van úgy, hogy az emberre ráborul a világ... rosszkedvűen, sírásra görbült szájjal-szemmel jöttem reggel. a metró bejáratánál ellenőrök, hát ez fasza! tekintetem tüzében szinte holtan rogynak össze mind. táskám, mappám összevissza csúszkál, amint megpróbálom előkotorászni azt a kiba***tt bérletet. ellenőr pasi kedvesen mosolyogva: "ha megígéri, hogy kellemes lesz a hétvégéje, nem kell bemutatnia"
....
én, mint az agresszív malacka a viccben: "de bemutatom!!" (bazdmeg, teszem hozzá magamban igazságtalanul és szemét módon)
és már bőgök. szegény ellenőr... ő azért kedvesen mosolyog rám továbbra is, és mindennek ellenére kellemes hétvégét kíván. (honnan szabadul ez a sok hülye? - gondolhatja azóta is)
Ettől most meghatódtam cseppet, mert bele tudtam élni magam.
Én ma ebédből visszamenet - A MOM lakópark utolsó házában van az irodánk, jó hosszú lépcsősor vezet a bejáratig - felcipeltem a lépcsőn 1 gyereket. Anyukája a játékokkal és a 2-3 éves forma nagyobbikkal már fent volt, a kicsi pedig ca. a 3. lépcsőfoknál mászott. Ilyenkor mindig frászt kapok, hogy valamelyik leesik. Megkérdeztem anyukát, hogy felvihetem-e a kicsit. Meglepetésemre köszönettel elfogadta. Itt az futott végig az agyamon, hogy akkor most itt nagy ordítozás lesz. Felkaptam a kiskölköt és vittem - tetszett neki, nem sírt, sőt! Olyan barátságosan nézett rám, hogy megígértem neki, máskor felülhet a motoromra (ott parkolt a lépcső aljában). Milyen jó volt, mikor Szabi még ekkora volt!
tegnap , amikor kora reggel zötyögtem munkába menet a villamoson, csak néztem kifelé. szeretem nézni az embereket a járdákon, a kocsikban, az utakon: az arcukat, az életüket. egyszer csak észrevettem, hogy engem is néznek, méghozzá a villamos mellett a háromból a középső sávban haladó egyik (királykék) autóból. kedves fiatalember volt, mosolygott rám, én meg vissza. nem volt benne semmi flörtölés, huncutkodás, annyi volt egyszerűen, hogy éppen egymásra néztünk, és mosolyogni kellett. van olyan, hogy valami kell, pedig nincs okod rá, biztosan ismered ezt. még amikor bekanyarodott egy mellékutcába, és megállt ott a zebránál, akkor is visszanézett, egészen kitekeredett az ülésből, kíváncsi volt, arra nézek-e. arra néztem. mert kíváncsi voltam, visszanéz-e még. mosolyogtunk. nem mint nő, nem mint férfi, hanem mint két lökött ember a kora reggeli szürkeségben.
hiányzik az az ember abból a kék kocsiból. hiányzik ez a tét nélküli kedvesség, könnyűség. hiányzanak a barátok.
... tudod, ez az asszony mindig kedvesen, mosolygósan végzi a munkáját, sosem panaszkodik semmire, nem háborog, semmi, semmi. közben pedig iszonyú fájdalmai vannak, és a napjai meg vannak számlálva...
Hollywoodi lakásán kerestük fel Malackát, minden idők egyik legnagyobb mesesztárját. A pompásan berendezett ólon büszkén díszeleg a DISZNÓ felirat, hiszen Malacja 230 kilós hízóként már nem szívesen viseli fiatalkori művésznevét. Malackát a Micimackó című könyv tette népszerűvé, ám a rajzfilmek révén ismerte meg igazán a világ. A mozikon keresett pént Malacka egy vegetariánus bolthálózatba fektette, de a filmiparban is tevékenyen részt vállalt. Először Miss Röfi menedzsereként, majd Babe, a kismalac spermadonorjaként kamatoztatta képességeit. Jelenleg a sztár visszavonultan él, és a sertéshús fogyasztása elleni kampányban vállal tevékenyen részt. Barátaival nem érintkezik, Tigris halála óta pedig a társasági életben sem vesz részt.
minap kora reggel mentem dolgozni, melóhely elé érve éppen fékez egy taxi, kikászálódik belőle termetes kolléganőm. rögtön elfutott az irigység, de jól megy egyeseknek! teljesen feleslegesen megkérdeztem: te taxival? a hangsúlyt próbáltam nem rosszallóra venni; nem sok sikerrel. kolléganőm szuszogva, a világ legbékésebb hangján válaszolta, hogy igen, mert ilyenkor nehezen közlekedik, tegnap kemón volt. majd máskor megpróbálja úgy időzíteni, hogy ne kelljen másnap dolgozni jönnie (részmunkaidős). milyen kemó?, kérdem, mert hirtelen le sem esett az egész. kemoterápia, mondja. kemoterápia, ismétlem elhűlve, hol? mindenhol már szinte, tüdő, áttétek. és pakolássza az íróasztalon a cuccait, nem sír, nem sajnáltatja magát a hanghordozással, semmi. nekem meg... mintha ezer kéve csalán vágna pofán: a saját korai ítélkezésem, hogy taxival, de jó egyeseknek... ki kellett mennem bőgni a vécébe.
Hogy gondolod, a vádlimat is mms-ben küldjem? :)))))))) Hö, mint a kismalacos vagy kecskegidás mesében a farkas, először csak a lábamat hadd tegyem be az ajtórésen, aztán beszivárgok teljesen a telefonodba :)
(küldjél a vádlidról fotót, de ízibe :)) lehet, hogy jövőre megnyerem az egyik ilyen versenyt? :)))))) én már a novembert várom veszettül, hogy lehessen korizni menni. ja, és hogy ontopik legyek: van egy mms vagy mi a mobilomban, akkor kaptam, amikor februárban nem tudtam elmenni korizni valamiért. mindig ez az mms van az első helyen technikailag, a fene sem érti. na már most, a telefonomra ráhúztam egy átlátszó védőtokot, mert mindig lepotyogtatom, így nem esik darabokra. a tok miatt azonban elég nehézkes nyomkodni a billentyűket. amikor sms-t akarok írni, mindig úgy csinálom, hogy behívom a bejövő mappát, kiválasztom a megfelelő szerencsés embert, és a válasz gombbal nyomom neki az sms-t. így egyszerűbb, mint megírni, és kitetvézni a telefonkönyvből a nevet. na! ahányszor sms-t akarok írni, mindig a fent említett mms nyílik meg, mivel olyan nehéz navigálni a gombok között. "nélküled üres a jégpálya", szól a szöveg, és egy mobilos kép, a háttérben gyéren koriznak, az előtérben hatalmas fehér jégpálya. tök aranyos, mindig elérzékenyülök tőle :) (és morgok, hogy fél perccel később tudok másnak sms-t írni :))) hülye történet, mi?
Szerintem nem halnál, mert amennyire én ismerlek, (figyelem, nyalás következ :)) nagyon szívós vagy, a célodat eléred komoly munka árán; a versenyen sincs másképp, sőt annyi könnyítés van, hogy még a célhoz vezető út is ismert, ezt kell teljesíteni. Persze előfordul, hogy az előzetesen ismertetett út hosszabb (vagy rövidebb), de akkor meg így jártunk :)
esztétikailag ne romoljál már nekem, hékás! :) na, szóljál, ha kell valami segítség, masszírozni vagy ilyesmi. vagy fogom a kezed, adok pézséket, letörölöm az izzadságcseppeket a mellkasodról stb. különben gratulálok a távokhoz, én 20 km után meghalnék.
Az éjszaka elég cafrangos volt. Általában valamelyik oldalamon alszom, vagy hason és a kezem a fejem alá dugom. Most ugye a jobb kiesett, maradt a bal vagy a hát. Hááát :] Kínlódtam rendesen a helyzetváltoztatásoknál.
Doki a kórházban aszonta (legalábbis azt vettem ki szavaiból), hogy műtét nélkül is gyógyul, legfeljebb esztétikailag romlok. Eddig sem voltam az a macsóhímzés, szóval ez ebben a formában nem zavar. Még nem volt semmiféle műtétem, sem komoly törésem, így annyira félek az ilyen beavatkozástól, mint szódás a lovát. Valamint - mivel nem életmentő műtét - be kellett volna feküdni 3-4 napra, amíg sorra kerülök, ezt pedig - a hallomásból építkező kórházi tapasztalatokat figyelembe véve - nem vállaltam be. Egyenlőre jegelem a vállam, meg ráolvasással próbálok javítani a helyzeten :) Bicajom: a röndérek azt mondták, hogy a kapitányságra viszik be, ott érdeklődjek utána, de aztán mégis hazahozták, a hugom őszinte szívrökönyödésére. Szóval nagyon derék emberek ezek a derrickek :) még a kollégáimtól kapott szülinapi ötliteres söröshordó sem tűnt el :)
ma délután, amíg a moszkván vártam, hogy jöjjön, akire várok, legomboltak rólam egy ezrest. már abban a pillanatban sejtettem, amikor odaadtam, hogy felesleges volt. de talán mégsem. (valami szívbeteg gyerekeknek gyűjtött egy alapítvány). ami kétségessé tette az egészet, az az volt, hogy drágámnak szólított a csaj. nem tudom, ez miért keltett visszatetszést bennem. és mennyi pénz mehet ebből ténylegesen a rászorulóknak? állítólag minimális (nyugtát nem kaptam).
Akkor várhattak volna még egy darabig :) Meg én is mehettem volna jobb időt, ha nem kapok defektet, ha nem kell küzdenem a barnamackóval, ha jobb erőben lettem volna :))
A Dél-Alföldön. Ősi biciklis városban. Paraszt-Párizs :-)
Sch,
sajnos hűvösben indultunk, a kedvenc horgolt kalapom lekonyult széléről a nyakamba csorgott az eső (kénytelen voltam venni egy újat :))
szóval amikor végre tűzött már a nap, és pecsenyére sülve a podersdorfi habokba merültem volna, inkább menekülőre fogtam, mert csörgősre fagyott már a bokaláncom is :-))
a pohárban bezzeg tökéletes hőmérsékletű volt a nedű :)
Jobbulást. Ne sajnáld, verseny lesz még, te pedig biztosan erősebb vagy mint 2 hónapja. Nem a másokhoz viszonyítás adja neked az erőt, hanem az, hogy rendszeresen legyűröd a saját lustaságod :-)
èn holnap mentem volna életem elsö futóversenyére, amire 2 hónapja edzek. Erre megbetegedtem, pedig azért is kezdetem el eredetileg futni, hogy ne erösödjön az immunrendszerem. GRRR
Nekem a szemem szokott fázni, ha hideg szél fúj ("hogy az ember majd megdermed...")
egyszer egy bicajos csapat után vittem kocsival a bográcsos kellékeket, és irtó mókás volt, ahogy 45 fokos szögben nyomatták :) viszont eregettünk sárkányt egyre kisebbre gyártva, mert folyton szétszaggatta a szél :)
(az én fülem a vizet és a szelet is állja, nekem a szemem a kifolyós :)
Bicózni én is imádok. Főként kis falvak között szeretek tekerni, ahol nincs forgalom, és minden olyan nyugis és illatos. Egy régebbi helyi telefonkönyvből kivágtam egy megyetérképet, amin be van írva minden egyes szakasz hossza is kilométerben. Az alapján szoktam kinézni, hogy mikor hová megyek, szép fokozatosan növelve a távot.