A klip eleje félelmetes volt, ahogy ott feküdt a vörös avarban...mint egy "sorozatgyilkos legújabb áldozata, akit csak a levelek közé rejtettek el", majd az a gyerekkori emléket idéző "kaleidoszkóp" szintén nem tetszett. A dal sem, nem is hallgattam végig.
A Holy Chickshez annyit, hogy az a baj, hogy most egyáltalán nem volt buli. A hangszereléssel kinyírták a számot. Persze van, akinek az akusztik verzió szinte tuti öngól, nem tudom, hogy lehetett volna egy ilyen dalból akusztik verzióban többet kihozni, de hogy nem így, ahogy ők próbálták, az tuti.
Nági dala nagyon izgalmasan indul, de nekem a refrén annyira nem tetszik, kicsit ellaposítja.
Azt egyébként nem igen tudtam hova tenni, hogy Nágit és a dalt is előbb a zsűri agyondicsérte, majd adtak rá viszonylag szar pontokat.
A rap hozzám kifejezetten közel áll, de ez egy igazi 12 egy tucat előadás volt, amit a lány éneke picit talán feldobott.
Továbbra is tartom, ha a legjobb dalt keressük, azt már kiejtették (Zaporozsec).
Egy kis kitérő, de eszembe jutott Kylie Minogue kapcsán, hogy volt egy korszaka, amikor ledobta ezt a Stock-Aitken-Waterman klisét, és gondolom, szánt szándékkal nem csinált szirupos popot. A Confide In Me is tudtommal ez a korszak volt, ill. a Put Yourself In My Place. Nekem ekkor kezdett Kylie Minogue ténylegesen érdekessé válni.
Egy oreg oroszlannal meg az is jo hogy nyolcvan szazalekosan el tudja enekelni azt amit harminc evvel korabban. Nekem a legnagyobb csalodast a Spencer Davis zenekar okozta, amikor negyven evvel az 1967- es fellepesuk utan egy kivalo jazzrock egyutteskent leptek fel a budai varban, akik mar csak nemileg unottan jatszottak el a regi gimmiszamloving meg egyeb slagereiket.
Bizony, hogy volt! Milyen érdekes, hogy ez a dala itthon sem lett annyira népszerű, mint az 1994. őszén kiadott nagylemez szinte minden dala. Jó, jó, ismerjük, de mégsem...
Én elfogult vagyok, mert az az 1994. ősze nagyon emlékezetes számomra és azok a dalok örökre beégtek a fülembe. Ez a dala is tetszik, de manapság már Charlie is csak egy "fogatlan oroszlán" lett! Kissé erőtlen, fáradt, mégis akkora hangulatot tud csinálni, amit sok fiatal soha nem fog!
Charlie volt az eurovízión. még valamikor Friderika után, 1996-97-ben, pontosan nem tudom.
azért emlékszem rá, mert akkor nagyon unszimpatikus volt, nem is értettem, mi ez. lenyomta a dalt, utána meg nyilatkozott. "Úgy érzem, megoldottam a feladatot" maga a szöveg sem, de a hangsúly sem tetszett. aztán kiderült, hogy a "megoldott feladat" az utolsó vagy utolsó előtti helyre volt elég.
Szerintem nem is maga a téma, a megcsalás, hanem az, ahogy meg van írva a szöveg. Nálam legalábbis biztosan. És a felvételen nekem kimondottan tetszik, ahogy énekelnek, én nem cserélném le őket. De ha már - a régi Tóth Gabitól meghallgatnám Oláh Gergővel
Szerintem leginkább a dalszöveg miatt lehet, a magyarok nagyrésze érintve érzi magát a témában..a klip alatt valóságos önsegítő csoport alakult:-) Amúgy kellemes kis dal szerintem, kár hogy az előadói nem tudják elénekelni.
Épp, hogy nem tucat... érdekes a dallamvezetés, a hangszerelés, az énekdallam, minden... nem mondom hogy eredeti, de semmiképp nem tucat... eleve ez a párbeszéd jellegű férfi-nő duett manapság baromi ritka...
Nekem nagyon tetszett a Turbo meg a Tortuga. A Fatal Error kevésbé, de ők se voltak rosszak. A többi viszont gagyi volt. Amúgy meg jól tettük, hogy nem indultunk az Eurovízión, mert mostanában eléggé ízléstelen produkciók a nyerők.
Teljesen igazad van. Engem is felháborított, hogy az a lány (Reni) aki egyszerűen képtelen kiénekelni azt, hogy "máé-ár, má-ár" ennyire ki van emelve, de az, akit valóban lehetne "felfedezettként" díjazni (Nági) kiesik!"
A vokalozo lanynak sokkal jobb hangja van mint ennek a Renatanak.
A Charlie wiszkis dalat siman kimuldhetnek, meg ugyse szerepelt fesztvalon. Egyebkent a wiszmigyartok meg a jegkockagyartok is szivesen szponzoralnak:-)
Egyebkent az otszaz dalbol meg tan en is ki tudnam valasztani a legjobb szazat
De a kivalasztott harminc eseteben szvsz inkabb az eloado tehetsege a donto. Tan az lehetne az eloadofuggetlen megoldas, ha az osszes dalt ugyanaz az egy zenekar adna elo, de akkor a nezok unalmukban atkapcsolnanak.
Ha már Denizt szóba hoztad. A tavalyi eurovíziós szám mellett van még egy nagyon jó Deniz szám Másként látom címmel amiben benne van Reni, és ott is jól nyomja, de ott is csak a 4 soros refrén az övé. Lehet, hogy ő inkább ilyen háttérembernek/vokalistának jó. Ha nagyon előtérbe kerül, kiütköznek a hiányosságai.
Varga családdal nem nagyon vagyok képbe őszintén szólva. Ebből a srácból ennyi bőven elég is volt.
Így. A Mostantól csak ebben a mezőnyben számít jónak, és főleg a dalszövege miatt. ESC-re pl. nem lehetne kiküldeni. Sőt, ebből a mezőnyből senkit nem lehetne kiküldeni, mindenki kiesne az elődöntőben. Ez egy nagyon gyenge mezőny, az eddigi leggyengébb, pedig már évek óta romlik a színvonal. Két éve volt egy fellángolás a Dánielffy, AWS, Yesyes dalaival, tavaly meg ott volt a Világítótorony (már ha elénekelte volna valaki) és Szekér Madár repülj dala, de ezt leszámítva az elmúlt két év is gyenge volt. Vandához csatlakozva amúgy az idei év legjobbja Nági volt szerintem is. Hogy ki ejthette ki egy Fatális tévedésért vagy egy Tortúráért vagy egy mekegő Nikolaszért, rejtély. De ahol egy Ruszó Tibi tehetségkutatót tud nyerni, ott ezen semmi meglepő nincs.
Mi a fenéért vagytok úgy oda azért a Mostantól-ért?
Én azért, mert bemutattak harminc dalt a tévében, abból nekem legjobban Nági Freedomja tetszett, szellemes volt, érdekes, izgalmas, de Nági kissé elfogódottan adta elő. Utána következő legérdekesebb, legszellemesebb zenei megoldásokkal operáló dal a Mostantól volt. Nem a Fin ch'han dal vino és az Una furtiva lacrima között kellett és lehetett választani.
Mi a fenéért vagytok úgy oda azért a Mostantól-ért? Annyira dicséritek, azt hittem, tényleg valami nagy durranás, de most belehallgattam. Basszus, ez egy sima tucat rádióspop, ezer ilyet hallani nap mint nap. És ez lenne a kiemelkedő idén?
Lehet, hogy nem pont velük, de ez a dal tényleg minőségi munka, profibb előadásban lehengerlő volna. Orsovait szerintem azért favorizálják ennyire, mert jó zenész, képzett, jó gondolatai vannak a zenéről, de technikailag még fejlődnie kell. Szerintem olyan dolgoknak van híjával, amik tanulhatók, még nagyon fiatal, de szerintem is lehet belőle jó zenész. Agya és hanganyaga van hozzá, és lényegében az a legfontosabb.
Zsűristül-mindenestül megpróbáltak és tudtak változtatni az első adáshoz képest, és így máris nem hatnak annyira pökhendinek, mint maga az anyacsatorna.
Persze az is lehet, hogy az első adást annyira utáltam, hogy mostanra a nulla elváráshoz képest nem volt nehéz feljebb kerülniük, már, ha nem veszem, hogy az ESC nélkül semmi értelme az egésznek.
Szerintem jót tett a daloknak és a műsornak is, hogy nem ugyanazt a verziót adják elő másodszor is - érdekes sallang nélkül hallani a dalokat.
Fatálékkal érdekes a viszonyom, tavaly nem bírtam a kékhajú énekest, idén már majdnem megkedveltem őket. Talán jövőre. Nem bicsaklottak ki, hogy elvették az eszközeiket.
Tortuga elsőre rögtön szimpatikus volt, de zúzás nélkül az énekes hangja nem elég (vagymi)
Bogit csak innen, A dal-ból ismerem, nem kedvelem, most sem kedveltem meg.. Nagyon szép volt megint, és gyönyörűre öltöztették. Viszont néha megnyekkent a hangja, közel sem hallottam olyan tökéletesnek, mint ahogy őt szokták emlegetni. Volt valami zavar, többször kétségbeesetten nézett, kiesve a szerepéből.
Varga Szabolcs nagyon nem szimpatikus. Jobban énekelt, mint elsőre. Csak ne lássam. A dala most is olyan, mint egy musical betétdala, ráfért volna egy drámai felhúzás. Apját már huszonévesen is hallottam énekelni, nyomába sem ér. Nyilván. De nem fog zavarni, ha a pályán marad.
Nekem a szent csirkékkel sincs bajom, a daluk "önazonos". Simán hozza a becsípett bulizós csajok fesztiválhangulatát, de ezt már a videójukra is így gondoltam. Az énekesről valahogy Bocskor Bíborka jut eszembe. Nem zavar, hogy nincs túl szép hangszíne és hogy nem énekel túl jól. Buli van :)
Nágit régóta kedvelem, a dala az egyik kedvencem a mezőnyben (ének+mondandó). Múltkor és most is volt valami furcsa az ő fogadtatásában, mintha ki akarta volna túrni a műsor. Nem öltöztették, nem sminkelték jól. Furcsa volt, hogy el is mondja és látni is, hogy szívesen kapcsolódik a neki mankót adó vokálosokhoz, ehhez képest most nem vegyült velük. Nem engedték neki?! Feszültnek láttam. És hajrá Nági a továbbiakban :)
Reni és Geri dala szerintem is kicseszett jó dal. Sokkal-sokkal jobb, hogy nem kellett figyelniük a színpadiaskodásra. Féltem, hogy megint nagyon gáz lesz, izgultam végig, nem volt ez olyan rossz, mint lehetett volna. Kíváncsi vagyok, hogy hagyják-e őket nyerni.
Ezt a dalt szívesen küldtem volna az ESCre
Nikolas és dala nem volt most sem hatással rám az éneklése ellenére sem. Nem tudtam, hogy Nádor Dávid vokálozik neki :)
A folkrap gyenge pontja még unplugged ültetve is a fiúk. Nagyon klassz volt a ruhájuk, de semmi élet nem volt az előadásukban.
Tetszik a továbbjuttatás rendszere.
A zsűri is váltott, elhagyták a negédes vezényszavakat. Feró nem játszotta el a közösség bohócát, és egész vállalható értékelések voltak. Lilla is tetszett, ő is túllépett a szeretem_a_világot és a minden szép és jó mondatain. És tök' jó, hogy korának megfelelő hölgynek sminkelték és öltöztették.
A műsorvezetők megjelenése és Lili továbbra sem jön be, viszont Freddie kompetens műsorvezetése igen.
"Szabó esetleg félre is kúrhatna előtte, hogy kellően hiteles legyen. :D"
Szerintem ez már kipipálva... :) ...na de Andika, minden elnyújtott hangot agyonfrazíroz, kétlem, hogy tetszene az előadása, akkor már egy Kocsis vagy Oláh - Janicsák verzió jobb lenne...