"A liberális párt leköszönő elnöke romantikus alkatú, ugyanakkor öniróniával és humorral bíró hétköznapi férfi. Nála fordítva igaz a mondás: "Az ember maga a stílus!" Az elnök a maga személyében, éles és képes beszédével, a lényegre tapintó gondolataival, mindenki számára érthető és elfogadható szavaival határozta meg, hol az archimedesi pont, ahol a magyar liberálisok állnak."
- Na, ugye... - mondta Kung Cze és megpróbálta visszahúzni a kezét. De Ko Ka nem akarta elengedni azt, csak rázta, rázta: - Nyerrrrrrtem, Mesterrrr! Én nem is tudom, hogyan háláljam meg... - Ez ne legyen gond, fiam. Megbeszéltük, hogy ha nem tudsz valamit, én mindig segítek.
Nehezen tudott szabadulni a frissen megválasztott utódjától. Pedig most tényleg elfáradt. Késô volt már, az égen sötét felhôk gyülekeztek, a Zso Zsó alig látszott a horizonton. - Mennem kell - mondta Kung Mester -, Pei Tou barátom, ugye, velem tartasz? - Hogy kérdezhetsz ilyet? Nem is tehetnék mást, ott a helyem melletted. - Mehetek én is? - kérdezte váratlanul a fiatal Tsö Zi. - Hogy te? Persze, hogy jöhetsz...
Elindultak. Ment a két tanítvány, közrefogva a hivataláról leköszönt, bölcs vezetôt. Az út két oldalát óriási, fekete-fehér tacepaók szegélyezték, rajtuk Kung Cze hamiskás mosolyú arcképe. A Mester egészen elérzékenyült: - Micsoda figyelmesség! Be kár, hogy a tacepaók szövegét már nem tudom elolvasni! - Még jó, hogy nem - mormogta magában Pei Tou. A távolból lábdobogást hallottak. Egyre erôsödött. Tsö Zi nyugtalankodni kezdett: - Siessünk! Itt nem vagyunk biztonságban... - Ugyan, fiam... - Félre kellene húzódnunk - csatlakozott a társához Pei Tou. - Nyugalom, barátaim! Nem futhat utánunk más, csak a derék Mo La Ji. Azt ígérte nekem, követni fog...
Furcsán szomorkás mosoly ült ki a Mester arcára, amikor Ko Ka felé nyújtotta a kezét, mintegy gratulálva neki. (Sai To, az éles szemű, ügyesen örökítette meg ezt a csak tizedmásodpercekre látható pillanatot.)
Az idő másképpen múlt a gratuláló, és másképpen a leendő Iskolavezető számára. Utóbbi, csak arra gondolt, hogy stábjának hány gyors, és drága telefont kellett lebonyolítania, hogy a döntetlenre álló párharcot javára billenthesse. Röpke fél óra alatt leendő pozíciók, cash, egy-egy tál rizs avanzsált határidős kontraktusok tárgyává.
A Mester viszont magába mélyedten, meditatív hangulatban pörgette le az 1989 óta eltelt eseményeket. A Nagy Vörös Sárkány gerincének megroppanása idején a Mester csak hírből ismerte azokat, akik a szegényeket és elesetteket támogatták. Nyírségi cigányok között élve, missziós lelkülettel próbáltak segíteni. Ilyen volt például I Va Nyi, vagy Solt Oti.
Amikor az akkori két nagy birodalom harcából, a tengeren túli került ki győztesen, és a Nagy Vörös Sárkány (Uruszut) térdre hullott, akkor egy tehetséges, Mark Pal Mer nevű fiatalember érkezett a Kihung Birodalom fővárosába, azzal a feladattal, hogy „végigmenedzselje” azt a rendszerváltást, amelynek lényege, hogy a régi elittől az új elit vér nélkül veheti át a hatalmat. A majdani Iskola akkor még lánglelkű hallgatói Mark Pal Mer szobájában ülve hallgatták az utasításokat, és nem nagyon értették, hogy amikor ők a Liberalizmus, Szabadság, Egyenlőség harcikáltásokat hallatták, akkor, Mark Pal Mer, miért nézi unatkozva, a plafont, majd egy idő után türelmét vesztve miért ordítja, hogy „shut up, please!”.
Kung Cze Mester csak az iskola legendáriumából tudott ezekről az eseményekről, mert később csatlakozott a döglött Vörös Sárkány rugdosóinak egyre népesebb táborába. Eközben a Vörös Sárkány volt hívei, már gőzerővel bontották az addig állami tulajdonnak kikiáltott Nagy Fal tégláit.
Mark Pal Mer csak annyit kért az Iskola akkori vezetőitől, hogy ezt a folyamatot ne akadályozzák, és cserébe a „vértelen átmenet”-nek nevezett izét, és az új elitbe történő integrálódás lehetőségét kínálta fel ellentételként.
A Mester ezen a ponton kesernyésen elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy ekkor ő még nem volt az új elit tagja, és a mód, ahogyan azzá lett, derűssé tette.
Aztán megint eszébe jutott Solt Oti, akinek az emlékét igyekezett elhessegetni magától.
„Mi a szart is csináltam én itt az Iskola élén?” kérdezte magától a Mester, aki szeretett plebejus stílusban kommunikálni magában. (Néha ez kis hallatszott belőle.)
„Liberal Izmus? Hát igen!” fűzte tovább a gondolatait. „Azt ugyan soha nem tudtam, hogy valójában mit is takar, hiszen az építőiparban dolgoztam, de a Magyarországon világhírű történész kollégáim az Iskola vezetésében, mindig elmondták, hogy Liberal Izmus éppen az, amit MI, MOST csinálunk.”
„Az, hogy a szavazatmaximalizálás miatt a Vörös Szemöldökűek, egy „picinkét” segítették az Iskolát az inkább Praktic Izmus.” fogalmazta meg magának, és maga is meglepődött, hogy milyen kézenfekvő a dolog.
„Az pedig, hogy ennek az idiótának, akit még az AmCham-ben sem választottak meg, átadom a vezetést az nem Praktic Izmus?” fűzte tovább a gondolatsort. „De az!” válaszolta meg saját kérdését. „Az ellenjelöltet soha nem szerettem, Ko Ka pedig abból a ZsoZso-bol építi karrierjét, amelyet mi nyomtunk oda neki, ergo, semmi gáz nincs abban, ha most engedjük ezt a beszédhibás önjelölt zsenit nyomulni.” „Ráadásul ez a megállapodás Giur Khannal is.” monologizált a Mester tovább.
Aztán megint eszébe jutottak a régi álmok az igazságosságról, az egyenlő lehetőségek országáról, felvillantak előtte a ’90-es években megnyomorodott borsodi bányászok és kohászok, a harminc évesen rokkantnyugdíjba menekülők, aztán újra Solt Oti, a Sze Ta, de ezeket gyorsan elhessegette magától, mert ezek már nagyon nem voltak trendik, ráadásul gyomorgörcsöt okoztak.
„Hát ennek vége van, Bassza meg!” ismerte be mélyen magában a Mester … és ekkor villant a vaku.
Pei Tou oly szerény, hogy sokan már el is felejtették, hogy egyszer ő is volt mester. Az Iskola két volt mestere most egyszerre távozik. Pei Tou azért, mert a visszavonult Kung Cze melletti teendőket csak ő láthatja el. Bizalmi feladat, meg lehet érteni. (Persze, az is lehet, hogy egyszerűen csak allergiás a pumaszőrre.)
Az új mester koturnuszt hord? Mikor az udvari futóversenyen láttam, alacsonyabb volt nálam, hogy lehet ennyivel magasabb a régi mesternél? Vagy a képen már a rangjuk is tükröződik? Esetleg spirituálisan magasabbra emelkedett?