Állítólag sokkal nagyobb volt az érdeklődés mint a korábbi évadokban, eleve tudták is mire adják be a jelentkezést, és ennek ellenére jelentkeztek idén... ez max KSA-val szemben kiszúrás, mert ő ki akart menni még egyszer és meg akarta nyerni, na annak lehetősége most egyelőre félre lett dobva... :)
Ez egy picit kiszaras vagy kiszuras a gyoztessel, szvsz ra kene bizni higy ah kar e euuroviziozni, bar ez jopat miliard forintba kerul, ami akar meg is terulheta reklamokbol.
Jaja, ez a Gergő-Reni dal kifejezetten kellemes, dúdolható limonádé, pont mint az Állj mellém volt anno. Viszont félek, hogy el lesz szúrva élőben, ismerve mindkét énekest. Amúgy Orsovai Reni hangját imádom, nagyon egyedi és érdekes. Kár, hogy nagyokat tud betlizni.
Berkes eddig három dallal indult és én mindet nagyon szerettem. Ezt nem fogom, annak ellenére, hogy ez is elmegy... de a fűszer most hiányzik.
Wolf Kati szintén elmegy egynek.
Ya Ou rettenetes. Pedig a BTW tagjai közül ő zavar a legkevésbé. Nem bírtam végighallgatni.
A Nági féle Freedom eddig a legjobb nálam, annak is van teljes verziója. A ""munka nem asztalom"" sor nagyon idegesít benne, de amúgy a szövege is tetszik.
Olivértől is tartok, mindig nagy a várakozás, aztán odamegy és ha rossz napja van, akkor kisiskolás szinten énekelve egyszerűen elpusztítja a saját dalát...
Csak én vele kapcsolatban inkább a Mese a királyról c. dal miatt emlékezem, ami stúdióverzióban nagyon bejött nekem, legalábbis volt benne számomra valami eredeti, ötletes, de élőben a csaj szó szerint kinyírta a dalt, és lerombolta az összes pozitív várakozásom... :) nah most erre idén lehet kétszer is fog fellépni?! Ilyenkor már előre félek... :)
Egyébként a Rácz Geri és Reni féle dal nekem is tetszik, valahogy itt sokakkal ellentétben én nem vagyok Rácz Gergő ellen beoltva és nem köpködtem eddig semmi olyat, amit ő, vagy esetenként Rakonczai haverjával együttesen összehoztak... Ezt speciel Bella Mátével írták. Arról a srácról van szó, akit két-három X faktor szériával ezelőtt meg kivágtak a táborból, hogy tehetségtelen... pedig már akkor is fel voltunk háborodva, hogy Vállai Krisztiánnal együtt az élőben lett volna a helye.... Mondjuk utólag átgondolva lehet előadóként akkor tévedtünk és tényleg nem nagy eresztés, de tetszik, ha valaki szerzőként viszont brillírozik.. Rácz Gergővel eddig inkább előadói mivoltában volt bajom, hogy élőben nagyon súlytalan, sokszor nem átütő, kár érte, esetenként még hamiskásan is kornyikált, bár lehet ebben azóta sokat fejlődött.... Szóval rájuk kiemelten kíváncsi leszek.
Szegény Olivér. Kicseszett vele a csaj. Emiatt versenyezni kell a Dalban. De nem csak a nő bánt vele rosszul, hanem az idő is. "Keddre kedd jött" neki.
Hozzáteszem, hogy 2016-ban azért nem engedték, hogy Péterffy Lili vokálozzon / adja elő Berkes Olivérrel a Seven seast, mer az Egy Másik Zenekar is bejutott a versenyben. Hát most majd Reni önmagával versenyezhet.
Azért az érdekelne, hogy akkor Orsovai Reni kétszer fog az est alatt fellépni?! Eltolja a dalát a Nene-ben, majd fellép utána Rácz Gerivel is vagy hogy?! :D DE hogy a két dal egymással is versenyezni fog, főleg ha a szűrőkön mindkettő netán továbbjut, kissé vicces lesz, de inkább lesz valamiféle skizofrén állapot..
Nagyobb áttörést vártam, azt hogy ha nincs ESC, akkor elindul Kelemen Kabátban, Lóci Játszik, akár még más hasonló fiatalabb alteros zenekar. Sőt legyen olyan dalverseny, ahol befutott 40-es 50-esek versengenek, a San Remóban ez is történik, az öreg magyar zenészek is jönnek, igaz Wolf Kati itt van, legalább.
Lesznek azért "nagy éneklések": Nikolas, Diana (Rakonczai Viktor dalával), Wolf Kati, Kökény, Pál Dénes és Varga Szabolcs (hangja hasonlít Varga Miklós hangához) és Horváth Tamástól sem szabadulunk meg, Molnár Dániel dalát társszerzőként jegyzi.
Nekem a Berkes tetszik. Olyan, mint minden Berkes dal, hagymaszerű. Elsőre csak annyi jön le, hogy mit nyafog má' megint az Oli, de a zene, a szöveg is tele van finom játékossággal. Nagyon tetszik a ritmusa, érdekes, változatos, tényleg olyan, mintha egy fiatal férfi idegesen járkálna föl-alá egy kis szobában, időnként jól beleboxolva a falba, vagy a bútorokba, azon törve a fejét, hogy szakítson, vagy ne szakítson.
Mondjuk én szeretem Berkest, szerintem jó szerző, ő is egy emberi hang a gépzajban. A Rólad szól jobban tetszik, de az korábbi, szeptemberi. Csapodár fickó ez az Oli, szeptembertől decemberig eljutott az örökké összetartozunktól a mennyé má' innéttől-ig. :-)
Nem hallgattam bele minden dalba, amelybe igen, arról a véleményem:
- Arany Timi nagyon selypítve énekel, érdeme: ő a zeneszerző és szövegíró is. Legalább próbálkozik, nem minden hasonló korú énekesről mondható ez el.
- Ember Márk énekhangja tetszik, ő a zeneszerző, kíváncsi leszek rá élőben.
- MDC a másik topikban volt szó róluk, első hallásra egész dallamos a zene és jó az ének, érdekelnek.
- Nagy Bogi nem tud megszabadulni Carameltől, vagy fordítva?
- Nikolas dalát Biga szerezte, érdekel, mert legalább tud énekelni.
- Wolf Kati is jól énekel, ő is zeneszerzőként is bemutatkozik, arról nem tehet, ha az ilyen stílusú dalok állnak jól neki.
- Nági valóban jól szól, kíváncsi leszek erre a produkcióra is.
Azt nem gondolom, hogy a legjobb 30 került beválogatásra, a több mint 500 pályázat dalaiból, hiszen az idén is sok jó dal jelent meg, a műsortól függetlenül.
Ezek a dalrészletek szörnyűek. Az egyetlen, amire felfigyeltem, az Nágitól volt a Freedom, annak az eredetijét is ismerem, nem rossz, persze a “munka az nem az én asztalom” szöveg nélkül.
wolf Kati a szép hangon túl belesüpped ebbe az egysíkú dívaömlengésbe, de még hallgatható valamennyire.
Berkes idén egy gyengébb szerzeménnyel indult sajnos, pedig tőle azért megszoktunk egy minőséget.
Arany, Kökény, Takács, Vavra.... miért kell minket ezekkel büntetni? Ya Ou is roppant átlagos, pedig tőle többet vártam.
Fatal Error... kikérem magamnak a metálzene nevében.
Az a kávés izé (Muriel) volt a mélypont. A fél perc is sok volt.
Szepesi Mátyás kinek a kije? Ezt a nevet ha ötször nem láttam, akkor egyszer sem.
Van néhány Megasztáros és X- Faktoros köztük. Amúgy nem sok értelme van ezeknek a tehetségkutató vetélkedőknek a versenyzők szempontjából, néhányan befutnak, de a többség visszamegy az ismeretlenségbe utána.
Pély Barna zsűritagságának örülök, remélem már le tudja rendesen írni: "hol van a fületek". :-)
Apáti Bence személye a "Kismenők"-ben még érthető volt, a műsor sokszínűsége miatt, de egy zenei válogatón mit keres (ja, tudom, hogy mit keres, sok pénzt)!