"Megjelenésük váratlanul érte a szküthákat. Mivel nem ismerték az amazónok nyelvét..."
Ezek szerint az amazonok eredetileg nem szkütha nyelvet beszéltek. Akkor vajon milyet? Egyáltalán azt sikerült már megfejteni, hogy a szkütha nyelv melyik nyelvcsaládba tartozik?
"az amazónokra a szküthák az oiorpata szót használják, ami hellén nyelven férfiölőt jelent, mert náluk az oior szó a férfi, a pata pedig az, hogy ölni"
Namost én kurvára nem vagyok egy nagy görögös, de nekem ez az oiorpata egyáltalán nem hangzik görögnek. Mindig úgy tudtam, hogy görögül a férfi az androsz.
"A szauromaták szkütha nyelvet beszélnek, de mindegyre csak hibásan, mert az amazónok sosem tanulták meg jól ezt a nyelvet. "
Ebből talán az az egyetlen levonható történelmi következtetés, hogy a szauromata és a szkíta viszonylag közeli rokon nyelvek voltak. Mondjuk mint a spanyol és a portugál, vagy a cseh és a szlovák. Kölcsönösen érthetőek egymás számára, de a másik fél mintha hibásan beszélne.
Az, hogy egy társadalom matriarchális, még nem jelenti azt, hogy a nők harcosok lennének.
Klasszikus ellenpélda az észak-amerikai irokéz törzsek társadalmi szerkezete kb. a XVIII. sz. végéig. Az irokézek klasszikus matriarchális viszonyok között éltek, a társadalom alapsejtje az anyajogú nagycsalád, az ovacsira volt. A rokonságot matrilineárisan tartoták nyilván, az új férj a feleség ovacsirájába költözött. A nagycsaládok élén egy nő, az. ún. clan mother állt (az eredeti irokéz szót nem ismerem, csak az ide vonatkozó angol kifejezést). A falu legfőbb döntéshozó testülete a clan motherek tanácsa volt. Ettől függetlenül a háború, a harc az irokézeknél kizárólag a férfiak "asztala" volt, a nők nem harcolhattak. Háborús időben viszont óhatatlanul megnőtt a férfiak befolyása és jelentősége.
Én a magam részéről gyanítom, hogy ezek az amazonok csak a lobbanékony fantáziájú ógörögök mondáiban léteztek...
Emlékeztek-e még Nasóra, az eltaszítottra? Él-e a Városban nélkülem is ma nevem? Tudja meg, akiben él: én barbár tájakon élek, csillagot itt sohasem ringat a tengeri hab. Szarmata vad törzs vesz körül itt s ama géta s a besszus – arra se méltók, hogy csúf nevüket leírom! Ámde a langy szellők évadján a Duna véd meg: habjai hömpölye nem tűri a háborúkat.
És ha a csüggedt tél fölemelte komor-ködös arcát, s fagy márványa feszül a ragyogó talajon, s bomlik az északi szél, és omlik a hó az egekből, látni: a rezgő sark gyötri a népeket itt. Leples a hó; de nem oldja a leplet a nap s az esőzés: tartóssá merevül a Boreas fuvatán. El sem olvad az első hó, s jön a második is már, s két esztendeig is megmarad itt meg amott. S úgy mezúdul az északi tél dühe is, hogy a nyurga tornyot a földre veti s hordja a ház fedelét.
Bunda s a fércelt nadrág védi a testet a fagytól, nem látszik csak az arc a busa szőrme közül. Hogyha fejük rázzák, zörög üstökükön sürü jégcsap, durva szakállukat is zúzmara fénye fedi; korsó nélkül is őrzi a bor korsólya alakját, errefelé az ital néha – harapni való. Mondjam-e, hogy köti meg rohanó vizeinket a vad fagy, s ásónk hogy veri szét a reccsenő tavakat? A Duna is, mely nílusi gazdagsággal ömölve tág tengerbe zuhan sokszerű torkolatán, Jégbe borul kék habja fölött sziszegő szeleinktől s rejtve, tetőzet alatt csúszik a tengerekig. Hol tutajok raja járt, gyalogember rója az utat, s a belefagyott habokon most csak a lópata cseng; s újszerű jéghídon át – csobogó hullám fut alatta – húz barbár taligát szarmata-földi tulok. Nem hiszitek? Jutalomra ha nem számít az álság, el kell hinni, amit a hiteles tanú vall. Láttam a roppant tengert jégbe fagyott özönével, állóvíz, tömegén fagyborítás nehezült. Láttam? Sót ami több: a tömör habokon gyalogoltam; száraz talpam a víz téli színén kopogott. Jaj, ha, Leander, ilyen szoroson vitt volna az útad, nem nyelt volna el a tengeri résen az éj. A homorú delfin se szökellhet a légben ilyenkor: durva bilincseivel fogja a jégkaru tél; a fergeteges-vad szárnyaival zúghat a Boreas is, a jeges örvényen hab soha nem fodorul; márványtömbszerűen meredeznek a jégben a bárkák, nem szánt a merevült vízben a víg evező. Láttam jégbe fagyott halakat furcsán felakadva, közüllük egynéhány ott is, a jégben is élt. S hogyha a vad dühü, mord Boreas kordába szorítja a tengert s a folyam bőcsobogású vizét, s szikkadt északi szél simára fagyasztja az Istert, barbár ellenség támad erős paripán: büszkén ül a lován, nyila messzire száll az idegről, s hol szomszédja lakott, pusztul a messze határ. Szétfut a szomszéd nép, már nincs, aki védje a földet, széthordják a vagyont, senki sem őrzi híven, elhajtják a tinót, viszik a nyikogó taligákat s amit kincsének mondhat az árva paraszt. Hátrakötött kézzel hajtják sokuk, a szomorú rab hasztalanul pillog vissza tanyája felé; másokon átver a horgas nyíl, s nyomorultan elesnek: mérges nedvet ivott a suhogő hegyü vas. S amit a barbár nem vihet el, mind dúlja-tarolja, ártatlan kalyibát perzsel a sanda üszök. S béke-időn is retteg a háborútól a szegény nép, már ekevasra se dől, szántva a jó televényt. Látja az ellent, s féli, ha tán nem látja is olykor: földje, az elhagyatott, nem terem: árva, halott. Itt a kacsos szőlő buja fürtje se búvik az árnyban, és nem is erjed must nagyhasu kádak ölén. S nem terem erre gyümölcs: nem lelne Acontius almát, melyre szeremének írna ravasz szavakat. Nincs fa, se lomb, a szem itt a mezítlen tájra esik csak, férfi, ki boldog vagy, jaj, sose jöjj el ide! Roppant tér a világ, nincs hossza, se széle, de nékem ezt adták, ez a föld büntet a vétkeimért.
Szerintem az amazonok olyan sokan voltak akkoriban, hogy bárhol hódíthattak. Ezek a dögös csajok - mondaná Soma - mindenkit lenyomhattak annak idején.
A hapsikról nem sok fogalmam van, de biztosan szereztek maguknak idöben néhányat....
Úgy tudom Sesostris írta róluk, hogy nem türtek ellentmondást és harciasságuk jeleként levágott kezeket gyüjtöttek a legyözött ellenségtöl.
A viziló mindig is kiemelt célpont volt náluk. Több viziló elejtése esetén selejtezö nélkül kerülhettek a Megasztár döntöjébe. Ezt maga Sesostris is megírta visszaemlékezéseiben... Te ezt még nem olvastad?
5. Egyebek közt itt* található egy szarmata mellvért is, s ha megnézzük el kell ismernünk, hogy a barbárok legalább olyan ügyes mesteremberek, mint a görögök. A szarmaták maguk nem bányásznak, és idegenből sem vásárolnak vasat, mert egyáltalán nem érintkeznek a szomszédos barbárokkal, de ezt a hiányt találékonysággal pótolják. Dárdáikra vas helyett csonthegyet szerelnek, íjuk és nyilaik somfából készülnek, a nyilaik hegye pedig csontból. Ütközetben hurkot vetnek az ellenségre, s azután lovukat megfordítva a kötéllel rántják a földre ellenfelüket. 6. Vértjük pedig a következő módon készül. Mindenki sok lovat nevel, mert országukat vad erdőségek borítják és nomád szokás szerint nem osztották fel egyéni birtokokra. Lovaiknak nemcsak háborúban veszik hasznát, hanem isteneiknek is lovat áldoznak, s a lovak húsát meg is eszik. A patákat azután összegyűjtik, megtisztítják, széthasogatják, kígyópikkelyekhez hasonló lapocskákat készítenek belőlük. Aki pedig még sosem látott kígyót, az is biztosan látott már zöld fenyőtobozt, s nem fog tévedni, ha a patákból készült pikkelyeket a toboz lemezkéihez hasonlítja. Ezeket azután átfúrják, ló- vagy ökörbélből készített fonallal összevarják és így készítenek maguknak vértet, amely éppoly díszes és tartós, mint a görögöké, továbbá éppúgy felfogja a lövedékeket és az ütéseket.
Hérodotosz: A görög-perzsa háború Nem csak a kifejezetten amazónokról és szauromatákról szóló részeket vettem bele, hanem néhány érdekességet is.
IV. könyv
21. Aki a Tanaisz folyón átkel, már nem szkütha földön jár. Az első rész azoknak a szaurometáknak a puszta vidéke, akik a Maiétisz-tó öblétől tizenöt napi járásnyira laknak észak felé, itt ezen az egész területen sem vadon nőtt fa, sem gyümölcsfa nincs. A vidék másik része a budinoszoké, ezt a területet viszont mindenfelé sűrű erdő borítja. 22. A budinoszoktól északra először egy hét nap alatt bejárható pusztaság terül el, s a pusztaságon túl, kissé keleti riányban a thüsszagéták nagy lélekszámú, különálló népe él, amely vadászatból tartja fenn magát. A közvetlen szomszédságukban, ugynezen a tájon laknak az iürkák*. Ezek is vadászatból élnek, és a következőképpen vadásznak. A vadász felmászik egy fára – mert sűrűn borítják fák a vidéket – és onnan figyel. Mindegyiknek ott van készenlétben a lova, amelyet megtanított hason feküdni, hogy alacsonynak látsszék, továbbá a kutyája. Ha a vadász megpillantja a fáról a vadat, nyilával rálő, lemászik a fáról, a lovára pattan, és üldözőbe veszi, nyomában a kutyájával. Ezektől keletre más szküthák laknak, akik valamikor kiváltak a királyi szküthák közül, s így jutottak el erre a vidékre.
*feltételezik, hogy az ugorok első említése.
23. Ezeknek a szkütháknak a vidékéig az összes felsorolt terület termékeny talajú síkság, ezután azonban köves és kopár. Ha az ember megtesz egy nagy utat ezen a kopár tájon át, a magas hegyek tövében megérkezik egy olyan néphez, amelynek tagjai, mint mondják születésüktől fogva kopaszok – de a nők is, nemcsak a férfiak –, és abban is hasonlítanak egymásra, hogy az orruk lapos és az álluk nagy. Szkütha ruhákban járnak ugyan, de a saját külön nyelvükön beszélnek, és a fák gyümölcsein élnek. A fa neve, amely táplálja őket, pontikon*, és nagyjából olyan magas, mint egy fügefa. Gyümölcse hasonló a babhoz, de mag is van benne. Ha megérik, vászondarabokon átnyomják, ilyenkor sűrű és fekete folyadék folyik ki belőle, melynek neve aszkhü. Ezt nyalogatják, és tejjel keverve is isszák, sűrű seprőjéből, pedig gyümölcsízt készítenek, melyet szintén elfogyasztanak. Jószáguk ugyan kevés van, mert alig akad jó legelő. Valamennyien egy-egy fa alatt laknak, amelyet télen fehér nevezzel takarnak be, de nyáron leveszik a takarót. Ezeket az embereket senki sem bántja, mert szentnek tartják őket, nincs is semmiféle harci fegyverük. Ők igazítják el a szomszédok közt támadt viszályt, s ha egy gyilkos hozzájuk menekül, azt senki se bántja. A nevük argippaiosz.
*vadcseresznye, a baskírok és a kalmükök mai napig készítenek hasonló módon italt belőle.
57. A nyolcadik folyó a Tanaisz. Vize föntről jön, egy nagy tóból ered, s egy még nagyobba, a királyi szküthák és a szauromaták közt határt alkotó Maiétiszba torkollik.
103. Ezek közül a tauroszok szokásai ilyenek. Valamennyi hajótöröttet, valamint a foglyul ejtett helléneket feláldozzák a Szűz Istennőnek, mégpedig a következő módon. A bevezető szertartás után buzogánnyal szétzúzzák az áldozat fejét, majd – legalábbis némelyek úgy mondják – ledobják a testét a szikláról, ahol a szentély áll, a fejét pedig karóba tűzik. Mások szerint a fejjel valóban ezt művelik, a testet azonban nem dobják le a szikláról, hanem a földbe ássák. A tauroszok szerint az istennő akinek áldoznak Agamemnón lánya, Iphigenia.
108. A budinosz nagy, népes törzs, amelyben mindenkinek kék a szeme és vörös a haja**. Van egy nagy fából épített városuk, Gelónosz a neve. A magas és minden oldalon harminc sztadion hosszú városfalak teljes egészében fából készültek, akárcsak a lakóházak és a templomok. Állnak itt hellén isteneknek szentelt és hellén módra berendezett szentélyek is, istenszobrokkal és oltárokkal, azok is fából, és kétévente bakkhikus ünnepet rendeznek Dionüsszosznak. Mert a hellén eredetű gelónoszok, akiket elűztek a kikötővárosból itt a budinoszok földjén telepedtek le, s félig szkütha, félig hellén nyelvet beszélnek. A budinoszok azonban más nyelven beszélnek, mint a gelónoszok és nem is az ő életmódjuk szerint élnek. 109. Mert ezen a földön a budinoszok az őslakók, akik nomád módon élnek. A vidék lakói kozül egyedül ők eszik meg a fenyőtobozban lévő magokat. A gelónoszok viszont földművelők, kenyeret esznek, kertet művelnek, és sem alakra, sem bőrszínre nem hasonlítanak a budinoszokhoz. És bár a hellének a budinosz népet gelónosznak nevezik, nincs igazuk. Az országot a legkülönbözőbb fák borítják sűrű erdőkben, s a legsűrűbb erdő közepén egy hatalmas tó és mocsár terül el, amelyet nádas övez. Ebben aztán vidrát meg hódot fognak, továbbá egy négyszögletes fejű állatot, amelynek irhájával köpenyt bélelnek, heregolyójával pedig méhbetegséget gyógyítanak.
**Ezen a tájon élnek ma az udmurtok, kik közt a vörös haj dominál. Ráadásul elég régóta földvárakban laknak.
110. A szauromatákról a következőket mesélik. Amikor a hellének az amazónokkal háborúskodtak (az amazónokra a szküthák az oiorpata szót használják, ami hellén nyelven férfiölőt jelent, mert náluk az oior szó a férfi, a pata pedig az, hogy ölni), a hagyomány szerint a Thermódón mellett egy ütközetben legyőzték őket. A győzelem után elhajóztak, három tele hajó elfogott amazónnal. Ezek azonban a tengeren megrohanták a férfiakat és lemészárolták őket. De nem értettek a hajózáshoz, nem tudták hogyan kell használni az evezőt, a vitorlát meg a kormánylapátot. Így aztán, hogy a férfiakat megölték, ide-oda sodródtak a szelek és a hullámok hátán*, míg végül elvetődtek a Maiétisz-tó partján fekvő Krémnoiba.Ez a Krémnoi a szabad szküthák területén van. Kiszálltak a hajóból, és beljebb mentek a lakott vidékre. Megszerezték az útjukba kerülő első ménest, aztán lóháton végigrabolták a szkütha földet. 111. Megjelenésük váratlanul érte a szküthákat. Mivel nem ismerték az amazónok nyelvét, ruháját és származását, nem tudták elképzelni, hogy honnan jöhettek, és magukkal egykorú férfiaknak gondolták őket. Mikor aztán megütköztek, és kezükre került néhány holttest, akkor nézték meg csak jobban, és jöttek rá, hogy nők. Összeültek tanácskozni, és úgy döntöttek, hogy attól fogva semmiképp sem ölnek meg egyetlenegyet sem, hanem elküldik hozzájuk a legifjabb társaikat, körübelül annyit, amennyire az amazónok számát becsülték. Meghagyták nekik, hogy üssenek tábort a közelükben, s mindig csinálják ugyanazt, mint az asszonyok. Ha az amazónok megtámadnák őket, ne kelljenek harcra, hanem fussanak el, és ha felhagytak az üldözéssel, húzódjanak ismét közelebb hozzájuk. Azért határoztak így a szküthák, mert szívesen nemzettek volna gyermekeket az amazónokkal. 112. A kijelölt ifjak pedig a parancs szerint jártak el. Amikor az amazónok látták, hogy az ifjak nem akarnak ártani, maguk is megbékéltek, s a két tábor napról napra közelebb került egymáshoz. Az ifjaknak, akárcsak az amazónoknak, nem volt másuk, csak a fegyverük meg a lovuk, s ők is vadászatból-zsákmányolásból éltek. 113. Déltájban az amazónok általában szétszéledtek, se egyesével-kettesével félrevonultak szükségüket végezni. A szkütha ifjak megismerték ezt a szokásukat, és ők is így csináltak. Amikor egyszer az asszonyok szétszéledtek, egy ifjú odament az egyikhez. Az amazón pedig nem kergette el az ifjút, hanem hagyta, hogy kedvét töltse vele. Nem tudván szót érteni – hiszen nem értették egymás nyelvét –, kézzel-lábbal adta tudtára, hogy másnap legyen ott azon a helyen, de hozza magával valamelyik társát, mert – mutogatta – ő sem lesz egyedül. Visszatért az ifjú társaihoz, elbeszélte a történteket, másnap megjelent ugyanazon a helyen egy társával, s az amazón már várt rá egy barátnőjével. Mikor a dolog kitudódott, a többi ifjú is meghitt viszonyba került a többi amazónnal. 114. Végül is egyesítették a két tábort, együtt laktak, és mindenkinek az a nő lett a párja, akivel először közösült. A férfiak nem tudtak megbírkózni az asszonyok nyelvével, az asszonyok azonban megtanulták a férfiakét. S amikor már szót értettek egymással, azt mondták a férfiak az amazónoknak: „Vannak nekünk szüleink, javaink, nem szorulunk rá erre az életmódra. Menjünk haza a mieinkhez, és éljünk úgy, mint a többi ember. Ne féljetek, ott is ti lesztek az asszonyaink, csak ti.” De a nők így feleltek: „Sosem tudnánk a ti asszonyaitok közt lakni, mert a mi szokásaink mások, mint az övék. Mi a nyilazáshoz, a dárdavetéshez meg a lovagláshoz értünk, és még csak nem is konyítunk az asszonyi foglalatosságokhoz. A ti asszonyaitok viszont nem értenek ehhez, hiszen asszonyi munkák közt töltik napjaikat a szekereken, és sem vadászatra, sem más kalandra nem vonulnak ki. Nem tudnánk mi soha összeférni velük. Ha azonban szilárdan eltökéltétek, hogy mi legyünk az asszonyaitok, menjetek el szüleitekhez, kérjétek ki a jussotokat, aztán gyertek vissza, és éljünk itt a magunk módján.” Az ifjú férjek megfogadták az asszonyok tanácsát és eképpen cselekedtek. 115. Meg is kapták a jussukat és visszatértek az amazónokhoz. Ekkor pedig így szóltak az asszonyok: „Félünk és rettegünk, ha arra gondolunk, hogy itt kell élnünk ezen a földön, hiszen itt fosztottunk meg benneteket a szüleitektől, és itt okoztunk oly nagy károkat országotoknak. Ha azonban csakugyan arra méltattok bennünket, hogy asszonyaitok legyünk, csatlakozzatok hozzánk, hagyjuk el ezt a földet, és költözzünk át a Tanaisz folyó túlsó partjára.” 116. Az ifjú férjek ebbe is beleegyeztek. Átkeltek a Tanaiszon, és előbb három napon át vándoroltak kelet felé, aztán a Maiétisz-tónál északra fordultak, és még három napot mentek abba az irányban. Mikor elérkeztek arra a földre, ahol népük a ma is lakik, letelepedtek. Ezért őrizték meg a szauromaták asszonyai a mai napig is ősi szokásaikat. Lovon vadásznak férjükkel, vagy akár a férjük nélkül is, részt vesznek a háborúkban, és ugyanolyan ruhában járnak, akár a férfiak. 117. A szauromaták szkütha nyelvet beszélnek, de mindegyre csak hibásan, mert az amazónok sosem tanulták meg jól ezt a nyelvet. Az a szokás náluk, hogy egyetlen hajadon sem mehet férjhez addig, amíg legalább egy ellenséget meg nem ölt. Némelyik nő úgy vénül meg és úgy hal meg, hogy sosem megy férjhez, mert nem tudta teljesíteni a törvényt.
Sextus Empiricus: A pürrhonizmus alapvonalai
III.202. Továbbá a tetoválást nálunk hitványságnak és becstelenségnek tartják, sok egyiptomi és szarmata viszont tetováltatja az újszülötteket. III.217. Az Amazonok pedig megnyomorítják újszülött fiúgyermekeiket, hogy azok semmi férfiasat ne legyenek képesek tenni. A háborúba maguk mennek, míg nálunk pont az ellenkezőjét tartják helyesnek.
na ez az én véleményem de lehet ,hogy óriási baromság soha nem foglalkoztam történelemmel ,mitologiával , vagy mit tudom én mivel. lehet hogy mindent összekavarok!!
az ősi europában nem voltak férfi istenek a sok nevü "anyaistennőt" imádták: az ős misztárium pedig maga az anyaság. a társadalmi élet központja maga tüz volt amelyet ő táplált ő óvott. ezért a görögök később is az első áldozatot mindig heisztiának mutatták be. állitólag delphoiban látható omphalosz is az ö jelképe.
az istennő jelképe az égbolton nem csak a hold volt hanem a nap is ( a görög Hemérából és az ir Grainnebéből itélve) az ősi görög mitoszokban a nap még átengedi az elsőbbséget a holdnak az alant emlitet babonás félelmek miatt
ja és a megtermékenyitést a szeleknek és a folyoknak tulajdonitották.
a a "nagy istennő " papja minden évben választott magának egy férfit akit az év eltelte után feláldoztak, szétfröccsenő vére termékenyitette meg a földet. az áldozat akkor következett be amikor a nap elveszitette az erejét . sjött egy erősebb fiatalabb másik pali.
kezdetben az időt is a hold ciklushoz számitották ja és ma is hold cikluso ban számolunk és nem nap ciklusban
