Fernando Pessoa:
Autopszichográfia
A költő mindig tettető.
Oly pompásan csinálja,
Ha szenved is, csak úgy tesz ő,
Mintha valóban fájna.
S érzi a fájdalmat, aki
Csak kiolvassa innen.
Nem valódi, s nem tetteti,
Azt érzi, ami nincsen.
És így köröz, és így tolat,
Hogy szolgáljon az észnek
Ez a felhúzós kis vonat,
Amit szívnek becéznek.
/Kukorelly Endre/
ahol azért teszünk valamit mert elvárunk a másiktól valamit cserébe... az bűzlik... Se nem szeretetből történik, se nem önzetlenül, viszont érdekből és mindig az emberről, önmagáról szól. Én közismerten nem vagyok egy társasági lény, de én azt hiszem egy felnőtt embert már csak egy dolog képes nevelni: ha őszintén, elvárások nélkül példát mutatnak neki, amit ha akar saját belátásából vagy követ, vagy ha nem akar, nem követ. De ezért nem éri negatív reakció. Hogy ez egy kapcsolatban ahol a felek várnak, vagy elvárnak egymástól valamit működik-e - nem tudom, viszont az élet más területein igen... persze lassan, idővel... :-)
Az emberi kapcsolatokon gondolkoztam el. Eddig mindig azt vallottam, hogy tartsuk tiszteletben egymás korlátait. Egyre többet látom viszont azt a verziót, hogy a másik kedvéért legyőzzük a saját korlátainkat, és cserébe elvárjuk tőle, hogy ő is győzze le a kedvünkért az övéit. Vajon melyiktől lesz működőképesebb egy kapcsolat?
Ezt bizony így kell csinálni. Az iskolai oktatás az alapokat megadja, de a gyerek nevelését az ember szívesebben végzi maga, illetve erről nem tanácsos lemondani.
Én már eldöntöttem, hogy ha továbbra is ilyen lájtos lesz a tanárképzés, a gyerekemet saját magam fogom otthon tanítani. Van egy töri szakos tanárképzős tanítványom, ő magyarázta nekem hevesen, hogy Bush-t azért nem szeretik a magyarok, mert az apja, az idősebb Bush nem segített a magyaroknak 56-ban. (Aki mellesleg a 90-es években volt elnök, de hát ezt egy töri szakos honnan tudhatná?) Már diplomás történelemtanárként működő másik nebulóm üveges szemekkel nézett, amikor a jelző mondatbeli helyéről meséltem neki. Kiderült, fogalma sincs, mi az a jelző, hiszen ő nem magyar szakos. Nekem ez nagyon gáz.
A képzésben még csak-csak nyomokban előfordulódik a nemes célok felemlegetése, de a kivitelezést egyértelműen a gazdaságossági szempontok szerint farigcsálják lefelé.
"Nem várhatjuk tőlük a boldogságunkat, mert az belőlünk ered. Ha rájuk sugározzuk, visszakapjuk (vagy nem, ill. nem feltétlenül attól kapjuk, akinek adtuk :-)"
Ez is egy példája a példamutatásnak. És a példamutatás az egyetlen célrevezető útja a gyermek / környezet nevelésének. :-)
Sztem lehet valaki boldog attól függetlenül, hogy pottyantós vécére megy ki a hóba az udvar végébe füttyszóbal bátorítva magát; és bizony füstös vonat fapados harmadosztályán utazva is élmény az úszóverseny; a 18 ágyas kollégiumi szobában is lehet viháncolva hallgatni a végzősök szaftos randi-sztorijait, és persze lehet ötcsillagos szállodában megmosolyogni a luxustól elkonyult unatkozókat szafarira indultunkban.
Lehet utálkozni a bűztől a bazársoron, de lehet a közelben élvezettel nézni a teveszargolyókkal játszó felnőtt férfiakat. Egyet nem lehet: erőszakkal megváltoztatni őket. Változnak ők maguktól, saját elhatározásból.
A tárgyak hihetetlen mértékben változnak körülöttünk, ettől függővé tenni a boldogságunkat lehet ugyan, csak olyan izé...
Az embereket sem lehet akaratuk ellenére megváltani. Hozzá lehet segíteni őket, hogy változzanak. Ennyi.
Nem várhatjuk tőlük a boldogságunkat, mert az belőlünk ered. Ha rájuk sugározzuk, visszakapjuk (vagy nem, ill. nem feltétlenül attól kapjuk, akinek adtuk :-)
Megfigyeltem, hogy amikor majd' megszakadok, hogy az életem punnyadásos időszakaiból kitörjek, lényegében nem történik semmi. Néha meg csak annyit kell mondani, hogy 'hmm', és meglódul körülöttem minden. Érdekes ez.
Se havam, se csalánom, se reumám, de meg még ingerenciám sincs ilyen rusnya perverz dolgokhoz. Hülyeforma karácsonyi üdvözléseket keresgélek a neten a hülyeforma ismerőseimnek :-) Mint ez, pl: