"Ezek a barátai, és az anyja téved:ezek nem rossz barátok. Talán, gondolta, nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akikkel együtt akarsz lenni, akikkel együtt kell lenned; olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
Nekem nem tetszik az ötlet - bár úgy látom, valami elvont feldolgozás, még lehet, hogy jó lesz, annál is inkább, mert én kimondottan kedvelem Alföldit - igazi művésznek tartom, mégha sokakból ellenérzést vált is ki a személye.
Nahát! Lehet, hogy ez a topikcím ihlette meg Alföldi Robit? Reggel volt egy beszélgetés vele, szóba került a Micimackó tévéfilmje is, amiben idős színészek játsszák a szerepeket. <a href="http://www.anagykonyv.hu/?action=NewsDetail&id=695&newsTypeId=5" target="_blank">Biztos jó lesz.</a>
ezt nektek is megmutatom. egyik kedvenc szórakozásom, hogy pvc-k foltjaiban, felhőkben stb. mindenféle alakzatokat fedezek fel :) a wc-mben éppen ma találtam egy eddig sosem látott lehajtott, szomorú fejet a vonalak között :) az alábbi felhős fotót természetesen nem én készítettem.
Arra nem gondoltál még soha, hogy újévi malacként disznólkodjál ott negyedikként? Az asztal csak tartja a hátát, de van ott kérem, amit meghúznak kegyetlenül, sőt a tét sem tiltakozhat, ha gazdát cserél :-)
A munkahét általad vázolt lerövidítését én tanulmányaimra hivatkozással gyakorlom már egy ideje (és ez még szesztilalmat sem követel, viszont a diákigazolvány minden kedvezményét élvezem :-)
nekünk, felnőtteknek szomorú! én ezért nem tudom végignézni a stan és pan filmeket sem. pedig hát reális dolgok ezek az életből: a kisember kiszolgáltatottsága. mondjuk, én egyáltalán nem nevetek az életben sem a kiszolgáltatottságon. nem azért, mert milyen rendes ember vagyok, hanem azért, mert én magam is inkább ebbe a kategóriába tartozom sokszor (=hivatalok, főnök stb.)
Gyereknek én is szégyellnivalóan jó voltam, csak rámszóltak, és már pityeregtem. Otthon elég akaratos voltam, de oviban, iskolában kenyérre lehetett kenni.
Barátnőm hároméves kislányának szoktam mostanában mesélni, de szinte alig van olyan mese, amit egy az egyben el lehetne neki mondani, mind tele van horrorisztikus elemekkel.
én meg azért voltam jókislány gyerekkoromban, mert féltem a nagyoktól, meg úgy általában mindenkitől :)
a jó és a rossz... na igen, főleg az amerikai filmek ábrázolják ilyen idealistán a dolgokat. mindig a jó győz, meg minden. nagyon életszagú :/
a gyerekmesékben meg eleve bent van ez a didaktikus vonal. talán még az andersen-mesék azok, amelyek nem heppiendesek (=a kis gyufaáruslány és társai), azok viszont mélyebb társadalmi problémákat feszegetnek. de lehet, hogy túldramatizálom.
jó kérdés különben ez a biztonságérzet / hamis biztonságérzet is... ezen egyszer el kell gondolkodnom :)
Én az ilyen bohóc pofozásokat sose bírtam. Mint ahogy a hideg ráz a kandi kamera stílusú átverésektől is. A Vitéz László már jobban elment, meg az olyanok, ahol a 'verésben' az a lényeg, hogy a csúnya, rossz fiúkat kalapálják el. Ez valahogy megnyugtatott gyermekkoromban, azt sugallta, hogy egy viszonylag biztonságos világban élek, ahol ugyan vannak gonoszok, de ők a végén úgyis pórul járnak, vagyis nem éri meg a 'sötét oldalra' állni. Így lett belőlem jó kislány. :-)
De a Vitéz László azért sose volt a kedvencem, ellenben egyszer, már nagyobb fejjel volt alkalmam élőben meg bábozni látni Kemény Henriket. Csodálatos élmény volt.
én a vitéz lászlót sosem szerettem. meg más "agresszív" meséket sem.
egyébként meg a gyerekeknek általában derültséget okoz pl. cirkuszban is, ha két bohóc elkalapálja egymást, vagy "szenyóznak" egymással. nem azért, mert a gyerekek gonoszok, hanem azért , szerintem, mert ez felold bennük valami gátlást. nem arra gondolok, hogy egy véres akciófilm hatására gátlástalanul leöldökölnék egymást, és ez milyen jó dolog.
arra gondolok, hogy az agresszió valamilyen szinten teljesen természetes része az ember személyiségének. ezt meg kell "tanulni" kezelni, helyre rakni. nem kell drámát csinálni belőle, ha zolika homokot szór pistike szemébe a játszótéren. a felnőttek sokszor azonban már minden apró gyermeki "durvaságot" csírájában elnyomnak. bűntudatot ébresztve a gyerekben. az agressziót szerintem nem elnyomni kell, hanem tudni kell kezelni. ez egy szocializáció folyamat, és persze azért nem kell hagyni, hogy misike belefojtsa az ovi vécéjébe gyurikát. a lényeg, amire ki akartam lyukadni, hogy az ilyen vitéz lászlók, meg cirkuszi bohócok feloldják a gyerekben azt a gátlást, hogy hogyan épül be életükbe az agresszió, illetve az esetleges állandó szülői, nevelői tiltások. ezt nagyon nehéz lehet egyébként egészséges határok között tartani.
Tegnap este véletlenül átkapcsoltam a FIX TV- műsorára. Amit ott láttam az nagyon összecseng a mesék modernizálódásával.
Gyerekkorom egyik kedves meséje volt a Vitáz László. Az egy felejthetetlen élmény volt, ahogy a fura szerzet Vitéz László a nagymamucikájának a báli legyezőjével, vagyis a palacsintasütővel szépen elverte a suvickos pofájú ördögöket.:-)
Na e tévében ennen a bábjátéknak a mai verzióját adták, Vitéz Jedi címen, és valami Jedi lovag osztotta a népet. A suvickos pofájú ellenfél Darth Maul volt, de a többi szereplőnek is megvolt a megfelelője, mint disznópofa, kopasz liszteszsák.
Azért Kemény Henrik játéka sokkal jobb volt, de az ötlet megért egy vigyort.