Keresés

Részletes keresés

bonap arte Creative Commons License 2020.07.05 0 0 6919

56 éves vagyok és 3. stádiumban volt az arnyerem. Mikor vécéztem kifordult, erősen vérzett. Eleinte csak kicsit a végén már nagyon és ettől durva vashiány volt a vérképemben.

Már gyerekkoromban is volt ritkábban, hogy fájt de ezek elmúltak pár nap alatt.

Úgy 24 éves koromig különösebb gond nem volt vele. Utána folyamatosan egyre jobban kifejlődött. Vérezni akkor még nem vérzet de vécézéskor kis dudor kijött ami az első években magától visszahúzódott hosszabb rövidebb idő után.

Aztán rájöttem, hogy jobb ha magam nyomom vissza. Vécézés, meleg vizes letusolás, visszanyomás és elvoltam vele évekig.

Aztán már kezdett kijönni napközben is és egyre erősebb lett a diszkomfort érzés. Tervezgetnem kellett a vécézést és kivétel nélkül mindig letusoltam a hátsómat. 

Az utolsó 5-6 évben elkezdett vérezni, először csak kicsit, a vége felé már spriccelt belőle a vér. És főleg hideg időben. Ha lágyabb volt a széklet akkor megúszam vérzés nélkül. Nem vérzett minden nap, volt, hogy 2 hónap is eltelt vér nélkül.

De rettegés volt minden vécézés, állt a csészében a vértócsa, papírt kellett tartanom a hátsómhoz, hogy eljussak a fürdőkádig csepegés nélkül.

Nagyon kellemetlen volt, és az utolsó évben már nagyon fáradékony voltam a vashiány miatt.

Nehezen akar az ember ilyen dologgal orvoshoz menni, én is így voltam vele.

Elmentem de nem ezért hanem mert nagyon fáradékony lettem.

Nehéz fizikai munkát végzek és kevés volt a levegő.

A doki elküldött vérvételre és majdnem leült mikor meglátta a leletet. A vas 1 egység volt a férfiaknál minimum 12 helyett.

Azonnal vasinjekció kúrára fogott és ettől pár nap alatt megfiatalodtam.

De a doki további vizsgálatot akart mert szerette volna tudni a vérveszteség okát. 

Akkor bevallottam neki, hogy az aranyerem vérzik. Azonnal ajánlott egy jó sebészt. Ő Mosonmagyaróváron is dolgozik a kórházban.

Elmentem hozzá és azonnal műtétet javasolt. Rábólintottam és Ő tökéletesen megcsinálta szikés műtéttel.

 

Utána kellemetlen volt az biztos de December 13.- án műtött meg és Január 6.-án már tudtam menni dolgozni. Azóta 1 csepp vér nem volt. A 3 aranyérből ami az ember segglyukában van kettőt távolított el. A harmadikhoz nem nyúlt, azt mondta, hogy az még nem műthető és elleszek vele akár 20 évig is. Tudom, hogy ott van de nincs vele semmi gondom.

 

A műtét már jópár éve volt de teljesen jól vagyok, nincs vérzés semmi, a vasam jó. Nagyon hülye voltam, hogy nem csináltattam meg előbb. Mennyi szenvedéstől megkíméltem volna magamat.

Nem kell félni, a műtét után fáj az biztos, de csak pár nap és nem egy élet.

Előzmény: mark80 (6918)
mark80 Creative Commons License 2020.07.05 0 0 6918

Szia! 

 

Megkérdezhetem, hogy hány éves vagy, milyen aranyered volt, milyen beavatkozás volt, és mik voltak a tapasztalataid?

 

Előre is köszönöm!

Előzmény: bonap arte (6917)
bonap arte Creative Commons License 2020.07.04 0 0 6917

Az sok, napi 2 db elég. Viszont ne várj tőle különösebb javulást.

Sajnos ha régóta szenvesz akkor már műthető fázisban lehetsz. Én legalább 25 évig halogattam, ne kövesd el ezt a hibát és csináltasd meg.

Inkább szenvedj pár napig mint évtizedeken keresztül.

Előzmény: Huhgabi (6916)
Huhgabi Creative Commons License 2020.07.04 0 0 6916

Sziasztok!

Én is màr régóta szenvedek az aranyértől de odàig meg sose jutottam,hogy detralex kelljen. Viszont most nagyon megduzzadt,ezért megpróbàlkozom vele. Valóban 4 napig be kell szedni 2x3 tablettàt? Soknak tűnik egyszerre a napi 6..

Köszönöm a vàlaszt előre is!

mark80 Creative Commons License 2020.07.04 0 0 6915

Szia!

Koszonom a kerdesed, én három másodfokú belsővel küzdök, amiből az egyik nagyobb. Probalok minel tobb informaciot összeszedni, hogy ha a beavatkozás eljön megfelelő irányba induljak. Kérlek, majd a kontroll után is írj. Mielőbbi  gyógyulást! 

Előzmény: lady mora (6914)
lady mora Creative Commons License 2020.07.02 0 0 6914

Rosszul írtam, a gyomor renyheség pont az ellenkezője ami nekem van, nekem pont, hogy túl gyorsan reagál az ingerekre és rögtön kijön minden... 

Előzmény: lady mora (6913)
lady mora Creative Commons License 2020.07.02 0 0 6913

Szia!

 

Köszönöm kérdésed, elég hullámzóan. Aznap elmentem a hetedik nagyvécémre végül. Azóta is töretlenül tartom a napi hetet...Érdekes, mintha az elmúlt évek most jönnének ki, a sok beszorult széklet. :D Minden viccet félretéve, valószínűleg a napi aszalt szilva plusz a reggeli joghurt müzli kombónak van ilyen hatása. Bár érdekes, mert korábban is jól ettem, már lassan 3 éve rostdúsan, egészségesen táplálkozom. A produktum nem fáj, minden erőlködés nélkül kijön, de utána jön a tompa nyomás és a csipő érzés. De amint zuhany alá állok, 2 perc és eltűnik. 2 napja nincs antibiotikum, sem laevolac már, ettem direkt rízst és sütit is, de egyszerűen minden átmegy rajtam azonnal. Fogyni nem fogyok ugyanakkor. Lehet ilyen gyors lett az anyagcserém? Tényleg nem értem mi zajlik bent, de valami nagyon megváltozott. Lehet gyomor renyheség vagy ez csak átmeneti állapot, majd 8.-án kiderül, addig nem szívesen mennék, félek, hogy megpiszkálják a sebet és az senkinek sem lenne jó. Végtagzsibbadás továbbra is fennáll, ez talán a legrosszabb része. Már reggel 6-kor sétálni indulok 10 percre, annyira nyugtalan a lábam. Ma délután egy órára kimentem... Hát, nagyon gyenge vagyok még, nehezemre esik állni a boltban is. Tegnapelőtt hőemelkedésem is volt. Hát így vagyok, de összességében minden ok, fájdalom nincs vagy csak nagyon minimális wc után, csak ezek a fura mellékhatások zavarnak. Viszont ha belegondolok, hogy végre megcsináltattam, minden rosszat elfeledek és hálát adok a sorsnak, hogy túl vagyok rajta.

És te hogy vagy? 

Előzmény: mark80 (6912)
mark80 Creative Commons License 2020.07.02 0 0 6912

Szia!

Hogy vagy?

Előzmény: lady mora (6910)
Fabe Creative Commons License 2020.07.02 0 0 6911

Üdv. Mindenkinek!

 

Közel 1 évnyi szenvedés után (még februárban írtam ide ezzel kapcsolatban), rávettem magam és bejelentkeztem Bánfalvi doktor úrhoz (2 hét múlva tud fogadni) sipoly problémával. Ha minden igaz, csak felületi sipoly (remélem). Majd drukkoljatok...

Akinek már volt sipoly műtétje, megírhatja a tapasztalatait, stb. - köszöntem. 

 

lady mora Creative Commons License 2020.06.30 0 0 6910

Szia!

 

Simán lehet, nem tudom. Szerencsére már csak ma kell bevennem az utolsó kettőt. Meglátjuk holnap. Addig remélem nem jön a hetedik mert az már brutál lenne. 

Előzmény: mark80 (6909)
mark80 Creative Commons License 2020.06.30 0 0 6909

Szia! Nem okoskodni akarok, de esetleg az antibiotikum nem okozhatja? Nálam mindent borít  általában.

Előzmény: lady mora (6908)
lady mora Creative Commons License 2020.06.30 0 0 6908

Sziasztok!

 

Állapotom stabil, végtagzsibbadáson kívül minden jó lenne, ha... ha nem mentem volna ma 6-szor eddig nagyvécézni. Korábban örültem, ha két naponta egyszer sikerült. Laevolac - ot tegnap reggel óta nem ittam, direkt ettem normálisan, még szárított kenyérchipset is. De valahogy nem apad. Egész nap székelési ingerem van. Már nem merek enni. Ilyet tapasztalt valaki? 

lady mora Creative Commons License 2020.06.29 0 0 6907

Sziasztok!

 

Én köszi, hogy kiírhattam magamból.

Remélem valakinek hasznos lesz, még ha nem is csinálják otthon, csak pár helyen. Gondolom maga az eszköz drága ezért nem alkalmazzák mindenhol. Bécsben csinálták igen, nem otthon,ebből a tekintetből nagy mákom volt. De abszolút nem bántam meg és remélem mostmár otthon is egyre több helyen fogják ezt az eljárást előnyben részesíteni.

 

Ma van a negyedik napom és már kezd szépen zsugorodni az a kis csomó amit ott alul látok, illetve a szirmok helye be van lilulva, de már semmi bőrnyúlvány. Fájdalomcsillit ma már nem vettem be.

 

Ami még hasznos lehet: a Laevolac szirup segít valóban, de talán csak az első nap alkalmaznám. Pontosan nem néztem hány milit ittam, de minden reggel etkezés elött vagy között egy kupaknyit. Na hát én konkrétan napi 4-szer megyek wc-re és biztos, hogy emiatt. Nem fáj és sok is jön. Kipucol az tény, de nem gondolnám, hogy a sebemnek jót tesz, így holnaptól én már nem alkalmazom.

A másik, hogy a végtagjaim, leginkább a lábfejem, bokám, nagyon zsibbad éa rosszul esik már a fekvés, így állandóan sétálni akarok. Ez pedig biztos vagyok benne, hogy a detralextől van. Már csak napi kettőt szedek, de szívem szerint elhagynám mert nagyon zavaró. 

Én csak a saját tapasztalataimról tudok beszámolni, senki ne vegye készpénznek a leírtakat, természetesen mindenki másként funkcionál. 

 

Szép napot! 

 

mark80 Creative Commons License 2020.06.29 0 0 6906

 És persze jó gyógyulást! :)

Előzmény: lady mora (6903)
nyuggerfarhát68 Creative Commons License 2020.06.29 0 0 6905

Helló!

 

Köszi a beszámolót.

Gondolom a műtét nem a magyaroknál volt/lehetett.

Itt magán klinikán olvastam róla és TB-re nem csinálják.

Jó gyógyulgatást.

Előzmény: lady mora (6903)
mark80 Creative Commons License 2020.06.28 0 0 6904

Szia! Magam részéről nagyon köszönöm a beszámolót. És kérlek, minel több dolgot ossz meg velünk a jövőben is, mert ezek az infók nagyon hasznosak.

 Én egyre kevésbé értem, hogy miért nincs mindenhol ez az eljárás pl Gastromedben nincs feltüntetve  honlapon. Tudom, hogy ív stádiumra már nem olyan hatékony, de III-iknál tökéletes.

 

 

 

Előzmény: lady mora (6903)
lady mora Creative Commons License 2020.06.28 0 0 6903

Sziasztok.

Igertem nehanyotoknak egy kis beszamolot a Hal-Rar mutettel kapcsolatban.
Nos, jelentem egyben vagyok, tuleltem, minden ok. Hullamvolgyek meg vannak, de rogton irom is mi a helyzet.

Eloljaroban annyit, ha valamit kihagyok, ami masnak fontos info lehet, akkor nyugodtan kerdezzetek, van azert par kimaradt kocka.

Penteken reggel 8-ra voltam kiirva. Csutortokon este 10-kor ettem utoljara. Mutet elott 6 oraval nem ehetsz, nem ihatsz tejet es nem cigizhetsz. Mutet elott ket oraval mar nem ihatsz. Kiserovel mentem, de hazakuldtek a Covid miatt. Szoval varakoztam, felvettek az adataimat majd felkuldtek, megmutattak a szobamat. Nos, a kiirt 8 orai mutet helyett 4 ora mulva kerultem sorra, ettol cseppet sem voltam boldog, de ahogy lattam a Covid miatt tenyleg mindent szakszeruen betartva, szellosen, alaposan, egymastol par meteres tavolsagban tettek a dolgukat. Amig varakoztam jol el is almosodtam, de nem volt ehsegerzetem, se szomjas nem voltam, inkabb nyugos, hogy mikor jovok mar.
11 ora korul bejott a nővérke, mondta, hogy atoltozhetek, hamarosan en kovetkezek. Par perc mulva bejott egy fiatal ferfi, akirol, mint kesobb kiderult a doktor volt. :) bekototte az infuziot, feltett par kerdest allergiaval, gyogyszerekkel kapcsolatban, sulyom, magassagom stb stb. A szokasos kerdesek. Bar elotte mar kitoltottem megannyi erre vonatkozo papirt. Elkoszont, mondta, hogy ne izguljak. Jott megint a noverke, adott egy nyugtato tabit, onnantol varnom kellett. (itt amugy mar elsirtam magam, a sok varakozas, a korhaz eleve, a miert pont velem tortenik ez no letemre blabla). Eltelt fel ora, jott a beteghordozo es betoltak egy orara a megfigyelobe. Itt mar azert eleg chillbe voltam a tablettatol. Felraktak 3 tappancsot es figyelgettek a pulzust, vernyomast es az oxigenszintem. Kerdezgettek meg ezt-azt, bar erre mar nem igazan emlekszem. Aztan vegre betoltak a mutobe. Hat, meselnek errol, ha tudnek mit, de teljes kepszakadas. Valahogy atmasztam kis segitseggel a masik agyra, koszontem, a kovetkezo, hogy venasan kaptam a szurit, amibol annyit ereztem, hogy szo szerint mintha kimenne belolem az elet, jott egy maszk is es abban a pillanatban mar aludtam is.
Kovetkezo schnitt, szolongattak, jo reggelt kivantak es kozben toltak ujra a megfigyelobe. Nem tudom miert, de tok jo kedvvel keltem, mar ertem miert irnak olyanokat, hogy flortolnek a dokikkal :D bar ez tartott 5 percig, aztan elkezdett nagyon fajni a popim, szoltam az apolonak, hogy halo, fajdogalok, erre azt mondta, hogy ja, senki nem adott maganak erzestelenitot? Mondom, fogalmam sincs... Mar nyomta a cuccot, hihetetlen, de abban a pillanatban megszunt minden fajdalom. Jo eros, jellegzetes szaga van ennek a morfiumos cuccnak, de teny, hogy nagyon hatasos. Meg egy orat ott voltam, be-be aludtam. Ezutan visszatoltak a szobamba, ahol mar vart a parom. Nem sokra emlekszem, de mondta, hogy semmi az egvilagon nem latszott rajtam, teljesen kepbe voltam es nem fajt semmim, se nem voltam sokkos. Itt jegyeznem meg, hogy amitol annyira feltem, az altatas utan semmilyen rosszulletem nem volt. Sem a torkom nem fajt, se nem volt hanyingerem, nem szedultem, sot etvagyam is volt, de aznap nem ehettem semmit es inni is csak ket ora elteltevel lehetett. Aznap estere viszont megjott a fajdalom, ekkor kertem meg ketszer ebbol a morfiumos szerbol, bar a masodikat nem szivesen adta mert alapbol hat orankent lehet, de mondtam, hogy sajnos nagyon faj, szoval valami masik koktelbol, de kaptam. Ez arra volt jo, hogy hajnalig kihuzzam. Ket oras szakaszokban aludtam, oldalamra fekve altalaban.
Es akkor most kiternek a reszletekre. Elso nap esteig kaptam vagy 6 db detralexet, antibiotikumot es minden pipi utan egy betetszerusegre kellett osszekevernem par csepp betadint egy kis lidokainos kremmel. Este 9 korul kaptam egy trombozis szurit a combomba. Na ez fajt, be is lilult.
Es akkor ebben a par mondatban kifejezetten a noknek irnek. Barki aki mutetre keszul, vegye figyelembe a menstruaciojat es ne legyen annyira bena, mint en, hogy PONTOSAN aznap jott meg. Szerintem ez okozta a legtobb fajdalmat. Korabban mar irt errol egy holgy, de valoban szeretnem felhivni ra a figyelmet, hogy meg veletlenul se akkor menjetek el. Eleve ilyenkor amugyis sokkal jobban kijott nekem es fajdalmasabb, verzekenyebb az ember. A mutet utan is sokszor nem is a popom fajt, hanem az alhasam. S mindekozben tampont cserelni, na. Nem egy leanyalom.
Ami meg egy fura eszrevetel, a nagyon gyakori es nagy alhasi fajdalommal jaro vizelesi inger. Maga a vizelet nem csipett, vagy fajt, de nagyon nehezen jott ki mindig. A mutet utan annyira tele volt a hugyholyagom, hogy majd szetrobbant, de nagyon nehezen jott az elso pisi. (itt kerjetek tamogatast mert en egyedul mentem es szo szerint elajultam, ketten kisertek vissza).
Sorry, ha az idoben neha ugralok, de remelem nagyjabol ertheto. Szoval a masodik nap reggel bevettem a gyogyszeradagom amit odakeszitettek (antibiotikum, fajdalomcsillapito, detralex) aztan vartam a reggelit mert igazabol mar farkasehes voltam. Elozo nap beikszeltem mit kerek, igy nem volt baj. Igaz, kis reszletekben, de mindent megettem. Laevolac szirupot vettem meg elotte, abbol betoltam egy kupicanyit. Fajdalmak jottek mentek, semmilyen poz nem volt jo, setalgattam, fekudtem, elnyultam, tenyleg mar minden zavaro volt. Delben vegre vizit, itt en mar fejben eldontottem, hogy szivesebben vergodnek otthon, szoval miutan a foorvos ur megnezte a hatsomat es konstatalta, hogy egesz jo, kijelentette, hogy akkor holnap hazamehet. A-aaa mondtam, nem-nem, en ma szeretnek hazamenni, jol vagyok. Mondta, hogy rendben. Megkaptam a kilepo papirokat, a recepteket, jott a baratom, hivtunk egy autot, oldaltfekves, kapaszkodas, de vegre hazaertem. Mondanom sem kell, hogy itt persze szinte rogton jott az elso nehany pukkancs ami olyannyira feszitette a hasam, nem is tudom mi lett volna ha bent maradok. Azt hittem jon az elso nagydolog is, de csak par csepp alvadt veres nyalkas valami jott. Bocsi, ha valakinek ez undi, bar gondolom aki ezen a forumon jar, megelt mar rosszabbat is. Parom csinalt jo zoldseges huslevest, ittam teat aztan tobb sem kellett, jott a rettegett elso szekeles. Hat mit ne mondjak, annyira gyorsan kicsusszant egy jo meretes adag, hogy szinte eszre sem vettem. Nem fajt. Utana gyorsan lezuhanyoztam, ott mar ereztem, hogy megy el az erom. Elkezdett kicsit csipni, egni, huzni, bedobtam egy fajdalom csillapitot, ratettem a jodos-lidokainos vattamat es fel ora utan mar nyoma sem volt. Este megvizslattam tukorrel a nagy muvet, na ott nyugodtam meg igazan. Itt korabban emlitettem, hogy azonkivul, hogy tele voltam kuslo, beslo nagy csomokkal, a regi aranyerekbol visszamaradt bornyulvanyok, ugynevezett szirmok is borzasztoan zavartak es nagyok voltak, na ezekbol mar semmi nincs :) meg egy nsgyobb piros dudor latszik, de ez fel fog szivodni en is nyarivihogoval egyetemben fotozgatom minden nap. Ez a harmadik nap es a ma ejjelt gond nelkul ataludtam. Mar eleg a napi 3 fajdalomcsillapito, mert azert meg neha fajdogal, de mar sokkal jobb, mint volt. Detralexet az elso kontrollig szednem kell. Az antibiotikumbol napi 3 szem meg harom napig. Voltam ma is wc-n es valoban, keszuljetek, ha kell, akkor azonnal kell mert visszatartani eleg nehez a fajdalom miatt. Utana fel oraig kicsit rossz, de elmulik.
Osszesegeben maga az eljarasrol meg azert nem tudok sokat mondani mert a dokimmal nem volt idom beszelni, majd a kontrollon. Ami a papiromon all, azok a 3-as stadiumu csomok, kivul, belul illetve kulon van feltuntetve a szirmok leoperalasa.
Remelem valakinek segitett ez a kis beszamolo mert a Hal-Rar-rol nem sok infot talaltam. Kiujulasi szazalek nagyon alacsony, fajdalom kozepes viszont par napos lefolyasu. Az eredmeny szep, mindent elvarrtak, par heten belul felszivodik es elhal minden aminek kell.
Ne halogassatok mint en, 15 evig. Most megyek egy feloras setara a hazam korul. :)

 

Szep napot nektek! 

nyuggerfarhát68 Creative Commons License 2020.06.28 0 0 6902

Helló!

 

Azért fontos lenne a v. bél tükrözés mert legalább megnyugodnál hogy mindenhol rendben vagy. Örülj hogy felajánlották.

Mondjuk ezt a legjobb kórházi körülmények között csinálni. Legutóbb nekem magán rendelőben csinálták és nem tudtak végig menni. 

Most kétségeim vannak.

Amit írtál hogy lecsípik az csak egy pillanat és hamar meg van.

Ne parázzál túl leszel rajta.

Előzmény: Nnicki (6901)
Nnicki Creative Commons License 2020.06.27 0 0 6901

Szia!

 

Ezt most kicsit “megnyugtató” volt olvasni, igazából ebben a témában alig találni valamit és egyáltalán nem tudom mi vár rám. Bár az utóbbi napokban átélt fájdalomnál nem hiszem, hogy rosszabb lehet a beavatkozás utáni. Igaz nekem kriptagyulladás is van, de maga a papilla viszont nem nagy. 

Csak már lennék túl rajta, de nehezíti a helyzetet, hogy előtte vastagbéltükrözést kéne csináltatnom...bár nemigazán értem miért kellene átesnem rajta.(IBD gyanú miatt, de nincsenek IBD-s tüneteim)

Előzmény: mark80 (6900)
mark80 Creative Commons License 2020.06.27 0 0 6900

Szia!

 

Nem tudom mit értesz műtét alatt. Nekem távolítottak már el vérző, nagy anopapillát. Csatár Doktor Nő végezte, kb. 5 perc volt, utána minden székeléskor vérzett kb. két hétig, de tényleg csak kellemetlen volt. A "műtét" egy lasszó szerű eszközzel volt, amivel a végét a papillának leégetik és ettől leesik, illetve az égetés miatt a seb is "elzáródik". Ha ilyen beavatkozásod lesz, akkor ne félj. Egy közeli nő rokonomnak egyszerre kettőt szedtek le, neki két hétig fájt is és ugyanúgy vérzett mint nekem is, de a hölgynek sem volt pokoljárás.

 

Előzmény: Nnicki (6898)
nyuggerfarhát68 Creative Commons License 2020.06.25 0 0 6899

Helló!

 

Pedig jó lenne ha megcsináltatnád v. bél tükrözést mert akkor élesben látnák a kijáratot is és megtudnák mondani hogy tutira csak műtét lehet.

4 évente ajánlják a v.b tükrözést. Azt is megnézik hogy minden rendben van-e nincs-e polip stb.

Szerintem kibírod a hashajtót.

Inkább a székrekedés rossz. A gyulladásra adhatnak kúpot mire oda kerülsz elmúlik./ Norcainos kúp/

Jobbulást és ne félj.

Előzmény: Nnicki (6898)
Nnicki Creative Commons License 2020.06.25 0 0 6898

Köszönöm a válaszod.

Amit találtam róla elolvastam, szerintem sem úszom meg a műtétet, csak az a gond, h az orvos, aki “felfedezte” azt mondta, h előtte vastagbéltükrözés kell... a hátsó felem viszont mostanra olyan állapotban van (gondolom a gyulladás miatt+ lehet a folyamatos sztrroidos kúpoktól), hogy a reggeli WC egy rémálom- pedig én is nagyon figyelek az étrendre, h normális és magától jöjjön- nemhogy kibírjam a tükrözés előtti hashajtást. Szóval emiatt vagyok elkeseredve.

Előzmény: nyuggerfarhát68 (6897)
nyuggerfarhát68 Creative Commons License 2020.06.24 0 0 6897

Helló!

 

Nekem fissurám van amit karban kell tartani. Most éppen nem aktív.

A WC-re nagyon kell ügyelni mert ha lanyhul az ember akkor visszajön/felreped WC közben.

Viszont amiről írtál olvastam.

Szerintem próbáld a WC-t könnyűvé tenni. Laveleoc szirup/paraffinolaj biztos ismered. Dulcosoft szirup stb Hamar/könnyű siker. 

Viszont úgy olvastam /értelmeztem ha sokáig be van gyulladva szike kell neki.

Lehet hogy gyulladás csökkentő kúppal megjavulhat?

Biztos te is olvastad.

Hát jobbulást.

http://gastromed.hu/gmedia/sebeszet-amikor-ules-kozben-fajdalom-hasit-a-vegbelbe-ilyen-az-a-anopapilla-gyulladas-mp4

 

 

 

Előzmény: Nnicki (6896)
Nnicki Creative Commons License 2020.06.23 0 0 6896

Sziasztok!

Anopapilla- és/vagy kriptagyulladása (anopapillitis, cryptitis) volt/van valakinek? Elmúlt valamilyen kezeléstől vagy csak műtét segített? Nagyon el vagyok keseredve, ráadásul sajnos egyelőre a szenvedés van a WC-n, mert két orvos két vélemény, és csak időszakos javulás. 

lady mora Creative Commons License 2020.06.21 0 0 6895

Szia!

Írok majd róla, persze, hátha valakit még érdekel. Nagy szerencsémre ez TB támogatott. Csak a bent töltött két éjszakára kell fizetnem (12€nap). Egy nagy, modern, felszerelt kórház. Bár itt kint a legtöbb ilyen hálistennek.

 

Köszönöm! 

Előzmény: nyuggerfarhát68 (6894)
nyuggerfarhát68 Creative Commons License 2020.06.20 0 0 6894

Helló!

 

Azért majd referálj hogy sikerült.

Magán klinikán csinálják vagy TB-re  mert úgy tudom nálunk ez nem megy?

Jó egészséget és sikert.

 

Előzmény: lady mora (6888)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.20 0 0 6893

82-ben szüllettem. Örökölt hajlam, ülőmunka.

A "casus-beli": súlyzós edzés közben, guggológép, saját testsúly 105%-ával. :-(

Előzmény: mark80 (6891)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.20 0 0 6892

Én most öt hét után mentem vissza kontrollra, most úgy váltunk el, hogy (ha nincs számottevő romlás) szeptember, októberben megyek vissza újabb kontrollra.

Előzmény: mark80 (6890)
mark80 Creative Commons License 2020.06.20 0 0 6891

Szia Ottishun!

 

Még egy apró kérdés, mikor születésű vagy?

 

Jó hétvégét!

Előzmény: Törölt nick (6889)
mark80 Creative Commons License 2020.06.20 0 0 6890

Szia Ottishun!

 

Nagyon köszönöm a gyors választ. Én csak azt nem értem, hogy engem miért nem hívott vissza a Dr Úr kontrollra, ha nekem is 3 db belső aranyerem van. Mind a három második stádiumú, egy nagyobb másik kettő kisebb. Én még kúpokat sem kaptam tőle, azt egy másik magánrendelésen kaptam. Hangsúlyozom, nem a szakmai profizmusát kérdőjelezem meg, csak nem értem. Most, akkor magamtól vissza kellene mennem és nem kivárni a fél évet ?( Ő ezt mondta)

 

Ráadásul nekem a gyűrűzést mondta, majd a jövőbeni megoldásnak.

 

A HAL-rar-ról sokat olvastam, mert nekem is elég humánus megoldásnak tűnik, a kiújulási rátája annak is 10% és inkább harmad - negyed stádiumban alkalmazzák.

 

A gyűrűzés 80%-ban sikeres, 1-5 éven belül 24 %, 5 éven túl 35 % a kiújulás esélye.

 

Persze, azt a szigorlatokon megtanultuk, hogy a statisztikával jelentősen lehet varázsolni.

 

  • És tényleg nem értem, hogy:
  •  - Ott ahol Hal-Rar-t nem végeznek mint csinálnak a harmad  (esetleg másod )fokú aranyerekkel? Gyűrűzik, vagy Ligasure, vagy ha körkörös Longo? (Van olyan híres Bp-i központ, ahol nincs fent a honlapon a Hal-Rar, csak a Ligasure, gyűrű, Longo).
  • - Ha a gyűrűzés után kiújul, az először első, aztán másodfokú, vagy, akkor az azonnal már harmadfokú lesz?
  •  - Mert , ha mindig elölről kezdődnek a stádiumok, akkor nem rossz megoldás a gyűrűzés, mert sok időt lehet vele nyerni.

Jó lenne tisztán látni, mert kicsit halpiacon érzem magam, és nem tudom kiválasztani az irányt.

Előzmény: Törölt nick (6889)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!