Nem találtam így előadásos topic-ot, ezért nyitok egyet. Olyan sűrűn nem járok, de remélem más igen :) és így ötleteket kapok arra mit és hol érdemes megnézni.
Az első e tárgyban lévő hozzászólásomat csütörtök éjjelre ígérem :)
Én most láttam, szerintem, jó. Biztos tényleg összeért azóta a darab. A My fairt láttad? Biztos nem, ha Éva színészi játékát vonod kétségbe :)) A legjobb Eliza, akit valaha láttam, nem csak a hangja miatt. És van egy prózai darab, semmi ének, semmi tánc, mégis brillírozik: Szeretlek, fény. Az is lehet, hogy mostanában sokat fejlődött, te régebben láttad. Nézd meg a honlapját, sok dolog kiderül róla :)))
Szerinted tényleg csodás? Én alig bírtam végigülni, pedig akkor még Szakácsi és Agárdi remekelt benne.
Auksz persze hangilag és főleg táncban ver mindenkit, ami nem csoda, mert 1. a Magyar nincs nagyon túltáplálva énekesekkel, 2. Évike táncosnő alapértelmezésben. Ami erősen ki is ütközik a színészi játékon, ami nála gyakorlatilag nulla.
A főfigurák rémesek, bár a három öreg kellemes, nem veszik túl komolyan a dolgot, viszont Dörner és Császár kifejezetten húderosszak voltak. Persze lehet, hogy az utóbbi egy évben kissé összeérett a darab, de hogy jó legyen, azt nehezen tudom elképzelni.
Pedig nekem anno nagyon tetszett. Nem is tudom, mikor láttam, talán 6-8 éve? Vagy régebben? Mindenesetre jó régen megy, talán most nem mond annyit, mint akkor, és biztosan már szét is csúszott. Kár érte.
Más: Rómeó és Júlia az Operettben. Háááát...... Nem láttam musicalt a víges West Side óta, de nem is igazán hiányzott. A zene nagyon gyenge, a kb. 3-4 jó szám kivételével. A színészek szinte egytől egyig kiválóak voltak különösen Bereczky Z, Vágó Bernadett, Csengery O, és Siménfalvy Á, a jelmezek jópofák, a díszlet klassz, az egész mégis hótt unalmas.
Nos, végre valahára sikerült jegyet szereznünk a 12 dühös emberre és
a héten végre megnéztük. Nem csalódtunk. Elejétől végégig magával ragadott a darab. A színészek is érezték, hogy komoly sikerük volt. Mindenkinek ajánlom megnézésre.
Akkor azt nem is tudod, hogy a leszbikus vonalat és az apja-lánya sztorit kihagyták belőle. Már ha láttad a filmet, és tudod, miről beszélek. Na mindegy. Ennyi rossz színésznőt egy rakáson rég láttam. Kivéve Kishontit és Andait, ők valahogy elmentek a többiek rémes ripacskodása mellett.
bernarda alba háza (ericsson stúdió) nagyon jó színésznők, ütős darab, a többi nézőnek is tetszett. (nem is tudom, láttam-e már olyan darabot, amiben csak nők játszanak.) gyenge idegzetűeknek és meztelenséget nem bíróknak nem ajánlott.
A héten a tévével színházaztunk, Mariót, és a Csirkefejet néztük meg. A többire sajna nem értünk haza. Ha valaki esetleg felvette a többi darabot, ami a héten ment a tévé 2-n, attól esetleg elkérném
A témaválasztás sikamlós (nagyon jó darab is lehetett volna), de ahogy hozzányúltak, az tragédia.
Néhány színpadi megoldás nagyon tetszett, de a többi egy merő giccs, eklektikus, "mindent bele". Sok hűhó, semmiért, a kevesebb több lett volna, hogy éljek 2 közhellyel is. A szerelmi és néhány egyéb szál funkciótlan, csak "van".
A nézők nagy része (hallhatóan) szenvedett, a színdarab szerencséje, h csak 1 felvonás, mert én tuti eljöttem volna.
A demagóg jobboldali nézők valszeg még sértve is érzik magukat, de az az ő bajuk (mondom, sikamlós a témaválasztás, pláne manapság).
Mindezek eredményeképpen a végén alig volt taps! Ez az egy dolog, amiért érdemes volt elmenni, mert ilyet még nem láttam/hallottam! :) (én mondjuk egyébként sem szeretek órákig tapsikálni, még jó darabok után sem) Visszataps semmi, mindenki gyorsan távozik, és morogva veszi át a kabátját az öltözőben.
Mi hazafelé csak azon gondolkodtunk, hogy egy ilyen, nyilvánvalóan arcpirítóan béna darabot miért nem vesznek le műsorról????
Ha még nem mondták volna: Hat hét, hat tánc/Thálya. Kötelező!!!! Kezdő vagyok a fórumon. Segitsen valaki!!! Keresek olyan topikot, ahol bridzselőre akadhatnék. NIncs, vagy csak én nem birhatok rátalálni. Valaki szánjon meg egy válasszal.
Máli néni, Fehérvár, Vörösmarty Színház. Ismét tudatosult bennem, hogy fehérvári létemre miért járok Pestre színházba. 2 éve újították fel színházunkat, és szégyen-szemre most voltunk először előadáson azóta! Az épület hibátlan, igényesen, nagyvonalúan és használhatóan megtervezve, és kivitelezve. A személyzet barátságos, a büfé választéka kielégítő, a büfé maga ízléses és kényelmes, akárcsak a nézőtéri székek. Nagyjából ennyi jót tudok mondani.
Az előadás lapos, unalmas, sem nevettető, sem elgondolkodtató. Gondolhatnánk a darab hibájának, de én ezt láttam kb. 5-6 éve a Radnótiban, és annyira jó volt, hogy nem véletlenül direkt erre a darabra vettem most jegyet. A díszlet és a jelmezek egyedül, amik tetszettek+ talán Csizmadia Ildikó Margit kisasszony szerepében. Vagy nagy falat volt ez az általam színészként igen kedvelt Görög László rendezőnek, vagy nem megfelelőek a színészek? Vagy túl erős a radnótis emlék? A kiváló Csomós Marival, Szombathy Gyulával, Schellel, Szervéttel és Szávai Vikivel?