Nem találtam így előadásos topic-ot, ezért nyitok egyet. Olyan sűrűn nem járok, de remélem más igen :) és így ötleteket kapok arra mit és hol érdemes megnézni.
Az első e tárgyban lévő hozzászólásomat csütörtök éjjelre ígérem :)
Andersen a Pesti Magyar Színházban. Gyerekelőadás, kb.7-8 éves kortól, de felnőttként is nagyon magával ragadott. A rettentő Szauter Dominika kivételével nagyon jó szereposztás. Sipos Imre az első részben kissé sok, de a másodikban magára talál, az előadás egyik legjobb teljesítményét nyújtja. Nagyon szépek a dalok, és érthetően is éneklik, jó énekhangok vannak ebben a társulatban. Soltész Bözsét még nem láttam soha, csak a hírek jutottak el a tehetségéről, és valóban. Termetre kicsi, játékra nagy színésznő: szívszorító percek, néhány könnycseppel. Méltó partnere volt Rancsó Dezső. A négy bábfigura vicces torzsalkodása sok mulatságos percet szerzett a gyerekseregnek. Kisfiamnak a kétballábas ólomkatona /Tóth Sándor/ tetszett leginkább. 10/8
Történet egy erdélyi lányról, az intézeti évek alatt és után. Élménygazdag élet, felnőttéválás, az ökör igazságok belátása - két remek alakítás Gidró Katalintól (Bernadett) és Horváth Illéstől (Csipesz).
Vasárnap délután lehet ismételni.
Holnap este pedig Szigarjev: Guppi című előadását nézem meg újra, Pokorny Lia főszereplésével. Ő és Balikó Tamás elképesztően fantasztikusak, maximálisan kijátsszák a szerepben lévő lehetőségeket!
Rengeteget nevettem rajta, a végén pedig megrendültem. Mint egy jó Egressy-darabnál :-)
(És a jegyár csak 2000 Ft, ami mégsem 3500 vagy még több)
Kedvcsinálónak fotók az olvasópróbáról, próbákról és az előadásról ITT
Szeretném "rice" véleményét megerősiteni: az Otheló a Vigben gyenge unalmas előadás!
Kár érte a pénz, mivel bosszankodva álltunk fel--a végét várva--az széksorokból. Véleményem: Shakespeare megirta ezt a remekmüvet, amit láttunk-modern formában nem élvezhető.Ellenpéldája "Augusztus Oklahomában" ami iszonyatos, de szinházi élmény!
Érdekes mindkettőt Eszenyi rendezte--minő külömbség!!!
A Madách szinházban láttam a "Sors bolondjai "c. vigjátékot. Kikapcsolódásnak remek vigjáték-Szirtes Tamás értő rendezésében. A szinészek közűl leginkább Magyar Atilla tetszett, igaz neki volt a legkönnyebb szerepe--mivel saját maga karakterét kellet hoznia.
Partnerei jó játékkal járultak hozzá szórakozásunkhoz.
Holdbeli csónakos a Nemzeti Színházban. Aranyos mesedarab. Kellemes zene, képeskönyvszerű jelmez-díszlet-smink. Tompos Kátyának gyönyörű a hangja és nagyon szép. Stohl egy jelenet kivételével meglepően visszafogott. A két ügyefogyott útitárs nagyon bájos. Bodrogi Gyula életkora ellenére remek erőben volt, öröm volt látni. Érdemes elvinni rá a gyerekeket, vagy gyereket kölcsönkérni, hogy az embernek legyen alibije. :-)
Másik előadás - egy hete - PANkreátorok címre hallgat. Helyzetgyakorlatok, humoros jelenetek - amolyan Stílusgyakorlatok módon (már ha rajtam kívül van olyan 'öreg', aki ismeri Dörnerék előadását). Három fiatal pantomimezik. Pontosabban csak egyikük tényleges pantomimes, Horváth Zoltán, a másik kettőnek, Szabó Máténak és Andrássy Máténak saját bevallásuk szerint sincs közük a pantomimhez. Voltak pantomimes formagyakorlatok, David Attanborough, kitalálandó filmidézetek, sztorik arról, hogy indult a pályájuk, filmtrailer, dal, 'népmese'... Sok-sok kacagásra ingerlő momentum.
Határeset, de én a bemutatót láttam, szal lehet, még azért nem állt össze a darab. Börcsök szuper,a többiek is hozzák a megszokottat, de valahogy nem volt egyben az egész. Azért ajánlom megnézésre!
talán a hét egyik legaktuálisabb témájához kapcsolódva: Shure stúdió, Spíró: Szappanopera / Németh Kristóffal témája a zsidó kárpótlás (nekem tetszett, csak ajánlani tudom)
És megint színházban voltunk.....
És milyen volt a darab? Szenzációs!!!! Kitűnő színészek, piszok jó rendezés, ötletes diszlet. Az a fajta előadás, ami elkápráztat, leteper. Mikor tudja az ember, hogy lassan befejeződik a történet, számít rá, de mikor vége képtelen tapsolni, mert még mindig a darab, a színészek hatása alatt van.
Mióta megnéztem a Bakancslistát / egyik kedvenc filmem / azóta én is készítgetem a saját kis listáimat, 10 legjobb filmem, 10 legjobb könyvem……. Tegnap egy újabb lista született, egyelőre még csak egyszereplős. A 10 legjobb színházi előadásom és rajta elsőként ott a ROMLÁS!
5/ *5
rizsa
hosszu kihagyas utan tegnap ujra szinhazban voltunk. sajnos egy nagyon gyenge darabot sikerult valasztanunk: Othello a Vigszinhazban.
ripacs szineszek, rossz rendezes es ami teljesen elszomoritott, a szineszek annyira nem tudtak a szoveget, hogy szinte folyamatosan elfelejtettek , dadogtak, mondatokat ismetelgettek. mint valami altalanos sulis farsangi probalkozas:(
A velencei kalmár Zsótér Sándor rendezésében, az egriek előadásában a POSZT-on.
Nekem csalódás, főképpen az előzetes várakozásomhoz képest. Nem derült ki számomra, miért vette elő pont ezt a súlyos darabot a rendező, miféle üzenetet akart közvetíteni vele.
Bármi is volt az, nekem nem jött át az előadásból, ám meglehet, hogy az én fülem volt rá süket.
Úgy vélem, A velencei kalmárt csak akkor érdemes, csak akkor lehet színre vinni, ha gondosan átgondolt a koncepció, ha új értelmezést kap a darab.
Ugyanis ez az a drámája Shakespeare-nek – eredetileg vígjátéknak szánta –, mely tán a legtöbb kérdést veti fel, és igen el lehet csúszni vele, ha nem kellő körültekintéssel rendezik meg.
Az az igazság, hogy Zsótér még csak el sem csúszott, mert a másfél órás játékidőben nem tudta ébren tartani a feszültséget, noha fölöttébb izgatottan ültem be az előadásra.
Készséggel elismerem, hogy fontos momentum a darabban Antonio szerelme Bassanio iránt, csak ez az olvasat engem csöppet sem érdekel, én Shylock alakjára vagyok kíváncsi, helyesebben arra, ki miként értelmezi.
Ehhez képest Shylock híres monológja alatt („Hát a zsidónak nincs szeme? A zsidónak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? …”) Antonio váratlanul vetkőzni kezdett, és Shylock előtt idétlenül, meztelenül ugrálva elvonta a figyelmet.
Vagy tán Antonio ekképpen kokettált Shylock-kal?
Na, ez végképp nem kedvemre való értelmezés.
Shylocknak sem a komikus, sem a tragikus oldala nem volt igazán hangsúlyos, így aztán adódott, hogy ellankadt a figyelem, nem tudtam senkiért izgulni, sem az nem zaklatott föl, hogy kis híján kimetéli Shylock Antonio szívét, sem az, hogy milyen igazságtalanul szigorú ítéletet hoznak Shylock ellen.
Örülnék, ha valaki, aki még látta az előadást, megosztaná a fórumon a tapasztalatait.
Tegnap a Tavaszébredés c. musical premierjén voltam.
Hááááááááááááát, hogyis mondjam...........érdekes volt.Mindenesetre a gyerekemet nem vinném el, pedig a hirdetésben az áll, hogy minden szülőnek és gyereknek látni kell.