Érdekelne minden a reptér múltjáról, jelenéről jövőjéről. Érdekelnének beszámolók, élmények. Elmondhatjuk, hogy nem az a szokványos hipermodern reptér, mégis van benne valami ami vonzóvá, családiassá teszi. Vagy nem?
Beteszem ide is a Bp Airport fórumról, mégis inkább ide tartozik, a topik leírásába meg passzol:
Az a hír járja - talán csak urban legend -, hogy a T1 nyitása után pár héttel egy fickó fel akarta adni a 20 liter töményet, de mivel ennyi nem vihető ki, elkobozták tőle. A vámos, UB-s, vagy nem tudom kicsoda persze szemet vetett rá, nem dobta a kukába, úgyhogy a szolgálati idejének végéig elraktározni gondolta a nyitóban. Hogy biztosítsa a cucc megmaradását, az őrzésért némi literben mérhető jutalékot ajánlott fel a belső rakodónak. Igen ám, csakhogy a rakodóknál korábban volt a váltás, így mire emberünk ment volna a páleszért, annak már csak a hűlt helyét találta. Azt beszélik, hogy utána két hétig a rakodóknál vidámabb csapatot nem is lehetett volna találni a reptéren :)))
Jó oka volt arra, hogy elzavarjon benneteket a terasz környékéről, hiszen igen gyakran a terasz kijáratához szokta bevackolni magát. Ott közel van a mosdó, a falon van egy nagy radiátorpanel, (ami ha nem meleg, már reklamál is az üzemeltetésnél) és arrafelé kevesen szoktak mászkálni.
Nagyon éveztem, amikor egy személyes találkozásunkkor a légtechnika huzatosságát reklamálta és azt mondta: "Ezt meg kell oldani, hiszen miénk a reptér, mindannyiunk érdeke, hogy jó legyen"
Sokan panaszkodnak Ferihegyre és mégis van aki valóban otthon érzi magát benne. :)))
A legrosszabb, hogy ő palizta be a kamerákkel egy régi kollégámat is, aki azután erősen paranoid tüneteket kezdett mutatni. Ő volt Elemér, alias Fütyesz (C) Stünci. Kezdte azzal, hogy beragasztotta a füstérzékelőt, mert szerinte ott van egy kamera, amivel kifigyelik minden mozdulatunkat a pihenőben. A liftben lévő tükör mögött is határőrt látott, és szentül hitte, hogy a T1 útlevélkezelő fülkéi melletti vécékben detektívtükrök vannak, ahol a vámosok lesik a csempészeket. Egyszer arra mentem be a pihenőbe, hogy ráapplikálta az asztalra a bőrfotelt, és annak a tetején állva piszkálgatja a sprinklert, mert azt hitte, hogy abba meg mikrofon van beépítve. Gondoltam rá, hogy visszacsukom az ajtót, és kisétálok a terminálról, nehogy megázzak amikor beindul mindegyik esőztető, de aztán inkább szóltam neki. Szerencsére már jó rég kitették a szűrét...
Alacsony, vékony, rövid ősz hajú ember, ha ránézel, azt jut eszedbe róla, hogy ilyennek képzelted a halált magát. :)
A Terminál sztorihoz: volt olyan, amikor egy szál térdig érő fehér ingben grasszált a terminálon, hajnali egykor. Cipő azért volt rajta. Fekete makkos, hosszú zoknival. Igazi jelenség volt.
Mostmár ,hogy aztmondtad ,hogy franciáúl mondta , beugrott kiről is van szó!:)
Nyáron vagy tavasszal az egyik barátommal mentünk a 2B terasz felé ,de az be volt zárva. És akkor ez a "Feri bácsi" beugrott elénk a mozgólépcső tetején ,hogy zárva van a terasz és ne menjünk tovább. De persze volt egy-két francia szava is ,erről azonosítottam be!. Az akcentusa is franciás volt. Úgy visszazavart minket , meg a mögöttünk jövőket ,hogy csak na! Ugye ő lehetett az?:)
Bár törzshelye a 2B terminál, nyáron átszokott egy időre, kitiltásáig, az egyesre, merthogy az ő hoteljében pillanatnyilag nem üzemel a fürdő. Vissza lett küldve, hogy talán tegyen panaszt a terminálvezetőnél...
A napokban a kettesen összefutottunk, miközben épp valaki kezet csókólt nekem. Mélységesen felháborodva kezdte magyarázni (természetesen franciául), miszerint nem a francia etikett szabályai szerint jártunk el. A kézcsók adója lehet, hogy az etikettben nem volt elég jártas, de "Feri bácsi" szerencsétlenségére a francia nyelvben igen....
Így a továbbiakban már egyik sem az illemkódex szabályai szerint folytatta a vitát.
Pechje is volt az öregnek, mert szerinte itt senki nem beszél rendesen egy idegen nyelvet sem...
Én még tavaly év végén ismertem meg, amikor még utasostól le lehetett hívni a liftet az alagsorba az egyesen. Benne volt "Feri bácsi", egy poggyászkocsival, és elkezdett kihátrálni. Szóltam neki, hogy ejnye, ez bizony nem nyílvános terület. Ő pedig szabadkozott, hogy de itt van lenn a pilóták zuhanyzója, és ő is pilóta, csak oda tart. Kutattam az emlékezetemben, hogy van-e ott olyan, mivel akkor még nagyon új voltam, és nem nagyon ismertem a járást. Mondtam neki, hogy lehet, de ide csak belépőkártyával lehet jönni, úgyhogy inkább menjünk vissza. Mire felértünk, elmesélte, hogy most itt rendbeszedi magát, aztán repül Londonba, mert éjjel London-San Fransisco utat repül Deltával, ahol ő 747-es kapitány. Kicsit furcsa volt, mert nem emlékeztem Delta 747 fotóra, de annyira meggyőzően adta elő, és olyan egyenruhában látszó hacukában feszített, hogy be is nyeltem az egészet, amit előadott. Talán VMartina ttársnő volt az infóban, ahol elmeséltem, hogy távolba szakadt hazánkfiával találkoztam. Ő meg felvilágosított, hogy csak Feri bácsi - akinek egyébként nem is Ferenc a neve- ültetett be a hintába :)) A legemlékezetesebb mondata szintén a T1-en hangzott el, amikor közölte, hogy valaki menjen, szóljon a "tehminálvezető mademoiselle-nek, hogy kapcsolják be a fűtést, mert 'ideg van". Végül a nyáron lett kitiltva a terminálról, amikor bezárta magát a zuhanyzóba, és olyan gőzt csinált, hogy már a folyosóra folyt ki a víz, és órákon át nem nyitott ajtót senkinek.
Egy emberrel nagyon jól kijött viszont, mégpedig Karcsi bácsival az elveszett poggyászról, elképesztő figura ő :) Tudni kell róla, hogy ha mond valamit, akkor abból minimum gyököt kell vonni, hogy meglegyen az igazság. Képesek voltak órákat elbeszélgetni a vietnámi háborúban szerzett élményeikről :)
Ez egy igen hosszú történet. Akit RZoli Feri bácsinak titulál, én möszijőnek hívom. Néha szoktam vele beszélgetni, de általában nagyon nem szereteti őt a ferihegyi személyzet, mert néha úgy rendel és intézkedik, mint aki hotelvendégként lakik itt. Szeret mindenkit eligazítani, általában vaskos baromságokkal fűszerezve. Egyáltalán nem hajléktalannak néz ki, a fehér ing és nyakkendő az alapöltözéke. Homályos elbeszélése alapján ő egy amerikai-francia állampolgár, akit valamiért nem engednek haza, pedig van otthona. Hangsúlyozom, ez az ő verziója, hogy mi az igazság azt nekem még nem sikerült megfejtenem, pedig régóta kiváncsi vagyok rá.
A terminál éjjel-nappal nyitva van. Az, hogy kit tessékelnek ki a közegek, az egy másik kérdés. Mint az jól tudjuk, a kettes terminálnak is van állandó lakója.
Annyit helyesbítek, hogy elvileg nem. Csakhogy Feri bácsi óta előfordul, hogy éjszaka jönnek a rendőrök, és kérik a másnapra szóló repjegyet, ha nincs, akkor elvileg ki kellene tessékelniük mindenkit. Viszont ha normális utasnak látszik a delikvens, nyílván nem zavarják ki a hidegbe...
Az eredeti terveknek megfelelően rekonstruálják a Ferihegy 1-es terminált, ahonnan a nyári átadás után a postások és a kisgépes pénzemberek mellett a fapados társaságok röpködnek majd a világba. Bátor tudósítóink védősisak és overál nélkül csoszogták végig az épülőfélben lévő repteret, hogy elképzeljék milyen lesz, ami olyan lesz, amilyen volt.
Sosem gondoltuk volna, hogy jó dolog nemzetbiztonságisnak lenni, és rájöttünk, hogy mégis, de még mennyire. De ne szaladjunk ennyire előre. Hol kezdődik a szocialista kartonromantika, és hol ér véget a mélymagyar realitásba fűzött vörösmárvány-üvegtégla-tűzállóezüst-modernizmus? Hogy fér össze Sterbinszky teleferikus másodpéldánya a terrorizmus elleni küzdelem globális kúszónövényével?
A múlt marka
Mi maradt meg az emberben a sokáig egyetlen magyarországi repülőtérről, a Ferihegy 1-es terminálról? Büdös szag, kis méret, műmárvány hatású márvány (a cipőtalp némán beleragad a felszínt borító poros ragacsba, aztán halk reccsenéssel leválik onnan, de mindegy, mert fél óra múlva Tobleronét fogok enni), rengeteg kis bódé és még több öntapadós felirat. Na, most nem ilyen az épület. Részben azért, mert szét van verve és még nem rakták össze, részben meg azért, mert ezúttal az eredeti terveknek megfelelően rekonstruálják. No, némi modern kiegészítéssel.
A terminál a magasból nézve a kifutópályák felé forduló repülőgépet formáz (más vélemények szerint transformers-arcot), így ha tetszik a fenekén - de mindenképp a farka alatt - lépünk be a nagy váróterembe, ami az ezernyi kádárista kiegészítés nélkül egészen más hatást kelt. Nincsenek fülkék, bódék, táblák, bádoglemezek, pultok, paravánok és gebines kisvállalkozók. Van viszont szigor, világosság - a szó összes értelmében, mert rengeteg az ablak a szerkezet pedig a maga szögletes módján légies - párhuzamos kőlapok, meg a jó nagy tér. A kazettás-pixeles plafon pedig egészen zseniális.
Nézze meg képeinket!
A stílus különös, de az épület történetét nézve teljesen logikus: Bauhausba oltott birodalmi sztálinizmus, még szerencse, hogy az utóbbit oltották az előbbibe. A dolog amúgy azért logikus, mert Dávid a terveket 1937-38-ben kezdte megrajzolni, az építés '42-ben indult, aztán jól lebombázták az egészet, hogy '48-tól újra felvegyék a fonalat és '50-ben be is fejezzék az építkezést. Ha hasonló ismert épületet akarnak elképzelni, gondoljanak az Erzsébet téri buszpályaudvarra.
Azért milyen kicsi ez az egész - mormolom magamban, ahogy átmegyünk a központi térből jobbra és balra nyíló, fém-üveg tetős indulási csarnokba. Mármint előbb az egyikbe, aztán a másikba. Ezekből egyelőre kevés látszik. Felmászunk az emeletre, ahol kiderül, hogy aki jót akar, az furakodjon be a Budapest Airport Rt. vállalati hierarchiájába és kezdjen el fölfelé kúszni. A vezetőség leendő irodái egy fényűzően széles folyosóról nyílnak és persze a repülőgépekre néznek.
Technoparty Sztálin órazsebében
Ilyen korai fázisban azért még lehetetlen megtippelni, milyen lesz a megújult reptér. A központi csarnok ígéretes, az épületben van egy rakás finom építészeti megoldás - mondjuk az ovális felülvilágítós lépcsőházak - ami a kutyát nem fogja érdekelni, a terasz viszont mindenkit lenyűgöz. Ez még a régi korokban is klassz volt, de most frissen festett mögötte a homlokzat és szépen lepucolták a két irányítótornyot is. De a lényeg, hogy egészen közelről lehet nézni a gépeket. A város legjobb szabadtéri bulihelyszíne kezd itt kialakulni.
Ahogy a teraszon állunk, becsukott szemeink előtt megjelenik Marika, a legszebb magyar légikisasszony neonkontúros tükörképe. Lágyan formálja az emlékképeket cicásra rúzsozott ajkaival, és homloklebenyünkre vetül a fiatal Sterbinszky, aki állítólag a nyolcvanas évek végén zenélt itt egy Airport Partin, mi pedig Marika szertefoszló vattacukortestén keresztül vágyódunk a felhők közé egy Fokker mittudoménhányas elszakadó robajában.
Ez az otthonosság adja a Ferihegy 1 szexepiljét. Bár még nincsenek beszerelve a belső kiegészítők, az már most látszik, hogy itt nem a reptereken szokásos high tech-vágóhíd érzés fogja letaglózni az utasokat. Inkább bricseszes-szalmakalapos, nagybajszú férfiak jutnak az eszünkbe, akik kézzel röffentik be a propellert, aztán bőrsapkában felröppennek.
Itt őzlábgomba, vétel, vétel
Kalauzaink felvisznek a tetőre, ahol felmászunk az egyik őzlábgomba alakú irányítótoronyba. A kilátás persze fenomenális, mi pedig hevesen lamentálunk a pályamódosításon, mert kísérőink elárulják, hogy a két gombában a nemzetbiztonságiak fognak lakni, hogy egy speciális fejes vonalzó segítségével a magasból koppintassanak a világméretű terrorizmus körmére, ha az pont erre a kis barátságos reptérre akarná betenni a lábát.
De most nem teszi, mi pedig nagyokat nézünk a gigantikus légkondik kürtőibe, ahogy lassan bortorkálunk vissza a tetőről a épület géptestébe. Kölcsönösen megígérjük, hogy megnézzük a terminált átadás előtt is, hogy teljes élménymetszetet biztosítsunk, mielőtt ki-ki elröpteti magát oda, ahol másmilyen, mint itt.
Érdekelne minden a reptér múltjáról, jelenéről jövőjéről. Érdekelnének beszámolók, élmények. Elmondhatjuk, hogy nem az a szokványos hipermodern reptér, mégis van benne valami ami vonzóvá, családiassá teszi. Vagy nem?
