia szempontjából egyszerűen hitetlenség.
Igen neked van igazad az uralkodok sorrendjeben - en valamit elneztem .
azonban a lenyegen nem valtoztat- a. H. muawiyaa kegyenc volt . a szunni hadithok 80 %-a pedig tle szarmazik .tehat a kor politikaja jocskan ranyomta a bleyeget .
Akbar Shah Najeebadadi: The history of Islam Vol1 (Darussalam 2000)
W. Montgomery Watt: Az iszlám rövid története (Akkord, 1996)
... meg eddig minden általam olvasott a kalifátus korai történetével foglalkozó könyv.
P.S.: Légyszives ne tulajdoníts nekem olyat amit nem mondtam. Nem az angol nyelvű forrásokról nyilatkoztam negatívan (jórészt én is ilyenekből tájékozódom), hanem arról az egyről, amit te lefordítottál, és közöltél itt a fórumon. Annyi történt, hogy egyszerűen utánanéztem, hogy honnan vehetted az infokat, amiket előbb beírtál. Ez egy több oldalon is fellelhető, angol nyelvű szöveg volt.
Kedves Ikaljan !
En barhol is nezem- barhkitol erdeklodom a kornyezetemben- mindenki ugy tudja az uralkodok sorrendjet- mintahogy leirtam .
Nem tudom- hogy angolszasz volt e a forrasom – pedig szivesen leirtam volna . Sajonos- egyszer regen elemntettem a cikket szerzo nelkul- es most nem tudom ellenrozini . Es tudod miert nem ? mert ebben a csodalatos iszlam tudosok altal szbalyozott vilagban- ahol most elek- nem turik a mas velemnyt-es siman leitltottak azokat az oldalakat .'nincs kenyszer a vallasban " ez all a koranban . ugy tunik nekem egyre inkabb- hogy ugyet sem vetnek a koran szavaira errefele.
Soraidbol ugy tunt- mintha eliteloleg nyiltakoznal az angolszasz forrasokrol . Pedig miert is ? mit is mond a koran ? kik is fogjak a vallast megrontani ? Az angolszaszok ? Ugye nem .A zsidok ? Ugye nem . Akkor kik is lesznek azok ?
Igazad van. Bukhari leírta az Abu Hureyra által közölt hadithokat. És, mint te is írtad, ő is leírta, hogy ezek ahad hadithok. És?
A baj az lenne, ha nem írta volna oda, vagy azt állítaná, hogy mutawatir hadithok lennének.
(Megjegyzem az hogy egy hadith ahad, nem jelenti feltétlenül, hogy egy kommentátortól származna)
De szerintem érdemes lenne egy kicsit rendszerezni, hogy milyen hadithok is vannak, illetve hogy épül fel hagyományosan a hadithok rendszerezésre:
Összesen 5 alapvető szempontot különböztetünk meg:
Szóval egy hadith leírása tartalmazza a következőket
1. Isnad szempontjából
musnad - földrajzi, életrajzi, stb. szempontok alapján az Isnad megszakítatlan
muttasil - amelyik hadith csak a Próféta egy társáig megy vissza.
mursal - amikor a hadith csak a próféta társához megy vissza, és hiányzik belőle a taraf rész - azaz a hadith keletkezésének körülményeit tartalmazó rész.
muntaqi - ha az Isnad megtörik
mu'adal - ha az Isnadból legalább két egymást követő közlő hiányzik.
mu'allaq - ha a közlő közvetlenül a Prófétára hivatkozik
2. Az egymástól független Isnadok számától függően
mutawatir - azaz olyan hadith, amelynek számos közlője volt.
ahad hadith, amelynek csak kevés, vagy valamilyen más módon (mondjuk területileg) behatárolható, izolált közlési láncai voltak.
az ahad hadith lehet:
mash'hur - amelyet kettőnél több láncolat támaszt alá
aziz - amely két láncolattal rendelkezik
gharib - amely összesen egy közlőtől származik.
3. A közlő megbízhatóságától függően (ugye itt mindig az Isnad leggyengébb láncszeme a döntő):
Sahih - igaz - megbízható
Hasan - jó
Da'if - gyenge (automatikusan legfeljebb ilyen lehet, ha egy hadith muntaqi, mu'adal vagy mu'allaq)
Maudu' - utólag készített, hamisított hadith
4. A szöveg viszonya más hadithokhoz:
Ziadatu Thiqah - más megbízható hadithokkal összecseng
Munkar - ellentmond más erős hadithoknak
Mudjar - közlő által a hadithhoz tett szöveget is tartalmaz. (Pl. ilyenek találhatók a szírákban)
5. A hadith Matn (szöveg) részére vonatkozó besorolás:
Marfu - Közvetlenül a Próféta által mondottak (ennek speciális esete a Qudszi, amely azonban nem forráskritikai, hanem teológiai megkülönböztetés)
Mauquf - Egy kortárs kommetárja a Próféta közléséről - pl: "azt a parancsot kaptuk, hogy..."
Maqtu' - a kortárs beszámolója - Pl. a Próféta azt szokta csinálni, hogy...
No szóval a forrás szempontjából minden hadith evvel az öt tulajdonsággal rendelkezik.
(Vannak még további tulajdonságok is, amelyek azonban inkább a tartalommal és az értelmezéssel függnek össze - így a Koránhoz való viszony, meg ilyenek. De ez már más tészta)
Szóval én azt gondolom, hogy az, hogy ha valaki rámutat arra, hogy nem feltétlenül kell Abu Hureyra által közölt minden hadithot kösziklaerősségűnek tartani, az nem baj.
De, (és bocs, most nem rád gondolok, hanem az általad beírtak angol nyelvű eredetijének szerzőjére) hogy egy nyilvánvaló, egy kis utánajárással hozzáférhető infót, jelesül azt, hogy a hadithok erősségét különböző szempontok alapján mérjük, valami új, és félelmetes leleplezéséként beadni, szerintem enyhén szólva is szánalmas dolog.
Különösen akkor, ha az illető azt sem tudja, hogy Omar halála után nem Muawija lett a kalifa, hanem Othman. Hm.. nem mellesleg az Abu Hurayra életét ilyen módon bemutató történetek alapvetően a siita irodalom forrásaihoz tartoznak.
Akik ugye ugyanezeket a fenti módszereket használják a hadithok kutatásakor.
Mondjuk Abu Hurayrát nyilván máshogy ítélik meg, mint a szunniták, de ez ugye csak a hadith egyik tulajdonságán változtat, és nem érinti az Isnadok számára vonatkozó tulajdonságot.
Bennunket muszlimokat sokszor serto celzattal mohamedanoknak neveznek . Arra celoznak- hogy Mohamed profeta kovetoi- es nem isten kovetoi vagyunk . Bar Mohamed profeta kiveteles ember volt – de megsem volt tokeletes- mint ahogy egyikunk sem az . Meg ha szaz szazalekig biztosak lehetnenk is- egy- egy neki tulajdonitott mondas hitelessegeben – akkor sem kovethetnenk mindent .
A bennunket bantani akarok- nem is gondoljak- hogy a mohamedan jelzo meg hizelgo is- a valodi allapotokhoz kepest . Mohamed tisztlelkusege – zalog lenne – a legtobb mondas tiszta szandekara .
Azonban a legtobb mondas egy zsarnok udvaroncatol Abu Hurayratol ered . Igy a szunni muszlimokat inkabb hivhatnanak abu- h-istaknak –mint mohamedanoknak . Abu H. csupan ketto evet toltott el Mohamed profeta tarsasagaban – megis ontotta a m,ondasokat magabol . Annyira- hogy Omar- amasodik kalifa be is tiltatta . Am Omar meggyilkolasa utan Abu H. lett az uj urak a Muaway kedvence –es tovabb nyilatkoztatta ki a mondasokat – melyek urai legfobb politikai ellenfelet Alit mocskoltak – es malyek kiszolgaltak az uralkodo osztaly erdekeit .Ezek a mondasok ellent mondtak a Korannak- a masok altal adott mondasoknak- es Abu H. korabbi mondasianak is . Ez nem zavarta Bukharit abban- hogy lejegyezze – es legfobb hadith forrasanak tekintse – olyan hadithok ezek – melyre egyetlen egy tanu van . es tobb-mint 5000 van beloluk ! .
Vajon titszabn vannak ezzel magukat szuninak vallo testveriem ? Vajon wahabita testvereim tudjak e azt- hogy mikor a vagyott aranykor utn ahitozva – borzaszto szigorusaggal probalnak mondasokhoz ragaszkodni betartani- es masokkal betartatni-akkor valojaban egy regi zsarnoksag szellemi orokseget teszik magukeva es nem Mohamed profeta orokseget ?
Mit szolnak mas hadith parti testvereim az aahad haidthok letezesehez ? Ahhoz- hogy egyetlen egy tanura alapoznak profetai mondasokat- mikor a Koranban egyertelmu az- hogy mindenre- minimum ketto tanu kell !
M. Bint S. (nem is tudtam, hogy S..), csak neked, mer a hotmail alssu e svan egy percem...osidok ota nem jutok netrhez, az okokat majd mailben, addig irj a yahoomra es tudositsal, hogy MI VAN VELED!!
A filológia arra ad bizonyítékot, hogy az oszmáni verzió a változatlan jó régóta.
Ez az, ami így nem helytálló. Az othmani olvasat csak egyetlen olvasatot, a hafsz verziót jelenti.
Jelenleg olyan száz körüli töredékes, vagy egészben ránk maradt korai Korán szöveg áll rendelkezésre. Bár ezek többsége valóban az othmani verzióra vezethető vissza, összesen további 14, ettől független verzió ismeretes. (amelyek mindenképpen az othmani redakciótól függetlenül jöttek létre)
E verziókban a szúrák sorrendje jelentősen eltér az othmani formától, azonban a szúrák tartalma nem mutat jelentős különbséget. (A legnagyobb eltérés, hogy az egyébként csak másolatként fenntmaradt verzióban két további rövid szúra is szerepel a 114. mögött.)
Az othmanitól független Koránok létére két verzió lehetséges.
1. - ez részben a muszlim hagyomány által alátámasztott változat -
A Korán összegyűjtése már Abu Bakr idején megtörtént, a különböző változatok ebből az eredeti műből indultak ki. E verzió gyengéjére mutat rá Simon Róbert, amikor azt állítja, hogy ha már a Abu Bakr idején létrehoztak egy standard verziót, akkor a szúrák sorrendje is ezt követte volna. A másik gyengéje e verziónak, hogy Abu Bakr idején igencsak kevés idő állt rendelkezésre kódexírásra, és különösen annak sok példányban történő másolására.
2. E verzió szerint a korai változatok nem vezethetők vissza egy ős-gyűjteményre, hanem a szóbeli és töredékes írásbeli hagyomány által létrehozott önálló gyűjtemények. Ezt támasztja alá a sorrendek változatossága. Viszont a különböző szálakon létrejött gyűjtemények tartalmi azonossága a szóbeli közlés, illetve a töredékes írások nagyfokú azonosságára utalnak. Ez pedig csak úgy képzelhető el, hogy a szúrák - és csak ezek a szúrák - már Mohammed idején is "kanonizáltak" voltak.
A filológia arra ad bizonyítékot, hogy az oszmáni verzió a változatlan jó régóta. Arra nem ad - mert nem adhat - bizonyítékot, hogy csakis azok a dolgok kerültek bele, amit Mohamed kapott/írt/stb. Ezt illetően a kegyes hagyományokra kell hagyatkoznunk.
Amit mai ismerünk Koránként az egy később rendbeszedett verzió. A muszlimok hite szerint ezt kapta Mohamed, de arra nincs bizonyíték, hogy a kinyilatkoztatások és azok írásban foglalt formája tényleg egybevág-e. Nagyon szép dolog a kegyes hagyomány, de a minimum 12-15 évnyi differencia is már elég kételyt ébreszt, hogy vajon a lejegyzett verzió tényleg a Mohamednek adott volt-e, hiszen már a lejegyzésnek a célja is az volt, hogy az eltérő verziókból adódó dolgokat kiküszöböljék.
Avagy bizton lehet állítani, hogy az egybehangzó szúrák voltak a Mohamednek adottak, és a kilógó szúrák pedig másoké - lévén, hogy nem nagyon maradt fenn a hivatalos verzió után semmi más forrás, ami ezt meg tudná cáfolni.
Így pedig elég könnyű azt mondani, hogy csakis így történhetett.
A királynőt megölnötök - nem kell félnetek - jó lesz. Ha mindenki beleegyezik, én nem ellenzem.
A királynőt megölnötök nem kell. Félnetek jó lesz. Ha mindenki beleegyezik, én nem. Ellenzem.
Kérdés az, hogy mit tekintesz fix bizonyítéknak...
A modern filológia segítségével igazolható, hogy az, amit ma Koránként ismerünk, az ugyanaz vagy legalábbis nagyon hasonló állapotot tükröz, mint amit Mohammed kapott kinyilatkoztatásként vagy - véleményed szerint - mondott. 100 %-os a megegyezés valóban a hit által lesz, de cáfolatot sem lehet hozni, ha csak el nem vetjük a filológiát. Tehát ez a hit olyanannyira áll biztos alapokon, mint bármely más filológiai munka.
Egyébként ha valóban ennyire érdekel a dolog, szerintem érdemes lenne végre utánaolvasnod. Ha gondolod, szólj, és én szívesen adok egy olvasmánylistát arról, hogy hogyan vélekednek a kérdésben a tudósok, orientalisták stb. (nem muszlimok)
(Én pedig visszaírok így: A kegyes hagyományoktól eltekintve milyen fix bizonyítékok állnak rendelkezésünkre azt illetően, hogy a Koránban olvasható szövegek tényleg azok, amelyeket Mohamed kapott? Ez hasonlóképpen áll a hadithokra is.)
Assalamu aleykum wa rahmatullah kedves testvéreim,
valahol olvastam egyszer egy olyan hadithról, amelyben a Próféta (Allah békéje és áldása legyen rajta) arra figyelmeztette a hívőket, hogy ha olyan neki tulajdonított hadith-t hallanak, amely ellentétes a kegyes Koránban leírtakkal, akkor azt el kell vetni.
Igencsak korlátozott idegennyelv-tudásom nem teszi lehetővé, hogy megtaláljam ezt a hadith-t, valamelyikőtök hallott már erről, esetleg meg tudná mondani, hogy hol, melyik gyűjteményben található meg? Azt hiszem ez sokat segítene az itt kialakult probléma megoldásában.
Összetett kérdés, szerintem, amit felvetsz, ám afelől biztosak lehetünk, hogy amit Isten kinyilatkoztatott a Koránban, az sértetlenül fennmarad, s nem írhatja felül semmi teremtett dolog, hiszen a Teremtő, aki minden hibától mentes, maga mondja: "Bizony mi küldtük le a Megemlékezést, és bizony azt mi őrizzük meg." (Korán, A hidzsr-dűnevidék című 15. szúra, 9. ája). Fenntartónk, a Kegyelmes Isten Megemlékezésen a Tőle jövő kinyilatkoztatásokat (Korán, Szunna) érti.
Más dolog az, hogy tarthatatlan az a nézet, hogy a Nemes Küldött, Mohamed próféta (Isten békéje és áldása legyen vele) csupán egyszerű ember, aki nem értelmezheti, pontosíthatja, a saját kora számára magyarázhatja a Korán tartalmát. Vajon miért mondták róla, hogy két lábon járó Korán, vajon a Teremtő miért hívja őt "a teremtmények iránti kegyelemnek" és a "legjobb példaképnek"? Isten magasra emelte a Próféta (Isten áldása és békéje legyen vele) rangját: "És magas rangra emeltem a rólad való emlékezést." (Korán, A felmetszés- A fellélegzés című 94. szúra, 4. ája)
Prófátai közlés tehát nem töröl, nem törölhet Korán-verset. Az ilyet sugalló hadíszok erősségével esetleg gond lehet, pl. arra az Alira (isten legyen vele elégedett) hivatkozóra gondolok, ami azt feltételezi, hogy volt egy bizonyos "ajat-ul-radzsm" a Koránban, ami töröltetett.
csak egy gondolat a hadithok hitelességének vizsgálatához:
- a láncolat helyességét életrajzok alapján bizonyíthatjuk, és nemcsak a muszlimok szoktak ezzel élni... árulkodóak lehetnek a kor, földrajzi tényezők, stb. Tehát, kedves Acsai György igazából nem olyan egyszerű haditht hamisítani... hamar lebukhat az ember, és még fel sem soroltam az összes kritériumot. ha valaki mégis olyan élelmes lenne, hogy egy hiteles láncolatot biggyeszt a hamisítványa elé, akkor kizáró ok lehet, hogy másoktól viszont nem hallottuk, akik szintén ott voltak. Ezentúl persze nem lehet minden leleményességet kizárni. Nagy kérdés is a hitelesség! :-)
- szerintem sok hadith van, ami valóban ellenkezik a Korán tartalmával, bár tényleg ez is egy kritérium szokott lenni; a problémát a szunniták a nasih wamansuh elvvel magyarázzák... vagyis hogy van olyan hadith, ami törölhet egy Korán-ayát! (ezt szeretném, ha nekem is megindokolná valaki, miért lehetséges, ez az én hitem gyengesége szunnita szempontból...)