Pletykák, köztudott dolgok, harcművészekről. Minden ami nem a Harcművészetek topikba való.
Ezt a topikot azért hoztam létre, hogy az emberek itt vitassák meg a harcművészek magánügyeit.
Ne kíméljetek senkit!
Bár magam nem vagyok történész, de jópár történésszel van alkalmam eszmét cserélni, így bár hézagosak az ismereteim, de néha tudok szokatlan információkkal szolgálni.
"Kalandozások" A kalandozás szót állítólag valóban használták, és a mai értelembe vett mélységi felderítés, és felderítő expedíció megfelelője volt. De amit ma kalandozásoknak nevezünk, azok szövetségesi viszonyban, felkérésre végrehajtott hadjáratok voltak. Mai katonai fogalmakkal lovas desszanthadjáratoknak mondhatnánk. Ez az "idegenben védjük meg hazánkat" elmélet nem alaptalan. A lovashadjáratok mindíg a háborúskodó gyengébbik fél oldalán léptek fel, hogy erős, fenyegető nyugati egyeduralom ne jöjjön létre.
Ez után még Mátyás érdemben szólt bele a Német-Római Császári címért folyó versengésben /igaz hogy csak Cseh királyi címet szerezte meg/....
Tehát pár száz évvel azért még adósak lennénk a múltnak...
A császári erők mellett nem szabad azonban a az ún. hadas közösségekről elfeledkeznünk, akik felkészüléseiket gyakorlásaikat a császári regula szabályain kívül végezték, ill. a magyarok által biztosított lovas alakulatoknál senkinek sem jutott eszébe, hogy a kiképzést ne magyar őrmester, strázsamester végezze...Az ő tudásanyagukból, kiképzési módszereikből lettek az első ezredszabályzatok...
A felsorolás egyébként túl hosszú... ha érdekel a kutatás módszertana, akkor a megjelenő könyvekből tudsz tájékozódni...
Az egyetemes léttel kapcsolatban.... a magyar kultúra részeiben is egész...ez azt jelenti mindegy, hogy néptánccal, zenével, szokásokkal építkezéssel, mesevilággal kezdesz el foglalkozni ugyanoda, ugyanabba a szemléletbe kerülsz....valódi kis magok ezek...bennük van kódólva az egész...ezt csak az nem hiszi, aki egyetlen magot sem vett fel a földről...
Amúgy köszönöm...az ín- és lélekszakasztás mellé jól jön a biztatás.
Írásod után felvetődött bennem egy gondolat. Tehát: létezett az a bizonyos harcművészet amit VF. most Baranta néven oktat, de soha nem volt úgy rendszerezve mint mondjuk a Japán harcművészet. (Miért ne lehetne nekünk is olyan, ami másnak is van?) A Japánok megtették ezt pár száz évvel ezelőtt. Nálunk ez nem történt meg eddig a Japán precizitással. Most van egy Vukics Ferink aki megteszi ezt nekünk. Rendszerbe szedi azt ami meg volt, csak szerte-szana-széjjel hevert idáig. Biztosan vannak rések a kutatásaiban amit saját magának kell valami módon betömnie.
"A rendszer éppen azért válik könnyen taníthatóvá, mert arra az alpgondolatra épít, ami évszázadokon keresztül végigkíséri a magyar harci alkalmazásokat..."
Mi is ez valójában?
Akkor kérnék valóban kifejezetten magyar harci alkalmazást, amelyet biztosan kútfőből, csak és kizárólag magyar katonák alkottak. Szerintem egyébként a Kárpát-medencében ilyet nem találsz, mert mi itt élő népek, egymás nélkül még egy kenyeret se tudtunk megsütni, nemhogy a többiektől valóban különböző harci kultúrát alkotni.
"Nyugodtan megnézheted egy edzésen - semmiben sem hasonlít az itt alkalmazott harcirendszer az általad említett "Halt! Links-rechts-links-rechts" rendszerekhez. Sok magyar katonai hagyományőrző csoportosulás ebben a hibában leledzik, de ők nem barantások...néprajzi ismereteik pedig nincsenek- sajnálatos módon."
Félreérted. Szerintem pont a links-rechts az autentikus, mert így volt. Országunk (és ezt nem lesajnálóan mondom, hanem ilyen volt a politikai-katonai helyzetünk a kalandozások óta) nem volt önálló, (miért is kellett volna, a nacionalizmus mégiscsak Metternich korának találmánya). Az a hagyományörző, aki korhűen próbálja feleleveníteni mondjuk a monarchia haderejét, vagy az olasz mintára épült végvárrendszerben német parancsnokság alatt harcoló katona korát/tudását, számomra sokkal hitelesebb, mint feltámasztani olyan magyar hm-et, ami
a. ha létezett, sem ismeri senki
b. ebben a formában ugye nem létezett, te és társaid raktátok össze rendszerré
c. kutatásokra épül, de vhogy nem kezeli a helyén a valóságot. EZ alatt azt értem, hogy lehet, hogy valamelyik baranyai faluban baranta néven késelték egymást a fiatalok a kocsmában, de közben a hadszíntéren (egy rövid 48-as kivétellel) pl. sárga-fekete lobogó alatt mentek halálba a katonák.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy SZERINTEM (és miért ne tévedhetnék?) te markoltál egy jó nagyot és kifejleszteted a magyar hadtudomány Vukics Ferenc-ryu-ját:) Nincs ebben semmi rossz, csak az egyetemleges voltát nem hiszem el. De ez nem bírálat, hiszen te legalább csinálsz vmit ez ügyben, míg sokan csak bírálnak és réges-rég elfeledkeztek arról, hogy volt olyan kor, amikor nem volt kérdéses, hogy mindenki fegyvert fog és megvédi a családját vagy mindennek vége. És ezekről nem szabad megfeledkezni. Akik hozzád járnak, remélem és gondolom, a gyakorlás mellett levesznek 1-2 könyvet a polcról és ennél többet, nem is lehet kívánni.
Magam pedig a felnőtt embereket tartom hitelesnek /támadja kigyelmed majd a könyvemet és természetesen az közölt eredményeken keresztül mindazokat a néprajzkutatókat és történészeket is akik hozzájárultak a kutatáshoz közléseikkel/. Nem hiszek a net-erkölcsben , a virtuális moralitásban. Több alkalommal elmondtam már, hogy a világháló is az általunk létrehozott világhoz tartozik. Az embereknek nem lehetnek elszabadult dolgai. Aki az ún. netes-szabdsággal él, valójában egy szerepjátékos szintjén veszi komolyan a mondanivalóit. A legfontosabb a személyiség fejlődése és nem az önbölcselkedés.
A freudi irányzathoz tartozó Erik Erikson állította fel az egész életen át tartó személyiségfejlődés modelljét, amely alkalmazható természetesen a sportvezetőkre, a harcművészetek képviselőire is. Ezen modell alapján több kutató hét fázisra osztja a személyiségfejlődést, mindegyikhez vázlatos jellemrajzot rendel, majd azonosítja az adott személyiséggel szemben sikeresen alkalmazható tárgyalási technikákat.
Ezt nemcsak másokkal szemben, de magunk visszaellenőrzésére is sikeresen alkalmazhatjuk.
A fejlődés fázisai az alábbiak:
A moralitás előtti fázis: az eriksoni csecsemőkornak (és részben a totyogós kornak) megfeleltethető szakasz, amikor az agy csupán a testi szükségletekre és az azokra adandó reakciókra koncentrál, a gyermek saját testén és közvetlen környezetén kívül nem érzékel mást, nem érdeklik mások szükségletei, sem a távlati következmények. Fő feladat, hogy időről időre képesek legyenek visszahúzódni a külvilág okozta stressz elől, hogy az ne okozhasson sérüléseket mindaddig, amíg meg nem tanult hozzájuk kellőképpen alkalmazkodni.
Egyes esetekben, például ha a szülők is a moralitás előtti fázisban vannak, a gyermek megrekedhet itt és egész életét így fogja leélni. Életét a beilleszkedési nehézségek, a düh, a féltékenység, a bizonytalanság és a félelem fogja betölteni minden olyan alkalommal, amikor megszokott környezetéből kikerül vagy valami újjal találkozik. Az ilyen, a moralitás előtti fázisban megrekedt felnőtteket pszichopatának, szociopatának, nem kívánatos elemnek, sőt okkal vagy ok nélkül bűnözőnek tartjuk, de minden esetre különcnek, ha valamilyen, a társadalom által elismert tehetséggel megáldott emberről van szó (begubódzás, elefántcsont-torony, magányos farkas, stb.).
Egyes krízishelyzetekben (pl. menekülés nagy veszélyből, gyógyulás komoly betegségből, stb.) felnőttként is visszaléphetünk időlegesen ebbe a fázisba; ez egyfajta önvédelem, amely segíti a regenerálódást, a belső energiák újratermelését. Ilyenkor elvonulunk a közösségtől egyesek végigalusszák a napot, mások bezárkóznak a barkácsműhelyükbe, vagy éppen tévét néznek, esetleg leisszák magukat. Minden ilyen és hasonló menekülés a moralitás előtti fázis problémamegoldó képleteihez való visszalépés, amelyből egy idő után visszatérünk, immár kipihenten, a társadalomba.
Az énközpontúság fázisa: az eriksoni totyogós és az óvodás kornak megfelelő szakasz, amelyben a gyermek, felfedezve, hogy ő egy a szüleitől különálló, független lény, a világ központjának tartja magát és úgy viselkedik, mintha a többiek azért lennének, hogy őt szolgálják. A normális esetben a 2. életév körül kezdődő fázis jellemzői a birtoklásvágy, a vágyódás a figyelemre, illetve az ellenőrzés igénye. A saját szükségletek mellé felzárkóznak a vágyak, kívánságok és akaratok, továbbra is figyelmen kívül maradnak azonban mások igényei.
Ez a hisztizés kora a nyelv elsajátítása rohamosan halad előre, hogy a két éves szörnyeteg minél pontosabban ki tudja fejezni akaratát. A gyermek ilyenkor méri fel határait, és kezdi el megállás nélkül használni a nem! és enyém! szavakat.
A fázis szükségletei anyagi természetűek, kifejeződésük a birtoklás az én játékom! az én könyvem! az én mamám!. Mindent kipróbálnak, elmennek a végletekig, hogy lássák, mi lesz a következmény. Sokszor hangosak, vadak, még a rosszindulat, az ártó szándék, sőt a szadizmus megnyilvánulásai is előfordulnak. Ez az az életkor, amikor a gyermek saját egóját építgeti.
A betegesen elkényeztetett gyermek megragadhat ebben a fázisban, egoizmusuk átcsaphat hatalmaskodásba. Követelőzők, egoisták és önzők a figyelem és elismerés megszerzése érdekében eltorzítják a valóságot, gyakran mindenkit leszólnak, hiperkritikusak.
Az én-központúság fázisa, az egészséges egó a felnőtt számára is fontos. Ebben gyökeredzik a jobb élet iránti vágy. Ide lépünk vissza, amikor megkérdőjelezzük a bevett szokás formákat és a mintákat elvetve új utakra térünk rá.
Vannak azonban szép számmal felnőttek, akik ebben a fázisban ragadtak meg egyes pszichológusok szerint a felnőttek 30-40 százalékát az egójuk irányítja: saját magukkal vannak elfoglalva, saját dolgaikkal, ötleteikkel, teljesítményükkel. Az ilyen felnőttek tobzódnak a státusszimbólumokban az én házam, az én autóm, az én jachtom, az én irodám, sőt az én feleségem, az én titkárnőm, az én szeretőm, az én gyerekem, az én vállalatom, vagy az én pártom, az én programom, az én véleményem, az én erkölcsöm, az én istenem, stb. Mint a gyerekek, állandóan összevesznek és kibékülnek, hogy újra összeveszhessenek, és ezeknek az összeveszéseknek a nyelvtana ismét csak a birtokos eset köré szerveződik (Ha még egyszer elveszel egy tollat az asztalomtól, letöröm a kezed! vagy Örülök, hogy az ellenzék ellopta a mi pártunk programjának ezt-és-ezt a részét). Ennek a viselkedésnek társadalmilag haszna semmi, kára azonban annál több.
Az ilyen felnőtteket is kezelni kell bármennyire is szeretnénk elfenekelni és vacsora nélkül ágyba parancsolni őket, erre kevés az esélyünk. Ki kell használnunk tehát a szerzési vágyból következő gyengéjüket. A gazdasági életben a reklám alkalmazta Ma rászolgált egy kis pihenésre , Megérdemli ezt-és-ezt a krémet , és hasonló szlogenek igen hatékonyak.
A tárgyalástechnikában ilyen partner esetén a Csináld most úgy, ahogyan én technikája alkalmazható sikerrel. Amennyiben képesek vagyunk vezető szerepünket érzékeltetni, udvariasak és határozottak vagyunk és nem visszakozunk, az én-központú tárgyalófél úgy fogja megítélni, hogy érdemesek vagyunk a figyelmére. Ezzel lehetőséget nyerünk arra, hogy elhitessük, mi vagyunk a legjobbak, így csakis a legeslegjobbat képviselhetjük így az illető példakövető magatartást fog mutatni és elfogadja ajánlatunkat. Pontosan ezt a technikát alkalmazzák a NATO országok tisztikarai a társadalom más részeivel folytatott vitáikban, sőt számos esetben az amerikaiak az új NATO-országokkal szemben!A tetszeni vágyás fázisa: az eriksoni kisiskolás kor elején kezdődik az az életszakasz, amikor a gyermek rádöbben, hogy nincs egyedül több hozzá hasonló is létezik a földön. A családtól eltérő közösségbe kerül és a túlélés feltételévé a többieknek való tetszést teszi, ezért az agy ki kell, hogy munkálja mind azokat a technikákat, amelyekkel ezt a tetszést megnyerheti. A fázis fő jellemzői az engedékenység, a szolgálatkészség és a nagylelkűség. Ilyen korban a gyermek bújik a szüleihez, önként leviszi a szemetet vagy odaadja a játékát az egyik társának. A hetedik-nyolcadik életév körülre rögződik a Kedvedre teszek, ha te is a kedvemre teszel stratégiája az előző fázis önös tulajdonlása helyébe a csereviszonyok lépnek. A gyermek ezen az alapon lesz képes az együttműködés és kölcsönösség társadalmi gyakorlatát elsajátítani, kifejleszteni az igazságos tehermegosztás érzését és a csapatmunka megértését, illetve a mások igényei és érzései iránti érzékenységet.
A fázis domináns szükségletei pszichológiai jellegűek, a fő mozgatórugók az elfogadás és megerősítés. A gyermek vagy a tetszeni vágyás fázisába visszalépő felnőtt viselkedése szélsőséges esetben az önkéntes szívességeken túlmenően kéretlen, sőt a másik számára terhes, esetleg mások szükségleteit és érzéseit figyelmen kívül hagyó segíteni akarásban nyilvánul meg (amikor például a Heaven on Earth c. amerikai családi sorozat családanyja egy ilyen fázisában fia egyik osztálytársa mamájának segíteni akarván elmondja neki, hogy 14 éves csemetéje nemileg még nem aktív, anélkül, hogy tekintettel lenne saját gyermeke érzéseire és a kijelentés következményeire ), illetve, kellemetlenséget okozván, túlzott aggodalmaskodásban és mentegetőzésben ölthet testet.
A tetszeni vágyás fázisában megrekedt felnőttek nehezen képesek határok szabására, korlátok felállítására nem tudják, hogyan és mikor mondjanak nemet. Akkor is beleegyeznek dolgokba, ha azok nyilvánvalóan meghaladják képességeiket vagy erejüket. Mivel ilyen ígéreteiket sem megtartani, sem visszavonni nem tudják, halasztgatni és szabotálni fogják a fontos döntéseket. Folyamatosan kudarcot vallanak, mindent elvállalnak, a bonyolult feladatokat kisebbítik, az egyszerűeket felfújják, jelentős többletköltséget és késedelmet okozhatnak, az őszinteség hiánya pedig mérgezi a vállalati légkört. A felnőtt társadalom talán 30 százaléka él elsődlegesen ennek a fázisnak megfelelően ráadásul kultúránkban ide tartoznak a nők elfogadott sztereotípiái is, a hűséges titkárnő, a lelkiismeretes háziasszony, ill. az odaadó anya képzete átitatja egész gondolkodásunkat, irodalmunkat, művészetünket.
A felnőttek egészséges tetszeni vágyó magatartása a kapcsolatteremtést és a kapcsolatok gazdagítását szolgálja segít, hogy egymásnak megerősítést, elismerést nyújtsunk, amikor érdemesek rá. Segít továbbá átvenni az irányítást azzal, hogy másokat érzelmileg manipulálhatunk és zsarolhatunk ez már természetesen az adott fázis negatív oldala. Az ilyen kapcsolat elvezethet az esztelen, eufórikus majomszeretethez (te úgy sem tudnál rosszat tenni), amely állapotban az én központú és a moralitás előtti fázisok igényeit figyelmen kívül hagyjuk, illetve ellenükben teszünk, így ez csak rövid ideig tartható fenn, aztán az érzelmileg zsarolt egyén vagy visszacsúszik a moralitás előtti fázisba (egy csöppet sem gondolsz rám), vagy szélsőséges esetben akár meg is őrülhet.
Ha tárgyalófelünk tetszeni vágyó ember, mindig kávéval fog kínálgatni. Mivel szeretne kedvünkre tenni, el fogja hallgatni véleményét; valódi nézeteit nehéz lesz kiszedni belőle. Akkor érhetünk el sikert náluk, ha barátságosak vagyunk velük, őszintén érdeklődünk irántuk, de határozottan lépünk föl, hogy ne halasztgathassák a döntést.
A tekintélyelvűség fázisa: tizenéves korban, az eriksoni serdülő szakaszban ébredünk rá, hogy nem csupán különálló személyiségek vagyunk, hanem másokkal együtt csoportokat alkotunk, amelyeknek magunk is részei vagyunk. Míg a tetszenivágyás fázisa a másoknak tetszés jegyében telik el, az elme belefárad a sok különféle igény kielégítésébe és rendszerezni kezd szabályokat kezd keresni.
A helyes viselkedés kulcsát a szocializáció eszköztára segíti könyvek, tanárok, szabályok és törvények, vélemények, minták, egyszóval ismeretek gyűjtésével az elme azonosítja a különböző szerepeket, amelyek közül egyeseket elvet, másokat elfogad. Míg a gyermek szerepjátékok során sajátítja el az egyes szerepeknek megfelelő viselkedési formákat és lesz jó szülő, házastárs, hős, tűzoltó, autóversenyző vagy primadonna, szerelő vagy festőművész, a serdülő szabályokat rendel az egyes szerepekhez és a jó és rossz kategóriáiba csoportosítja azokat.
A tekintélyelvűség fázisát jellemzi, hogy a gondolkodás némileg sematikus a sokféle igazság léte még felfoghatatlan, akkor és ott is ragaszkodik az egyetlen, megdönthetetlen és egyedül üdvözítő elv követéséhez, amikor más megoldás megfelelőbb lenne a számára, sőt az éppen aktuális univerzális elv inkább bajba sodorja, mintsem megoldást hozna a számára. Ebben a fázisban határozzuk meg identitásunkat oly módon, hogy címkéket akasztunk magunkra, vagy fogadunk el környezetünktől magunkra nézve érvényesnek. Ezek a címkék a nemi, faji és nemzeti identitástól kezdve a vallásig, a külsőtől a képességekig minden társadalmilag fontos szempontra kiterjednek, és ölthetnek állító vagy tagadó formát egyaránt.
Az önazonosság tisztázása hosszú folyamat, általában elhúzódik a teljes érettségig, vagyis a középkorúság elejéig (a harmincas évek kezdetéig), tehát ez a szakasz felöleli Erikson serdülő és fiatal felnőtt stációit. A fázis szükségletei alapvetően közösségi természetűek olyanokkal fogunk kapcsolatokat építeni, akik megfelelnek a mi címkéinknek, akiket olyanoknak tartunk, amilyenek mi magunk vagyunk.
A középiskolások már pontosan tudják, ki mellé lehet leülni az ebédlőben és ki mellé nem, kivel lehet táncolni és kivel nem, és eszükbe sem jut áthágni a szabályokat. Ebben a szakaszban rögzülnek azok a sztereotípiák is, amelynek kiküszöbölése gondolkodásunkból az egyik legnehezebb feladat. Ekkor gyökeresednek meg bennünk azok az előítéletek, amelyek később szembeállítanak minket másokkal csak azért, mert más csoportba tartoznak ezek szerint a primitív kategóriák szerint. A szervezetépítésnek ezért kell külön foglalkoznia azzal, hogy kellően színes emberanyagból választva új, releváns kategóriák szerint építsen közösséget, ne a tinédzser-korban meggyökeresedett, előítéletekkelterhelt, számos esetben irreleváns szempontok szerint. Ez csak akkor lehetséges, ha képesek a jó-rossz szembeállítások fekete-fehér szemléletét felváltani minél árnyaltabb nézetekkel.
A tekintélyelvűség fázisában levők a lakosság körülbelül 10 százalékát alkotják ők általában vezetői, szakértői foglalkozási ágakban találhatók: orvosok, ügyvédek, hajóskapitányok, katonatisztek, vállalatvezetők, vagy politikusok. Ők írják a hogyan csináld könyveket, ők a showbiznisz és a média nagynevű személyiségei, az ízlés- és véleményformálók.
A tekintélyelvűség fázisa teszi lehetővé számunkra a szervezett rendszerekben folytatott életet elfogadjuk az együttélési szabályokat, legyenek azok a közlekedés, az étkezés, vagy a viselkedés szabályai. Hátrányossá akkor válik a tekintélyelvű viselkedés, ha rugalmatlanná és merevvé teszi gondolkodásunkat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy szabályaink nem fundamentális, természettől vagy istentől elrendelt, megkérdőjelezhetetlen parancsolatok, csupán megegyezések.
A tekintélyelvűség fázisában megragadt emberek függésbe kerülnek a szabályoktól és struktúráktól el sem tudják képzelni, hogy valamit többféleképpen is lehet helyesen csinálni. Szélsőséges esetben az ilyen emberek erkölcsbírák, diktátorok, autokraták. Türelmetlenek, arrogánsak, tudálékosok és okoskodók, pesszimisták és akadékoskodók is lehetnek, gyakran ötvözve ezeket a tulajdonságaikat a maximalizmus és perfekcionizmus valós vagy tettetett vonásaival. Túl merevek ahhoz, hogy kellően átlássák az élet összetett szituációit, mert szabályokban gondolkodnak, azokból pedig túl sok kellene ezek megértéséhez ráadásul meg is próbálják törvényekkel, szabályzatokkal, rendeletekkel és/vagy utasításokkal menedzselni azokat, általában egyre rosszabbá téve a helyzetet. A szabályok mögé bújnak, hiányzik belőlük az őszinteség, ezért a magasabb tekintélyre való végső hivatkozás könnyen nevetségessé válhat, hiszen csak ez az egy érvük marad, ha sarokba szorítják őket márpedig ez a mai komplex és turbulens világban gyakran megtörténik, hiszen itt nem szabályokban és struktúrákban, ha nem trendekben és hálózatokban kellene gondolkodni.
Az ebben a fázisban létező vezetők fő problémája, hogy a döntéseikből, tetteikből és kapcsolati rendszereikből adódó felelősséget hogyan tudják elviselni. Általánosan elterjedt látszatmegoldás, hogy a szakértőket nem arra használják fel, amire valóak lennének, vagyis hogy segítségükkel kiterjesszék a döntéshozók döntési lehetőségeinek, segédeszközeinek körét, hanem megpróbálják a döntéssel járó felelősséget legalább részben áthárítani rájuk. Ez márpedig kezdettől fogva lehetetlen azok a szakértők ugyanis, akik a szervezeten kívülről jönnek, nem látnak, nem is láthatnak annyit a szervezetből, mint azok, akik benne élnek.
A külső szakértők fő előnye, hogy új szempontokat, új ismereteket hozhatnak a döntéshozatal szervezeti folyamatába, illetve megkönnyíthetik az egymástól kommunikációs gátakkal elválasztott szervezettagok kommunikációját ettől azonban még kívülállók maradnak, azzal érvelni, hogy közreműködtek a szervezeti vagy vezetői döntésformálásában felületes és félrevezető. A belső szakértők, vagyis azok a másod- vagy harmad-vonalbeli vezetők, akik egy döntés-előkészítő csapat tagjaként vesznek részt a döntési lehetőségek azonosításában és értékelésében, arra valók, hogy érvényesítsék szakmai és szervezeti szempontjaikat a döntés formálásában, de ezek mindig korlátozottak lesznek, hiszen egy bizonyos tudomány- vagy foglalkozási körhöz, illetve egy bizonyos osztályhoz vagy ágazathoz fognak kötődni, nem a szervezet egészéhez. Fontos lenne tehát, hogy a csúcsvezetők a szervezeti döntések meghozatalának legalább utolsó fázisában aktívan részt vegyenek, hiszen nekik van teljes rálátásuk a szervezetre és annak környezeteire. Ezt a felelősséget azonban a tekintélyelvű vezetők nem fogják hosszú távon bírni.
A tárgyalástechnikai megközelítés az ilyen tárgyaló partnerekkel szemben a formális, sőt távolságtartó, a tiszteletadás egyébként túlzottnak érzett formáit (például a megszólítás terén) javasolja alkalmazni, tartalmilag pedig a tényekhez való ragaszkodást, a rendszerre, a forrásokra, a logikára való hivatkozást, a hideg, tényszerű, racionális érvelést javasolja alkalmazni.
Az elvközpontúság fázisa: a harmincas éveinkben, amikor már tartós emberi kapcsolatokban is kipróbáltuk magunkat, kezdjük felismerni, hogy a szabályoknál fontosabb dolgok is vannak azok az alapvető elvek, amelyek az emberi életet lehetővé teszik. Tapasztalataink a családalapítás, gyermeknevelés, karrier és alkotás terén elkezdenek arrafelé mutatni, hogy az élet minden területén a sikerek mögött ugyanazok az alapelvek húzódnak. Ez a felismerés vezeti el a felnőttet személyiségfejlődésének következő, elvközpontú fázisához.
Az elvközpontúság fázisának három fő jellemzője a korrektség, a másokkal való törődés, illetve a részt vállalás. A fázis elején képessé válunk arra, hogy elfogadjunk másokat olyannak, amilyenek a különbségeket egyre inkább értéknek, semmint elítélendőnek vagy hátrányosnak kezdjük érezni. Ezzel párhuzamosan egyre kevésbé leszünk hajlandóak másokat a magunk mércéje szerint minősíteni, felettük pálcát törni. Ennek megfelelően megváltozik viszonyunk önmagunkhoz is megtanuljuk elfogadni magunkat anélkül, hogy alávetettként definiálnánk magunkat, mint a tetszeni vágyás fázisában, vagy hogy túlértékelnénk önmagunk fontosságát, mint az én-központúság fázisában.
Az elvközpontúság fázisában akkor tudunk megmaradni, addig leszünk képesek megakadályozni a visszacsúszást valamelyik előző fázisba, ha aktívan törekszünk a korrektségre, a nyílt segítőkészségre, a másokról való gondoskodásra, illetve arra, hogymindig egy kicsivel többet tegyünk, mint amennyi okvetlenül a kötelességünk lenne. Mindez a korrektség, segítőkészség és a feladat elvégzése , hangsúlyozom, koncentrált erőfeszítést igényel nem könnyű hosszú ideig megmaradni ezen a szinten a dolog lelki érettséget és, mondhatnánk, kiegyensúlyozottságot igényel.
Míg a moralitás előtti fázist a modell a hipotalamuszhoz, állati agyunkhoz rendeli, az én-központú, tetszeni vágyó és tekintélyelvű szakaszokat a bal, objektív és racionális agyféltekéhez sorolja. Az elvközpontú fázis, valamint a következő két szakasz (a felelősségtudat, illetve az egyetemesség fázisa) már a jobb, szubjektív és intuitív, kreatív agyféltekéhez sorolódik, amellyel érzékeltethetővé válik, hogy az eddigi logikai építkezés helyett az elvközpontúsággal minőségi változás történik a gondolkodásban, olyan váltás, amely a legtöbb elmében tartósan sosem következik be.
A jobb féltekéhez sorolt fázisok között az átmenetek sokkal elmosódottabbak, mint az eddigiek. A váltások itt nem ugrásszerű változások, mint eddig, hanem fokozatos átmenetek, melyek tulajdonképpen nem változtatnak az elvközpontúságon, hanem újabb és újabb aspektusokkal gazdagítják azt. A jobb agyfélteke használata jelentős javulást hoz a memória, a koncentráció, a kreativitás és az intuíció terén, melyek segítségével interperszonális kapcsolataink is javulnak. Ez az a szakasz, amikor az ember megérti, hogy nincsenek igazi problémák, csak lehetőségek, melyeket egyre jobban ki tudunk használni, ahogy megtanuljuk magunkat irányítani és másokat befolyásolni. Ez az út vezet a lelki kiegyensúlyozottsághoz éppúgy, mint a hosszú távú sikerhez. Ennek azonban előfeltétele a három elv (korrektség, őszinte érdeklődés és segítőkészség, valamint a résztvétel a feladatok végrehajtásában) betartása. Ha tárgyalófelünk ehhez a csoporthoz tartozik, magunknak is hasonlóképpen kell viselkednünk.
A felelősségtudat fázisa: egy későbbi életkorban kezdődő szakasz, amikor a kauzalitás törvényét automatikusan és magától értetődően kezdjük magunkra, múltbeli, jelenlegi és jövőbeli döntéseinkre, tetteinkre, választásainkra. Ennek következtében az elménk elkezdi tudatosan alkalmazni azokat az elveket, amelyek segítségével a tetteink és eredményeink vállalhatóvá válnak, azért, mert felelősséget kezd érezni azok jövőbeli kihatásaiért.
Azok az emberek jutottak el ebbe a fázisba, akik számára természetes, hogy ők maguk okai és forrásai mindennek (Mindenki a maga sorsának kovácsa.). Az ilyen ember identitását felelősségeivel határozza meg. Nem más származásunk, génjeink, szüleink, neveltetésünk vagy akár a szerencse a felelős azért, akik-amik vagyunk, hanem mi magunk. Ráadásul nem csak önmagunkért, de környezetünkért, a környezetünkhöz tartozó emberekért, szervezetünkért, akár a legszélesebb értelemben véve bolygónkért és az emberiségért is felelősek vagyunk. Amennyiben tárgyaló partnerünk ebben a fázisban van, mondandónkat építsük a közösség (vállalat, szervezet, stb.) érdekei köré.
Az egyetemesség fázisa: a személyiség fejlődésének utolsó fázisa, amely az emberből kihozza csúcsformáját, s amelyben folyamatosan megmaradni csak kivételes esetben lehetséges. Ezt a fázist hívja a kínai filozófia Konfuciusz óta bölcsességnek. Fő jellemzői a szabadság, a teljesítőképesség, az életöröm és a teljes élet élése. Az ilyen ember tisztán látja életcélját, jókedvűen képes tevékenykedni érte, hiszen saját kiteljesedését is ez hozza meg. Képes arra, hogy harmonikusan kapcsolja össze szelleme objektív és szubjektív, racionális és intuitív oldalát, a jint és a jangot. Alig maroknyi olyan ember nevét vagyunk képesek felidézni, akik feltételezhetően ezen a szinten folyamatosan meg tudtak maradni talán Jézus, Buddha, Mohamed, Gandhi, esetleg ifj. Martin Luther King, az idős Einstein és Theresa anya is ilyen lehetett, de találkozhatunk hasonlókkal a kevésbé történelmi személyiségek között is egy-egy idős szerzetes vagy pap, néptanító vagy akár suszter személyisége is eljuthat erre a szintre. Tárgyalófélként ilyen emberhez nyíltan kell közelíteni, egyszerűen, közvetlenül és őszintén kell előadnunk mondandónkat.
Nyugodtan megnézheted egy edzésen - semmiben sem hasonlít az itt alkalmazott harcirendszer az általad említett "Halt! Links-rechts-links-rechts" rendszerekhez. Sok magyar katonai hagyományőrző csoportosulás ebben a hibában leledzik, de ők nem barantások...néprajzi ismereteik pedig nincsenek- sajnálatos módon.
Ha az ember megismeri a magyar kultúra alapértékeit, a magyar harci kultúra alapgondolatát, akkor rájön, hogy az adott harceljárások évszázadokon keresztül alig változtak. A rendszer éppen azért válik könnyen taníthatóvá, mert arra az alpgondolatra épít, ami évszázadokon keresztül végigkíséri a magyar harci alkalmazásokat...
Az első lépés az információ gyorsabb elsajátításáshoz- megtanítani tanulni...
Mi elsősorban a népi kultúrában is megmaradt alkalmazásokat tanítjuk, de ha valóban érdekel a dolog, akkor kérdezz nyugodtan...
"sz332 válasz | vissza a topikba 2005.07.22 10:11:52 (412) Egy merítés nem merítés. Ellenálló ellenféllel, full contact küzdelemben, videóra véve és kielemezve. Ha ezt sok emberrel megcsinálod, akkor kvázi tesztelted. Egyébként ki garantálja, hogy ugyanazt a mozgást csinálod, amit annó a szamurájok? senki. Előzmény: dezsoKE (411)" Mi garantaltan nem ugyanazt a mozgast csinaljuk, mint a szamurajok anno. Egy bambuszkarddal nem tudod levagni a masik kezet, kettevagni a fejet, stb. A kendo celjat mar leirtam korabban, ugy tunik elsiklottal felette. Zarokerdesem: szerinted kik csinaljak ma ugyanazt a mozgast, mint a szamurajok anno? A barantasok talan?
Egy merítés nem merítés. Ellenálló ellenféllel, full contact küzdelemben, videóra véve és kielemezve. Ha ezt sok emberrel megcsinálod, akkor kvázi tesztelted. Egyébként ki garantálja, hogy ugyanazt a mozgást csinálod, amit annó a szamurájok? senki.
"Kendóban pedig azért nincsenek új technikák, szerintem, mert
teljesen specializálódott a fentebb említett szabályokra."
Dehogy. Azert nincs, mert nem tudjak, azok valos technikak-e, vagy csak csapkodas. Lehetett-e volna hasznalni igazibol vagy nem.
"Namost. A fegyveres vívás nyilván nem élet-halál harcban lesz kipróbálva,
hanem sport küzdelmek között. Ezzel gyakorlatilag LEHET bizonyítani,
hogy egy adott technika, taktika életképes-e. A botvívásnál hasonló
a dolog. Ha ellenálló partnerrel szemben, stressz körülmények között
megy, akkor oké. Ez szerintem az egyetlen elfogadható módja a
tesztelésnek."
Es ha az ellenallo partner bena, es egy luzer technika is mukodik rajta, akkor a technika le van tesztelve?
"They shot at him with a violent round of bullets. The capoeirista began to escape, dodgine bullets by moving his body to the rhythm of the guns. At this moment a man arrived called Eusebio de Quisaba, who violently stabbed Besouro with a knife made out of a special wood called "turcum". This wooden knife has significance in the African tradition of Candomble. "
A candomble abszolút létező vallás, nem hiszek benne, csak keresztet vetek minden komoly játék előtt, meg egy amulettet hordok, ami egy nyaklánc, mellkasnál Jézus, hátamon Szűz Mária rontás ellen:)
A candomble afrikai eredetű, főleg a yorubák (a mai Nigéria területén élnek) hitéből áll, keveredve keresztény tanokkal. Az eredeti formájában arról szólt, hogy a törzs "sámánja" mindenre tudott megoldást. Hitük szerint minden megtörtént már, mivel semmi új nincs a nap alatt, ezért a történéseket (betegség, öröm, háború, minden) versbe szedték. Bármi kérdés merült fel, a sámán rögtön citálta a megoldást. Ez volt az alap. Aztán Brazíliában összekeveredett a többi törzs hitvilágával, meg a katolicizmussal. Később gyakorlati vallás lett, azaz pl. hívő keresztény imádkozik, de azért valószínűtlen, hogy csak ezen az úton vki megnyeri a lottóötöst:) A candomblero ezt így csinálhatja: elmegy a babalo-hoz, aki megmondja, hogy mit kell TENNIE a lottóötösért. Ez az európai nézőpont szerint varázslás. Van fekete oldala ez a macumba (ejtsd. makumba) , de van fehér része is, pl a recifei és bahiai lányok kis koszorúkat rajta gyertyával, meg csokival raknak a vízre, így áldoznak Yemanja-nak a tenger orixájának, hogy különféle szerelmi ügyekben eljárjon. Bizonyos napokon tízezrével úsznak a koszorúk a zátonyok mellett, miközben mindenféle gyönyörű lányok bokáig állnak a vízben és reménykednek nagyon, hogy elsüllyed a koszorú, mert akkor Yemanja elfogadta az áldozatot. Na és a sötétség: a macumba, azaz nagyon leegyszerűsítve a rontó varázslatok világa abszolút él. Köznapi téma, ha egy észak-keleti brazil valamilyen jelet észlel, mondjuk eltörik egy pohár, akkor rögtön mondja, hogy na, vki macumbázgat engem. Persze valóban nagyon kevesen hisznek benne, de mindenki tart tőle. Olyan, mint a fekete macska, meg a lekopogom, csak néha a rosszakaróid, mindenféle sötét praktikákkal próbálnak, vmi rontást rádverni, pusztán azért, mert bejössz a barátnőjének, vagy másnap előnyös üzletet akar veled kötni. Szóval racionálisan nézve érdekes vallás, tradíció, hinni nem kell benne. Csak nagyon rá lehet kattanni, főleg ha vki elkezdi elhinni, hogy az egésznek értelme van. Az utcai bandák közötti leszámolásokban (ezt a másik fórumon vhol már kifejtettem) gyakran kezelik a fegyvereket mindenféle varázslatokkal és legalábbis a dalok szerint így sikerült néhány sebezhetetlent eltenni láb alól:)
Aztán a candomble alapja az orixa-hit is. Ezek olyan "istenek", inkább entitások, mint az olümposzi brigád. Jellemük, vitáik, jelképeik vannak stb. Csak ha vki beszáll a candomble bizniszbe, akkor bizonyos részét átengedi vmelyik orixának, aki a görögökkel ellentétben, ott szunnyad benne. És néha hmm, szóval átveszi az uralmat, és van utolsó beteg kurva orixa is. Aztán ilyen szinkretista vallásból nem csak egy van, pl a jóval kevésbé zavart umbanda, vagy a korábban, ha jól tudom az egyház által is elfogadott Alen Cardec féle spiritizmus.
Zombik: az Haiti, nem nagyon ismerem vodoo-t, de az is yoruba kultusz, biztos vannak párhuzamok.
Capoeira: A modern capoeirában a candomble érdekesség, kuriózum, de semmi több. AKi viszont, dudás akar lenni....
A capoeira regional alapítója Mestre Bimba a candomble szertartások őrzője volt (spirituális és fizikai értelemben) , ez egy nagyon magas rang a candombléban, mert a gyakorlását sokáig jobb esetben megnyúzással vagy máglyahalállal büntették, tehát fontos volt a védelem, nem is szólva a candomble babalo-k, pai és mai do santo-k egymás közötti háborúiról. A capoeira com-on leírtak egy szer egy olyan sztorit, hogy ahhoz képest a Gyűrük Ura világának varázslóháborúi, valóban gyermekmesének tűntek. Szóval Mestre Bimba (http://www.capoeirasantabarbara.com/mestre.html) teljesen kivette a candomble-t a capoeirájából, ami addig tulajdonképpen szimbiózisban élt a különféle vallási hagyományokkal. A trad. regional rodában nincs atabaque, azaz a nagydob, mert az hozza át az orixákat. Sőt, egyértelműen a berimbao lett a capoeira leghangsúlyosabb hangszere, ami !:) pont az összes rosszindulatú szellemek azonnali eltávolítását szolgálja. A modern capoeirában csak dalok maradtak meg (nem sok) a candomblés korból, de ezek is olyan bonyolult utalásokat tartalmaznak, hogy igazából csak a beavatottak értik is, hogy valójában mit is jelent az a vers. Meg a védelem kérés, pl. amikor a berimbaohoz ér az ember és keresztet vet, vagy a földre rajzolja játék előtt, olyasmi, mint a ram muay (remélem jól írom), meg a bokszolók babonái a ringben.
Az első cipőket egy nagyon szegény de ügyes brazil cipész készítette elhullott kutyák bőréből, így az olcsó alapanyag miatt hamar jó haszonra tett szert, és az így fellendülő üzlet lett a multicég alapja:)
Az első axe dezodor alapja egy ősi indián kenőcs volt amivel a favágók kenték be magukat a moszkítók ellen, és kellemes illatát felfedezte az illatszerpiac.:)
"Hmm.. ez eléggé ilyesztő... inkább nem viszek magammal szuvenírt ... meg különben is, fontos dolgom van.. valahol máshol... hol is? Mindegy, majd futás közben rájövök :))"
És miért futottatok? a jelenlétetek életveszélyes lehet tekintve a feltehetőleg a környéken ólálkodó feketemágiát gyakorlók vérmérsékletére, vagy hisztek a mágiában?:)
Erről tudnál többet írni? Mi ez a candomble? Tényleg van ennek valami hatása? Már úgy értem, tényleg vannak zombik, meg ilyenek? Vagy ez csak mese? Hogyhogy a capoeira mögött álló kultusz?
Nem messze a sógoroméktól (1 km)bent az erdőben nyugodtan sétálunk, amikor találtunk egy gyönyörű ősfát, a törzsének vagy 4 méter volt az átmérője. Az ösvényfelé teljesen rendben volt, a másik oldalon viszont teljesen szét volt rohadva. Na, ott volt egy candomble "szentély" (afro-brazil ősvallás, a katolikusok szerint a létező legkeményebb fekete mágia, egyébként a capoeira mögött álló kultusz), mint a filmeken: többszáz gyertyacsonk, egyszerű díszek és megmagyarázhatatlan eredetű foltok a földön. Egymásra néztünk, sógor, operatőr, unokaöccs, meg két fila brasileiro és olyat futottunk, mint a gép:) Képzeljétek el, amikor a Blair Witch Project egy szempillantás alatt valósággá változik:)
Hamár vmelyik topicban az esernyőnél tartottunk, kedvenc brazil önvédelmi eszközöm, a fila brasileiro:
Azért ez elég vicces lehetett... Elképzelem... 1 hónapig mászol a dzsungelben, szétharapdálnak a szúnyogok, tökig sáros vagy, meg minden, aztán hazaérsz... Mondod a sógorodnak: B@zdmeg, nem találtunk egy fikányi brazilfát sem 1 hónapnyi kutakodás után... Erre kimutat a kertbe: Hmmm ... Ilyenre gondolsz?
Brazilfa: pao brasil, erről nevezték el Brazíliát. Egykor festékanyagáért írtották, mostanában viszont ebből csinálják a hegedűvonókat. Szinte teljesen kihalt, van két rezervátum, ahol újra ültették, de nagyon kevés. Tavaly ezt kerestük a dzsungelben, nagyon zorral volt, soha többet Indiana Joneskodás, gondoltam akkor, de lehet, hogy kapok egy újabb megbízást forgatni óriásanakondákról, akkor gondolkodás nélkül megyek, csak felszerelem magam egy komoly géppisztollyal, több hektoliter pálesszel, meg egy full szunyoghálóval:) Egyébként 1 hónap keresés után találtam meglepetésszerűen 2 gyonyörű brazilfát a sógorom kertjében:) Mondtam neki, hogy darabja kb 10 ezer dollárt ér, teljesen kikészült:)
Brazilfáról egyébként a kedvenc sztorim, hogy a franciák körbekerítettek egy fél Magyarországnyi területet Algoasban, hogy ott lepratelepet építenek. A kutya sem ment oda vagy 70 évig, amikor kiderült, hogy nincs ott semmi csak 2 leprás ijesztegetésnek. Viszont közben kitermeltek minden, akkor már védett brazilfát.
A portáljukról többet megtudhatsz: http://gportal.hu/portal/baranta/.
"A szervezetten működő magyar harci kultúra a VII.-XVII. század között élte virágkorát. A Barantában három kiemelkedő időszakot különböztetünk meg: 1. A vándorló állam időszaka, 2. Az Árpádok időszaka, 3. A végváriak időszaka.
A XVI. század elejétől megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettől az időszaktól fogva a népi kultúra őrzi csak tovább a magyar sajátosságokat. A nemesi kultúra (a harci kultúrát, mozgásos kultúrát is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt. Az ezt követő időszakokban már egyre inkább a társadalom perifériájára sodródik a harci jellegű tudásanyag."
"A Baranta (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen (elsősorban Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra nagy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg. "
Tehát, az információ innen van. Nyilván nem lehet a teljes harci mozgásanyagot csinálni, mert páncélban máshogy, bottal máshogy, atomfegyverrel pedig végképp máshogy kell harcolni...
Amíg edzésre jártam, a következő dolgokat láttam egészen jól rendszerbe foglalva:
- Bírkózás: népi bírkózás, hasonló a szabadfogású bírkózáshoz, de földön nem lehet földharcolni - Önvédelmi technikák: alapvető ütés-rugások, földön csavarások - Kard: elsősorban szablyára épülő, párosgyakorlatok, illetve szabad vívás - Bot: ez hosszúbot volt, párosgyakorlatok, páros bemutató küzdelmek - Lándzsa hajítás, nyílvessző elkapás, csatacsillag használat - Ijászat - Lovas baranta
Tehát a régi mozgásokon ALAPULÓ, modern rendszerről van szó.
Mivel Feri szerintem nem ér rá ide irogatni, ezért javaslom, hogy keresd meg Őt személyesen, csak készülj fel rá, hogy órákon át képes megszakítás nélkül beszélni :)))
Brenan egy nagyon súlyos gyáros volt Észak-kelet Brazíliában az 1800-as évek végén. Volt egy hatalmas birtoka Recife mellett (ma is a családjáé) és ott létrehozott egy mega arborétumot, ahol nincs 2 egyforma növény egy 15 hektáros részen.
Aztán felépített egy későközépkori angol várat tornyokkal, hidakkal 1az 1-be. Mellette van egy külön múzeum a holland gyarmatosításról. A várban meg a fegyvergyűjtemény. De minden, szó szerint nincs egy olyan vágófegyver, ami nincs ott. Csak krisekből van vagy 150, hogy érzékeltessem mennyire teljes. Meg teljes lovagkori mánia. Minden a lovagi viadalokról, meg az akkori fegyverzet. Leginkább a Rózsák Háborúja kor, de azért vannak kitérők. Szakirodalom, festmények, minden. És persze a nagyrésze bábukon beállítva, például a nehézfegyverzetű lovagok apródokkal, gyalogosokkal, talpig páncélos azt hiszem írfarkasokkal életkép nagyon megkapó.
Sajnos nem ismerem, de kutattam már ott, igaz nem hm, hanem a brazilfa ügyében, szívesen látnak mindenkit és nagyon segítőkészek. Ezt ő építtette az óvárosba (Recife antigo): http://w3.impa.br/~nivaldo/new/alga2004/brenan.jpg.html
Valaki világítsa már meg az elmémet ebben a baranta témában. Azt írta az egyik hozzászóló, hogy ez a dolog a magyarság 9-20. századi harci technikáinak a gyűjteménye/rekonstrukciója... Na most 1100 év az kicsit sok idő, pláne itt a Kárpát-medencében, ahol ezt a népet annyi hatás érte mindenhonnan, hogy nehezen tudom elképzelni, mennyire lehet ekkora időszakot átfogva rendszerbe foglalt technikákat találni (ki). Márpedig, pl. a japán budót éppen a rendszerezettsége, a szisztematikusan tanítható volta különböztette meg más népek (nyilvánvalóan létező) katonai/harci tudásától.
Olyan ez nekem első hallásra, mintha lenne egy összjapán-össztörténelmi budo, amelyikben oktatnák a kőkardtól elkezdve a japánok által valaha emberölésre használt eszközök mindegyikének a használatát, mondjuk (ha a 20. századot nézzük) az F-16-osig bezárólag.
Meg aztán (gondolom) már a régi magyar haderő is fegyvernemekből állt, s vszínűleg teljesen más ismeretekre volt szüksége egy full páncélba burkolt nehézlovasnak, mint egy parittyásnak, akinek parittyája meg egy rakás kavicsa volt.
A baranta ezzel mind foglalkozik, vagy egyet preferál? Minden korszak benne van, vagy ott is van szűkítés?
