Keresés

Részletes keresés

szuszmok Creative Commons License 2009.10.05 0 0 474
Thália Színházban "Hat hét, hat tánc" című darabot, Kulka Jánossal és Vári Évával. Fantasztikus, mindenkinek ajánlom!:-)
ejropalepke Creative Commons License 2009.06.12 0 0 473
A velencei kalmár Zsótér Sándor rendezésében, az egriek előadásában a POSZT-on.

 

Nekem csalódás, főképpen az előzetes várakozásomhoz képest. Nem derült ki számomra, miért vette elő pont ezt a súlyos darabot a rendező, miféle üzenetet akart közvetíteni vele.

Bármi is volt az, nekem nem jött át az előadásból, ám meglehet, hogy az én fülem volt rá süket.

Úgy vélem, A velencei kalmárt csak akkor érdemes, csak akkor lehet színre vinni, ha gondosan átgondolt a koncepció, ha új értelmezést kap a darab.

Ugyanis ez az a drámája Shakespeare-nek – eredetileg vígjátéknak szánta –, mely tán a legtöbb kérdést veti fel, és igen el lehet csúszni vele, ha nem kellő körültekintéssel rendezik meg.

Az az igazság, hogy Zsótér még csak el sem csúszott, mert a másfél órás játékidőben nem tudta ébren tartani a feszültséget, noha fölöttébb izgatottan ültem be az előadásra.

Készséggel elismerem, hogy fontos momentum a darabban Antonio szerelme Bassanio iránt, csak ez az olvasat engem csöppet sem érdekel, én Shylock alakjára vagyok kíváncsi, helyesebben arra, ki miként értelmezi.

Ehhez képest Shylock híres monológja alatt („Hát a zsidónak nincs szeme? A zsidónak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? …”) Antonio váratlanul vetkőzni kezdett, és Shylock előtt idétlenül, meztelenül ugrálva elvonta a figyelmet.

Vagy tán Antonio ekképpen kokettált Shylock-kal?

Na, ez végképp nem kedvemre való értelmezés.

Shylocknak sem a komikus, sem a tragikus oldala nem volt igazán hangsúlyos, így aztán adódott, hogy ellankadt a figyelem, nem tudtam senkiért izgulni, sem az nem zaklatott föl, hogy kis híján kimetéli Shylock Antonio szívét, sem az, hogy milyen igazságtalanul szigorú ítéletet hoznak Shylock ellen.

 

Örülnék, ha valaki, aki még látta az előadást, megosztaná a fórumon a tapasztalatait.

Chimney Creative Commons License 2009.02.08 0 0 472

Tegnap a Tavaszébredés c. musical premierjén voltam.

Hááááááááááááát, hogyis mondjam...........érdekes volt.Mindenesetre a gyerekemet nem vinném el, pedig a hirdetésben az áll, hogy minden szülőnek és gyereknek látni kell.

szőlő Creative Commons License 2009.02.02 0 0 471

Nem csak nekem tetszett... :o)

 

Ezüst minősítéssel jutalmazta a gyöngyösi Mozaik színtársulat legutóbbi előadását Nagy András László, a Magyar Színjátékos Szövetség elnöke és Soltinszky Tibor dramaturg.

Az amatőr csoport Peter Shaffer: Equus című darabját mutatta be az elmúlt hétvégén a Mátra Művelődési Központban. A zsűri úgy vélte: egy intelligens módon előadott darabot láttak, ami mentes volt az amatőr színészekre egyébként jellemző erőlködéstől, túljátszástól. Emellett a szakértők hangsúlyozták még a társulat gondos, elemző munkáját is. Válik István, a társulat vezetője, aki a darab rendezője is, elmondta: a csoport immár második alkalommal vett részt minősítő bemutatón. Az eddig megszerzett két ezüsre büszkék, melyek nem csupán presztízst jelentenek, hanem szakmai pályázatokon referenciaként is használhatják.

HEOL, J. M. 2009. január 27. 16:03

Előzmény: szőlő (470)
szőlő Creative Commons License 2009.02.01 0 0 470

Tegnap (jan 31.) láttam a gyöngyösi Mozaik Színkör előadásában Peter Schafer EQUUS c-ű darabját.

 

 

Le a kalappal a társulat előtt. Mondhatni véletlenül ültem be és egy tipikus amatőrszínházi produkciót vártam..... ezzel szemben egy profi előadást kaptam. Saját zenével! Az elhíresült "Harry Potter"-es, "Broadway-os" sallang nélkül, érthetően, tisztán, mégis mindent szinte csak stilizálva adtak elő.

Aki tudja, nézze meg.

 

 

 

Adják még:


2009.02.01. 19 óra (vasárnap)
2009.02.07. 19 óra (szombat)
2009.02.08. 19 óra (vasárnap)

Budapest, IX.. kerület Zöld Macska Diákpince (Üllői út 95.)

 

A sztori:

Shaffer Equus című drámájában a nagykamasz Alan egy éjjel megvakít hat lovat. Alan agya rossz logikai láncban kapcsolt össze mozaikokat. Az agyában a lovak istenné váltak, Isten pedig nem szereti a paráznaságot, ő pedig az istállóban szeretkezett. Bűnének tehát Equus-isten a tanúja volt. Alanben kognitív disszonancia jött létre, amit valahogyan fel kellet oldania. A kedvesét választotta (nagyon helyesen), de ennek csak egy útja volt: vakká kellett tennie az istenét. Megvakította hát a lovakat.

A pszichológusa Dysar professzor teszi fel a kérdést: "Jó, visszavezetem Alant a valóságba, az általunk, normálisnak mondott emberek világába. De vajon ettől boldog lesz? Koherens világot teremtett magának, ha az nem is fedi le az objektív valóságot. A lovak nem istenek, nincsenek erkölcsi skrupulusaink, felénk emberek felé pedig végképp nincsenek. Vajon ha megfosztom ettől a belső logikával rendelkező valóságtól, az neki jobb lesz?"

 

Érdemes megnézni a csupa fiatalból álló társulat hiteles előadását, ha úgy tetszik segélykiáltását amit a társadalom perifériája felé sordródva saját magukat adva hallatnak.

 


Szereposztás:
Martin Dysart, pszichiáter - Prezenszki Attila
Alan Strang  - Monostori Máté
Frank Strang, az apa - Pócsik Attila (m.v.)
Dora Strang, az anya  - Grizner Henriett
Hesther Salomon, bírónő  - Polgár Eszter
Dalton  - Barbély Gábor (m.v.) / Farkas Zoltán
Jill Mason - Bognár Anna
Fiatal lovas/Vasgyúró  - Pifkó Tamás
Ápolónő - Lukács Orsolya
és a LOVAK

Zene: BARNA DÁNIEL
Rendezte: VÁLIK ISTVÁN

 

 

Equus plakát - gyöngyösi Mozaik Színkör
Masi Gran Creative Commons License 2009.01.17 0 0 469
A Fürdőszoba című darabot láttam. Hogyan is írjam szépen....gyalázatos volt. Folyamatosan dohányoznak a darabban van hogy egyszerre öten, felszínes poénok, olyan érzése van az embernek mintha a wc csésze és a pisilés lenne a központi téma. Hú de rossz volt!
megyi99 Creative Commons License 2009.01.10 0 0 468

 

 A Vámpírok bálját láttam. Életem legnagyobb színházi élmémye, pedig láttam már jónéhány darabot. Azóta is a hatása alatt vagyok.

ejropalepke Creative Commons License 2009.01.07 0 0 467

Képzelt beteg, Mohácsi János rendezésében.

Az első felvonást bírtam, azt is sűrű sóhajtozások közepette.

Mohácsit vádolom a lapos, unalmas, kínosabbnál kínosabb mondatokkal teli szövegért, amely Moliére kitűnő vígjátéka helyett itt elő volt vezetve.

Csupa fölösleges, funkciótlan holmival még külön megterhelte az előadást a rendező. Példának okáért, mi a nyűnek volt telrakva a szín akváriumokkal, mi célt szolgált a folytonos zenei aláfestés?

A színészek túlmozgásosak voltak, némelyik szörnyen közönséges, kellemetlen hangon sipítozott, de a ragyogó tehetségű aktor sem tudott volna mit kezdeni ezzel a sikerületlen dologgal.

Az 56/06... kaposvári előadása és a Képzelt beteg után azt szűrtem le a magam számára, hogy akkor járok a legjobban, ha messze elkerülöm Mohácsi rendezéseit.

cacharel81 Creative Commons License 2008.12.13 0 0 466
Aki szereti a musicaleket és szeret olvasni, az látogasson el hozzánk: http://www.dolhaiattilaweb.eoldal.hu/oldal/rudolf--az-utolso-csok
marcipa Creative Commons License 2008.12.02 0 0 465
Szombaton láttam a Kecskeméti Katona József Színházban a Hajmeresztő-t.
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.19 0 0 464

 

Oktober 8 - Nationale Theatre - Oedipus(Ralph Fiennes)

cyanne Creative Commons License 2008.10.16 0 0 463
nem kétlem. sajnos nem olvastam.
Előzmény: anteus (462)
anteus Creative Commons License 2008.10.16 0 0 462
az könyvben is igazán remek...
Előzmény: cyanne (461)
cyanne Creative Commons License 2008.10.14 0 0 461

berlin blues (e/// stúdió)

 

NAGYONNAGYONNAGYON jó!!!!

gyenge idegzetűek/gátlásosok hátsó asztalhoz üljenek;)

 

 

szerpentina-1 Creative Commons License 2008.09.14 0 0 460

Ledarálnakeltűntem ( Katona J. Színház- Kamra)

 

Csalódás volt számomra ez az előadás. Az egekbe magasztalták jópár fórumon, én viszont csak undorral tudtam végignézni.

Meg kell azért jegyeznem, hogy voltak remek megoldások is: például a zenés-táncos performanszt kifejezetten élveztem; valamint minden elismerésem Keresztes Tamásé, akit törtek-zúztak a színpadon, szinte a darab összes szereplője belerúgott-ütött egyet; továbbá Dankó István bebizonyította számomra, hogy fiatal kora ellenére méltó vetélytársa a sokat tapasztalt művészeknek; végül - a véleményem szerint indokolatlanul alulfoglalkoztatott - Takátsy Péter is abszolút hiteles volt a szerepében, de mondhatom, hogy összeségében a színészek kihozták karakterükből a maximumot, azonban számomra az előadás így is gyomorforgatóra sikeredett, hála Bodó Viktor mindenféle gátlást levetkőző rendezésének. Tulajdonképpen kb. a darab közepéig elég jól bírtam a "kiképzést", amikor aztán a közös gátlástalanság kiverte a biztosítékot. De igyekeztem túlélni a hátralévő perceket.

Azt azért hozzá kell tennem a történethez, hogy az értelmetlen bohóckodára áhítozó színházlátogatóknak biztos elnyeri a tetszését, vagy az olyanoknak, akik élvezik a sok gátlástalan és undorító jelenetet, azonban nekem nem "jött be" az előadás, pedig már edzettnek mondhatom magamat e tekintetben pl a Shopping&fucking után.

ekcsef Creative Commons License 2008.06.21 0 0 458
Anything goes
Bakáts tér
Szulák Andrea, Bodrogi GYula, Auksz Éva, Mihályi Győző, Jegercsik Csaba, Csengery Attila
Remek poénok, látványos táncjelenetek( Fincza Erika), gyönyörű dalok...
Képek (videók is lesznek hamarosan)http://aukszeva.hu/index.php?oldal=0636b
anteus Creative Commons License 2008.06.13 0 0 457
Pesti Esti a Trafóban. Egy szkeccsparádé a Krétakör előadásában, most sajnálom igazán, hogy nem néztem meg a darabjaikat, most, hogy a búcsúelőadásaikat tartják. Nagyon profin összerakott, szívvel-lélekkel játszott darab, ez a társulat tényleg nagyon kellett ide. Ja, és felfedeztem egy fantasztikusan ragyogó tehetségű színésznőt, Sárosdi Lillát, le vagyok nyűgözve
barrix Creative Commons License 2008.06.04 0 0 456

Szigliget a Nemzetiben, kb. egy hónapja. Az idei évad legjobb vígjátéka. A Nemzeti társulatának színe-virága mókázik kacagtatóan. Gazsó György kettős szerepében tökéletes. Marton Róbert remek, Garas, Mertz nagy komédiások. Udvaros és Blaskó nekem néha sok egy kicsit, ez előbbinél jobban, utóbbinál kevésbé zavart. Rátóti annyira jó volt az esetlen férj szerepében, jaj, szétröhögtük magunkat.

Az előadás Hamvai Kornél átirata a Balmoral című darabból. Zseniális. Jó a sztori, a nyelvezet, jók a karakterek, az 50-es évek hangulata árad az egész este alatt. Babarczy rendezést sajnos most láttam először, de biztos nem utoljára. Többször nézős előadás.

bohocos Creative Commons License 2008.04.27 0 0 455
És elküldöm a biztonság kedvéért a plakátot is!
bohocos Creative Commons License 2008.04.27 0 0 454
Minden kisiskolás gyermeknek és szüleiknek csak ajánlani tudom:
Illemtan gyerekeknek Kamilla bohóc előadásában, a Thália Új Stúdióban!
Május 3-án és 4-én 15.00-kor és május 15-én 14.30-kor még megnézhetitek!
Jegyek kaphatók a színházban (1000 Ft), ill. foglalhatók telefonon.
hilar Creative Commons License 2008.04.15 0 0 453
Sz'Keccskék
bocsi...
hilar Creative Commons License 2008.04.15 0 0 452
http://szkeccskek.blog.hu/
hilar Creative Commons License 2008.04.15 0 0 451
Ezt itt melegen ajánlom:
Sz'Keccskék
Anita-1 Creative Commons License 2008.04.11 0 0 450
Műselyemlány/ Örkény színház/ Elég  érdekes címet adtak neki,ki tudja miért? Egy személyes darab,picit aggódtam milyen lesz,1 szál ember egész este. Fantasztikus jó volt.Hámori Gabriella játsza,nagyon eredeti,humoros,kicsit szomorú,de a 2 óra úgy telt el/szünet nélkül/,hogy nem lehetett észre venni.Nézzétek meg nagyon jó!
barrix Creative Commons License 2008.04.08 0 0 449

Tartuffe a Nemzetiben. Még a múlt hónapban. Alföldi rendezés, akitől már láttam nagyon jót /A velencei kalmár/, merészet /Macbeth/, kacagtató-túlburjánzót/Figaró/ és nézhetetlent /A vihar/. De legalább 5 éve volt az utolsó is, így nagy várakozással vágtam bele, főleg, hogy ismét legkedvencebb László Zsoltom volt a címszereplő.

 

Alföldi rendezéseiben a legjobb, hogy egyszerűen jó színészekkel dolgozik. Itt is egytől egyig eltalálta a szereposztást, Stohl-László még mindig nagyon jók együtt, Udvaros, Rátóti, Csoma Judit, az ifjabbik Haumann, és a másik színész-gyerek: Gáspár Kata is illeszkedik az előadásba. Murányi Tündéé az egyik leghálásabb szerep, végre jónak láttam őt is, mostanában valahogy nem szokott tetszeni.

Az előadás legjobbja kétségtelenül az újrafordított szöveg: telve nyelvi leleménnyel, ami Parti Nagy Lajos érdeme. A rendezésben persze vannak alföldis gegek, túlzások, de összességében igen helyes előadás. Nagyon szépek a kosztümök, és ötletes a kerek színpad is. De azért a néhány évvel ezelőtti Katonás Tartuffe maradandóbb élmény volt, elsősorban a remek Máté Gábor-Orgonnak köszönhetően.

ejropalepke Creative Commons License 2008.04.02 0 0 448

Bohóc biblia a Sanyi és Aranka Színházban*.

 

Sajnos nem tetszett. Közben azon tűnődtem, az irodalmi alapanyag lehet a hibás, az nem eléggé koherens, és hiába a tömérdek ötlet, a kiváló zene (a zeneszerző Szőke Szabolcs neve számomra már önmagában garancia volt), a szép díszlet - az előadás feledhető volt.

Mint később kiderült, a szöveget  Szőke Szabolcs mindenféle egymáshoz nem igazán illő írásokból ollózta össze, például a Parasztbibliából, Spinozából, és ha csak e kettőt említem, már abból is sejthető, hogy az archaizáló, pajzán népies betétek a mélyen filozófikus részekkel ugyancsak fura egyveleget alkottak.

Szerepek értelemszerűen még csak elnagyoltan sem voltak felskiccelve, így aztán még Lukács Andor sem tudta csillogtatni oly vonzó tehetségét.

Egy-egy poén túlkoros lett, mert ami néhány másodpercig tréfás, nem feltétlenül érdemes tovább erőltetni, mert elveszti üdeségét.

Amiért mégis érdemes volt megnézni, az egyértelműen a zene volt: mindenféle zajkeltő alkalmatosságot lenyűgöző invencióval szólaltattak meg a zenész színészek.

 

*Kissé idétlen név egy színháznak, mint megtudtam, Halász Péternek volt ilyen című darabja, és a névadással rá emlékeznek. Amúgy a színházacska régi neve Stúdió K.

hugo84 Creative Commons License 2008.04.01 0 0 447

Semmi Pánik

 

nagyon jó!mindenkinek ajánlom!nagyon sokat lehet nevetni!

Fejtágító Creative Commons License 2008.04.01 0 0 446

Az élet, mint olyan

 

c. darabot láttuk a Pestiben. Jó kis darab, mellmutogatással sok nevetéssel, kesergéssel. Kern kitett magáért.

vivikrek Creative Commons License 2008.03.19 0 0 445
Üdvözlöm!

Én Kerek Vivien vagyok, a Párnaemberben a "mesebeli kislány" alakítója. Szeretném megköszönni a darabbal kapcsolatos véleményét, s szerény személyem bátornak nyilvánítását. Valóban nem volt könnyű feladat, és nagyon sok vita folyt arról, hogy benne legyek-e a darabban, vagy sem. Valóban elég kemény témája van a darabnak, (már ha szabad így fogalmaznom) de igazából nem olyan vészes. Nekem minden brutalitás ellenére nagy élményt kínált az, hogy szerepelhettem ebben a színdarabban.
És mindenesetre, csak pozitívumokat tudnék felsorolni, azt itt átélt élményeimről. Tudom a színház nem csak móka és kacagás, ezért szeretném magam szoktatni ehhez az érzéshez, mielőtt komoly célokkal megpályáznám a szakmát. Ebbe az is beletartozik, hogy olyan szerepeket vállaljak el, aminek a témája nem a fiatal nézőknek való. Engem lelkileg egyáltalán nem viselt meg, viszont megértettem, és elfogadtam a témáját.

A színházért bármilyen áldozat meghozatalára képes vagyok. Örülök, hogy elnyerte a tetszését a darab, és további kellemes és izgalmas színházi élményeket kívánok!

A zöld kismalac : Kerek Vivien =)
Előzmény: Lacanist (417)
Gömbtatu Creative Commons License 2008.03.13 0 0 444

És? Milyen?

Előzmény: Bojlertestű nő (443)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!