mi a bizalom? kiben bízol meg? miért bízol meg benne? mit jelent az adott szó? tiszteletben tartjuk-e mások "titkait"? felelőtlenül bánunk-e a bizalommal? teher-e a bizalom? teher-e egy "titok"? meg ilyesmi.
azért szomorú, mert lehet, hogy akkor már késő, és hiába jönne vissza. (mert már túl sok fájdalmat okozott, hogy bízzon benne, hogy higgyen neki a partner, vagy egyszerűen már belefásult szép lassan az egészbe)
te egy nagyon megfontolt, odafigyelő, figyelmes, kedves ember vagy. kizártnak tartom, hogy egy kapcsolatban ne tennél meg minden tőled telhetőt a másikért.
Miért? Más a gondolkodásmódja a férfiaknak és a nőknek, ez, mondhatni közhelyes.
Mondjuk, sok elborzasztó esetről hallottam, mit műveltek férfiak szakítás után, tényleg lehet szomorú is, ha egy pasi nem képes elfogadni, hogy vége, nincs tovább, kihűlt a dolog.
Ez csak pasiaggyal működik így. Én sosem utólag jövök rá, hogy kell valaki vagy sem, hanem ott helyben tudom. Ha jó vele, vigyázok rá, hogy megmaradjon. Ha nem jó, lépek.
Sajnos fordítva kell a könyv szerint. Először behálózni, és csak utána kirúgni. Szóval nem olyan egyszerű. Ha behálózás nélkül rúgjuk ki, akkor leshetjük, hogy visszajöjjön.:-)
Vannak olyan emberek is, akik rendszeresen szakítanak és újra kibékülnek a párjukkal. Aki újonnan lép be a képbe, az meg nem tudhatja, hogy csak a szokásos szünet van érvényben.
attól függ, miért szakítottak. nagyon nem mindegy! nem vagyok híve a kapcsolatok felmelegítésének, mereven el szoktam zárkózni előle, mert hiszen nem véletlenül hajítok ki valakit. de életemben kétszer tettem kivételt. az elsőnél hiba volt (de nem bántam meg; így történt, és kész, életem része volt). a második visszafogadás nem volt hiba: megszűntek, megváltoztak azok a dolgok, amik a szakításhoz vezettek.
A válás könnyebb eset ilyen szempontból. Mire két ember odáig eljut, hogy megjárják a bíróságot és jogilag is lezárják a kapcsolatukat, addigra általában már tényleg bezártak egymás előtt minden kaput a visszaút felé. Egy szakítás viszont történhet akár hirtelen felindulásból is, aminek kis idő múlva kibékülés a vége.
persze, ahány eset, annyi lehetőség. az sem mindegy, hogy a pasi lépett le az exétől, vagy a pasit rúgták ki. hogy hosszú vajúdás előzte meg a szakítást, vagy nem is számított rá. azért vannak jelek, amikből meg tudom nagyjából ítélni, hogy érdemes-e beletenyerelnem egy még vérző szívbe a szív alakú mull-lapjaimmal...
nem tudom (=én nem így vagyok vele). számomra eleve rossz kezdés, ha valamikél már szóba jön az "érdemes?". normál esetben történik minden a maga útján, és nem kell fontolgatni, nem kell harcolni a másik bizalmáért, meg szerelméért, meg stb. nem sült galamb, de nem is a másik véglet. ha egy kapcsolat már az elején (!!!) harc, meg mérlegelés, akkor ott ette meg a fene. egészen más dolog egy meglévő kapcsolatban a felmerülő porblémákat megoldani, és akár harcolni a másik emberért, és más dolog ezzel indítani. harcoljon, akinek két anyja volt. mi vagyok én, dzsiádzsó?
Senkit nem kell levenni a lábáról. Egy régi szakításon morfondíroztam, amikor a pasi még a szakítás pillanatában sem mondta meg, hogy újra együtt van az exével, hanem még akkor is azzal jött, hogy az egyéb körülményei miatt alkalmatlan bármiféle párkapcsolatra. Ezt az őszintétlenséget nem értettem, mert akkor már tényleg semmi tétje nem volt, nyugodtan megmondhatta volna.
Csak Hótigris írt a szó nélkül lelépő pasikról, és arról jutott eszembe, hogy ilyen is van.
Bár ennyire nem egyszerű, mert én pl. sosem beszélek az ilyesmiről a pasiknak. Illetve egyéb folyó vagy sajnos épp nem folyó pasiügyeimről csak annak mesélek, aki előtt egyértelművé akarom tenni, hogy barátság oké, egyébre nem vágyom vele. Tehát az adott partner csak akkor szerezhetne tudomást friss sebesülésemről, ha a még szeretett ex felé újra kinyílna a kapu, mert akkor nyilván elköszönnék, és visszamennék.
és ezt pasik is megtehetik... csak engem kíméljenek az ilyenek; friss sebesülteknek nem szeretek az ápolónője lenni, mert az ápolás után elfelejtik, hogy nő vagyok. (különben sincs nekem ahhoz türelmem)