"Gyulay Endre Szeged-csanádi megyés püspök, "az állítólagos III/III-as lista egyik megnevezettje" a Magyar Nemzetben cinikus bocsánatkérő levelet jelentetett meg, amelyben különös módon nem azoktól kért elnézést, akiknek esetleg kárt okozott, hanem csak az elmúlt rendszer kiszolgálóitól."
(http://index.hu/politika/belfold/onvall0
309/)
Kedves Indexesek! Azért remélem, ti is tudjátok, hogy amit ide firkantottatok, igen nagy rohadékság.
Kedves Pixy!
Ki szolgálta a híveket sima lelkészként?
Idézet gyengébb netezőknek:
„Mi a förmedvény?A förmedvény az, ha valaki tájékozatlanul szól hozzá valamihez.Még a bevezetést sem olvasta el, idézem tájékozatlanabbaknak:„Végül is az MTV adásában, az SZDSZ nevében elhangzott két megszólalás hallatára döntöttem el, hogy eltérek eredeti tervemtől, és megfogadom a lelkész úr tanácsát, amiben a lelkünkre kötötte, hogy valljunk be mindent, és kérjünk bocsánatot. Megpróbálok szót fogadni, és felszólításának eleget tenni.”Pótkérdés: Ki volt a „lelkész úr”?Azt hiszem, Iványi Gábor nyilatkozott ebben a kérdésben, bár az MTV adást én sem láttam.Azért mielőtt felförmed valami, illene elgondolkodni a pap és a lelkész szó különböző jelentésén, és akkor nem jönne ki maflaság.”Idecitálná teszem azt Iványi Gábor nyilatkozatát?Nyilván az SZDSZ honlapon megtalálható.M/T
A förmedvény szó jelentését illetően talán inkább valami szótárt kellene idézni, nem valami hagymázas hülyeséget.
A pap-lelkész-ügyhöz.
Valamikor régen készítettem interjút egy református pappal, aki épp frissen szerzett mentálhigiénikusi oklevelet. Ezt mondta:
"Amikor megszereztem az első diplomámat a teológián, akkor pap lettem. Tízévi szolgálat után már lelkésznek mondhattam magam, most viszont már lelkipásztorként fogok dolgozni."
Kedves Pixy!
Ki szolgálta a híveket sima lelkészként?
Idézet gyengébb netezőknek:
„Mi a förmedvény?
A förmedvény az, ha valaki tájékozatlanul szól hozzá valamihez.
Még a bevezetést sem olvasta el, idézem tájékozatlanabbaknak:
„Végül is az MTV adásában, az SZDSZ nevében elhangzott két megszólalás hallatára döntöttem el, hogy eltérek eredeti tervemtől, és megfogadom a lelkész úr tanácsát, amiben a lelkünkre kötötte, hogy valljunk be mindent, és kérjünk bocsánatot. Megpróbálok szót fogadni, és felszólításának eleget tenni.”
Pótkérdés: Ki volt a „lelkész úr”?
Azt hiszem, Iványi Gábor nyilatkozott ebben a kérdésben, bár az MTV adást én sem láttam.
Azért mielőtt felförmed valami, illene elgondolkodni a pap és a lelkész szó különböző jelentésén, és akkor nem jönne ki maflaság.”
Idecitálná teszem azt Iványi Gábor nyilatkozatát?
Nyilván az SZDSZ honlapon megtalálható.
M/T
Nyugalom, Pixy asztaltárunknak van olvasata.
Merthogy ír is.
Én a párttitkár aczélos logikáját említettem, asztaltáram mit olvasott ki a leírtakból?
„aczélos logikája”
Tetszik viszont a visszalopakodó ÁEH.
Amely betűszó nem tévesztendő össze az ÁVH betűszóval!
„ Akiknek pedig egykor logikus párttitkáruk volt, azok most miért gyanús püspökök védelmében verik a tamtamot, miért nem egykori párttitkáraikat védelmezik?”
Asztaltársamnak el kellene ballagnia az 1956 – os intézetbe, no nem a zárt osztályra!
Csak logikát tanulni.
M/T
Asztaltársaknak nem szokott olvasatuk lenni, csak írásoknak.
Akiknek pedig egykor logikus párttitkáruk volt, azok most miért gyanús püspökök védelmében verik a tamtamot, miért nem egykori párttitkáraikat védelmezik?
Itt is nagy a tájékozatlanság, idézzünk a másik topicból.hurkazsírosnápolyi 2005.03.10 16:11:23 (385)
„Miután elolvastam a Püspök úr förmedvényét egy dolog maradt meg bennem: Nem tudom hogyan lehetet az úr pap és később püspök? Talán elfelejtette a tanultakból, hogy nem az Ő dolga a megbocsájtás. Az Ő dolga a beletörődés és semmi más. Ha arra gondol, hogy azért nyert hivatalt, hogy mások felett kegyet gyakoroljon, téved. Súlyosan téved.”
Mi a förmedvény?A förmedvény az, ha valaki tájékozatlanul szól hozzá valamihez.Még a bevezetést sem olvasta el, idézem tájékozatlanabbaknak:„Végül is az MTV adásában, az SZDSZ nevében elhangzott két megszólalás hallatára döntöttem el, hogy eltérek eredeti tervemtől, és megfogadom a lelkész úr tanácsát, amiben a lelkünkre kötötte, hogy valljunk be mindent, és kérjünk bocsánatot. Megpróbálok szót fogadni, és felszólításának eleget tenni.”Pótkérdés: Ki volt a „lelkész úr”?Azt hiszem, Iványi Gábor nyilatkozott ebben a kérdésben, bár az MTV adást én sem láttam.Azért mielőtt felförmed valami, illene elgondolkodni a pap és a lelkész szó különböző jelentésén, és akkor nem jönne ki maflaság.Túl szépen fogalmazott a késő - kádárkori értelmiségnek, nem értik.Sok feltett kérdés tanúskodik a tájékozatlanságról, az olvasni nem tudásról.Misericordia
Barki irhat egy listat es felteheti a halora. Ennek alapjan semmilyen kovetkeztetest nem lehet senkirol sem levonni.
Tovabba Gyurcsanyeknak csak azert kell ez az egesz uj ugynokosdi cirkusz, hogy az emberek ne azzal foglalkozzanak, hogy a gazdak nem kaptak meg a nekik jaro penzt, a cegeknek nem fizeti ki az allam az afateritest, valoszinuleg meg sok gazaremeles lesz 2006-ig, Bp.-bol kezd Europahoz meltatlan romhalmaz keletkezni, stb.,stb. stb.
Az index nem állítrotta, hogy kárt okozott, hanem azt írta, hogy nem azoktól kért bocsánatot, akiknek esetleg kárt okozott.
Tőlem máris bocsánatot kérhetne, mert az én kis lelkemben folyamatos rombolást végez, amikor nem a krisztusi normák szerint püspökködik, hanem folyamatosan uszít és gyűlölködik, mint általában a kommunisták rosszlalkiismeretű egykori kiszolgálói.
Azt irod hogy "Cinikus akkor lenne, ha ócska poénokkal a besúgását bagatellizálni próbálná." Es mennyire igazad van. Pont azert cinikus, mert ócska poénokkal próbálja bagatelizálni a besúgását.
Szerintem Gyulay levele nem cinikus, hanem ironikus. Nem mindegy! Cinikus akkor lenne, ha ócska poénokkal a besúgását bagatellizálni próbálná. Márpedig itt szó sincsen erről, az egész besúgási vádat tagadja, majd ironikus visszavág azoknak, akik az életét megnehezítették, akik a besúgói hálózatot (is) működtették.
De az Index hozzáállásában semmi meglepő nincsen. Egész Európában a liberális értelmiségnek - amely magát minden tekintetben mértékadónak tartja - katolikus fóbiája van. Egész pontosan kereszt(y)én fóbiája, csak a katolikusok vannak a legtöbben, ezért a puska csöve elsősorban rájuk szegeződik. Itt az Indexen is rendszeresen kiforgatják a szavukat, nemcsak Gyulay-ét. Kiváló példa erre Buttiglione esete. Aki azt találta mondani, hogy a homoszexualitást nem szabad semmilyen módon diszkriminálni. Viszont szerinte minden embernek joga van azt gondolni két azonos nemű ember kapcsolatáról, hogy az bűn. Merthogy mindenkinek joga van szabadon véleményt alkotni. Mi ez, ha nem maga a legliberálisabb vélemény? Az Indexen mégis az jelent meg, hogy ez az olasz csávó homofób, ókonzervatív ...stb. Ez van.
De ezt a reszet nem kivanom folytatni. Ehelyett varnam valaszod egy korabban feltett kerdesemre, miszerint mibol gondolod, hogy Gyulay nem hazudik? Mar most figyelmeztetlek, hogy az a valasz nem er, miszerint o az Ur embere tehat definicio szerint igaz ember.
latod, en ennel sokkal megengedobb vagyok. En csak az elvtelensegtol tudok kiakadni, es a koponyegforgatastol. Karkus eseten sem azt rottam fel neki hogy beszerveztek, mert hiszem, hogy akit az a rendszer be akart szervezni, azt be is szervezte. Igerettel, zsarolassal, csaladtagok fenyegetesevel. Az ma mar kiderithetetlen, hogy ki volt onkentes arulo, a 6-os kartonon szereplo kategoriak nem fedtek a valosagot minden esetben. Marad az, hogy ki hogyan kepes megbirkozni a sajat multjaval. Es aki itt emberileg csodot mond mint a krakus, no az olyantol tenyleg meg kene a kozeletnek tisztulnia. Nem a multja, hanem a jelene miatt...
tenyek hianyaban mindenki szubjektiven iteli meg a helyzetet. ezt nem neveznem frocsogesnek. En sem tartom pl a topicnyitot frocsogesnek, sot, megertem, hogy neheztel az indexre, csak epp az en prekoncepciom (mer ugye masmilyen koncepcioja csak az erintettnek lehet) mas iranyba mutat. Szerintem az index helyesen nevezte a szobanforgo irast cinikusnak, mert egy lebukott erintett szajabol a vadaskodas cinikusnak tetszik, fokepp annak ismereteben, hogy az illeto nagyon jol tudja, hogy az a bizonyos lista lofing, az alapjan senki semmit ra nem bizonyithat.
a kérdéshez való hozzáálásom egyébként: húzzon a francba mindegyik amelyik jelentett. az önkéntesek és/vagy a szerepükről gátlástalanul hazudozók viszont soha ne vállalhassanak semmilyen közéleti szerepet...