Úgy vélem, hogy most lényegi kérdésben nem tér el az álláspontunk. 1910-ben a magyar hatóságok - mert nem láthattak a jövőbe - valószínűleg elhanyagolható mértékben és a kifejezetten erre irányuló szándék nélkül torzítottak a magyar nemzetiség javára. A határok megállapításánál már el tudok képzelni ilyen "önvédelmi jellegű" manipulációt. Arról viszont meg vagyok győződve és erre az irodalom is utal, hogy a románok minden lehetőséget megragadtak a területszerzés legalizálására, a magyar nemzetiségűek kimutatott lélekszámának a csökkentésére. Nekik tehát egyértelműen érdekükben állt az ortodox vallású magyarok románná, az izraeliták zsidó etnikumúvá nyilvánítása. Nyilván ez volt a dolog hátterében. A zsidók zöme nyilván nem ragaszkodott a számára hátrányosabb magyar besoroláshoz, a következményeket pedig ők sem ismerhették.
Ha nagyon keresgél, találhatsz még mozdonyvezető rublikát is, csak nem a nemzetiségek kérdésnél :-)))
Nagyon aranyos, amikor egy vitában megjelölt forrásra pikírt megjegyzéssel reagálsz. Utánaolvasva kiderül, hogy az 1910-es népszámlálásnál nemzetiséget firtató kérdést nem tettek fel. A kérdezőbiztosok az anyanyelvre voltak kiváncsiak (a cigányt és a hébert [mint halott nyelvet] nem fogadták el) és annak alapján állapították meg az etnikai összetételt. Ez nyilván akkor a magyar (és a német) nemzetiségűek számát erősítette. Alátámasztásul:
Erdély sajátosságát a régi Romániához képest – a gazdasági fejlődési szint eltérése és a kulturális különbségek mellett – főleg etnikai összetétele képezte. Az 1930-as népszámlálás szerint Nagy-Romániában a nemzetiségi összetétel a következő volt: 71,9% román, 7,9% magyar, 4,1% német, 4% zsidó, 3,2% rutén, 2,3% orosz, 2% bolgár, 4,6% egyéb. Erdélyben 5 548 363 lakosból 57,8% volt román, 24,4% magyar, 9,8% német, 3,2% zsidó és 4,8% egyéb nemzetiségű. Ez a népszámlálás különbséget tett etnikai hovatartozás és anyanyelv között, tehát a zsidó és cigány etnikumot külön is feltüntette, még ha az magyarul beszélt is. (Itt emlékeztetünk arra, hogy az 1910-es népszámlálás szerint – az anyanyelv alapján – a lakosság 53,8%-a volt román, 31,6% magyar, 9,8%-a német és 4,8%-a egyéb.)
Mint jeleztem a történelem ismerete egy értelmes beszélgetéshez elengedhetetlen. A nemzetet nemesség képviselte alapvetően mindenhol Európában, kivéve talán svájcot és németalföldet. De csak tájékozataásként pl Svájcban a nők csak az 1980-as években kaptak választójogot - kvázi nem voltak tagjai a nemzetnek.
A zsidókat már 1867-ben mind közjogilag, mint vallásilag egyenjodúsították. A tömeges zsidó bevándorlás épp ezután indult meg és a hagyományos magyar toleranciának köszönhetően - a liberális bevándorláspolitika miatt- tömegessé vált.
A régóta letelepedett asszimilálódott, tehát magyát magyarnak valló zsidó vallású állampolgárok természetszerűleg vallották magukat magyarnak, mivel érzelmekben, szokásaikban magyarok voltak.
"A XIX. század elején még nem beszélt magyarul a magyar nemzet a független és szuverén Magyarországon. Nem a', egy egészen pontos megfogalmazása a tényeknek. "
Csak figyelmedbe ajánlanám, hogy Magyarország Szt. Istvántól soknyelvű, sokszokású ország volt, befogadó , integráló és civilizáló nemzet. Talán épp ezért lehetett a latin ( mint a kultúra nyelve) államnyelv. Franciaosrszág nagy része nem beszélt franciául, Spanyolország spanyolul, Svájban pedig (tudtommal) mai napig nem beszélnek svájciul, a belgák belgául.
Az un. nyelvnemzetek kialakulása a XIX századra tehető történelmileg. A történelem ismerete viszont alapkérdés.
A XIX. század elején még nem beszélt magyarul a magyar nemzet
a független és szuverén Magyarországon.
Nem a', egy egészen pontos megfogalmazása a tényeknek.
Volt még egy további nem nyilvánvaló szándékuk is. Az antant mint gyarmatosító országok gyülekezete jól ismerte az oszd meg és uralkodj elvet. Azzal, hogy a Magyar Királyságot az ismert módon szétszabdalták feszültségekkel teli nemzetiségi helyzeteket hoztak létre. Erdély, a Felvidék magyar többségü területein eleve elültették a megosztottságot, az összefogás helyett a belső harcot. Ilyen helyzetben nem nagyon kellett attól félni, hogy feltámad a Nagy-Magyarország, esetleg okos nemzetiségi politikával egy 25-30 milliós erős Közép-Európai állam alakul ki. Ráadásul körbevéve szerbekkel, románokkal, szlovákokkal elég gondunk lesz lekezelni ezeket a problémákat. Ez primán bejött nekik, nem is számítunk már Európában. Ráadásul a II. VH-ban is sikerült a rossz oldalra állni, ami aztán tényleg levette a napirendről trianon felülvizsgálatát. Ma meg már okafogyott az egész. Ha a románok is tagjai lesznek az EU-nak, gyakorlatilag a magyarság mindenkinek egyéni ügye lesz. Egy-két generáció és EU-s magyar leszel vagy EU-s román szerintem csak a történészeket fogja érdekelni az ezeréves határ. Nyugat-Európában, -konkrét ismereteim a német-francia határról vannak- senkit nem érdekel hol a határ. Átjárnak simán a másik országba dolgozni, ha kedvük úgy tartja át is költöznek.
"Kálmánka, fel kell, ogy világositsalak éppen Trinaonnak köszönhetően, több száz év után lett szuverén és független Magyarország, magyar államiság, amt ppen a trianoni szerződés mondott ki és garantált. Ugy, hogy azt a Trianont ne nagyon piszkáld, nem történt ottan nagyon más, mint a birodalmat feldarabolták."
Sajátos felfogás egy nemzeti tragédiáról.
Szuverén és független Magyarországról csak akkor nem beszélhetünk, ha az állam nem létezik. Mindaddig azonban, míg van (volt) magyar király, addig van magyar állam is. Hogy a magyar király egyben osztrák császár is ( vagy fordítva) az egyedi probléma, mint ahogy az is, hogy ez a király hogyan tartja be a magyar alkotmány előírásait illetve a magyar érdekekeket. A nemzeti függetlenség, a magyar államiság megszüntetésére sok kisérlet történt - szerencsére sikertelenül. Hogy a Habsburg ház, mint magyar királyi ház méltatlannak bizonyult a címre , azt hiszem fölösleges ragozni. Az 1849-es trónfosztás mindenképp indokolt volt. 1918-ban IV.Károly mint magyar király is teljes csődöt jelentett mint uralkodó.
Trianontn azonban mint valami pozitívumot emlegetni, pláne mint a " szuverén és független Magyarország, magyar államiság " megteremtésének példáját - meglehetős bornírtságra vall.
1910-ben nem is volt zsidó rublika a nemzetiségek címszó alatt
"...a hazai zsidóság pusztán létszámát tekintve is az egyik legjelentõsebb kisebbség volt a XIX-XX. század fordulóján. (A magyar szellemi, mûvészeti élet minden területét gyarapító kulturális hatásról e tanulmányban terjedelmi okokból csak említést teszünk.) A dinamikus létszámnövekedést nyilvánvalóan elõsegítette az a liberális törvényalkotási folyamat, amelyrõl fentebb szóltunk, s amely az Osztrák-Magyar Monarchia többi részével (sõt, Közép-Európa többi államaival összevetve is) kedvezõbb életfeltételeket biztosított a zsidóságnak. Ez egyik magyarázata lehet a XIX. század második felében történt galíciai bevándorlási hullámnak, amely - ellentétben a közhittel - egyáltalán nem csupán zsidó népesség bevándorlását jelentette, hanem például katolikus lengyelekét is. De hozzájárulhatott a növekedéshez a zsidó lakosság népszaporodási mutatójának - az 1910. évi népszámlálás adatai szerint - az országos átlagot jóval meghaladó aránya (12,3 százalék, szemben a teljes lakosság 7,9 százalékos mértékével)."
Konkrétan Észak-Erdély visszakerüléséhez a magyar kormány úgy tudott a hajszálnyi magyar többség bizonyítására adatokat nagy nehezen összeszedni, hogy a jóval korábbi 1.VH népszámlálási számokhoz hozzászámolta azokat, akik akkor zsidónak vallották magukat....
:-D
