Ismeritek-e az NLP-t, s ha igen, mi a véleményetek róla? Valóban ennyire sokat számít, hogyan és miben hiszünk? Tényleg olyan könnyű megváltoztatni hiedelmeinket hozzáállásunkkal? Személyekkel kapcsolatban is könnyű hinni? Pozitív hozzáállásunk igazán befolyásolja a végkifejletet?
Sosem használtam naptárat. Nincs annyi dolgom, hogy ne tudnám fejben tartani.
A probléma oka inkább zsúfolt életű barátném volt, aki természetesen nem arra vagy a következő hétre, hanem kb. 3 hét múlva x napon x órára beszélt meg velem találkozót. Addigra meg persze kis híján azt is elfelejtettem, hogy a világon van. Így jár, aki ritkán ér rá.:-)
Nem hinném, hogy azt gondolnám valakiről ilyen esetben, hogy hibbant. Sokkal inkább azt, hogy nem vagyok olyan fontos a számára, hogy észben tartson. (Vagy felírjon a naptárjába.)
no, akkor levonhatjuk a konzekvenciát, hogy a barátok nézhetnek egymás szemébe, nézhetnek ugyanabba az irányba, nézhetnek másfelé, a lényeg, hogy ne csukják be a szemüket :)
Nekem bizony meg sem fordulna az agyamban ilyenkor, hogy becsapott a másik, arra gondolnék, hogy hibbant, és egyszerűen elfelejtette, hogy jövök. Viszont nem is tiltakoznék hevesen, ha valaki ilyesmit feltételezne rólam, mert volt már eset, hogy véletlen két találkozót is megbeszéltem ugyanarra az időpontra, és ha a barátnőm nem hív fel előző este még előtte, és nem esik le a tantusz, akkor bizony csak áll, és vár, én meg nem vagyok sehol.
Szóval soha ne mondd, hogy soha! Persze lehet, hogy csak én vagyok ilyen tökéletlen, mert lökött emberek között nőttem fel.:-)
nem egyenrangúban az egyik alkalmazkodik folyton a másikéhoz, az időbeosztásához, az igényeihez stb. még ekkor is az "alárendelt" felelőssége. hiszen senki nem kényszeríti arra a kapcsolatra, ő vállalta azt.
ez igaz. rám is, álltam már mindkét oldalon. de kétségtelen, hogy vannak erősen domináns emberek, csak ők sokkal ritkábban kerülnek az ellenkező oldalra, mint egy "átlagos" ember.
Sőt ezt kiegészítem azzal hogy valakivel egy irányba nézni, egy irányba haladni még nem barátság. Sokszor csak szövetség. Azt meg már nem is mondom hogy némelyik szövetségnek semmi értelme...
Az igazi barátnak viszont bármikor nekitámaszthadod a hátad. Teljes biztonsággal.
Nem ez butaság. Egy csomó emberrel nézhetek ugyanabba az irányba, anélkül hogy bármi közöm lenne hozzájuk. De csak egy barát szemébe nézve meríthetsz erőt az út folytatásához.
Nem hiszem, hogy ilyen esetekben következetlenségről vagy dominanciáról lenne szó. Már csak azért sem, mert ismerek olyan embereket, akik a különböző kapcsolataikban különféle oldalon állnak. Tehát ez nem természetfüggő. Inkább az áll ilyenkor a háttérben, hogy az egyik ember jobban akarja a kapcsolatot (legyen az akár baráti, üzleti vagy szerelmi stb.), mint a másik. Márpedig ha az egyik ember nemigazán akarja, illetve csak addig, amíg az neki kényelmes, a másiknak dupla energiára és alkalmazkodásra van szüksége ahhoz, hogy az általa viszont nagyon is áhított viszonyt fenntartsa.
khmm. itt már nem ugyanarról beszélünk. Az, amit most mondtál (ami akár lehet igaz is, bár szerintem a közös irányhoz nem kell feltétlenül kölcsönös elfogadás), nem mond ellent annak, amit én írtam. Eredetileg ugyanis azt mondtam, hogy nem kell feltétlenül közös irány a barátsághoz. Innentől kezdve halál mindegy, mi ad(hat)ja a közös irányt.
Irány van, barátságtól, és az elfogadástól csak kis részben függően - sok más meghatározója is van. (bár a barátság esetleg megváltoztathatja az irányt, de az megint egy másik téma)
Ráadásul nem a többi (az elvek, a tulajdonságok, képességek stb.)kupacolódik az útra, hanem az adja az utat, hogy hogyan kupacolódik a többi.
nem csak az határozza meg. de ha nincs kölcsönös elfogadás, nincs közös irány sem. akkor nincs, ahová bekupacolódhatna a többi: az elvek, a tulajdonságok, képességek stb.
Hát, ez első ránézésre igaz, de... :) de az nem irány, hogy elfogadjuk egymást. Nem ez az életünk iránya. Van valami irány, amibe bele tartozik, hogy elfogadom a barátaimat olyannak, amilyenek. És bizton így van ezzel A Barátnő is. De csak ez? Az ember útját azért nem csak az elfogadás határozza meg, hanem az ö9sszes többi elv, tulajdonság, készség, képesség...
ez elsőre nézve igaz! de. de a ti útjaitok valószínűleg nem is keresztezik egymást úgy, hogy az a másik kárára lenne. szerintem ugyanabba az irányba néztek: az egymás kölcsönös elfogadásába.
Arra gondolok, hogy a legjobb barátnőmmel eléggé különbözőek vagyunk. Csak mostanában kezdenek összesimulni az irányaink (lásd: család, gyerek, jó munka...), de a barátságunk már tizenéves. De a hobbik, életmód, életvitel most is totál különböző. Én a szemébe nézek, hogy lássam az ő irányát, és tudjam segíteni az útját rajta, és ő az enyémbe, hogy értse, miért arra akarok menni amerre, és támogatni tudjon.
Kell a tolerancia, és az empátia, hogy egy olyan, általa választott úton segíthessem, ami amúgy tőlem távol áll. Vagy abban segíteni, hogy letérjen egy adott útról, mert neki az nagyon nem jó (persze ebben azért van csapda, mert biztos, hogy én gondolom jól?), és szeretni akkor is, ha épp hülye (ahogy itt azt valaki már írta is). :)
Erről az jutott eszembe, amit nemrég olvastam, talán épp itt valahol a fórumon, csak már nem tudom, hol, és pontosan idézni sem tudom. De a lényege: a barátság nem az, amikor két ember egymás szemébe néz, hanem közösen néznek ugyanabba az irányba.
nem értem és nem fogadom el. nem értem, de elfogadom. értem, és elfogadom. értem, de nem fogadom el.
lehet, hogy nem értem meg a másik ember cselekedeteinek okait, mert olyanok az összefüggések, hogy nem látom át. mégis elfogadom, mert belátom, hogy nem rendelkezhetek minden tudással, és tiszteletben tartom mások egyéniségét.
és ha értek valamit, valaki mozgatórugóját, köteles vagyok elfogadni azt? és a következményeit? megérthetem úgy is, hogy az számomra elfogadhatatlan.
ha nem fogadok el valamit, sokszor miért mégis rögtön az a reakció, hogy "te nem értesz meg" ?
ha egy barátságról, szerelemről, párkapcsolatról van szó, kinek az életét élik? az egyikét? a másikét? olyan nehéz a kettejük közös életét élni? olyan nehéz megalkuvás nélkül kompromisszumot kötni?
kivel vagy hajlandó kompromisszumot kötni? ha valakivel nem, állíthatod-e hogy ő fontos számodra? elvárhatom-e, hogy a másik elhiggye, fontos számomra, ha nem vagyok hajlandó kompromisszumra?
erről és a kommunikációs defektekről eszembe jutottak a következetlen emberek. amikor valaki elvárja, hogy mindig egyértelmű legyél az őt illető szándékaiddal, hozzáállásoddal, mindig készen állj a ráfigyeléssel, a kedvességgel, és mindig vedd tudomásul az ő hangulatait, úgy általában alkalmazkodj hozzá. ő azonban sokszor talál ürügyet arra, hogy miért nem tud figyelni rád, nem akarja megérteni a te érzelmeidet, a hangulataidat, az elvárásaidat. lehet, hogy ez nem is következetlenség, egyszerűen csak dominancia. mit kezdesz egy domináns emberrel?
Így, ilyen direktbe nem. Az idea nem egyenlő az elképzeléssel - nem csak szerintem. Idea: eszme, gondolat, vezérmotívum. Miből fakad az elvárás - most valamiféle viselkedésbeli elvárásról beszéljünk. Ismerni vélek egy embert, mondjuk téged. Hozzád társítok bizonyos gondolatokat, kialakul rólad eszmém, eszményképem, a te korábbi viselkedéseidből, mondataidból, amit láttam, hallottam, tapasztaltam tőled. Nem illene bele ebbe a képbe, hogy meghívsz magadhoz, és közben elmész otthonról korizni, én meg ott állnék a küszöbön. Elvárás: igen, elvárom tőled, hogyha meghívsz, várj engem, mert nem fér bele a rólad alkotott gondolataimba, hogy becsapj, és Te magad is erősen tiltakoznál, ha egy ilyet feltételeznék rólad.
barátom az, akit akkor is szeretek, ha hülye :) komolyra fordítva, passz. olyan közhelyek jutnak eszembe, mint feltétlen bizalom, önzetlenség, de igazából jóval ez alatt és fölött van valahol a kulcs.
Amikor azt írtam, igazad van, akkor a tisztázást próbáltam magamban megtenni. Becsülettel bevallom, nem jutottam előbbre sokkal. Mitől barát valaki? (Most hirtelen majd' azt írtam, attól, hogy szeretettel gondolok rá :>>>)