Kedves Testvérem!
... zavar engem, hogy te túlságosan felelősnek tartod az embert, és magadat is. Azaz szigorúbb vagy az emberrel szerintem, mint Isten. Én azt találtam, hogy Isten irgalmasabb, mint én, és most azt találom, te még irgalmatlanabb vagy, mint én.
Lásd, te azt becsülöd bennem, és mégis, ennek ellenére írok neked, hogy a hamisság ellen lépek fel.
De én nem általában a hamisság ellen lépek fel, hanem valahogy figyelembe veszem, mekkora ismeret van a hamisság mellett. Azaz a tudatlan embernek hiába mondom, hamis, amit akar, amit tesz, nem ért meg, én meg nem kárhoztatom. És nem is gyötrődöm miatta, hogy ő hamis. Lám, mintha te gyötrődnél, szenvednél ezek miatt, hogy az emberek ilyenek. Azt persze elismerem, ez terheli az ember igazságos lelkét-szívét, erre bibliai példa is van (Lót). Sőt, még minket saját magunkat is vádol(hat) a szív. De egyből ott az apostol tanítása, ha vádol minket a szív, az Ige nagyobb nála. Ez nem véletlen, és azt gondolom, ez neked is szól, de nagyon. Hogy te mostanában olyan levelet írtál, melyben vádol a szíved (nem csak magadat, de általában az embert), igazad is van, de mégis, az Ige nagyobb a te szívednél is. És az Ige nem kárhoztat, éppen szabadítást hozott. És olyanoknak is, akik este, éppen a munka vége előtt álnak be, akik lényegében semmit nem tesznek saját menekülésükért. Nem rajtunk múlik a dolog, hanem az Igén, mert Ő Úr.
Szóval én inkább azok ellen lépek fel, akik Isten embereinek mutatják magukat, jónak és rossznak tudóiként (hmm, így jött be a bűn is, elsősorban ezért, és ennek mellékterméke, hogy olyanok lettek, mint az Isten). Akik meg akarják mondani a többieknek, mit akar Isten, mi a jó és mi a rossz. Emellé írom neked, ahogy a fórumra is, a mai emberek (fiatalok) nagyon is ki vannak éhezve a jóra, az igaz értékekre. Csak épen hiteles embereket nem találnak, akiktől elfogadnák, hogy valóban ezt látják tőlük, valóban ezt kapnák, inkább gyanakodnak, és szertenéznek, sok mindent kipróbálnak.
Emellé írtam neked, nem tartom gonoszabbnak a mai embereket, hanem jobban kísértik.
Az ember szerepéről:
Te írod, az ember által jött be a gonosz, egyetértünk.
Írod, a gonosz az emberből táplálkozik, nos, nem tudom. Szerintem a gonosznak atyja van, aki nem ember. És az ember inkább áldozat. EZ NAGY KÜLÖNBSÉG!
Ha az ember áldozat, akkor gonosz ugyan, mert képes a szíve a gonoszságra, és el is foglalja azt a gonoszság, mert a bűn az ajtó előtt, és idővel mindenki enged. De szerintem ez Istentől van, Isten áldozatul adta erre az embert. Meg is hal az ember, erre adta Isten. De Isten utána feltámasztja! És nem kárhoztatja, hanem vonja magához, megváltotta, és saját faként szüli újra. Persze nem mindenkit. Na de a világot nem ítélgetjük, ha a világgal lenne bajod, reménytelen, ki kéne akkor menni a világból, ez már megoldhatatlan volt a bibliai időkben is. Szóval a világ ítéletét tudjuk, és a világ sorsán, milyenségén nem kéne keseregni, inkább örülni, hogy igazak az ígéretek, és egyre inkább megvan, aminek meg kell lennie.
De a testvérek Isten munkatársai, és a testvéreknek jár a kísértés, meg a kegyelem is, meg az erő, meg a többi. Lásd, én velük nem egyezem meg az igazságtalanságban, sőt, marasztalom el a hamisakat, és veszek össze azokkal, akik ragaszkodnak hamisságaikhoz. De nem a világot ítélgetem, nem is a kezdőt, a hitben erőtlent (azt bizony szeretetben kell befogadni, semmit nem ítélgetve vélekedéseit). Ha nem ítélgetek valakit, akkor ez nem erőlködés, inkább tehermenteség, akkor egyszerűen szeretem, mert van, mert él, mert olyan, amilyen. Ha valaki be akarja csapni Istent, hogy jaj, hát milyen is ez az ember, és közben Istennek mondogatja, jaj de jó, jaj de jó, hát úgysem fogja becsapni, Isten a szívünket ismeri (mi nem!), és mindent tud, gondolatainkat is, sőt, leendő gondolatainkat is. Szóval, ha valaki kesereg mások, vagy MAGA gonoszsága miatt, nem fogadja be szeretetben, akik be kéne, én azt vélem, Isten oda fogja adni elesésekre, meg fogja puhítani, nem kap tőle erőt, amíg csak puha, irgalmas nem lesz. Lehet, hogy kívánni fogja az igazságot, szeretni, és gyűlölni a hamisságot, de emellett bizony kegyelemre fog szorulni maga is, és így fogja megtanulni, hogy ő maga is szeretett gyermek, és a többiek is. Éppen az erősnek fog ellenállni Isten, és a gyenkéket erősíteni, amíg csak öntörvényű az ember, azt fogja tapasztalni, Isten a gyengéknek (akár vétkezőknek, elesőknek) fog erőt adni, őket segíteni, és az erősnek ellenáll, nem ad erőt.
Kedves Testvérem! ÉN MAGAMRÓL ÍROK! Mert sok tapasztalatom van e tekintetben, és nem akarom, hogy ebben te is sok tapasztalatot szerezz. Mert roppant nehéz ám ezt kitapasztalni, mert Istennel szemben nem lehet nyerni, sem zsarolni Őt, még neki tetsző dolgokkal sem. Még kísérteni sem lehet Őt, Ő Úr, és emellett rejtőzködik, nem fog mindenre felelni. Pláne arra nem, ami egyébként is benne van a Bibliában.
Szóval visszatérve az eredeti gondolthoz, te szerintem bűnösnek tartod az embert, de Isten inkább áldozatnak. Én így látom, és igazat adok neked, nem is azért írom, mintha nem lenne, de hozzáteszem saját mondanivalómat, mert szerintem túl szigorú vagy az emberrel. Szigorúbb, mint Isten. Írom, az emberrel, és ebbe téged magadat is értem.
Tudod, a szeretett gyermek, meg aki mindent megkap az élethez, hogy éljen (és éljen vele), az nem kínlódik, annak nem nehéz. Ezt persze te sem tagadod szavaiddal, de mintha mégis. Vizsgáld meg ezt, kérlek, hátha én látom jól. Tudod, ha valaki kap eszközöket, de nem él azzal, ami könnyűvé teszi a dolgát, meg tudja tenni sok esetben másképp is, de jóval nehezebben. Te mintha nem élnél azzal az erővel, ami jár, amit naponként lehet venni, naponként megújulni, ami oly könnyűvé teszi a dolgot, hogy látja ugyan az ember, meg érzi szinte a lehelletét az ordító oroszlánnak, de csak hang, de csak fenyegetés, nem győz le. Ez az erő meg nem téged tesz erőssé mások szemében, ez éppen gyengeségnek tűnik esetleg (mint Pálnál, hogy Aki megtartja őt, annak dicsősége annál nagyobb legyen), ez az erő nem nekünk ad dicsőséget, nem is tűnsz véteknélküli csudaigazságos embernek, inkább kiakadnak rád, minek tartod te magadat?
Írod, nem gyönyörűség. De! Csia úgy fordítja, az én igám boldogító! Vida úgy fordítja: ugyan, ahogy te írod, (az én terhem hasznos), de előtte azt ígéri, éppen ez a teher miatt megtaláljuk lelkünk nyugalmát.”Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megtaláljátok lelketek nyugalmát. Mert az én igám hasznos, és az én terhem könnyű.”
Csiánál ugyanez: [Mt. 11.28] „Jöjjetek hozzám mind, akik elfáradtatok és teher alatt éltek. Én nyugalmat adok nektek. Az én igámat vegyétek magatokra és tanuljátok el tőlem, hogy szívből szelíd és alázatos vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek! Mert az én igám boldogító és a terhem könnyű."
Kedves Testvérem! Én azért írok neked, mert kicsit háborog az én lelkem, mert nem adok igazat neked, mert úgy vélem, te nem nyugalmat találtál! Azaz ebben nincs igazad. Lásd, én sem barom a szentségteleneket, de csak azokat, akik közben az Urat dicsérik! Ott is hagyom őket. Ebben mi egyezünk. De én most azt fejtegetem neked, az Úr szelíd, nyugalmat ad, NYUGALMAT AD!!! Tudod, milyen jó szeretett gyermeknek lenni?! Te meg keseregsz. Lehet, hogy én értelek félre, de a leveleidből úgy látszik, keseregsz. Túl sokat terhelnéd magad, ahelyett, hogy elfogadnád Tőle ingyen. Túl sokat vársz magadtól, és tán rossz ismeret szerint. Mert Ő így szeret, és tudja, benned a bűn. Ó, nem azt mondom, engedj a bűnnek, de azt bizony mondom, e tekintetben meg fog maradni, hogy kegyelemre szorulsz te magad is, és nem a magad ereje, amire támaszkodhatsz, sőt, naponta kell venni az erőt, és a keresztet is. És békességed sem lesz a földön (testben), magaddal (a magad testében) sem, ebben igazad van. De mi Benne is élünk! És Ő békeséget hozott. Nem abból áll hát a mi krisztusi életünk, hogy gyűlöljük testünket, és ennyi, Hanem tovább is van, hogy erőt veszünk, hogy Benne élünk, hogy Őt vesszük, hogy hálát adunk, és nem szokásból, kötelességből ám, mert az csak vallásosság, az csak semmi. Hanem valóban, mert valóban örömhír (mondom ÖRÖM!!), amit Ő hozott, és nyugalom, és békesség. És közben szemlélhetjük testünket, és nem uralkodik rajtunk, és látjuk, tudjuk kívánságait, és nem gyűlöljük, hanem edénynek tartjuk, ami felett rendelkezünk felette (persze Isten is rendelkezik felette, meg Sátán is abban a mértékben, amire engedélyt kapott). És nem leszünk adósa, de attól vigyázunk rá, szeretgetjük, ápolgatjuk, és ha követelőzik, tudjuk, a test már csak ilyen. Ezt pedig naponta kéne venni, mondom, ehhez a szellemet, nem keseregni, hanem eljutni az örömhöz. Erre jók a testvérek, erre jó a közösség, ezért is írok örömmel neked, nem azért, mert kell, hanem, mert öröm erről írnom (nekem jó).
Szóval valóban, rengeteg gonoszt meglátunk, magunkban is. De Isten szeretett gyermekei vagyunk, és az összes gonoszság ára ki lett fizetve, hatalmunk van arra, hogy gonoszságunk mellett is Isten gyermekei vagyunk. És nem rossz az, ha Isten megengedi, hogy szívedben gonoszság ébredjen, ez kísértés, ezért nem szenvedned kéne! Hanem teljes örömnek venni! Ó, jól ismerte ezt az állapotot az apostol! Te se keseregj hát azon, ha saját szívedben újra és újra gonoszságot találsz, régi, ismert dolog ez! Csak hát az ember nem érzi a szellemet, és nem veszi észre, hogy nem is tőle, hanem a kísértőtől van a kísértés. Érzi a hatást, a gonoszságot, de a Vádló azt is elvégzi, hogy magadat fogod vádolni. Vagy, ha másnál veszed észre ugyanezt, akkor őt. Nem adok igazat neked ebben, gondolkodj el ezeken, kérlek. Túl sötét képet festesz az emberről, és én most a Szabadítót dicsérem, Rá hívom fel a figyelmedet! Meg a Vádlóra, aki annál inkább fog kísérteni, minél erősebb vagy. Mert a kísértés inkább azokat éri, mert náluk lesz megengedve, nem a kicsiknél. Azaz, ahogy érsz, ahogy erősödsz, annál boldogtalanabb lehetnél. Hát annál inkább ne a magad erejére támaszkodj, annál inkább erőtlenebbnek fogsz tűnni, akárcsak Pál apostol. Gondold csak meg, vizsgáld csak meg, bizony ő is így élt!!! Komoly! Bizony Isten embernek nem adja dicsőségét, e földön nem leszel igaz, tökéletes ember délcegen, mások által dicsérten, hanem úgy lehetsz, mint Pál, erőtlenül, kicsin, és szinte értelmes ok nélkül Benne bízva.
A harc egyébként elsősorban nem benned van, nem is tagjaiddal, az a harc nem valami nagy, sokkal-sokkal több vár az emberre. A maga testében fogja, és semmi perc alatt letudja naponként (nem azt mondom, nem lesz kísértés, de azzal bizony együtt kell élni, azt szemlélve, sőt, teljes örömnek véve, és ehhez hozzá lehet szokni, sőt, ahhoz is, el fogunk esni, ha nem előbb, hát utóbb, de mindig, mert önmagunkban sohasem leszünk erősek (legfeljebb kis ideig)). Persze nehéz dolog kegyelemre szorulni, még nehezebb Istenre. Oly könnyű mondani, Uram, Benned bízom, és közben mindent magunknak tenni! És nagyon komoly dolog, nagyon nagy összetö9rtség kell valóban Benne bízni, ehhez a valaha erős embernek roppant nehéz eljutni, felettébb nagy kegyelem, némelyiket komolyan össze kell ehhez zúzni, sokat fog az ilyen ember sírni még, amíg megpuhul, amíg valóban már nem a maga erejében bízik. De akkor örülni fog, és érzékeny lesz arra, hogy máson is látja ezt a kegyelmet. Akkor nem vádolni fogja az embert, mert az ember ölve van, az ember áldozat, az ember belehal abba, amit a kígyó hozott be, mert.. És Isten nem gyönyörködik a gonosz ember halálában sem, hanem szenved! Istennek rossz, ha rossz az embernek! Isten meg tud indulni rajtunk, és nem az emberre haragszik (általában), mert Ő a Szeretet. Nem kegyes duma ez, hanem tekintsd Jézust, milyen volt. És Ő Mester, mesterünk, mintánk, példaképünk, elöljárónk, Ő tudja, Ő élte, Ő is megkísértetett, és nem kárhoztatta még a házasságtörőt sem (ó, mennyien megölnék), a vámszedőt sem.
Kedves Testvérem, csak ideróttam gondolataimat, nem vagyok biztos abban, hogy jól értelek, de úgy általában is hasznosnak tartom az ilyenről való bizonyságot, beszédet. Mert ezekről nem szoktak beszélni, mert sokan inkább szabályokat keresnek, mit tegyünk, és mit ne. És az oly könnyű lenne, és tartaná is az embert. Isten meg megadja, hogy akit szeret, ebbe bele fog bukni. Tán neked is van e tekintetben boldogtalanságod. Mert amit én hirdetek, Isten gyermekének lenni, szabály nélkül (a szabály a szívünkben, hogy nem is vétkezhetünk, mert éppen szívből nem tudunk), mert Ő jót adott, jóra vágyunk, és Ő megadja annak a módját is, hogyan éljünk így. És, ha szabályt határozunk meg, sőt, tételeket, meglátjuk, általában nem megy a dolog. Ő azonban szeretettel néz ránk, és megadja, hogy az Ő mértéke szerint, mint gyermekek tisztán és feddhetetlenül álljunk Előtte (ó, ne gondold, hogy egy gyermek, aki gyermekként tiszta és feddhetetlen, mindig-mindenki előtt az!!!). Ha meg valaki Benne érik, erősebb lesz, akkor már egyre több fenyítést kaphat (a kicsiket nem fenyítik, annak a szeretetben befogadás jár, semmit nem ítélgetve, azaz ítélet és fenyítés helyett befogadás). Nem kell ezen sokat keseregni, Isten fenyítése lehet, hogy csak annyiből áll, hogy megindul az ember, és magát ítéli meg, úgy megszomorodik, hogy megbánhatatlan megtérésre jut saját vétkét illetően, stb. Persze, ha erős, ha elszállt, ha nemtörődöm-érzéketlen, ez is lehet éppen a fenyítés, Isten adja az embert erre, és aztán ennek büntetését is megkapja. Mert én úgy vettem észre, Isten néha odaadja szeretteit ilyesmire, és ez istenfélelemhez, a tisztaság (és egyszerűség) szeretetéhez vezet, azt erősíti, azt hozza vissza. És ennek része az is, hogy magunkban nem bízunk, hanem annál inkább Benne.
No, időm most elfogyott, ha mondanivalóm nem is.
Kedves Testvérem!
E levelemet fel fogom tenni a fórum klubjába is, csak a megszólításodat fogom lecserélni testvéremre. Mert a klub alig él, gondolatébresztőnek tán jó lesz.
Szeretettel: Laci
