:) azért kancsal nem vagyok, hálistennek :) bár most hogy mondod, meg közelít a vizsgaidőszak... :) szerintetek bevennék, hogy a neonfény irtómód árt a szememnek, és muszáj a napszemüveg? :D
mondjuk pont ezért ha valakivel beszélgetek leveszem. kivéve ha irdatlan napsütésben állunk neki eszmétcserélni, akkor sajnos el kell viselnie a többieknek, hogy nem látják a szememet. (a szemműtétem óta hordom, nem igazán érheti UV a szememet)
Nem szeretem a napszemüveget, mert pont az emberek szemét nem látom tőle, ami a legfontosabb. Ha valaki napszemüvegben beszélget velem, mindig zavarban vagyok, mert nem tudom, hová kell fókuszálnom, hogy a szemébe nézzek. Hordani meg azért nem szoktam, mert sötét lesz tőle a világ. Napfény rulez!:)
napsütéses időben elmaradhatatlan kellékem a napszemüveg. aminek ugyan nem tükrös a lencséje, mégse látni be alá. és olyankor bizony - eléggé el nem ítélhető módon :) - nézelődöm nagyon. mert ha másfelé fordítom a fejem, és csak a szemem mozgatom a kukkoláshoz, akkor (legalábbis nekem úgy tűnik) nem zavarja az embereket. bajba akkor szoktam kerülni, mikor leveszem a napvédőt, és elfeledkezem róla, hogy már nem lehet bűntetlenül nézelődni mindenfelé...
Nem az emberi reakciókon volt a hangsúly. Mindegyik pasi teljesen érthetően, természetesen reagált, és abszolút korrekt is volt. Inkább a kiindulási helyzet nem volt ideális egyik esetben sem. Az optimizmusomból kellene visszafogni, hogy na majd nekem sikerül a lehetetlen. Csak hát újra és újra látok magam körül efféle csodákat, ami nagyon nem segít abban, hogy az ilyen esetekben időben elapadjon a lelkesedésem. Azt meg még feleslegesebb csodavárásnak tartom, hogy üljek a szobámban, és várjam, amíg betoppan a herceg ideális körülmények között. Akkor már inkább sírok időnként, de élem az életet. Mégiscsak izgalmasabb.
Amúgy meg az totál igaz, hogy nemigen segít a "felkészülés". Eddig nem volt két egyforma kapcsolatom, mindegyik teljesen más - számomra érthető dolgok - miatt nem működött végül, az egyetlen közös bennük az volt, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna. Max azt tanulhatnám meg belőlük, hogy ne akarjak semmit, és akkor csalódni sem fogok soha. Merre is van az a fügefa?:-)
Igen is, meg nem is. Valahol már tényleg felesleges, hiszen a múltat megváltoztatni nem tudjuk. Tanulni belőle viszont igen. És ha az ösztönös döntések újra és újra nemszeretem helyzetbe sodornak, akkor már nem biztos, hogy nem érdemes elgondolkozni rajtuk. Hogy talán nem mindig a legjobb irányba visznek az ösztöneim.:-)
Tökmindegy, mit értelmez. A pofon nem azért van, hogy elgondolkodjon rajta, hanem hogy felrázza. Felőlem gondolhat utána lelketlen egoistának bárki. Az, hogy nem érdekel, minek gondolnak, a legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy nem vagyok egoista. (Kissé fonák, hogy most viszont meg ezt bizonygatom, úgyhogy be is fejeztem. Gondoljatok csak egoistának, attól fejlődtök.)
Tévedés. Az emberek 99%-a egy pofon mögé elsősorban rosszindulatot értelmez, és csak ha ezt már egyértelműen kizárthatta, akkor kezd el gondolkozni egyáltalán rajta.
Ebben teljesen igazad van, csak ehhez közelebbi kapcsolat kell. Egy fórumon nem működik az ilyen hozzáállás. Ahhoz, hogy valakitől elfogadj és ne érts félre egy pofont, ahhoz előtte "simogatásokkal" biztosítania kell téged arról, hogy melletted és nem ellened van.
Az ajnározás nem tanítást jelent, hanem felesleges féltést és túlzott babusgatást. Én nem simogatom az emberek lelkét, amikor hülyeséget csinálnak, nem vagyok partner az önigazolásaikhoz. Az elfogulatlan szeretetet ezerszer inkább kifejezi egyetlen igaz pofon, mint száz hazug simogatás.
