Nem védett hazai (ill. európai) madárfajok - pl. szarka, szajkó, dolmányos varjú, seregély - fiókakorú vagy felnőtt példányainak beszerzése, tartása, gondozása
Bocs az offért. de eszembe jutott valaki, ezeket a sorokat olvasván. Nem bírtam ki, h ne...sorry
csak ez a szívizomelhalás ne lenne, csak ezek a fecskék ne halnának ki, csukabálnákat, szíjhalakat ne sodorna ki a tenger.
szökőár lesz megint, kint és bent. mindig csak valami katasztrófa. nem ússzuk magunkat meg, nem úszom meg magam.
a tavasz szívizomszövetéből, pitvaraiból meg üregeiből hordja a fészkét, de mindig hiányzik valami, egyre több valami.
azt mondják, felhők tűnnek majd el a tengerek felől, nem dudváznak a baromfik a ház hátánál, nem eszik meg a fecskék a rovarokat, nem porozzák be a virágokat a méhek.
és én csak állok itt, vezetékszakadásban ázik a peron Hatvan és Pest között. sehol egy resti, hogy én is elázzak, sehol egy te, egy ő, egy mi, minden névmás elhagy, és megint valami fék njúzt olvasok. nem tudom, hogy bírom, nem tudom, hogy vagy, hogy vagyok.
csak ez a szívizomelhalás ne lenne, csak ezek a fecskék ne halnának ki, csukabálnákat, szíjhalakat ne sodorna ki a tenger.
minden katasztrófa, minden fék njúz, minden kihalás könnyebb lenne veled.
Nálunk még hagyján, de a mediterrán országok százreket pusztítínak és százezrekkel kereskednek, és ez az uniónak így rendben van : mondván, hogy "hagyomány",,,,mi meg büntetve vagyunk, ha egy védettebb fajt otthon tartunk.. Azért ez is igencsak az undormány kategória... :-(
Ja akkor félreértettem a cinkéset bocsi :) Szerintem a gilisztával nem lehet gond olyan madaraknál, amelyek fogyasztják. Varjúfélék meg szokták enni általában. De ha idegenkedsz tőle, akkor ne add. Sokan mondják h légcsőférgességet okoznak Én a seregélyfiókáknak gyakran adok, mert sokszor nem győzném mindig rovarral, de a légcsőférgesség is igaz lehet, nekem eddig nem volt belőle probléma. Azokat a nagy harmatgilisztákat szoktam előcsalogatni locsolással, és este begyűjögetem őket.
Én csak azt nem értem, hogy miért vesznek az emberek varjúfélét, amikor az emberetek arra buzdítják ezzel, hogy továbbra is lopjanak és pénzért adják....hányinger de komolyan... A menhelyek meg nem győzik leadni a madarakat az önkéntesekhez, akik elengedhetetlenek. Annyira borzalom ez a madárkereskedelem.
Sziasztok, nagyon szeretnék felnevelni egy szajkófiókát, nincs ötletetek, hogy honnan tudnék venni egy fészekgyérítés àldozatául esett madarat? Ma voltam a monori börzén is nagy reményekkel, de nem volt...
Én már láttam a kis szajkómat 10 napja ,de még nincs itthon szerintem néhány napon belül hozom el.
Rájöttem én én ,hogy az cinke.Én úgy általában dicsértem a szajkókat,mert egyébként tényleg csak megfigyelném a madarakat,mint eddig. Viszont szajkót szeretnék itthon,közelebbről látni,mert tényleg nem egyszerű a stílusuk,
A gilisztával kapcsolatban:én alapkajának gondoltam neki,viszont itt írtak olyat,hogy nem jó most akkor mi van?
Egy kis biztatás neked :)))) Van a topik egyik rejtett sarkában egy -igaz már vagy tíz éves, de tanulság terén szerintem még a mai napig is helytálló- kis történet. Annak idején egy topiktársunk, ha jól emlékszem korábbi tapasztalatok nélkül úgy döntött, hogy szeretne egy szarkafiókát. Ebben eddig nincs is semmi különös. Igen ám, csakhogy ő a fejébe vette, hogy úgy szeretné, hogy a fióka őt lássa meg először, amikor kikel. Ez ugye azt jelenti, hogy a tojásból kelés pillanatától kell nevelni.
Ő is bevállalta, ha jól emlékszem elég szkeptikus kommenteket kapott a felvetésére, de ez nem törte le. A varjúfélék napos kortól történő nevelése -hiába a szuper formula, prémium bébi kutyakaja- sokak szerint lehetetlen, vagy nagyon nehéz vállakozás, ha fel is nő, gyakran előfordul, hogy nyomorék lesz belőle. Persze lehet, hogy ez az álláspont azóta már változott.
Mindegy, ő is nyitott volt a túrós módszerre és túrós keverék-giliszta-fogott rovar kombinációval vágott neki a kis apróság neveléséhez. A történet sikerrel zárult. Azt nem tudom, hogy később mi lett a szarkával, de a nevelése tökéletesre sikerült. Itt láthatod a folyamatot :)
Na ez szuper!!!! :)))) Ennek nagyon örülök! :) Ne állaszd az alapanyagokat sokáig a hűtőben, gyúrd be gyorsan és fagyaszd. Legjobb, ha még aznap elkészül, mikor megveszed. így a romlással szemben nagyon ellenálló keveréked lesz, ami a későbbiekben kitéve az eteőbe, vagy mikor a hűtőben van már és szeded elő etetésre nem fog egy kicsit se romlani.
Ne csak a túrósat adjad, etesd mellé a természetes táplálékot is. ez azért kell, hogy megmaradjon a jó emésztés. A túrós alapkeverékben nincsenek benne azok a ballasztok (kitin stb.) ami a természetes táplálékokban megvan. Viszont ha melléetetsz egy kis természetes táplálékot (pl. rovar, giliszta, bogyó, tehát amit a szajkó is hord egyébként) akkor eszményien működik. a keverékből építkezik a szervezete, a természetes kaja meg fenntartja a jó emésztést hozzá.
Amúgy erre a problémára találtam ki a meggyeset (2. kaja) próbáld ki h önmagában adod neki huzamosabb ideig (pár óráig) és közben figyeld meg, h miket ürít, abból látni fogod, h miért lett ez kitalálva :) ez ilyen emésztésserkentő. Úgy tekintsél rá, mintha rovar lenne. ha nem tudsz elég rovart meg egyéb természetes kaját szedni, akkor felváltva etetve megmarad a jó emésztés.
Ja a "miniszajkó" az egy kékcinke :D :D :D :D Csak azért írtam, mert Corvival régebben viccelődtünk h a cinkék olyanok mintha mini szajkók lennének. ha megnézed az amerikai Kékszajkót, látni fogod, h teljesen olyan mint egy túlméretezett cinke :)
Űgy értem,hogy nekem pl a Garrulus féle irányvonal is szimpatikus,meg persze a tied is.
Sőt nekem is voltak jó gondolataim,mikor még csak megfogalmazódott bennem,hogy szeretnék egy szajkót.
Amióta olvastam gyakorlott madarasok pl a ti írásaitokat,szóval azóta lettem bizonytalanabb,ezért kérdezek bugyutaságokat,mert nem szeretnék rosszat tenni a madárkának,
Egyébként még most is hajladoztam affelé,hogy nem tartok fogságban madarat,viszont ezek a piszok szajkók szinte incselkednek velem,a munkahelyemen is meg itthon is,.
Úgyhogy belevágok mégis,viszont ha észreveszem rajta,hogy rosszul érzi magát,akkor megadom neki a lehetőséget,hogy válasszon nálunk marad vagy elmegy.
JAJ DE NAGYON SZÉP ÉRDEKES MEG ARANYOS MADÁR EZ A SZAJKÓ.
Nem kell e azon aggodnunk, hogy ha az ember felnevel túlnyomóan lágyeleségeken egy ilyen porontyot, akkor elengedve,,visszavadítva, hol talál magának majd olyat, vagy akár ahhoz hasonlót a szabad természetben..? ..Mert ugye a megszokás, hozzászoktatás meghatározó jelentőségű, pláne a minél egyszerübb szervezeteknél,,, vagy abba reménykedjünk, hogy ösztönei, minden előzetes szülői tanulás, tanitás nélkül hirtelen átváltanak az abszolut rá jellemző táplálékszerzésre..? :-S
Jó pár ilyen és hasonló madarat neveltem, s persze lágyeleségen is, a vége felé viszont váltottam pusztán csak rovar és gyümölcsös verziókra, s olykor nem nagyon működött, s az elengedésük után maradt is jó sok dilemmám.. :(
Ó jajjjj, most aztán pirolok..! :) Pozitivat ritkán kapok, inkább ahhoz vagyok szokva, hogy "csatákat" kell vívnom az általam ténynek és helyesnek gondolt meglátások elfogadtatása érdekében..
Ez önzés persze, mert vmilyen cél lebeg az ember előtt, pl. a természet, ill. az öko irányában jóbbitóként hőst játszani.! :-S Nagyon nehéz kenyér, mikor mindent áthat a kapzsi primitív érdek, meg az emberi lustaság! Még egy beírás is, ha hosszabb ~8 mondatnál azt nagy valószínüséggel átlapozzák, pedig nehéz mindent cat, vagy facebook szintü tőmondatokba lebutítani...Persze amúgy sem volt soha kenyerem a nyálas kőrmondatozás, pláne meg az önfényezés...hacsak épp ez is nem az!? :-D
Idővel szerintem az aggodalom is. De klassz, hogy te megmaradtál Corvinak, szerénynek és bölcsnek, pont olyannak, mint az elején. Szerintem cseppet sem baj, hogy elbizonytalanodik az ember, mert legalább sikerül a földön maradnia és nem elalélni önnön dicsőségéében.
Igen, jót tesz a naposjószágnak, mi is adtuk mindig. A pulykának állandóan a hagymát kellett vágni, meg a nagyszüleim időnként szemesborsot is tömtek beléjük. Most pl. 70 baromfit nevelek, csirke-gyöngyös vegyesen, nekik tápot, darát meg főtt tojást keverek be nedves eleség formájában, eddig nagyon bevált, két pofára zabálják és szépen nőnek is rajta. Ha meg tudjuk engedni magunknak, hogy túrót is kapjanak, az meg kánaán :-)
Itt láthatod a keverékeket "natúr" formában és "mini szajkó" feltéttel. :-D :-D :-D Mennyire imádta ő is! Emlékszem, hogy alig tudott lejönni, a "szerről" a visszavadítása idején. :-) Persze aztán a természet hívószava erősebbnek bizonyult, de hát ez a dolgok rendje. <3 :-) <3
Valójában az egyre csak tóduló információ halmaz bizonytalanítja el egy idő után az ember fiát, szerintem, s ahogy korosodunk (főleg én!) ennek arányában növekszik a lelkiismeretfurdalás is. (?)
Ez de igaz és jól megfogalmaztad. De ugye próbálunk vigyázni, minden erőnkkel rájuk...és sajnos sokszor ezzel okozunk nagyobb bajt...a túlzott óvatoskodni akarással. Én magamon, azt veszem észre, h egyre hülyülök. Fertőtlenít, mos, vasal, kifőz, lúgoz, stb... Anno, ha belegondolok simán ment a nyers tojás. Bolti zöldség és nem az extra bio, 'nehogykoszosvegyszereslegyen' gyümölcs, zöldség. Nézni hol van szúnyogirtás...Mégis éltek...
Valami rémlik, hogy tán olvastam volna..(?) de lehet, h valami hasonlót...
Egyébként elgondolkodik olykor az ember, hogy milyen edzettnek és ellenállónek kell lenni ezeknek a városi madaraknak, a sok mocsok, kommunális szemét, por, szmog, zaj környezetben, mi meg azon rugózunk, hogy a boltban mivel etethették az egereket, vagy a gyászbogárlárvát, meghogy 10 percig szigorúan főzni a tojást.!..stb...:-S A fészekrablók meg ugye simán nyersen, vagy akár befulladtan is befalják a tojást, a varjak sem nagyon lamentálnak az egerek, patkányok, meg haldögök és egyebek eredetéről...
Volt idő kezdetben amikor szándékosan én is nyersen kevertem a tojást a lágykajákba, de mára elgyávultam... :-S
„Egyéb sok hasznos orvosságokat-is ólvasunk a’ Régiek’ írásiban a’ tojásokból; ‘s bár ne mentek-vólna az újjabak közt-is az e’félék úgy feledékenységbe. Több hasznokat reménlhetnénk bizony az illyen házi jó eszközökbôl, mint a’ sok idegen Országi drága zagyvalékokból.”
A tejtermékeket, maximum az szólta le, aki nem olvasott korábban „szakirodalmat”. A könyvekben, jegyzetekben sorra a túró, sajt, tojás, blablabla, stb…állt a lágyeleségekben. Vagy hallotta valakitől, de csípőből lesz@rozta, elavultnak tartotta. Odáig már el sem jutott, hogy nem 1-2 évig tartottak életben ezeken az ételeken madarakat. Eszembe jutott Ország Mihály 21 éves füleskuvikja. Ugyan nem keveréken és nem énekes, de azért, felmutatott valamit, ami nem csekélység és mennyien még…
Corvi: igen-igen. Olvastam is erről kutatásokat. Varjak, kukázó életmód, fióka csere, stb. Ha nem olvastad és érdekel, leírom, mert érdekes. Csak akkor pontosan előkeresem a forrást.
Hát igen,,, mi meg óvjuk őket minden lehetséges fertőzéstől, káros vegyianyagoktól, hidegtől, melegtől... :-S
Itt (is) jól meglátszik a genetika fontossága, amit korábban emlitél! Aki ellenállónak, életre valónak született, annak a megélhetéssel kapcsolatos összes körülményt bírnia kell, aki nem, az viszonylag hamar "kiáll" a sorból. :( Nem véletlen, hogy a fészakaljak 5-20%-a éli meg az 1 éves kort!
Mi meg megmentjük őket, megszeretjük, s mikor biológiai "órája" kezd tiltakozni ez ellen semmit sem tehetünk, max elsiratjuk.. :(
De rendes vagy :-))) Én az ország másik végében vagyok, de ha egyszer egy csoda folytán odakeverednénk, akkor mindenképpen, és a segítség felajánlást is nagyon köszönöm, ha ilyen jellegű problémám, kérdésem lesz, te leszel az első, akihez fordulok, igérem! :-) Az ihletet megkaptad többünktől, a madárkád meg majd úgyis jelezni fogja, hogy mit szeret, meg mi az ami jó neki. Mondhat az ember bármit, a madár az aki végsősoron dönt. Én a kaják kitalálásánál tápanyagoktól függetlenül mindig erőteljesen figyeltem, hogy mi az, amitől az adott madár pl. büdöset fosik hosszabb távú etetésnél, vagy mi az, amitől éppen szép, szagmenteset, faji sajátosságait nézve keményet ürít. Nálam ez sokat segített a kezdeti eligazodásos-ráérzős időszakban :-)
Corvi és mindenki: Örülök azért, hogy nem vettétek végül rossznéven a keverékek közlését! :-) Egy szemernyi önfényezés vagy egyéb ilyen mellékzönge sem volt a szándékaim között. Egyébként is rosszul vagyok az ilyesmitől. Ez a lista úgymond az elmúlt öt év termése, és magam részéről ezzel be is fejeztem a keverékek kitalálását. Innentől kezdve, ha variálni akarok, akkor már a természetes kajákat meg egyéb táplálékokat próbálgatom a keverékek mellé. :-) Nemrég döbbentem rá, hogy pl. a bodzabogyó milyen csodálatos kiegészítő. Minden évben szüretelem és fagyasztom azóta. A diólevél, csalán, pitypang valóban kiváló gyógyír, én eddig tea formájában itattam, meg fürdettem bele a madarakat és tényleg gyors enyhülést és javulást hoztak.
A petrezselyemről megoszlanak a vélemények. A net egyik fele azt mondja, hogy olyan ártalmai is vannak, amelyek miatt vagy kerüljük, vagy pedig csak nagyon mértékkel fogyasszuk. A másik fele szerint meg szuperétel, amit két pofára kéne, hogy együnk. És akkor tegyen az ember igazságot... :-D Vagy ott a túró. Az is sokszor milyen igazságtalanul és tudatlanul van fikázva. Madarak számára alkalmatlannak meg csak mértékkel fogyasztandónak van titulálva... Még olyat sem átallanak róla egyesek mondani, hogy nemhogy nem oldja meg a kalciumhiányt, hanem a fogyasztása még ki is vonja a szervezetben lévő kalciumot, és csak a "gonosz" tejipar mesterkedése miatt van egészséges ennivalónak elkönyvelve. Mekkora szemenszedett hazugság ez!
Egyébként a petrezselyemnél én is úgy voltam, mint te. Nekem is sokáig tyúkhúrosan ment, de a felengedés után attól mindig olyan gusztustalanul szutymákos lett, és a madarak sok esetben csak szétcsapkodták az egészet, meg sokat is hagytak belőle. Aztán kitaláltam, hogy mi lenne, ha zöldségzöldet tennék bele, az annyira finom, jóillatú és az állaga sem romlik fagyasztás után. Szinte látható volt a különbség. Ettől kezdve a madarak rajongással ették és mindig kinyalták az etetőt. Én se tapasztaltam még soha semmilyen problémát az etetéséből. Ettől függetlenül a tyúkhúr frissen kiváló, és az eleség mellé darabolva mindenképpen emeli annak fényét.
Egyébként meg a keverékek kitalálásánál minden eddigi dolgot összevetve két személy volt az ihletadóm: Te és Schmidt Egon. Azóta is hálás vagyok mindkettőtöknek! És erőteljesen azon a véleményen vagyok, hogy azok az erők, amelyek elindítanak egy bizonyos dolgot, ha a történet szellemiségét nézzük, sokszor nagyobbak, komolyabb jelentőséggel bírnak, mint a végeredmény, mert nélkülük, nem biztos, hogy úgy alakultak volna a dolgok, ahogyan alakultak, vagy egyáltalán bármi is történt volna.
Korábban én is az a kutyatápos-macskakonzerves-húsos nevelő voltam, sose tudtam semmit se normálisan felnevelni. Ettől teljesen ki voltam borulva mindig. Aztán nagynénémtől megkaptam azt a bizonyos könyvet születésnapomra, és amikor olvastam benne azt a túrós receptet, majdhogynem felordítottam örömömben, hogy úgy néz ki, mostmár végre sikeres leszek fiókanevelés terén. Addig álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyet, hogy reszelt sajt, túró, sárgarépa egyáltalán oda lehessen adni egy fiókának. A többit meg már ti is tudjátok.
Köszönöm szépen Corvi, jól jön... :-) Nekem verebem van most, 2 éves. Fél a magoktól...Az ő keverékébe így rengeteg dolgot kellett belecsempésznem. Szerencsére a zöldborsót minden madaram szereti, na nem, mert Murci nem. A veréb is eszi két pofára. Azt Ot 1019-től függetlenül kezdtem még el adni. A párom kedvence a borsófőzelék, mindig van idehaza. A zöld keverékkel az a tapasztalatom több madárnál, ha nem mixelem, hanem darabos, akkor eszik. Mármint nem krémes állagú. Még a varjam is, aki válogatós roppantul. Zárójelbe megjegyzem, hogy nincs kínálgatva non-stop. Mézet én is teszek bele, egy kanállal az össz. keverékbe. Most legutóbb 125 gombóc jött ki. De igen elcsigázott lettem a végére, mert ha dara kerül bele, egyik sem eszi meg. Így a mirelit kukoricáról szedegetem a héját, meg a borsóról is, kb. 4 óra volt, mire kész lettem az egésszel. Így zabálják, bár volt kezdeti ódzkodás, a kukorica miatt. Ha nem szedem le a keverékbe a héjakat, akkor nem eszik meg. Ha magába adom, akkor nem kell leszednem. Az egyéni ízlésről sem szabad megfeledkezni szerintem. Ha az embernek kevesebb a madara, nyugodtan úgy alakíthatja, ahogy ők szeretik jobban...A lényeg, hogy egyék. Van rendes szúnyoglárvás Ot1019 keverékem is a fagyasztóban, ha beesne valaki váratlanul. Nemrégiben rigó érkezett, jól jött. Most a fecskék potyognak a hülye idő miatt, így örülök, hogy van tartalékom. Megjegyzésképp, egyetlen varjú, sem vakult meg egértől, sem haltól. És nem új keletű az egerek adása. 4 szürkehályogos varjúról tudok az enyémen kívül. -Volt, van aki száraz macska és kutyatápot ad vízbe mártogatva és a patkány eleséget, sosem tudom megjegyezni a nevét, de biztos ismeritek. -Macskatáp, otthoni koszt -és volt keverékes hályogos is. Francin, amint hozzám került keveréket kapott rovarokkal-ez volt a fő elesége. Nyomattam bele a keveréket és ez itt a fórumon visszaolvasható, képekkel alátámasztva. Kapott egeret is később. De bébiegérrel kezdtük. És igen hamar ott volt sajnos a folt. Szóval ezzel az erővel... Crowkinszék is egérrel, hallal, patkányal, stb-vel etettek varjakat. Nem keverékkel és az ő madarai is most szépek. Nagyon sokan azzal etették a varjakat, nem mostani hóbort vagy divat... De ha belegondol az ember, hogy egy laboratóriumi egeret mivel etetnek (pontosan tudom)...Simán adom neki. Miért lenne rossz? És a mi egereink kicsik. Csont: kálcium, foszfor, stb, hús, fehérje. Az egereket jól tartják, nem boltit adok, na attól már félnék. A hal...szintén jó tartalmas és egészséges étel, de a szaga...halászhajó a lakás egy hétig, ezért állnak le az etetésével a lakástartók. Egyébként, mint tudjuk a hal jó étel. De a gond az, hogy az igazán jó minőségű a boltban drága. Nekem nagybátyám horgászik, ha ők anyukámmal előkészítik, akkor adok halat, de a boltitól ódzkodom. A halakban található olajok, most kezdet felpörögni ismét, újabb kutatások, hogy mennyire fontos lenne ennünk embereknek. Rengeteget olvastam róla az elmúlt időben. De az ára...
Kérdés: bolti dobozos élő legyet adhatok verébnek? Olcsó és nem kellene fogdosni. Kicsi zöld legyek. A verebem nagyon szereti a legyeket.