Keresés

Részletes keresés

sz_attila Creative Commons License 2018.11.04 0 0 20404

Örülök, hogy elnyerték a tetszésedet! Próbáljuk tuningolni a piciny területünket, a jó ízlés határán belül. A világítást régóta tervezzük, találtunk egy olyan lámpacsaládot, amelyből tudtunk vásárolni fali lámpákat a házra, és ugyanolyanokat a kertbe kétféle kialakításban. A kő elemek is régi vágyunk voltak, vannak még ötleteink bővítésre, úgyhogy előbb-utóbb megjelennek majd a fényképeken. Most az ősz folyamán felmerült néhány hiányzó növény is, amelyet ültetni kell még (pl. szárnyas kecskerágó, az őszi színe miatt), valamint egy-egy üresebb helyet megtömünk még további növényekkel, hogy a gazoknak kevesebb esélye legyen.

Van a kertnek ez a térköves része:

Keveset is fotóztam, mert le van térkövezve, nyáron ott szokott lenni a medence. Ezt akarjuk száműzni a kert hátsóbb részeibe. Fel kell szedni, és átrakni, ez nem kis munka. Itt pedig (nem nagy terület sajna ez sem, 6x8m lehet) lesz átlósan egy patak. A sziklák be lesznek temetve, előttük száraz támfal lesz felhúzva, abból ered majd a patak egy kis csobogóval. A patak kb. felénél lesz egy pici tavacska, majd a patak nem tóban végződik, mert arra nincsen hely, hanem "eltűnik" majd a föld alatt egy leásott tartályban, onnan nyomja fel a vizet a szivattyú. A patak jobb oldalán innen fotóról nézve az a napos oldal, egy nagy fűszerkert lesz csupa illatos fűszernövénnyel. A bal oldalon lesz egy 1,6m átmérőjű kör kirakva térkőből, azon egy kávézóhely két székkel, kis asztallal. A többi rész sűrűn beültetve japán juharokkal, hostákkal, egyébbel, majd menet közben alakul. A száraz támfal szürke andezit kőből lesz építve, a patak partja, illetve az egész terület mulcsozása kizárólag ebből a kőfajtából lesz megcsinálva, többféle méretből, hogy egységes, de természetes legyen. Ki szeretnék törni a megszokott görgeteg kövek, kavicsos patakmeder megszokott unalmából, mint pl. itt, egy ügyfélnél:

Hát ezek vannak most, nagy munka lesz ez is, idő meg kevés. Itthonra persze alig jut.

Előzmény: Astilbe (20403)
Astilbe Creative Commons License 2018.11.04 0 0 20403

Nagyon szépek a kiegészítő tárgyak, ebbe a kertbe illenek is. Madáritatót én is szeretnék, de nálam túl nagyok a terek, nem érvényesülnének így, mint nálad. De itt nagyon szépen kiegészítik a növényeket.

 

Előzmény: sz_attila (20402)
sz_attila Creative Commons License 2018.10.14 0 0 20402

A kör alakú gyep volt már, 2016-ban készült, de eddig így egyben nem szerepelt jól sikerült képen sosem. A kerti fények, lámpások, itató idei szerzemény. Rá kellett jönnöm, hogy esti fotókat a legnehezebb készíteni, kb. 1/3-a az összesnek volt értékelhető. Teljesen más léptéket ad a kertnek, amikor az időzítő felkapcsol. Az itató környékére a tollborzfű mellé kerül még majd egy Jován féle ívelt kőpad is, de csak jövőre, az idén már nem hoz a kereskedő szürke színben.

Előzmény: lychnis (20400)
lychnis Creative Commons License 2018.10.13 0 0 20401

Ezek is cserépben vannak,a csigák miatt

Előzmény: Astilbe (20398)
lychnis Creative Commons License 2018.10.13 0 0 20400

Ez a kör alakú gyep az úttal,meg a lámpák újak,ugye? Nagyon tetszik a madárkás itató,meg a kőlámpás is,az üldögélő is jól sikerült. És valóban,az első osztályú gyep sokat emel egy kert színvonalán,meg a szabályos kör is milyen elegáns! 

Előzmény: sz_attila (20399)
sz_attila Creative Commons License 2018.10.13 0 0 20399

Kis őszi csokor :)

 

Astilbe Creative Commons License 2018.10.13 0 0 20398

Érdekes egyébként, hogy a fű viszont egyáltalán nem szárad, valószínűleg elég neki a hűvös éjszaka és a harmat.

Milyen szépek a dáliáid, nálam csak cserépben lehetnek, mert azonnal tövig rágják a csigák.

Előzmény: lychnis (20396)
ZsuR Creative Commons License 2018.10.10 0 0 20397

...nalunk is meleg van - de sok esovel... dobjuk ossze amint van es osszuk el...

Előzmény: Astilbe (20395)
lychnis Creative Commons License 2018.10.10 0 0 20396

Igen,túl meleg van és szárazság. Szerencsére most nincs friss ültetésem,mert gondban lennék a locsolással.

Előzmény: Astilbe (20395)
Astilbe Creative Commons License 2018.10.10 0 0 20395

Köszönöm, az asterek olyan szépek voltak, de megint szárazság van és gyorsan hervadnak. Furcsa, nyáriasan meleg idő van, csapadék nélkül.

Előzmény: ZsuR (20394)
ZsuR Creative Commons License 2018.10.09 0 0 20394

Csodalatos a kerted.... !

Előzmény: Astilbe (20393)
Astilbe Creative Commons License 2018.10.06 0 0 20393

robida Creative Commons License 2018.10.04 0 0 20392

Gyönyörű - és persze hatalmas

Előzmény: lychnis (20390)
ZsuR Creative Commons License 2018.10.04 0 0 20391

:))

Előzmény: lychnis (20390)
lychnis Creative Commons License 2018.10.03 0 0 20390

Igen. Ha belegondolok,hogy ezt a fát én ültettem...

Előzmény: robida (20385)
robida Creative Commons License 2018.10.02 0 0 20389

:)

Előzmény: frey7 (20386)
ZsuR Creative Commons License 2018.10.01 0 0 20388

Drukkoljatok... atultettem az Alberta Sprucet, mert kinotte a helyet... drukkoljatok, hogy tulelje!!! (a festes jorore maradt...)

 

sz_attila Creative Commons License 2018.10.01 0 0 20387

Platánlevelű, Crimson King.

Előzmény: ernőkardos (20383)
frey7 Creative Commons License 2018.10.01 0 0 20386

Én nemrég láttam, nekem is tetszett!

Előzmény: Astilbe (20378)
robida Creative Commons License 2018.10.01 0 0 20385

Köszönöm:) Furcsa dolog ez az idő...egyrészt várom, hogy menjen, mert a kert egyre szebb lesz, viszont ugye én is egyre öregebb:)

Előzmény: Astilbe (20378)
robida Creative Commons License 2018.10.01 0 0 20384

De igen, ugyan enyhe teleken áttelel, átlagos télen viszont elfagy. De a magját elhullajtja, ezért nálam pár év alatt verbéna erdő lett.

Előzmény: sz_attila (20375)
ernőkardos Creative Commons License 2018.10.01 0 0 20383

Gyönyörű kerted van.

Az 5.képen egy korai juhar van?

Előzmény: sz_attila (20354)
pucok petronella Creative Commons License 2018.09.30 0 0 20382

Télálló...nálam a mínusz 21 fokot is kibírta.

Előzmény: CBNora (20376)
CBNora Creative Commons License 2018.09.29 0 0 20381

Igaz, az tényleg télálló, még nálunk is. Csak rövidebb ideig virágzik, és más hatású, mint a bonariensis. A magját mindegyiknek szeretik a madarak.

Előzmény: Astilbe (20379)
Astilbe Creative Commons License 2018.09.29 0 0 20380

Ez van nekem is, mutatós és nagyon szapora. A macskák imádnak benne henteregni.

Előzmény: ZsuR (20370)
Astilbe Creative Commons License 2018.09.29 0 0 20379

Vannak évek, amikor áttelel, de általában magról kel nálam is. A Tőled kapott V. hastata viszont nagyon ellenálló és gyönyörűen szaporodik, magról.

Előzmény: CBNora (20376)
Astilbe Creative Commons License 2018.09.29 0 0 20378

Fantasztikus, amit néhány év alatt ezzel a kerttel műveltél. Remélem láthatom, amikor teljesen kifejlődik, csodálatos lesz.

Előzmény: robida (20374)
sz_attila Creative Commons License 2018.09.28 0 0 20377

Ezért furcsálltam, nálunk meg egy körforgalmat ültettek vele tele. Mit tesznek vajon a helyére jövőre?

Előzmény: CBNora (20376)
CBNora Creative Commons License 2018.09.28 0 0 20376

Valamennyi fagyot kibír, de nem télálló. Enyhe teleken előfordul, hogy a Verbena bonariensis áttelel, de általában nem. A Verbena rigidát novemberben szoktam kiásni, kb. -8 fokig bírja a levele. Az még kint egyszer sem telelt át, csak a fóliában egyszer egy véletlenül kelt tő.

Előzmény: sz_attila (20375)
sz_attila Creative Commons License 2018.09.28 0 0 20375

A verbéna nem fagyérzékeny? Több helyen olvastam, hogy igen, ezért nem bátorkodtam használni eddig.

Előzmény: robida (20374)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!