Keresés

Részletes keresés

giannahun Creative Commons License 2013.08.28 0 0 94

Még annyit fűznék hozzá, hogy mi szótagoltunk is, de külön feladatban, nem olvasás közben. Soha semmi problámám nem volt vele. Úgyanúgy megkerestük a szótövet is, mint mások. Predikatív szerkezetek is voltak a tananyagban, úgy ám! :) :) :)

giannahun Creative Commons License 2013.08.28 0 2 93

1988-ban én is Zsolnai módszerrel tanultam. Nagyjából abból a nyelvtanból "éltem" a gimnázium 4. osztályáig, amit alsóban, játékosan megtanítottak nekünk. Egyedülálló (!!!) munkás anyuka gyermeke voltam, mégis a legjobb csoportban voltam végig. Ezt csak azért írom, mert valaki lentebb kijelentette, hogy ez lehetetlen volt. Nem volt az. Szerettem iskolába járni akkor is, ha 8-tól 4-ig bent kellett lenni. Amit a mai napig érzékelek az az, hogy kb 2x gyorsabban olvasok másoknál, és ha elolvastam, akkor értem/tudom is a tananyagot. Ez nem volt hátrány később a jogi egyetemen sem. :) És megszoktam a szereplést is, merek emberek előtt beszélni.. Mindig úgy gondoltam, hogy ezek a dolgok saját egyéni képességeim, de most így olvasgatva az egész Zsolnai lényegét, lehet, hogy csak észrevétlenül elsajátítottam őket e módszer által.... Említettétek a szépírást is: nos, én tényleg csúnyán írok, mindig csúnyán írtam. Szegény tanító néni nem tudott mit kezdeni velem. Mások gyönyörűen írtak az osztályban, szóval nem biztos, hogy a módszer hibája.... :D :D :D Én gondolkodás nélkül iratnám ilyen osztályba a gyerekemet. Persze nagyon meg kell nézni, hogy kik tanítják, mert rossz pedagógusokkal valóban káros is lehet...

Naala Creative Commons License 2012.07.02 0 1 92
Szia! Nem tudom olvastad-e a korábbi hsz-eimet, de nekem is nagyon hasonló tapasztalataim vannak a Zsolnai módszerrel, mint neked. Én 1985-ben kezdtem az első osztályt Keszthelyen, szintén kísérleti osztályként. Nálunk volt egy "felvételi" elbeszélgetés, ott sok mindent leszűrtek a gyerekek akkori képességeiről. Az, hogy én már akkor írtam, olvastam semmi előnyt, hátrányt nem jelentett (a nővérem egy évvel idősebb és iskolást játszottam, amikor a leckét írta, és megtanultam vele együtt). A színekbe sorolás is serkentőleg hatott, én is visszacsúsztam egyszer a sárgából (legjobb) a zöldbe (jó), és nagyon igyekeztem, hogy mielőbb visszakerüljek. Valamit nagyon jól csináltak, mert vagy jól válogatták össze a gyerekeket, vagy jól alkalmazták amódszert, mert nálunk senki nem bukott meg a 8 év alatt, és az osztály átlag mindig magasabb volt az átlagnál. Később a középiskolában is a magyar irodalom és nyelvtan tanár az első pár héten kiszűrte, hogy három diák teljesen más szinten van. Ne értétek félre, nem zseniképő ez, vagy ilyesmi, de olyan behatóan tanítják a NYelvtan-Irodalom-Kommunikációt, hogy az a mai napig hat az életemre. Én is csupa pozitív emlékként gondolok vissza az iskolára. Számtalanszor én segítettem a nővéremnek a leckében, pedig ő egy osztályallyal felettem járt.

Én ajánlom mindenkinek, ha lesz a közelünkben én oda fogom vinni a kisfiamat, és remélem rá is olyan jól fog hatni mint rám.
Előzmény: zsolnaisdiák (91)
zsolnaisdiák Creative Commons License 2012.06.25 0 1 91

Helló,

annyi különböző – és köztük nem kevés aggasztó – véleményt olvastam a Zsolnai-módszerről, hogy idejét láttam egy kicsit alaposabban utánanézni. Engem azért érdekelt a téma, mert én is ezzel a módszerrel tanultam annak idején. Az első osztályt 1986-ban kezdtem, amikor a módszer első kísérleti osztályait létrehozták.

Itt annyi rossz véleményt olvastam, hogy kezdtem kételkedni benne, hogy a tanítónénim lekövette az előírásokat, de hála a www.diszlexia.info oldalon talált leírásnak, egyértelműen ráismertem; és igen, az imádott tanítónénim igenis betartotta az előírásokat. NEKEM SEMMIFÉLE NEGATÍV TAPASZTALATOM NINCS! Ezt nagyon fontosnak tartom leszögezni. Lehet, hogy ezt csakis a lelkes tanítóknak köszönhetem, vagy annak, hogy a Zsolnai-módszert az iskolám az óvodaiskola-programmal kombinálta (e tekintetben is kísérleti osztály voltunk), de azt hiszem, a Zsolnai-módszer semmit nem vitt félre bennem. Sosem éreztem nyomást, játékosnak tartottam a tanulást. Nekem is konkrét emlékeim vannak, de igazából a szüleim tudták ezt megítélni, lévén nekik komoly összehasonlítási alapjuk a bátyám személyében. Velem sosem kellett otthon tanulni, sosem presszionáltak gyakorlásra, olvasásra, főleg nem magolásra.

Amit külön kiemelnék a rendszer előnyeiből, az a (lent is felsorolt) néma-értő olvasás. Sosem voltam képes magolni, ami óriási hátrányt jelentett később a gigantikus tananyag elsajátításában a jogi egyetemen. De amit elolvastam egyszer, és megértettem, azt nem kellett magolnom. És ezt – ezek szerint – nem kis részben a Zsolnai-módszernek köszönhetem. Igazából mindeddig csak pár jellemzőjét tudtam a módszernek, csak most néztem utána alaposabban, de csakis ajánlani tudom.

Sosem tapasztaltam az igazságtalan („osztályok szerinti”) csoportosítást, ahogy a lent kommentelő építész írta; a mi osztályunkban a csoportosítás tényleg képességek szerint alakult. Nagyon fontos viszont, hogy sosem szigetelték el a különböző csoportokat, teljesen átjárhatóak voltak. Emlékszem arra, hogy – bár általában a „leghátsó padban ültem”, azaz a legjobbak között voltam – bizony egy alkalommal lecsúsztam a középső padsorba. Na, ez az élmény viszont rettentő inspirálóan hatott rám, és heteken belül vissza is küzdöttem magam a régi helyemre. Mindezt viszont anélkül, hogy a középső padban bármilyen lelki trauma ért volna.

Emlékszem, hogy voltak osztálytársaim, akiknek logopédushoz kellett járnia, de a tanítónők megkülönböztető figyelmet szenteltek neki, és igyekeztek a felzárkóztatásán. A diszlexiáját nem a Zsolnai-módszer okozta, és a Zsolnai-módszer nem is hátráltatta őket semmiben.

Szóval – bár a tudományosan megalapozott kritika ellen semmi ellenvetésem – személyes tapasztalataim alapján AJÁNLANI TUDOM!

És akkor a tisztánlátás kedvéért idézem a diszlexia.infó-t:

 

[„Zsolnai - féle „Nyelvi-irodalmi kommunikáció globális-szintetikus program”

Hosszabb a szóképtanulás ideje, s a program késlelteti, azaz a második félévben kezdi el az írás tanítását.

  1. A hanganalízist a 87 szókép tanítása után kezdődik el.

Itt nincsen előkészítés, az írás előkészítése viszont hosszabb, alaposabb.

  1. Egy globális előszakasz után kezdik meg a betűk tanítását.
  2. Betű-felismerési minta: vesznek egy tárgyképet és egy szót, s a szóban megmutatják és megnevezi a szóban forgó betűt. A program gyorsolvasási gyakorlatokat és szemmozgás-tréninget alkalmaz.
  3. Előbb némán olvastat, s csak utána hangosan.

Zsolnais tankönyvek:

  •  
    • Szó és betű
    • Csillagjáró fehér Ráró
    • Írás munkafüzet
    • Vázoló lapok

Választható alternatívaként az anyanyelv és az irodalom kommunikációs szempontú közvetítésére vállalkozik. 
 

Az olvasástanítás stratégiájában együtt alkalmazzák a globális és az analitikus-szintetikus módszert.

  • A globális program 90 szót és 6 toldalékot tartalmaz 17 csoportban. A tanítás tárgykép és szókép egyeztetésével folyik.
  • A kilencedik napon lépnek be a betűk, s innen kezdve már a szóalakok elemzése, majd szószerkezetek olvastatása folyik.
  • Az egyes gyerekek sajátos tanulási tempójához igazodóan a módszerek előnyeit érvényesítik.

A „Szó és betű” című könyv:

  • első részében globális (Éva és Feri olvasni tanul),
  • második részében analitikus-szintetikus (Betűről betűre) eljárási mód feladatsorai szerepelnek.

Az olvasástanítás két szakaszban történik.

Első szakasz:

  • Megismertetik a teljes betűkészletet.
  • Elsajátítják a betűösszevonás algoritmusát

Második szakasz:

  • Hosszabb időt szán az olvasási képesség fejlesztésére, mely adott esetben a nyolcadik év végéig tartja megvalósíthatónak.
  • A program a néma-értő olvasásra, a gyorsolvasásra, a könyv és a könyvtárhasználat képességére helyezi a hangsúlyt.
  • Kiemelt jelentőséget tulajdonít a kommunikációs szempontú felolvasás tanításának, és a helyes ejtésnek.

 
 

A kommunikációs elvű olvasás lényege

A programban részletesen ki van dolgozva, hogyan kell felolvasni az egyes prózai típusokat, Így az olvasásra kijelölt szövegek lehetnek: újsághírek, rádióműsorok, ismertető szövegek, versek, állatmesék.

A program egyedi vonásai

  • olvasási képesség megalapozása:
  • néma-értő olvasás,
  • gyorsolvasás,
  • felkészülés nélküli (blattoló) hangos olvasás,
  • felolvasni tudás.
    • gyorsolvasás fejlesztése: a perifériás látást, a fixáció-szélességet, a látószögnövelést, a jelfelismerést, a hibakeresést célzó gyakorlatokkal.

Írástanítás módszerei

A betűtanítás lépései ún. betűtanulási modell szerint történnek, melynek felnagyított formában a tanterem falán függenek. A lépések:

  • a betűtanítási modell olvastatása,
  • a betűfelismerés gyakorlása,
  • összevonás rendezett szóhalmazon,
  • néma és hangos olvasás,
  • elől egy tárgykép és egy szókép van, ezt a tanító elolvassa, majd elolvastatja a gyermekkel,
  • a tanító megnevezi, elolvassa a nyomtatott kisbetűt,
  • majd megnevezteti és elolvastatja a gyerekekkel.

Az írás megtanítása párhuzamos a betűolvasás tanulásával.

Segédletek: a Vázoló lapok, Írás munkafüzet, Feladatgyűjtemény.

Az Írás munkafüzet nemcsak a betűk alakítására, hanem az írásgyakorlás változatos módjaira is szolgál.

Sajátossága, hogy megengedi a kéz felemelését a betűalakításkor, nem alkalmazza az áthúzásos vonalvezetést.”]

 

Bejaka Creative Commons License 2011.08.19 0 0 90

Szasztok! Engem is érdekelnének a vélemények!!! Bár minket még nem érint, de jövőre már igen, áprilisban kezdődnek a beiratkozások, s addigra szeretnék világosan látni. A százhalombattai suli érdekelne konkrétan, de minden vélemnyt szívesen veszek. Köszönöm.

nyugiba2 Creative Commons License 2011.08.02 0 0 89

Van valaki, aki mostnában találkozott a Zsolnai (ÉKP, NYIK) módszerekkel? Mi a véleményetek?

Simon Anika Creative Commons License 2009.11.25 0 0 88
Sziasztok!

A fiam már negyedik osztályos a Győri Szabadhegyi Közoktatási Központban. Az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program alapján tanul. Csak jót tudok írni az iskoláról, mert nagyon gyerekszerető és fejlesztő iskola. Folyamatosan kitűnő tanuló, nagyon szeret odajárni iskolába. Nem is tanul itthon a gyerek, mert megérti az órán a tananyagot. Versenyeken vesz részt és ott sikerrel teljesít. Sajnos elköltözünk, és már a következő tanévben nem ebbe az iskolába jár, de hiába kerestem olyan iskolát abban a városban ahová költözünk nem találtam, így 8 osztályos gimnáziumba felvételizik. Ingyenes az oktatás, ami sokak anyagi helyzetében nagyon jó megoldás (A Waldorf iskolákban havonta jelentős anyagi terhet ró a szülőkre , havi 18.000 Ft)
A Szabadhegyi iskolában ingyen biztosítják, mivel be van építve a tananyagba, a néptánc vagy balett, fiúknak Judo , sakk, számítástechnika, báb, színjátszás, furulya. Ha ez szakkör lenne és fizetni kellene érte jelentősen megkönnyítené a pénztárcánkat. Vannak olyan tantárgyak ami másik iskolában csak később kerülnek bevezetésre, de ők már első óta tanulják, idegen nyelv , embertan, társadalom ismeret, honismeret. Fáradtak a gyerekek, de szeretik. A nehezen barátkozó fiam, aki nehezen illeszkedik be mindenhová, még egy alkalommal nem mondta, hogy nem akar iskolába menni. Szinte minden tantárgyat első óta más tanít 14 tanára van a gyerekeknek, és első vándorolnak órákon, mint a gimnáziumba, így ez később sem lesz szokatlan. A tanárok közvetlenek és mindig igyekeznek a problémákat megoldani.Semmi mást nem kell fizetni az iskolában, csak az étkezést.

Mi elégedettek vagyunk ezzel a módszerrel, a fiam iskolája egy jó iskola.
Naala Creative Commons License 2009.08.05 0 0 87

A beszédhiba javítható. Bár, amikor én voltam általános iskolás, rengeteg szavalóversenyre mentünk. Minden iskolai rendezvényen mi szavaltunk, mi adtunk elő műsort. Ez nagyon nehéz egy beszédhibás gyereknek. Én hadartam néha még most is hadarok, emlékszem minden előadás előtt 50X vettük fel magnóra az én részem szövegét, és minden hibát jelöltünk, hogy érthetően ejtsek mindent. Ez nagyon sok idő, energia, türelem! Gondolom ez változott azóta, de egy beszédhibás gyerek nem szívesen áll ki szerepelni, ha nem tudja tökéletesen előadni a verset, stb... Szerintem egy jó rendszer, de a gyerektől függ, hogy mennyire tud vele azonosulni.

Előzmény: juhos24 (84)
lampabura Creative Commons License 2009.08.03 0 0 86
Tanítottam ilyen osztályban, a gyerekemet nem fogom ilyenbe íratni.
Az ÉKP-s, NYIK-es gyerekek nem tudnak többet, nem olvasnak jobban, nem gondolkodnak logikusabban, nem nyitottabbak a környezetükre, nem empatikusabbak társaikkal. Viszont stresszes, minden mozzanatában az értékelés kísért, folyamatos a gyerekek összehasonlítása, a csoportosításuk kizárólag a tudásuk alapján történik. Ad pluszt (pl. báb, néptánc), de ha a gyereknek ez nem tetszik, akkor sem tud belőle kiszállni, nem úgy mint egy szakkörnél. És még ezeket is ÉRTÉKELIK!!!!
Naala Creative Commons License 2009.08.03 0 0 85
Én Zsolnai osztályba jártam 85-től, és nem emlékszem szóképes olvasásra. Ezenkívül nem volt semmilyen csoportosítás mely a gyerek szüleinek foglalkozását vette volna alapul. Viszont volt felvételi elbeszélgetés. Színek szerinti csoportok is voltak, amelyek a gyerekek fejlődését segítették. Akinek gyorsabban ment, gyorsabban haladt. A színek akár havonta változhattak a haladástól függően. Én rendszeresen segítettem az egy évvel idősebb nővéremnek a házi feladatában, ő hagyományos módszerrel tanult.  Sok olyan dolgot tanultunk amit később még gimnáziumban sem. Nekem nagyon jó emlékeim voltak, és a rendszert kiválónak tartom, de nem minden gyereknek! Nálunk ezért is volt felvételi elbeszélgetés.  
juhos24 Creative Commons License 2009.08.01 0 0 84
Az én nagyfiam is Zsolnay-s osztályt  kezd szeptemberben. Tele vagyok kételyekkel. Bár nálunk nem volt nagy választék.Ez,vagy a németes, ahol heti 5 németóra van.Én ikább ezt választottam.Lehet hogy jól tettem,mert a tanárnéni egy tündér.Az a bajom,hogy a fiam még egy picit beszédhibás.A logopédus azt mondta,hogy majd amikor a betűket tanulják,akkor majd renbe jön." Remélem",hogy így is lessz,különben egy rémálom lesz a gyerek számára a tanulás.
sz332 Creative Commons License 2009.03.24 0 0 83
Még egy apróság:

nem szabad keverni a módszert a pedagógus eszköztárával és képességeivel, személyiségével. Ideális esetben, homogén csoportban, jó tanár mellett a jó képességű gyerekek ügyesen haladnak, függetlenül a módszertől.

De ha már egy nem homogén csoportban kell az alulfizetett/eszköztelen/megalázott/idegbeteg tanárnak tanítania, nos, attól sok jót ne várjunk.

Gyógypedagógus körökben szinte csak rosszat lehet hallani a Zsolnai módszerről, talán azért, mert a problémás gyerekek a végén mind hozzájuk kerülnek. És ha nem derül ki időben (diszlexia prevenció, ugye), akkor annak nagyon komoly következményei vannak.
sz332 Creative Commons License 2009.03.24 0 0 82
Sziasztok!

Páromnak (gyógypedagógus) most kell fejlesztenie egy kissrácot, mert bizony
kiderült, hogy a Zsolnai módszerrel tanult szóképes olvasás mégsem volt olyan
hatékony. 4-edikes a srác, és gyakorlatilag újra meg kell tanítani olvasni (Meixner féle módszerrel)

Nagyon-nagyon a tanártól függ, és mivel szülőként nem igazán lehet megitélni, hogy szakmailag jó-e a tanár, én kétszer is meggondolnám, hogy Zsolnai módszerrel tanulja a gyerek az olvasást.



Előzmény: Törölt nick (39)
nickname24 Creative Commons License 2008.05.14 0 0 81

Halihó!

 

Pusztán egy észrevétel: Zsolnai József még mindíg "I" betűvel a végén, írja a nevét!

Ugye kedves "ÉKP"-és tanítónéni?!

 

LOL :)

 

"Zsolnai József neve nem ismeretlen, különösen pedagógusberkekben. Életművének első két pillérét, a nyelvi irodalmi kommunikációs programot (NYIK) és az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógiát (ÉKP) mint úttörő alternatív pedagógiai módszert, röviden Zsolnai-módszert nemcsak Magyarországon, hanem a Felvidéken is több iskolában sikerrel alkalmazzák. A közelmúltban megjelent A tudomány egésze című könyvében a NYIK-re és az ÉKP-re épülő újabb programon végzett 8-10 éves kutatómunkájának eredményeit foglalja össze."

 

 

 

 

 

nickname24 Creative Commons License 2008.04.25 0 0 80
Üdvözlet Mindenkinek!

Szép Napot!

 

Éppen a napokban jutott eszembe a Zsolnai –módszer … kíváncsiságból kerestem rá a net-en … és ide (is el) jutottam.

Én 1985-ben, az egyike voltam azoknak, akikkel a Zsolnai-módszer, még „kísérleti” fázisban foglakozott.

Az a furcsa, hogy nem is jut eszembe szinte soha a NYELVI-IRODALMI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÍSÉRLETI PROGRAM, mostanában viszont egyre gyakrabban … nem tudom, hogy miért.

Egy fórumozó azt kérdezte: „milyen képességű gyermekeknek való”

-Szerinted, milyennek? Buta gyerek nincsen!

A másik: „ Jó-e?”

Sokan panaszkodtak a „nem vált be” mondattal és sorolták a hibákat stb stb….

Elmesélem, hogy a kísérleti program miről szólt:

Összeszedtek gyerekeket, különböző anyagi helyzetű családokból. Voltak az orvos gyerekek, a katonatiszt gyerekek, a tanár gyerekek, meg voltak a jómunkásemberek gyermekei.

Csoportokra szedték őket, az első csoportba tartoztak a rendszer kiválasztottjai az orvos+tanár+katonatiszt gyerekek, a második csoportba tartoztak az úgymond szerencsés jómunkáscsaládok gyermekei. A harmadik csoportba csak a munkásgyerekek ahogyan a „bájos” tanítónéni hívta őket! Hát így kezdődött a Zsolnai-módszer!

Mi voltunk a mintaosztály!

Én második csoportos jómunkásember gyerek voltam … szerencsés. Azok a diáktársaim, akik nem jutottak be a második csoportba (napersze az elsőről nem is álmodhattunk soha) már nem voltak ilyen szerencsések. Állandó terrorban éltek, naponta közölte velük a tanító, hogy hülyék, … és ezt nem csak úgy mondom. Persze erről nem a Zsolnai pasas tehet -remélem-, a tanító … annyira akarta a szintet tartani. Mindegy.

Naszóval így teltek a hetek, a hónapok … igyekeztünk … mint az állatok, szó szerint. Nekünk triplán kellet. Ha az orvos gyereke egy sort nem tudott a versből: Na semmi gond… 5-ös!

Ha mi nem tudtunk jól egy szót, már csak 4-es lehetett! Jaj!

 

OLVASÁS: pikk-pakk mennie kellet, kéthetente magnóra olvasás volt

 

ÍRÁS: folyamatos ellenőrzések

 

BEMUTATÓ ÓRÁK: így visszagondolva, szánalmas! Az egész le volt percről –percre koreografálva, hogy a többi tanár lássa, hogy mekkora jóság ez a módszer … persze a Zsolnai is ott volt! Ja és néha meghívták a szülőket is … évente 1x! Persze nekünk mindig valami mese-mese mátka volt beadva, mikor jöttek bennünket vizslatni a tanárok + a Zsolnai!

Emlékszem 4-ben volt egy bemutató óra a leendő „Zsolnaisok” szüleinek! Na az volt a szánalmas kategória netovábbja!

 

Annyira púder volt az egész ... a tipikus "élvezik a gyerekek ezt a tanulási módszert!"

Kár, hogy előtte min.2 hétig próbáltunk, minden bemutató óra előtt ... na ezt kapták a tanárok+a szülők! Szép mi?

 

GYORSOLVASÁS már elsőben elkezdődött!!!: olvasni is alig tudtunk, már írásvetítőn szavakat takart le a tanár, 2 mp-re megvillantotta, „na írjad le fiam, osztályozom”, volt olyan, hogy 6-7 szó volt az írásvetítőn!

 

LÉGZÉSGYAKORLATOK+ARTIKULÁCIÓ: akinek tanult a gyereke Zsolnai –módszerrel kérdezze már meg, hogy van –e még  : bedebede ba, bedebede bá, bedebede bo … vagy valami ilyen volt, meg: á a o u o a á.

Bocs, ha nem emlékszem pontosan, tökre régen volt!

És még azt, hogy A kis gyufaárus lány olvasmány-e még alsóban? Tanulnak-e történelmet elsőtől, van-e meseírás, kiscsoportos foglalkozás, gyorsolvasás … hümmm vannak szép emlékeim, de az is lehet, hogy az idő szépítette meg őket!

 

BÁBSZAKKÖR: …….. Istenem! Na arról is tudnék mesélni!

 

Bár egyvalamit az orra alá dörgölnék a Zsolnainak: ÁLLATI NAGY HIBA, HOGY A GYEREKEKKEL MEGÚÚÚÚTÁLTATJA A TANULÁST, LEFÁRASZTJA, TÚLTERHELI, IDEGESSÉ TESZI, ÁLLANDÓ MEGFELELÉSI KÉNYSZERT ALAKÍT KI NÁLUK …. és ezt nem csak én mondom, hanem azok is, akik utánunk tanultak!

Végezetül még annyit fűznék a dologhoz : Ha a „Zsolnais” tanító azt mondja Neked, hogy a Te gyermeked kevesebb és nem bírja a tempót, akkor én üzenem: SOKADMAGAMMAL MI IS CSAK MUNKÁS GYEREKEK VOLTUNK ÉS SOHA NEM ÉRHETTÜK EL A rendszer szerint „OKOS”-nak vélt gyerekeket … MÉGIS …

AZ IDŐ MINKET IGAZOLT, AMÍG AZ "OKOSOK" SEHOVA NEM JUTOTTAK, majdnem mindegyik MANAGER! KÖZÖTTÜNK VAN ORVOS, TÖRTÉNELEM TANÁR, TANÍTÓ,  INFORMATIKUS ÉS MÉG SOROLHATNÁM … JÓMAGAM KÉTDIPLOMÁS, ÉPÍTÉSZ ÉS INFORMATIKUS MÉRMÖKKÉNT ÉLEM AZ ÉLETEMET …hümmm … szóval milyen képességű gyereknek való a Zsolnai?

 

Voltak és vannak olyan hozott dolgok a Zsolnai-módszerből, amiért hálás vagyok: nyelvtan, irodalom, történelem tekintetében.

 

De az is biztos, hogy a műszaki pályát is emiatt választottam!

 

Ha lenne gyerekem, aki most kezdené az iskolát és adódna egy Zsolnai program … hát gondolkodnék, erősen, mert sokat nem változott, az biztos, követtem egy ideig … és sajnáltam valahol a gyerekeket!
csillag11 Creative Commons License 2008.03.09 0 0 79
Sziasztok!Az én 2 fiam is zsolnai módszerrel tanultak,és szerintem nagyon jó módszer.Mindkettő azóta felsőfokú gimibe járnak és nagyon jól hasznosítják a tanultakat.El kell mondanom azt is hogy alsóban tündéri tanárnőnk volt akinek köszönet a mai napig is.Mi meg vagyunk elégedve a zsolnaival.Sziasztok
Zeszter79 Creative Commons License 2008.03.04 0 0 78
Bár már elég régen volt itt hozzászólás, de gondoltam leírom az én tapasztalataimat a zsolnay módszerről. Állítólag én is olyan általánosba jártam, ahol ez a módszer volt, de semmi különöset nem vettem észre. Olyan volt, mint minden más általános suli. Lehet, hogy átvertek? :) Mindegy, szóval nekem nem maradt meg semmi különös a zsolnayval kapcsolatban... :)
canahari Creative Commons License 2007.12.29 0 0 77
Ja, egyébként az, hogy a helyesírás mennyire lesz jó, szerintem nagyon nagy részt attól függ, hogy mennyit olvas az illető. Eddig gyakorlatilag még nem láttam erre az elméletemre ellenpéldát.
canahari Creative Commons License 2007.12.29 0 0 76
Én is Zsolnay-módszerben tanultam ('85-ben születtem).

Imádtam. Volt bábozás, néptánc, színjátszás, ember- és társadalomismeret, és KVK-n és technikán belül is jó sok dolog, ami szórakoztató volt, és amiben egyben megtalálhattuk a saját erősségeinket. Negatívumként az rémlik, hogy az alsó négy osztályban napi nyolc óránk volt, délután négyig voltunk bent. Viszont házi feladatot nem sokat kaptunk, így a maradék idő tényleg a miénk volt, és mivel jól éreztük magunkat odabenn, egyáltalán nem tűnt ez sem tragikusnak.

Mostanra pedig valódi könyvmoly vagyok, kiváló a helyesírásom és tudok szó-ta-gol-ni is. :)

seth1 Creative Commons License 2007.11.30 0 0 75
Ja, és mivel erre méltán lehetek büszke (az én esetemre), elárulom, hogy mindez Szarvason, az akkori Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola (ma Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kar) gyakorló óvodájában volt... :)
Előzmény: seth1 (74)
seth1 Creative Commons License 2007.11.30 0 0 74

Sziasztok!

 

Én 79-ben születtem, és a Zsolnay módszerrel tanultam (vidéken). Ráadásul az addigi két óvónénink képezte tovább magát, és lettek a tanítónénik (humános és reálos) is, és még a helyszín sem változott: maradtunk az óvodai csoportszobánkban, csak vettek bele padokat, táblát, stb. Első-második osztályban voltunk ott, és csupa szép emlékem van erről, hihetetlenül szépek, és úgy érzem így utólag, hogy fel sem tűnt szinte, hogy már nem óvodás, hanem iskolás vagyok. Emlékszem, mindig légzőgyakorlatokkal kezdődött az óra, és nagyon-nagyon szerettem tanulni, mert valahogy olyan játékos és könnyed volt az egész.

Mondjuk nem voltam buta gyerek (elnézést, nem úgy gondolom, csak annyi a lényeg, hogy nem kellett otthon a szüleimmel gyakorolni meg tanulni, hogy tudjam, amit tanítottak), így nálam nyilván ezért is vannak ilyen élmények. Ja, és csak harmadik osztálytól tanultunk idegen nyelvet (akkor még oroszt is az angol mellett, aztán felső tagozattól el lehetett dönteni, hogy ki akarja tovább tanulni az oroszt is).

 

Most viszont hitetlenkedve hallgatom a kolléganőmet, akinek második osztályos a kislánya, okos gyerek, és mégis minden nap délutántól este 8-ig tanulnak, és rengeteg házifeladatot kap a gyerek. És napközis.

Én suli után hazamentem, és játszottam. Mégis tudtam mindent...

 

Aztán a 83-as öcsém ÉKP-s lett (KVK, emberismeret, sakk, stb.) ugyanott, és nálunk már nem volt olyan fényes a dolog (mondjuk más tanítónői voltak, mondjuk ők is óvónéniből lettek azzá), és első osztálytól tanulták az angolt, harmadiktól pedig az olaszt is. Na mindegy, az ő esetében nem jött be a dolog, de nem is volt/az a tanulós fajta.

magnet76 Creative Commons License 2007.11.30 0 0 73

Kedves szan49!

 

Örülnék neki, ha további tapasztalataidat is megosztanád velem, mert pont egy zsolnais sulit néztünk ki a legnagyobbnak, de elbizonytalanodtam. Úgy gondolom, hogy egy jó képességű, felfogású gyerek, szóval nem miatta aggódom. A középső lányunk kicsit más. Ő olyan lassú, megfontolt, nehézkes gyerek. Szóval olyan iskolát akarunk választani, ami majd az ő igényeinek is megfelel. A legkisebbről még nem tudok nyilatkozni, hisz ő még csak most múlt 1 éves.

Másrészről aggaszt egy kicsit a korábban már említett "bő lére eresztett" tananyag. Meg nem ismerem a leendő tanító nénit, de próbálok találkozót kérni tőle, bár nem tudom, hogy egy beszélgetés alatt mit fogok tudni leszűrni.

Remélem, tudsz valami tanácsod adni! Köszönettel: Ági

Előzmény: szan49 (70)
Pinty-ponty Creative Commons License 2007.03.27 0 0 72
Safi! Ha benéznél ide...: ismered a III. kerületben a Krúdyt? Szeretnék róla többet tudni, ha lehet. Amennyiben e-mailben fejtenéd ki, szólj, írok címet. Nagyon köszönöm! :)
Pinty-ponty Creative Commons License 2007.02.20 0 0 71
Sziasztok!

Egy kérdésem lenne, amennyiben él még ez a fórum! Ismeri közületek valaki a III. kerületi Zsolnay-módszerrel oktató iskolákat? Az egyiken komolyan gondolkozunk, és olyan jó lenne véleményt hallani róla...:)
szan49 Creative Commons License 2007.02.02 0 0 70

Örülök a pozitív tapasztalataidnak. 34 éve tanítok, ebből kb. 20 éve az ÉKP program alapján. Ha felkészült, jó pedagógusok tanítják, az alapvető különbségek a hagyományosnak nevezett módszerhez képest a következők:

- Egyéni haladási ütemben , csoportbontásban dolgoznak a kicsik. A csoportok nem megkövesedett valamik, átjárhatóak, s nem skatulyáznak be senkit, csak lehetőséget adnak a lassabban haladóknak. (Régi tanítványom az alsó tagozat idején a leggyengébbek között szerepelt, felsőre stabil jó eredményt hozott, s idén befejezte az egyetemet.)

- A tankönyv feladatai és úgy általában a taneszközök nem a célt, hanem az eszközt jelentik a tudás megszerzéséhez.

- Olvasás tanítása: talán már nincs is olyan zsolnays iskola, amelyik a szóképes módszerrel tanítana olvasni. A szóképes előprogramot gyakorlásra használjuk fel. A szótagolás semmivel sem gyengébb nálunk, mint a hagyományos eszközökkel dolgozó csoportokban.

- Nagyon jó eredményt érünk el a szövegértés területén, ami igen fontos dolog, hisz alapja az önálló tanulásnak. (Nem véletlen, hogy az új magyar írásbeli érettségi beugró feladata a szövegértés) Az ÉKP-ban eszméletlen mennyiségű és témájú szöveg között válogathatunk.

- Ami gyengébb, mint a többi programnál, az a szépírás. A helyesírásuk viszont jobb.

- Nyelvtani ismeretek maximalizáltnak tűnnek, pedig nem azok. Az alkalmazás szintjén ismerkednek meg pl. a szószerkezetekkel, s szabályt a jó pedagógus nem tanít. (Hagyományos rendszerű oktatásban fordult elő a következő, 2. osztályban bevésendő szabály: A tővégi mássalhangzóhoz hasonul a toldalék mássalhangzója. Ez igaz, csak épp egy szó mögött sem volt a kicsinek jelentésmező.)

Ha érdekel benneteket, szívesen folytatom.

Előzmény: nita8612 (66)
miki_mano Creative Commons License 2007.01.30 0 0 69
Sziasztok!
Külföldi vagyok, a Zsolnay-módszerről írnék munkát. Tudna nekem valaki adni linket egy olyan iskolára, ahol ezzel a módszerrel tanítanak? Volna még egy kérdésem. A Zsolnay-módszer az az ÉKP?

Köszönöm
Gabiiiiii Creative Commons License 2007.01.26 0 0 68
biztos mindenkinel mas es mas,van akinek ez fekszik.....az en gyerekem,mikor elvalasztotta otthon a nyuszit ugy,hogy nyus-zi,szotagolva kerhette meg a vacsorat is Zsolnay modszer ide vagy oda...tud is szotagolni
Előzmény: nagynejenes (67)
nagynejenes Creative Commons License 2007.01.26 0 0 67
A kisfiam most elsős és Zsolnay- módszerrel tanul,nem igazán boldogul vele.Érdemes iskolát váltani vagy meg fog tanulni ezzel a módszerrel helyesen írni és főleg szótagolni!!??Nagyon tanácstalan vagyok még a módszert sem ismerem 100%-ban.
nita8612 Creative Commons License 2007.01.03 0 0 66

13 évvel ezelőtt a mostani Kassák Lajos Gimnáziumba jártam (akkor még Általános Iskolaként is működött). A Zsolnay-módszerrel tanultunk, s szerintem nagyon jó.

Az alapokat és a kommunikációt egy életre megtanulja az ember.

Mi nagyon szigorú tanítási rendszerrel,s gyerekcentrikus tanárokkal találkoztunk,de tulajonképpen ezt csak pozitívan lehet felfogni...főleg akkor jut ez eszembe,amikor látom a mostani kisiskolásokat trágár módon beszélni, s 7 évesen mobiltelefonnal a kezében rohangálni egy iskola folyosóján. A keresztfiam most 3.osztályba jár,s bár ő jó tanuló,a többi nem Zsolnay-módszerrel tanuló diák 90%-a nem tud helyesen írni,egy kicsit is szépen olvasni,mint ahogy azt az ő korukban kéne.

Egyre több tanár türelmetlen velük,s ha vmi gondjuk akad a tanulással,nem hajlandók elmagyarázni szépen a tananyagot. Nálunk,ha kellett 40-szer is elmondtak vmit (bár ez nagyon ritka volt),de mindenki egy életre megjegyezte.

Nagyon nehéz megfelelő iskolát találni a gyermekeknek, de aki Zsolnay-módszerrel tanítót választ,nagyon jól jár.

Persze ehhez gyermekcentrikus tanár,szorgalmas gyermek és amennyire lehet türelmes szülő szükséges.

szomorce Creative Commons License 2006.08.07 0 0 65
Előzmény: Ágibági (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!