Érdeklődöm, hogy a DAL c. műsornak van-e külön topikja, mert nem találtam ilyet? Tervezi-e valaki, hogy nyit egy topikot, mert jó lenne a fórumon is elkülöníteni az új típusú versenyt az Eurovíziótól!
Ezzel a véleményeddel mélyen egyetértve egészíteném még annyival ki, hogy a hazai rádiócsatornák felelőssége lenne, hogy ezeket a dalokat azután rendszeresen játsszák is, ugyanis évek óta az a tapasztalatom, hogy a harmincból is maximum 2-3 zeneszámot vesznek fel a zenei listájukra, és a dalok 95%-a elsikkad, és marad a köztévében egyszer hallható kategória. (Magyar zene címszó alatt a dalban elhangzottaknál sokkal alacsonyabb színvonalú magyar számok (is) szoktak menni (nagy számban) az általam ismert rádiókban...)
A minőségi zenei stlosok képviselői, azok a maguknak hírnevet szerzett neves előadók, akiknek nem hiányzik egy zeneileg giccses és az esetek többségében gyenge színvonulú ESc, azoknak jól jön egy igazi dalfesztivál, amelyiknek a színvonala az X-Faktorral ellentétben nem esik folyamatosan.
Ó, hát lesznek itt még olyan nyilatkozatok a jelentkezőktől, hogy "mennyivel jobb így, mi valójában sose szerettük az Eurovíziót", meg "direkt erre vártunk, hogy végre ne legyen belekeverve az ESC a Dal-ba, most végre van értelme jelentkezni", meg "annyira jó, hogy végre Magyarországról szól a DAL, és nem kell az ESc-el törődni", stb.
Ezt az 559 nevezést legalább annyira nem hiszem el, mint az elmúlt években a 300 körüli számokat! Érthetetlen, hogy miért kell ennyire eltúlozni ennek a jelentőségét.
A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják.
Azért érdekes belegondolni, előző években az Eurovíziós döntőkről nekem nem az jutott eszembe, hogy értékteremtő. Jó, a magyar tehetségeket nem vitatom, de maga a műfaj eléggé lecsúszott az évek során, elavult.
559 dal érkezett be és továbbra is csak 30 lesz élő adásban versenyben. Szerintem lehetne több dalt is bemutatni, mivel nem szorítja őket semmiféle ESC-es előírás, vagy határidő.
Az országok az EBU-tag tévétársaságukon keresztül szerepelnek: Magyarországon az MTVA felelős azért, hogy kiválassza az országot képviselő énekest és dalt.
Szerintem meg jó ötlet, hogy a hazai popszakmát támogatják inkább, a külföldi majmolások helyett.
Filmek, sorozatok terén én is jobban díjazom az eredeti nyelvet, sőt ellene vagyok az unalomig ismétlődő magyar szinkronhangoknak. De az is más, meg ez is más téma.
Te el tudod azt képzelni, hogy Magyarországnak esélye legyen ezen a nyáltengeren, amíg a liberális véleményterror ilyen szinten uralkodik, vagy nem fúrják meg a kormányt valamilyen módon? Akkor meg, mi értelme erőlködni?
Gondoljunk bele, amikor én még futólag belenéztem a műsorba (nem tudott lekötni), a zsűri azon kínlódott, a döntésnél nem arra kell figyelni, hogy érzésük szerint mi a jó, hanem olyan szakmai szemmel kell nézni, hogy majd az Euróvízión mi lesz jó. Ez pedig elég faramuci helyzet.
Lehet, hogy valahol összefüggenek ezek a dolgok: a liberális világ döglődése, agóniája közben is bomlasztó károkozásai, a Brexit stb., mely folyamatok kis téglája most Magyarország lépése is. Aztán egyszer majd borul a kredenc...
A személyes kedvencem a 2008-as spanyol humorista,
SPanyolországban kb. nemzeti ünnepnek számít az ESC, de miután hosszú évek után se értek el semmit, afesztivált parodizéló humorista nyerte meg a spanyol közönségszavazást.
A 2008-as zongorabaszó észtek: direk értelmetlen szövegű dallal, részlet a szövegből "Legyen szíves a számlát! Kifogyott a benzinem. Két dupla dobostortát kérek!".
Azért a nagyik szerepeltetése már tőlük is merő trollkodás volt, és hogy szemléltetve legyen a nyugati világ igényszintje, azzal értek el kimagasló eredményt...
Hát ez csak max a rendezőországnak reklám, a résztvevőknek aligha... Aztán sok az olyan, akik örök kullogók, és amúgy esélyük sincs rendezésre.... (ilyenek voltunk talán mi is.) Ha marad a további belterjesség, tehát a nyugat-európai országok egymást közt leosztják előre a nyertest és azzal a rendezést, ahogy kb. eddig is volt, (egy-két kivételt leszámítva pl. Baku, Kijev) akkor nem tudom, hogy a mai youtube meg instavilágban érdemes e az ilyen országoknak a további részvétel euro százezrekért egy ilyen idejét múlt média felületen, mint a TV.... aminek a nézettsége évről-évre csökkentő trendben van....