Már rég voltam, csak benéztem. Mióta klubbot csináltatok kicsit unalmas minden. Sőt a HIT sem pörög. Egyre ritkábban tudok én is benézni. Ennek bezzeg örülsz?:)))))
"Valami olyasmire emlékszem, hogy az egyik megbízhatatlan, a másik sértődős, a harmadik mittudomén. Csak a negatív tulajdonságokat írtam most le, mert azok érdekelnek."
Nem vagyok biztos benne, hogy ezek ab ovo negatív tulajdonságok lennének. Nekem inkább olybá tűnik, hogy bizonyos tulajdonságok (önmagukban értéksemlegesek) csak negatív színt öltenek fel akkor, ha gonoszságaink palastjaként akarjuk felhasználni.
Ez így biztos zavaros, vegyünk egy példát!
Megbízhatatlan. Ez ebben a megfogalmazásban nyilván pejoratív. De mit mondunk arról, akit a szél fú, ahova éppen? Számunkra, gyakran még önmaga számára is keltheti ez az ember a megbízhatatlanság látszatát.
Vagy vehetjük Péter vehemenciáját is! Jézus éppenséggel korbáccsal kergette ki az embereket a templomból. Neki nem volt ótermészete, s fel sem vethető, hogy a rossz tulajdonságait akarnánk krisztianizálni! (Már önmagában is butaság!)
Más kérdés, hogy alkalmasak-e ezek a személyiségtípusokhoz kapcsolt viselkedések, viszonyulások arra, hogy Isten előtt mosakodjunk? Nem! Ha konkrét határt lépünk át, bűnt követünk el. Ha nem, akkor miről beszélünk, mint rossz tulajdonság? Egyáltalán! Mit értsünk ez alatt? A bosszúállás gonosz dolog? Tán az Úr gonosz? Merthogy bosszúálló az sicher.
Szóval én azt gondolom, hogy nem ilyen tulajdonságok alapján ítéltetünk meg, hanem egyrészt hitünk, másrészt az ennek megfelelthető cselekedeteink szerint. Azaz lehetek én flegmatikus az Úrban, és nincs ezzel Istennek semmi baja. (Bizonyos megnyilvánulásaiban Neki is tetten érhető ez.) No de ha átlépek vele olyan határt, amivel mondjuk megsértek valakit úgy, ahogy nem kellene, no az már érdekes. De nem a flegmatikusság az érdekes benne, hanem a konkrét cselekedet. Ha pedig ezután még pusztán a flegmatikusságomra akarnám fogni, az még rosszabb lenne. Persze hogy átléptem-e a határt, azt inkább Isten döntse el, mint bárki más. (Mi mást is mondhatna egy flegmatikus? ;-))
"Éppen a jelenlegi tapasztalataim miatt kérdem. Ugyanis kedves ismerőseim nagyot változtak megtérésük után."
Bár én ezeket a személyiség-felosztásokat nem tartom túl sokra, azt mondom, valami biztos van benne. (Szerintem egy ember személyisége sokkal színesebb annál, minthogy 4 csoportba lehetne sorolni.) Így teszem fel a kérdést, hogy az ismerőseidnél a változás milyen jellegű? Úgy látod, hogy a személyiséget érinti, vagy csak a külső cselekedeteket?
Ahogy elnézem a sok afrikai, ázsiai, dél-amerikai, stb., éhező keresztényt / és más embert / szerintem nagy ívben tojnak rá, hogy ők éppen melankolikusok-é vagy sem, inkább egy kis kenyérre vágynának.
Jézus kolerikus volt? Lehet, nem értek hozzá. Tulképpen mi is jellemző egy kolerikusra? Ha ennek a tipusnak vannak negatív jellemzői is, akkor Jézus nem lehetett kolerikus.
A happykereszténységről igen lesújtó véleményem van.
Amit Péterről írtam, azzal én sem értek egyet. De tény az, hogy aki egy szóra kardot rántott, az apcselben már semmi ilyesmit nem csinált. Aki átkozódva tagadta meg az Urat, az állt felkésőbb és beszélt róla. Azért húztam ezt a határt. VAlóban, szerintem is egy folyamat, amely folyamatnak az eredménye a Krisztus képére való elváltozás.
Mindenekelőtt hadd hangsúlyozzam, hogy ezekhez a piszológiai dolgokhoz nem értek. Csak érdeklődöm.
Éppen a jelenlegi tapasztalataim miatt kérdem. Ugyanis kedves ismerőseim nagyot változtak megtérésük után. És, ha az adott személyiségtípusra jellemző negatív tulajdonságait elveszti, akkor lehet-e még melankolikusnak (szangvinikusnak stb.) nevezni az illetőt?
Jézus kolerikus volt, ez elég egyértelmű. Tulajdonképpen az egész kereszténység az. (Arisztotelész a boldogság keresésének különféle módjaival azonosította a személyiségtípusokat: érzéki gyönyörök a szangvinikusoknál, vagyongyűjtés a flegmatikusoknál, logikai vizsgálódás a melankolikusoknál és erkölcsiség a kolerikusoknál.) Más kérdés, hogy mennyit ér az egész osztályozás, amit Hippokratesz a négy őselemre és a nekik megfeleltetett négy testváladékra (nyál, slejm, sárga és fekete epe) alapozott...
Ajánlom szíves figyelmedbe Ole Hallesby Személysiégtípusok c. könyvét (Harmat Kiadó, 1993). Rendkívül rövid, tömör, a hívő embe szemszögéből van megírva. Van ennél jóval részeletesebb szakirodalom is (pl. C.S. Carver, M.F. Scheier: Személyiségpszichológia, Osiris, 2003), de azt nem biztos, hogy van türelmed elolvasni, meg az nem is hívő keresztéyneknek szól. Szóval Hallesby is lényegében arról beszél, hogy a megtéréssel nem az ember személyiségtípusa változik meg, hanem a motivációja, és továbbra sem árt , ha az ember tisztában van saját személyiségjegyeivel - mer azok egyszerre jelentenek támaszt és gyengeséget. A "Test" (a gyülekezet) éppen ezért áll különböző emberekből, mert egymaga egyik sem képviseli a teljességet.
A szemlyiségtípus megállapítására léteznek bizonyos tesztek és ritkák a "tiszta" típusok, meg maguk a tesztek is erősen kultúrafüggők - de az biztos, hogy van a dolgoban valami. A személyiségtípus eddigi (kb.l 27 éves) hívő tapasztalatom alapján épp olyan kevéssé változik meg a hívő embereknél, mint a haj- vagy a szemszín. Olyant láttam, hogy valakinek tompultak a személyiségükhöz kötődő negatív és erősödtek a pozitív vonásai, de olyant, hogy pl. egy kolerikus személyiség mondjuk flegmaitkussá vált volna, nem látam.
Nem félreértettem, hanem rosszul írtam le. Az illető hölgy is ezeket a típusokat sorolta fel, amelyek közül magát stabilan a melankolikusba rakta. Utána felsorolta az illető csoportoknak a jellemzőit is, amelyek éjszaka lévén, kicsit összekeveredtek bennem. Valami olyasmire emlékszem, hogy az egyik megbízhatatlan, a másik sértődős, a harmadik mittudomén. Csak a negatív tulajdonságokat írtam most le, mert azok érdekelnek.
Péter maradt-e olyan vehemens a Szent Szellemmel való betöltekezés után? (mondjuk azt veszem határvonalnak) Levágta volna-e Málkus fülét az Apcselben, ha hasonló helyzetbe kerül? Átkozódott volna-e, ha Jézusról kérdezik? Szerintem nem. Ő például már a feltámadás után alapjában megváltozott. De Saul is, miután az Úrral találkozott.
Mindenesetre ez érdekes, hogy szervi okokra vezeted vissza (adrenalin áramlása). Félre ne érts, nem gúnyolódom, tök semmit nem tudtam ezekről eddig.
Erről a nagyon fontos problémáról az jut az eszembe, mikor "Stanislav Lem - Kiberiáda" című alapművében Trurl mérnök csinál egy olyan gépet, amely mindent meg tud csinálni amely neve "s" betűvel kezdődik, és a haverja aki teszteli, azt kéri, hogy csináljon "semmit". És eltűnnek a világból a gillák, boradalmak, a cifántok és az aládok. Jézus valószinűleg egy ilyen mindent teljesítő gép. Egész aggodalom fogott el, hogy mi lesz a "melankóliával".
valamit félreérthettél, nem "éppen melankolikus", hanem a Hippokratész tipustanában megfogalmazott 4 fő szeméyliségtipus egyike (kolerikus, szangvinikus, flegmatikus, melankolikus). ezek a megnevezések egy-egy fő személyiségtipust takarnak, és legnagyobbrészt genetikusan meghatározott, hogy te melyikbe tartozol (pl. az agyadba milyen hirtelen ill. mekkora adag adrenalin ömlik egy-egy eseménynél, stb.stb.). ez alapján leszünk intenzivebben reagáló Péterek (szangvinikus), vagy a belső élményeikre erősen koncentráló, erősebb de befelé forduló érzelmi élettel rendelkező Jánosok (melankolikusok). szerintem mindannyiunknak a saját tálentumainkkal kell sáfárkodnunk, vagyis a saját szeméyliségünkön kell csiszolnunk, a saját adottságainkból kell kihozmi a maximumot, hiszen értelmetlen lenne azon vitatkozni, hogy ki volt értékesebb, János vagy Péter, vagy éppen a kolerikus Pál.
Rendben, de annak is bizonnyal van néhány negatív tulajdonsága. Ha azokat elveszted (mert idővel elváltozol Krisztus hasonlatosságára ugyebár), akkor is maradsz-e?
A minap beszélgettem egy keresztény atyafival (lány), aki közölte, hogy ő azért olyan izé, mert ő éppen melankolikus. Aztán kifejtette, hogy van még olyan, hogy kolerikus, meg szangvinikus, meg mittudomén. Ezek mindegyikének vannak negatív és pozitív tulajdonságai is. Kérdésem a következő:
1-Ahogy elváltozunk Krisztus hasonlatosságára, nem veszítjük-e el a negatív tulajdonságainkat? 2-Ha elveszítjük, akkor az arra jellemző személyiség típussal mi lesz?
3-Jézus ezek közül melyik volt? Nem kéne-e nekünk is olyanná lennünk?
Tartok tőle, hogy némileg bénán fogalmaztam, de talán így is érthető.
