A Klubrádió betelefonálói masszívan Szili elnöljelöltsége ellen nyilatkoznak. Olyanok is, akik láthatólag nem hívei az SZDSZ-nek. Nem ismeri az MSZP fővárosi törzsszavazóinak egy markáns csoportját?
Senki sem a Klubrádió betelefonálóival foglalkozik. Márpedig ott durvul a Szili ellenes hang és az még semmi ahhoz képest, ha hivatalos jelöltté válik.
A Klubrádiós kormánypártiak változatlanul Szili- ellenesek. Felhozták például, hogy a Vasárnapi Ujságban Lovas István agitált Szili mellett, és ez kompromittáló rá nézve.
"Úgy tudjuk, Szili Katalin hívő és egyúttal szocialista. Nincs ebben ellentmondás? Nem, ebben semmi ellentmondást nem találok, ez magától értetődő. Aki hisz a Szentírás értékeiben, a tízparancsolatban, a felebaráti szeretetben, amit először az Ószövetségben, Mózes könyvében olvashatunk, és amire Jézus az egész tanítását alapozta, hozzátéve, hogy "minden ember a te felebarátod"; ami annyit tesz, szeresd még az ellenségedet is, az nem tarthatja kívánatosnak, hogy valaki kisajátítsa felebarátja munkáját, hogy egyik ember kizsákmányolhassa a másikat. Aki Jézus tanításain nőtt föl, és még szocialista is, az nem tarthatja rendjén valónak, hogy bárki nyugodtan aludjék addig, amíg a felebarátja éhezik, szenved, nyomorog. Aki hisz a szeretetről szóló tanításban és a szocializmus lehetőségében is, nem nyugodhat addig, amíg hazájában gyerekek éheznek, amíg milliók élnek emberhez méltatlan szegénységben, miközben a telhetetlen harácsolókat se jog, se törvény nem fékezi."
Kertész Ákos Magyar Hírlap
Vallásos katolikusként neveltek a szüleim tíz éves koromig, amikor a Berzsenyi Dániel Gimnázium első bé, vagyis zsidó osztályába vettek föl, és ekkor szembesültem vele, hogy nem csak az unokatestvéreim zsidók, hanem én magam is. Ami megdöbbentett ugyan, de komoly traumát nem okozott, mivel az első gondolatom inkább az volt, hogy akkor most hogyan védem meg a zsidó osztálytársaimat. Hiszen eddig is borzasztó igazságtalannak tartottam, hogy valakit azért üldözzenek, amiről nem tehet. De ezentúl azt fogják nekem mondani, hogy hazabeszél, hiszen ez is zsidó! Arra, hogy fizikai létemben is veszély fenyeget a származásom miatt, csak később, 1944 tavaszán, a németek bevonulásakor jöttem rá. Ettől azonban teljesen függetlenül, sokkal inkább a keresztény neveltetésemnek köszönhetően alakult ki bennem valamiféle elkötelezettség a kizsákmányoltak, a megnyomorítottak, az igazságtalanul üldözöttek irányában. Csakhogy közbejött a háború, és rájöttem arra, hogy nincs gondoskodó Isten, és így váltam 14 éves korom táján meggyőződéses szocialistává. S hogy mi az a közös platform, amire gondolok? A tízparancsolat. És az a gondolat, hogy ha szeretni bírod felebarátodat, mint saját magadat, gyakorlatilag nincs is más erkölcsi normára szükséged.
Azért nem ártana néha tanulmányozni a nyugateuropai Kereszténydemokrata, Konzervativ Néppártok Progjamjait, valamint az EU-ban az EPP Frakcíó írányelveit és Ideológiáját, mert úgy néz ki, hogy ök már közel ötven éve a KÁDÁRIZMUS fertöjében fürdöznek és érdekes, hogy nem azt mondják rájuk, hogy Szociáldemokraták,Szocíalisták, Kommunista Párt, hanem az, hogy KERESZTÉNYDEMOKRATÁK,KONZERVATIVOK,és JOBBOLDALI NÁPPÁRTOK.Progjamjukban hasonlóak a Fidesz-MPSZ Programjával és elképzeléseivel.Szemben a Szocdem-Liberális-Zöldek és más Pártok Programjaival nem azonosak.Valaki kitalálta ezt a baromságot, hogy "Kádárizmus", de tartalmával nincs tisztába.
Az Utodpárt meg az, mely az átalakulásnál vállalta fel az elözö Diktaturában létezö egyetlen Párt az MSZMP folytonoságát és ezt deklarálta az Alapító Okiratban.Az utodpárt Vezetése, holudvara és tagsága megegyezik az elödpártéval, kívéve az a nem túl sok fíatal, aki azóta lépett be.Számuk nem számottevö.Ezen nem megsértödni, meg magyarázkodni kell, hanem elfogadni tényként.Szavakban az Ideológiájuk is hasonló retorikát használ, módszereiben felépítésükben azonos, az egy kérdés, hogy tetteik nem fedik ezt, de ez legyen az ö bajuk, vagy szerencséjük.
Dehogy a nemre/nem, hát ezek a sötétlelkűek meg akarták buktatni a kormányt, már készültek az új közigazgatásra és minisztériumi átszervezésekről lehetett híreket hallani. A puccs elmaradt, a józan és mértéktartó miniszterelnök jóvoltából ,aki helyretette a dolgot. Ha nem így van, most ott tartanánk, mint Kirgizisztán....
Ezekhez a szerinted rossz dolgokhoz a mai jobboldalnak semmi köze, ugyanis a jobboldalon nincs olyan, hogy utódpárt. A baloldalon viszont nem csak hogy van, de még tagjai, funkcionárisai is jórészt a baloldali elődpártból valók.
Hát ez gyenge volt, szakall barátom. Ahogy nézem a Fidesz legújabb erőlködéseit, be kell látnom, hogy valójában ők az igazi utódpárt. Mert a szociknál legfeljebb személyi egyezőségeket találsz, politikaiakat már aligha. Ellenberger amit Fideszék a kádárizmus feltámasztása érdekében művelnek, hát az nem semmi. Már PB tagokat is bevesznek a buliba, a nagy komcsiellenesek.
Maradjunk mégis abban, hogy volt 1945 előtt is történelem.
Ezekhez a szerinted rossz dolgokhoz a mai jobboldalnak semmi köze, ugyanis a jobboldalon nincs olyan, hogy utódpárt. A baloldalon viszont nem csak hogy van, de még tagjai, funkcionárisai is jórészt a baloldali elődpártból valók.
A megalkuvó kiegyezésedet sem tudom elfogadni, én rendszerváltás-párti vagyok.
Számítsd még hozzá, hogy a mai jobbosok között rengeteg a volt munkásőr /:-))/, míg az általuk gyalázottak között nem kevesen üldözöttek voltak a Kádár-rendszerben...
Maradjunk annyiban, hogy senki -politikából- nem volt őszinte ebben a kérdésben.
Ha valaki egyből elmagyarázza nekem, hogy az állampolgárság nem is az, ami, ráadásul jogvégzett ember, akor már tom, hogy nem is úgy akarja, csak valamiért azt kell mondja, hogy úgy akarja.
Ez ilyen egyszerű. Utólag aztán lehet mondani mindent.
Az a kérdés mire nem érv? Válaszoltam valamire -ha nem olvtad volna-, arra volt érv, hogy bárki akarhat lenni. Nyahh, most Szili ráadásul az MSZP poltikusa, így valamivel nagyobb az esélye, hogy az legyen, mint Csurkának.
Fáradt vagyok már, nincs kedvem részletesen kifejtegetni. Plusz ez a kérdés nem a ráció terepe, hanem az érzelmekkel keveredett racionalitásé: én hiszek abban, hogy van egy (majd' mindenben), Te meg azt mondod, hogy nem így van. Oké. Nem fog összedőlni a Világ.
Ja, értem én, niincsen kifogásom ez ellen, ezt egy gesztusként értelmez(t)em, nem foglalkoztam az anyagiakkal (adófizető vagyok), mert nem feltétlenül rokkant volna bele az anyaország.
Itt az történt, hogy a nem-re nem taktikáját követte a kormány, azaz ha a fidesz A-t mond, akkor mi B-t.
Tudod, ha egy kacsa úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, úgy röpül, mint egy kacsa, sőt úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az előttünk álló lény nagy valószínűséggel egy kacsa.
Van egy olyan mondás, hogy ha a kacsa nem tud úszni, attól még nem a víz a hülye. :-)))
Ezzel szerintem minden ide írogató tisztában van. De ez akkor sem érv. Csurka is lehetne köztársasági erelnök jogilag, de erősen valószínűsítem, hogy húznád a szád, ha ezzel állna elő az MSZP.
Egy ideig nagyrészt az volt, később a pénztárcáján keresztül megszólítható átlagmagyarra hatottak az egzisztenciális érvek.
Igen, sokáig én is hasonló názeten voltam, hogy félre szennyes pénzügyi érvek, félre anyagiasság, félre ilyen szőrösszívű megfontolások, szemünket vessük a nemzet boldogulását szolgáló célokra és más semmire.
Ez a véleményem tartott egészen addig, amíg közelebbről bele nem szagoltam egy kicsit fatornyos kis hazám önkormányzatának dolgaiba és - sajnos - rá kellett jönnöm, hogy a legszebb ideának is vannak szennyes pénzügyi vonatkozásai, amiket nem szabad elhanyagolni és semmibe venni, mert idő kérdése és ez szépen megbosszulja magát. Ha tetszik, a szép ideák világából kicsit lejjebb ereszkedtem a matéria világába. Mert hát ilyen a világ akkor is, ha ezt nem valljuk be magunknak: a politika 90%-ban a pénzről szól. Nézd csak meg az egyházak tevékenységét az utóbbi 15 évben: csak akkor emelték fel szavukat, ha a pénzüket és a befolyásukat érte valamilyen támadás.
A pénztárcáján keresztül megszólítható átlagmagyar: ez egy szép, a legnagyobb halmaza a magyar populációnak. Olyannyira, hogy még a jobbos szavazóközönségről is kiderült, nagyon is megszólítható a pénztárcáján keresztül, még erdélyi vérei ellenére is. Akikért pedig - állítólag - szíve a nap 24 órájában hevesen dobog. Legalább is, ha ingyen teheti.
Természetesen videofelvételem nincs. Csak valahogy gyanús koincidencia mutatkozott a Fidesz és Mádl álláspontja között, ami nem is olyan gyanús, ha ismerjük a köztük levő baráti, sőt harcostársi viszonyt. Tudod, ha egy kacsa úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, úgy röpül, mint egy kacsa, sőt úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az előttünk álló lény nagy valószínűséggel egy kacsa.
Tetszik ez a Kína-Tajvan párhozam. Ugye ott az a felállás, hogy Peking erővel akarja visszakebelezni a renitens Tajpejt, az meg nem akar kötélnek állni. Mi a helyzet itthon: az összes határon túli magyar politika egységesen kéri az állampolgárságot, az anyaország pedig leszavazza azt.
Szerintem tévedsz. Az Alkotmányt pont azért idéztem, mert nem így van, ahogy írod.
Az Alkotmány kimondja, megállapítja(!), hogy mit testesít meg a köztársasági elnök.
Ezt -mivel csak a két adott feltételhez köti- csak úgy lehet értelmezni, hogy a hivatalánál fogva testesíti meg a nemzet egységét, és nem a személyes tulajdonságai alapján. Ami érthető, mert akkor meg kellene határozni pontosan, hogy mik azok a tulajdonságok, amik szükségesek ennek a "megtestesítésére". A tulajdonság meg nem jogi kategória.
Sőt, az Alkotmány még végzettséghez sem köti a hivatal betöltését. Gyakorlatilag írástudatlan, de választójoggal rendelkező akárki35 is lehetne.