A rendszerváltás "könnyű álmot ígért". Bejutottunk az ígéret földjére és 15 év után sem élünk úgy, mint Európa szerencsés felén élnek az emberek. Erre pedig az 1990-es gárdából senki nem adhat elfogadható, realista, de mégis hihető perspektívát kínáló magyarázatot. Át léne adni a helyüket. A baj csak az, hogy olyan fiatalok kerülhettek csak a politikai életbe, akik hajlandók voltak átvenni a régiek terheit.
Azért ezt gondold végig. A pártok és a választók által megszűrten bejut ma az Ország Házába 386 ember. Olyan, amilyen. Ha korlátoznánk a lehetőségeiket a Húgyos Józsi javára, közelebb kerülnénk az áhított Kánaánhoz? :)
Gondoskodtak róla az elvtársak, hogy az összeomló szocialista rendszer maga alá ne temesse őket, viszketett a nyakuk egy esetleges forradalom gondolatától. Volt rá négy-öt évük, megszervezték hát, hogy az ellenzékük is ők legyenek. A kisembernek pedig kiszúrták a szemét azzal, hogy végre szabadon mehetett Bécsbe Gorenjét vásárolni...
Már csak azért se, mert 89-ben nem a pórnép lázadt föl a rencer ellen, hanem néhány olyan csoportosulás kezdett nyüzsögni, akik addig is tűz-, illetve fazékközelben voltak. Oda pedig nem akárki juthatott, ugye...
Qszika! Be kellene vallani: nem is volt egy másik, 'tiszta' garnitúra. Vigyáztak arra az elvtársaid, hogy ne legyen egy érintetlen csapat, akik adott esetben leválthatja őket.
Ezzel elkéstünk!!!!:((((( 90-ben kellett volna olyan képviselőket választani, akik nem voltak a Párt és KISZ központi, városi, megyei és a legfontosabb állami intézmények bizottságainak fungensei, ill. sima tagjai!!!!:)))) Talán akkor!!!!!
De sajnos nem ez volt a hatalom átadási megállapodás és a munkásőrség erős volt!!!:((((((
Meg kell várni, míg kihalnak!!!!!! A legfiatalabb ilyen fungens is még csak 40-45 éves!!!!! Most képzeld el, 87-88-ban ott áll a nagy lehetőség kapujában és akkor jön a "rendszerváltás" és füstbemennek a nagy álmok:DDDDDD Hát persze, hogy nem adja fel!!!!!!
Mai ismereteink szerint 2006-ban és 2010-ben választunk.
Amúgy ez az ötleted oda vezetne, hogy még felkészületlenebb emberek lennének a törvényhozóink. Jól éreznéd magad, ha a MALÉV is lecserélné négy évente a pilótáit?
Erdekes lenne és igen tanulságos...... Jó pár politikust lehetne szembesiteni a köpönyegforgatásával,változó véleményével,és változó pártállásával. Valószinüleg letagadnák vagy megpróbálnák megmagyarázni.