Van két borom, egyiket most kaptam, nem lehet régi vásárlás, Bock Magnifico Villány 2003 Merlot száraz vörösbor, de nem találok róla bolti árat. Másik egy örökség, Tokaji aszú 6 puttonyos 1973-as. Erről fogalmam sincs mit érhet.
Hi, a Prisoner egy elég érdekes cuvée, shiraz-cabernet sauvignon-zinfandel és még elvileg kis mennyiség petite sirah és charbono (utóbbi fajtáról még nem is hallottam). Úgy telt és nagy, hogy közben nem nehezül el, gyümölcsös és lendületes marad, és végig szórakoztat. Amúgy el is találtad, kb 50 USD.
Kaliforniával kapcsolatban is nagyjából egyetértünk, bár azt meg kell hagyni hogy a 15-20 dolláros sávban már akadnak nagyonjó borok csak ott ez még kissé lutri. Nekem annyi szerencsém van, hogy néha járok arra munkából kifolyólag, meg ennél még gyakrabban jönnek ide kinti kollégák, akik már saját tapasztalat alapján hoznak egy-egy bevált palackot :)
Tiszta petite sirah-hoz még nem volt szerencsém, észben tartom ha szembejön.
Hello. A The prisoner milyen fajtá(k)ból készült? Megmondom őszintén, én már nem vásárolok kaliforniai borokat, mert az olcsóbbak nem okoznak meglepetést (egy kaptafára készülnek), a drágábbak meg nagyon drágák (min. 50 USD), ráadásul Európában (a vám és a szállítási költség miatt) a viszonylag olcsók is drágábbak. Ha teheted, kóstolj meg egyszer egy kaliforniai petite sirah/syrah-t (durif); egyedi élményt nyújt (már a színe is brutális :)), nem biztos, hogy bejön, de egyszer az életben kár lenne kihagyni. Nem akarom bántani a dűlős neszmélyi OR-et, amely nálam az év bora lett fehérben, de 2017-ben kevés fehérbort fogyasztottam, így nem volt nehéz nyernie (egyébként jó kis bor, jó áron). Tervezem, hogy 1-2 német rieslinget és osztrák GV-t fogok idén kóstolni, valószínűleg ezek közül kerül majd ki a 2018-as év fehérbora.
Hi, részemről legjobb vörös: The Prisoner 2015 (California, USA). Legjobb fehér: Leitz Riesling Berg Rottland 2013 (Németország). Legjobb ár/értékre nehéz egyértelmű választ adni de talán a Lidl-ben vett Vespral Gran Reserva 2010.
Fischer Syrah 2011. Balatonmelléki oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor. Alk. 13%, ára 1,2 eFt (Lidl). A 18. berlini borversenyen aranyérmes. Csavarzár. Gránátvörös szín, kezdődő barnulással. Közepesen intenzív illatában szilvalekvár, vanília, nedves föld. Szájban jó közepesen testes, az illatban már bejelentkezett szilva mellett kökény, jó minőségű, kellően élénk savak, kissé tapadós tanninok. Az alkohol jól integrált. A közepesnél hosszabb lecsengéssel búcsúzik, melyben a fajtára jellemző borsosság is megjelenik (egészen enyhén). IWAS-score 5/5.
Bock Irsai Olivér 2016. Pannon OEM száraz fehérbor. Alk. 12%, ára 1,2 eFt (Tesco, akció). Meszes, löszös vegyes talajon termesztett szőlőből készült; 12-14ºC fokon, kóracél tartályokban erjesztették. Az irsai olivér egy magyar szőlőfajta, melyet csabagyöngye és pozsonyi fehér fajtákból nemesített Kocsis Pál 1930-ban. Csavarzár. Halvány szalmasárga szín. Intenzív muskotályos illat friss szőlővel, körtével és licsivel. Kóstolva élénk savvilág, friss szőlős és citrusos aromák, a közepesen hosszú lecsengésében vegetális jegyekkel kiegészülve. Nem nagyon komplex, de azt tudja, amit egy irsaitól el lehet várni. Elsősorban étel mellé ajánlom. IWAS-score 4/5.
Felix Solis Los Molinos Gran Reserva 2009. Spanyol (Valdepeñas Denominación de Origen) száraz vörösbor. 100% tempranillo. Alk. 13%, ára 1,5 eFt (Lidl). Jó minőségű natúr parafadugó. Meggyvörös szín. Közepesen intenzív illatában szeder, áfonya, aszalt szilva, kevés fahéj. Bevallom őszintén, kissé félek a "gran reserva" boroktól, hogy az ilyen bor animális és/vagy dohos lesz, de szerencsére itt nem ez a helyzet. (Kérdezhetné valaki, hogy akkor miért veszek ilyen borokat. Azért, mert ha jók, akkor nagyon jók, sokszor ár-érték arányban is. A bizalmamat tovább növelte, hogy nyert egy aranyérmet a 2015-ös Mundus Vinin.) Szájban közepesen testes, érett, részben aszalt szilva és meggy, némi szegfűszeg. Savai minőségileg és mennyiségileg is rendben vannak. Bársonyos tanninok. Viszonylag hosszú lecsengésében felerősödnek az édesfűszerek (bár a bor száraz érzetű), illetve van egy kis szárított paradicsom is. Olvastam egy leírást a neten, ahol a kóstoló szerint emelkedett az alkohol és a sav (én egyiket sem éreztem emelkedettnek), porosak a tanninok (az első nap elhanyagolható mértékben tapadnak), továbbá, hogy egysíkú (nem az). Valószínűleg hibás palackot fogott ki (velem is előfordult már, hogy ugyanannak a bornak két palackja nagyban különbözött). Személy szerint sajnálom, hogy nem vettem belőle többet. IWAS-score 5/5.
Ismét eljött az ÉV BORA választásának ideje. Az általam 2017-ben kóstolt borok közül a legjobb vörös egy francia bor, a Roger Sabon Châteauneuf-du-Pape Les Olivets 2011 (3131. hsz), a legjobb fehér egy neszmélyi, a Kamocsay Hilltop Prémium Olaszrizling Sós-hegy-dűlő 2015 (3213. hsz), a legjobb ár-érték arányú pedig egy száraz spanyol vörösbor, a Tesco Old Vine Selection Tempranillo 2014 (3167. hsz) volt. Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok minden kedves borkedvelőnek!
nem vagyok igazán tisztában azzal hogy hol lehetne eladni de ami nagyon fontos: mikor kaptad? Előtte tudod-e bizonyítani hogy megfelelően volt-e tárolva? Utána te hogyan tároltad? Ha ezekre nincs megfelelő garanciád akkor az említett értékének csak a töredékét fogják megadni érte
Van egy Richebourg Grand Cru 1990-es borom, amit ajándékba kaptam, de szeretném eladni. Tudok ajánlani olyan oldalt/helyet/személyt, ahova feltehetném/megvennék? Ebay-re, winesearcher-re próbáltam, de ott kellene külön engedély hozzá. Tudomásom szerint 500-600 ezret ér.
Kamocsay Hilltop Prémium Olaszrizling Sós-hegy-dűlő 2015. Neszmélyi védett eredetű száraz fehérbor. Alk. 13,5%, ára 1,6 eFt (Lidl). Csavarzár. Szalmasárga szín, kevés, gyorsan eltűnő, közepes méretű buborék. Intenzív, de nem túl komplex illat akácvirággal és -mézzel, tárkonnyal és kevés maracujával. Kóstolva közepesen telt korty, golden delicious alma, őszibarack, megfelelő savgerinc. Viszonylag hosszú lecsengésében a fajtának megfelelő vegetálisság. Az alkohol nem lóg ki. Önmagában is, ételhez is ajánlható. IWAS-score 4/5-5/5.
Corte Aurelio Negroamaro 2015. Salento IGP. Száraz olasz (Puglia – erről a borvidékről a 3017. hsz-ben írtam) vörösbor. Alk. 13%, ára 0,8 eFt (Lidl). Nomacorc műanyagdugó. Rubinvörös szín, kezdődő barnulással. Közepesen intenzív illatában ringló, szederdzsem, őszi erdő, pici vanília. Szájban közepesen testes, ringló, meggy, áfonya ízei, kellőképpen élénk savak, a testtel arányos mennyiségben, nem tapadós, de enyhén kesernyés tanninok. Nem túl hosszú, friss gyümölcsös (főleg érett meggy) utóíz. Az alkohol jól integrált. Nem egy rossz bor (olyan, mint egy jobban sikerült KF), de különleges élményt nem ad. Octopusnak jobban tetszett: "Ez aztán nem vérszegény, a súlycsoporthoz mérten egészen tartalmas. Über best buy." IWAS-score 4/5-5/5 (a nagyon alacsony árának köszönhetően ilyen jó nálam az ár-érték aránya).
Felix Solis Viña Albali Gran Selección 2012. Száraz spanyol (Valdepeñas DO) vörösbor. Alk. 13%, ára 1,2 eFt (Lidl). Jó minőségű préselt parafadugó (Diam). Gránátvörös szín. Az illata közepesen intenzív, szerencsére nem olyan "öreg hordós", mint sok spanyol vörösbor, hanem elsősorban florális (ibolya), másodsorban gyümölcsös (málna, meggy, csipkebogyó) és földes. Kóstolva viszonylag filigrán, élénk, nem a legjobb (de nem is kifejezetten rossz) savak; kevés, nem bántó tannin. Lecsengése rövid, a pirosbogyósok mellett van benne egy kis kakukkfű is. IWAS-score 3/5.
Overgaauw Shepherd’s Cottage Cabernet Sauvignon / Merlot 2014. Alk. 14%, ára 8 €. Dél-afrikai (Stellenbosch) vörösbor, 60% cabernet sauvignon, 40% merlot. Negyedik generációs borászat (Van Velden Winemakers). Csavarzár. Sötét meggyvörös szín. Intenzív illat földiszederrel, szilvával, bőrrel és zellerszárral. Kóstolva testes, az illatban jövő gyümölcsök friss formában, kiegészülve kökénnyel. A savai minőségileg lehetnének jobbak, a tanninok kissé tapadnak. A közepesnél hosszabb lecsengésében a gyümölcsök mellett vegetális jegyek is megjelennek. Eléggé száraz érzetű (bár 4,3 a maradékcukor), az alkohol nem lóg ki. Inkább étel mellé javaslom fogyasztani, mint önmagában. 5 pont (84).
Gérard Bertrand Réserve Spéciale Merlot 2015. Alk. 14%, ára 7,65 €. A legjobb ár-érték arányú francia pincészet a Wine Spectator szerint (ezt 2008. februárjában írták, de szerintem most is igaz). Az 1489. hsz-ban írtam a 2007-es Black Grenache-ról, az MA-n pedig egy roséjukat (Gris Blanc 2016) dicsérték nemrég. 100% dél-francia merlot, részben tölgyfahordóban érlelt. Jó minőségű préselt parafadugó (Diam). Gránátvörös szín. Intenzív illatában szilva, áfonya, almáspite, szerecsendió. Szájban jó közepes test, friss erdei gyümölcsök, kevés kávé, hibátlan savak, közepes mennyiségű, bársonyos tannin. Meglehetősen hosszú lecsengésében (ahol a barrique-aromák kerülnek előtérbe) enyhén befűt az alkohol. 6 pont (87).