Sziasztok!
Régóta kerestem már olyan topicot, ahol az aranyérrel bajlódók beszélgetnek és megosztják egymással az aranyér kezelésvel kapcsolatos tapasztalataikat.
Sajnos eddig nem találtam, ezért indítom útjára ezt a topicot.
Szeretném, ha elmondanátok javaslataitokat, kipróbált módszereiteket, amivel kezeltétek az aranyeres tüneteket.
Külön kérném azokat, akik már átestek aranyér műtéten, hogy mondják el az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat!
Nagyon bízom benne, hogy tudunk egymásnak segíteni!
Radek
Aha. Ha még tudományosabbak akarunk lenni, akkor neked fölös sigmakacsod van. Volt már aki túlélte. Elméletileg lehet, hogy valamilyen korábbi sérüléstől van a kitapadás. Ha akkor volt a bélfalon egy kis bevérzés, sérülés, ami egyébként nem okozott panaszt, az elvileg kitapadhatott valahová.
Nekem teljesen véletlenül sikerült rátalálnom egy klassz kis alternatív gyógymódra! :) Persze nyilván nem mindenkinél fog ez bejönni, hiszen nem mindenkinek ugyanaz okozza a dolgot.
A lényeg az, hogy 2-3 hónappal ezelőtt teljesen leálltam a gyorséttermi kajákkal, mert egyszerűen nem tudtam, hogy nekem mitől van aranyerem, de azt lehetségesnek tartottam, hogy talán másképp kéne étkezni. Megfigyeltem, hogy ha ilyen helyeken eszem, akkor utána jön a hasmenés és jön a vérzés és a fájdalom. Szóval felhagytam ezzel a káros szenvedéllyel és azóta szinte semmi bajom. Ha meg mégis előjönne (az utóbbi 2 hónapban 2*), azonnal teszek rá egy kis Doxiproctot és egy kenéstől elmúlik. (Reparon nekem nem vált be.)
Pár évvel ezelőtt én már túlestem a "gyűrűzésen", amely valamennyire rendbetette, de nem teljesen.
Azóta már újra kitüremkedik és vérzik.
A múlkor, amikor elmentem egy másik orvoshoz, az ránézett és rögtön azt mondta, hogy műteni kell. Nem is ajánlotta a gyűrűs lehetőséget.
Igazából azért nem tudom eldönteni, hogy rászánjam magam a műtétre, mert igaz, hogy sok problémám van vele, tehát minden wc-zés után véres a papír, de fájdalmaim nincsenek.
Tehát, ha folyamatosan rendbentartom (mosdás, kenőcs), akkor el vagyok vele!
Ostobán hangzik mi? De pont tükrözésen derült ki, mikor nem volt végig vizsgálható... Így mondták, szinte szóról szóra tudnám idézni... Plusz szigmabél szakasz mélyen az alhasban kitapadva, nem mobilizálató. Elég tudományos? :) Persze bennem is felmerül, hogy vissza kéne tapsolni a kéjmámort, amit a tükrözés okoz... Még egy kérdés, ha már ilyen aranyosan válaszolgatsz: Lehet, hogy egy 16 éves koromban bekapott irgalmatlan nagy rugás okozta ezt a "csavarodást? Ellenszer? Tudom: rostos, sok folyadék, stb.
Elvileg a polypokkal nincs összefüggés. Olyan viszont van, hogy az aranyér csak viszket, nincs kifejezett fájdalom. DE. Ha korábban voltak polipjaid és vérezgetsz a végbélen keresztül, érdemes lenne elgondolkozni egy tükrözésen (fujj-fujj) , nehogy elnézzen az ember valami nagyobb bajt.
Attól függ, hogy milyen panaszokat okoz. Ha csak néha kijön, fájdogál egy kicsit, de elviselhető, akkor érdemes várni, plusz kúp, kenőcs. Ha a panaszok sűrűsödnek/állandósulnak, akkor viszont lépni kell. A gumigyűrűvel az a baj, hogy csak kis alapú, jól körülírt aranyeres csomókra lehet rátenni, tehát nem mindig alkalmazható. A műtét sem nagy szám, különösebben nem kell félni tőle.
Nekem masni szerűen összecsvarodott a vastagbelem, + 2 éve 2 polipot szedtek le a vastagbélből, Lehet ez oka az aranyérnek, vagy csak a szülések utáni "kötelező" állapot?
Lehetséges, hogy az aranyér csak viszket és vérzik, nem fáj, vagy az valami más?
Mondd meg az orvostanhallgató haverodnak, hogy ez marhaság, vizsgán lehetőleg ne adja elő. (Inkább olvassa el még egyszer a sebészet tankönyvet.)
1. Aranyérnél a végbél nyálkahártyája alatt lévő vénás öblök, párnák fala "kinyúlik", meggyengül, ettől türemkedik ki. Ez általában veleszületett hajlam, de lehet szerzet oka is, pl. terhesség, krónikus székrekedés, stb, vagyis minden, ami sok erőlködéssel jár. Előfordulhat, hogy ezekben a vénás csomókban megpang, ne adj isten betrombotizál a vénás vér, ekkor látja a csillagokat az ember a fájdalomtól,, mert a csomó nem tud magától kiürülni, visszahúzódni. Négy stádiuma van, attól függően, hogy az aranyeres csomók mennyire türemkednek ki, maguktól visszamennek-e, stb. Műteni a III-IV stádiumban szokás. Nem tudom, hogy a májnak milyen köze lehet benne, hacsak nincs valakinek májcirózisa és nem pang az egész vénás rendszere.
2. Műtétnél természetesen nem sérül egyik záróizom sem, feltéve persze, hogy nem áll neki össze-vissza vagdosni az ember. Többféle műtéti technika van, általában közös bennük, hogy a tipusos három irányban lévő aranyeres csomók nyálkahártyáját meghasítva lekötjük a tápláló eret és az aranyeres csomót amennyire lehet kimetsszük. Ezután összevarrjuk a felületes sebeket.
Műtét mellett, pontosabban a kisebb, körülírt aranyeres csomóknál lehet gumigyűrűs ligatúrát alkalmazni, amikor egy erős gumigyűrűt teszünk a csomó tövére, és az összenyomódva elhal, magától leesik. Lehet még szklerotizálni vagy lézeresen kezelni az aranyeres csomókat.
I-II stádiumban jók az erre való kúpok, kenőcsök, a kamillás ülőfürdő, fokozott higiéné.
4 évbe tartott, mire rájöttem. Régebben sportoltam, és iszonyat mennyiségű tejet ittam. Aztán egyszercsak jelentkezett ez a probléma, de fájdalom nem volt, csak véres széklet. Aztán két három év után már fájt is, én meg nem értettem mi a franctól volt, de lassan feltünt, hogy az esti tejiszogatás után kezdődik mindig. Erre kipróbáltam a kecsketejet, s láss csodát, semmi tünet.
Azóta csoki, puding, sajt, túró, kefir, joghurt nuku.
A tejszín nem árt, az nem tartalmaz se fehérjét, se savót, csak zsírt, nincs is bajom tőle.
Sajnos a tejsavó melléktermék, s mindenbe raknak ma már, de olvasom a cimkéket, azt vigyázok...
Igazából nekem azt mondta a proctológus, hogy olyan előrehaladott állapotban van az aranyerem, hogy hagyományos módszerekkel (kenőcs, gyűrű, stb.) nem gyógyítható, hanem csak műtéttel.
Na és ezt nem tudom eldönteni, hogy rászánjam-e magam vagy sem!
Régóta kerestem már olyan topicot, ahol az aranyérrel bajlódók beszélgetnek és megosztják egymással az aranyér kezelésvel kapcsolatos tapasztalataikat. Sajnos eddig nem találtam, ezért indítom útjára ezt a topicot. Szeretném, ha elmondanátok javaslataitokat, kipróbált módszereiteket, amivel kezeltétek az aranyeres tüneteket. Külön kérném azokat, akik már átestek aranyér műtéten, hogy mondják el az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat! Nagyon bízom benne, hogy tudunk egymásnak segíteni!