Keresés

Részletes keresés

Oszi92 Creative Commons License 2018.06.25 0 0 18248

Kedves fórumozók!

Még új vagyok itt, egy ideje olvasgatom a fórumot, de lassan érek a végére, mert igencsak hosszú. J. Segítségre lenne szükségem. Kb. két hete egy vihar után találtam egy félholt fiókát egy városi parkolóban. Először azt hittem halott, mert az aszfalton feküdt az autó mellett. Felvettem megszárítottam a kocsi fűtésével aztán feléledt, de nagyon gyenge volt. Hazavittem és akkor még tudatlanul, de megtömtem zacskós konzerves pedigree kölyökkutyatáppal. Egy darabig csak azzal etettem másnapra jobban lett és már tudtam etetni csipesszel. Azóta fejlődött és nagyon szelíd lett. Sokat olvastam ezt a fórumot miután megtaláltam, és csináltam az itt sokat emlegetett túrós keveréket 3 napja azt eszi meg adok gyümölcsöt is. Elsőre azt hittem hogy varjú de aztán rájöttem, hogy csóka. Tudnátok, tippeket adni mivel etessem? Amúgy jól elvan ugrabugrál szerel egész nap. Ha bezárom és ott hagyom akkor ordít hogy eresszem ki. Ilyenkor egyből a vállamra megy és ott lovagol. Jól repül. Próbáltam szabadon engedni de visszajön eddig a leghosszabb idő amire elment az másfél nap, de mindig visszajön így inkább megtartom. Még nem volt varjúfélém, de nagyon szimpatikus kismadár.

 

szcs1983 Creative Commons License 2018.06.21 0 0 18247

Sziasztok!

Szabadon tartott szarka (fiatal) hogyan viseli, ha egyedül hagyom pár napra? Be kellene zárnom, vagy hagyjam szabadon? 

Teraszon alszik, kertben, szomszédoknál elvan, játszani, kajálni jön haza.

Köszi a válaszokat!

Peter Toth 75 Creative Commons License 2018.06.09 0 0 18246

Írj kérlek privátot, ott az email címem!

 

Előzmény: bbett (18244)
corvi01 Creative Commons License 2018.06.08 0 0 18245

Hivatalosan nem szabad tartani, gyakorlatilag semmilyen hazai vadon is élő állatot. Vannak mentőhelyek (neten felkutathatók) és ott illik, főleg a védett fajokkal, foglalkozniuk! Olykor azonban túlterhelés/kapacitás híján leosztják ezeket a feladatokat bejelentett, rutinos "laikus" madarászoknak. Kérdés, hogy szakmailag mennyire vagy az ilyenre felkészülve..?

 

ÜDV

Előzmény: bbett (18244)
bbett Creative Commons License 2018.06.08 0 0 18244

Sziasztok! 

 

A kérdésem, hogy jelenleg szabad-e itthon csókát tartani? Viharok utáni mentett madár, jelenleg még nem röpképes, de nincs olyan sérülése, ami miatt később nem lehetne az. Nevelhetem-e itthon, vagy ilyenkor kötelességem elvinni valami illetékes szervhez?  

tgtgtg Creative Commons License 2018.05.28 0 0 18243

Sziasztok!

 

Kb 6 éves, szelíd dolmányosnak keresünk új családot.

 

Peter Toth 75 Creative Commons License 2018.05.20 0 0 18242

Sziasztok!

 

Csóka fiókát - fiatal madarat keresek.

Elsősorban Heves megyéből.

 

Kérem ha valaki tud jelezze.

 

 

corvi01 Creative Commons License 2018.03.28 0 0 18241

Totál egyetértek az alattam szólóval! Már csak amiatt is, hogy a szarkafiókák TELJESEN MÁS táplálékon nevelkednek, mint a galambok. A galambok egy speci begytejjel etetnek jó sokáig, ami egy felöklendezett valami, melyre rá van állva a fióka és a szülő ösztöne is! A szarkafióka ezt a praktikát nem értelmezi, no meg a galambszülő sem a szarka tartózkodását, így gyakorlatilag éhen hal!

Végülis kikelés után (ha egyáltalán eljut odáig a dolog, vagy inkább nem..) fészekből kivéve fel lehet nevelni a napos kortól, de ezt nem javasolnám,,,ehhez igencsak több éves tapasztalat és rutin szükséges.

Előzmény: BCNorad2 (18239)
nyebojsza Creative Commons License 2018.03.23 0 0 18240

Galamb nem nevel fel szarkát!!!

Még más galambot is csak akkor, ha éppen olyan stádiumban rakod alá a tojásokat, mint amilyen fejlettségi szinten a sajátjában vannak az embriók.

A tyúk se neveli fel azokat a csibéket amik egy héttel előbb kikelnek.

Előzmény: BCNorad2 (18239)
BCNorad2 Creative Commons License 2018.03.23 0 0 18239

Még arra gondoltam, hogy kakukk elven, csak tojást szereznék, amit a galambjaim költenének ki és nevelnének az első 2 hétben mondjuk.

Addig csak nem galambosodnak meg. :)

Szerintetek járható út?

Előzmény: corvi01 (18238)
corvi01 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 18238

Ha más szedi ki a szüleinek nyilván ugyan olyan trauma, viszont fizetned is kéne érte. Ezentúl, ha az illető ezekből pénzt csinál, akkor mások is választhatnak a "felhozatalból" és neked esetleg a gyengébb maradék jut. Ezt nem árt szem előtt tartani, mert a madár tartása lelkiismeretünk mentén az Ő élete végéig tart, ami 15-20 év is lehet.

Előzmény: BCNorad2 (18237)
BCNorad2 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 18237

Nem tudom, hogy el tudnám-e szedni a szüleitől... :/

Végülis nyilván nem lenne olyan rossz neki, csakhogy akkor nem a fajtársaival, hanem inkább az emberrel szocializálódna.

Meg ugye az is szinte ugyanaz, ha más szedi és én esetleg megveszem tőle.

 

Köszönöm a válaszod :)

Figyelni fogok április vége környékén

Előzmény: Ladybee (18236)
Ladybee Creative Commons License 2018.03.14 0 1 18236

Április végén már találni fészkeket, ha nem lövik szét, akkor jó eséllyel szedhetsz magadnak párnapos fiókát.

 

Előzmény: BCNorad2 (18235)
BCNorad2 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 18235

Sziasztok!

 

Szabad megkérdezni, hogyan jutottál szarkához?

Én is szívesen tartanék szarkát vagy dolmányos varjút, de sajnos nem találtam tenyésztőket vagy akik foglalkoznának velük...

Előzmény: Boldizsár Koziel (18230)
corvi01 Creative Commons License 2018.02.24 0 0 18234

A madaraknak soha nem lehet elég nagy röpdét építeni.. :)

Előzmény: Ladybee (18233)
Ladybee Creative Commons License 2018.02.20 0 0 18233

Az a jó ! Tudjon repkedni.

 

Előzmény: Boldizsár Koziel (18232)
Boldizsár Koziel Creative Commons License 2018.02.20 0 0 18232

én nagyobbra gondoltam , meg tudom oldani

Előzmény: Ladybee (18231)
Ladybee Creative Commons License 2018.02.19 0 0 18231

Minél nagyobb. Nálam  2 X 1 X 3 méteren él már öt éve.

Előzmény: Boldizsár Koziel (18230)
Boldizsár Koziel Creative Commons License 2018.02.19 0 0 18230

Üdv , mekkora az ideális röpde méret  szarka tartásra?

 

Bálint WildLife Creative Commons License 2018.02.04 0 0 18229

Sziasztok , feltettem a Youtube csatornámra egy videót amiben zöldikéket etetek. Ha valakit érdekel itt a csatornám linkje : https://www.youtube.com/channel/UC9AynGOa5mR0903rEvb9TFg?view_as=subscriber

Pótári Attila Creative Commons License 2017.10.23 0 0 18228

Üdvözletem mindenkinek!

 

Péntek este találtam egy fehér galambot. A galambmenhellyel történt levelezés alapján állítólag valami nemes galamb lehet.

A galamb nincs ugyan meggyűrűzve, de nyugodtan tűri, hogy kézbe vegyem és nem próbál meg elmenekülni.

Repülni nem tud valamiért csak próbálgatja a szárnyait.

Befogadót keresek a számára! Ingyen!

Képeket csatolva mellékelek, melyeket az alábbi linken lehet elérni kb még 15 órán át.

https://send.firefox.com/download/b38733d2cb/#M9327Fkwq9nirPpfMZ5fkA

Pest területén belül házhoz is viszem, ha valaki befogadja és megfelelőlen tudja tartani.

Várom az érdeklődőket az alábbi e-mail címre: potari.attila@aisglobal.hu

zsazska Creative Commons License 2017.08.24 0 0 18227

Sziasztok!

A fb-on kiposztoltak egy talált, kézszelíd szarkabébit. Nem keresi őt valaki? 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1385911121445607&set=gm.1506747356075530&type=3&theater

 

corvi01 Creative Commons License 2017.08.02 0 0 18226

 így gyeptéglával pakoltam tele a konyhánkat.

 

Ebből ítélve Te az a Lili/Viki vagy akire gondolok.? :-))

 

Szóval tudom (azaz tudjuk), hogy a Nap mennyire fontos, ezért korábban napfényizzós /sound gold/ megoldások is voltak,,,sajnos nem sokáig, hamar tönkremennek és lusta voltam folyamatosan ujjakat beszerezni, de időnként bedobok ide-oda egyet.. :-S Most vannak ledben is hasonló színhőmérsékletűek, bár a hőhatás ezeknél (nyilván) kevésbé érvényesül. Ha a tanyán vagyunk (elég gyakran, még késő ősszel is) ott más a helyzet. Ott szinte fél napokat félárnyékba teszem őket. Szinte az első percekben bedobják magukat a napozásba, főleg reggel.

 

Rigóm nekem csupán 3x volt életemben az egyik ráadásul énekes...Egyik sem volt túl hosszú ideig, mert az ivarérést követően viszonylag könnyen visszavadultak. Addig elég ragaszkodóknak és viszonylag kíváncsinak bizonyultak, bár ezek az élelem körül forogtak. A seregély, no meg a varjak kicsit EGÉSZ más.. :)

Előzmény: lili8888 (18207)
Donnabella Creative Commons License 2017.07.31 0 0 18225

Kedves Otyopunyo!  Jó ezt hallani, köszönöm szépen :) Ez a fiúcska is gyönyörű!

Előzmény: otyopunyo (18223)
otyopunyo Creative Commons License 2017.07.29 0 0 18224

Ne haragudj, a lényeget el is felejtettem írni, hogy gyönyörű és imádnivaló a rigó barátod, és nagyon tetszik a lakása is :)

Előzmény: Donnabella (18221)
otyopunyo Creative Commons License 2017.07.29 0 0 18223

Kedves Donnabella! A rigó alapvetően nem társas lény, természetes közegükben is csak a fiókanevelés idejére vannak együtt, a többi időt magánzóként töltik. Több rigó együtt habitustól függően bujkál vagy bunyózik, még együtt nevelkedett fiókáknál is egy bizonyos kor után észrevehetően elmúlik a komfortérzet a többiek között. Idősebb rigó mellé fiókát tenni egy darabig működhet, még akár pátyolgatja is a kicsit és bevezeti a rigólét titkaiba, de itt is kínos kerülgetés lesz a dolog vége (ha ugyan nem kezdettől búbolja).

Szóval rigó nem unatkozik és nem szomorkodik egyedül, sőt.

Alább egy boldog szingli rigó látható, aki ugyan elviseli a fiatalok társaságát, de mindig megkönnyebbüléssel veszi tudomásul a távozásukat :)

 

Előzmény: Donnabella (18221)
Textilkutya Creative Commons License 2017.07.29 0 0 18222
Sziasztok! Vasárnap elhoztam a múltkor említetted szarkát de sajnos 3 napra rá elpusztult. Csütörtökön reggel 8 óra körül arra ébredtem hogy leesett a rúdról egy nagy puffanással a kalit aljába. Gyorsan felkeltem, oda szaladtam megnézni hogy mi történt, gondoltam ha odamegyek biztos megijed és elrepül, de nem ijedt meg, csak hagyta hogy simogattam. Aztán láttam hogy becsukja a szemét, mire gyorsan kivettem hogy megnézzem van e külső sérülése, de nem volt, így arra gondoltam hátha csak elhagyta az ereje (merthogy mióta nálam volt nem nagyon akart enni, csak keveset) ezért gyorsan akartam neki adni enni, hátha eszik és jobban lesz. Nem akart enni, úgyhogy megpróbáltam adni neki inni, és úgy láttam szomjas, mert elkezdett tátogni, meg recsegni. Én vissza recsegtem (már amennyire tudtam utánozni a hangját) aztán ő is... nyújtózott egyet az utolsó recsegés közben, és úgy maradt. Ennyi volt. A kezemben pusztult el. Előző este még semmi baja nem volt, kérte rendesen a kaját, sőt, még kunyerált is miközben én ettem a vacsorámat. Nem értem hogy mitől pusztult el, csak azt hogy én még madarat soha nem szerettem így mint Őt, és nagyon fáj a szívem érte.
Donnabella Creative Commons License 2017.07.22 0 0 18221

Kedves lili8888! De jó, hogy végre egy igazi rigóssal is beszélhetek! :) Nagyon tetszik ez az ágyneműtartós ötlet :) Nagyon aranyos a rigócska is, mi lett vele? Ismerősöd rigója szabadon van vagy kalitkában? Társ nem hiányzik nekik? Ezen még annyit gondolkodom. Társasházban lakunk, de van egy egy beépített 4 nm-es előterünk. Mindenhova szúnyoghálót rakattunk miatta. Mindennap levegőzik és napozni is szokott. Az ablakok elé vettem egy teleszkópos ikás zuhanyföggöny rudat, imád azon nézelődni, reggelente visítzozik hogy húzzam már fel a redőnyt :))).

Előzmény: lili8888 (18209)
Donnabella Creative Commons License 2017.07.22 0 0 18220

Kedves ot1019, nagyon köszönöm az írásod. Bocsánat, hogy ilyen sokára tudtam válaszolni. Az e-mail címem, ahova elküldheted a túrós receptet: emsa70@hotmail.com. 

A lisztkukacot, amikor elhozom, azonnal átszűröm és eddig én tönkölybúzakorpa és kukoricaliszt keverékbe raktam őket... pont azért,mert nagyon büdösek voltak. Kapnak még almát, salátát és répát. A répa a kedvencük, leghamarabb az fogy el. Zöldségpucolóval pár szeletet, minden nap berakok a dobozukba. Szép nagy sárgásak lesznek pár nap alatt.. Erre is figyelek, hogy ők is egészségesek és tiszták legyenek :)

Amikor kisebb volt a rigóm, Riginek hívom, akkor sokszor kapott túrót üresen és nagyon szerette. Aztán egyszer csak nem kellett már neki. attól félek hogy megint elutasítja, és mivel ez azért gyorsan romlik, nem hagyhatom előtte.

Köszönöm még egyszer és várom a levelet!

Előzmény: ot1019 (18205)
corvi01 Creative Commons License 2017.07.22 0 0 18219

Egy hétig kb. még nem vagyok net közelben, de majd gyüvök! :-)

 

 

em 

Előzmény: lili8888 (18207)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!