Pannika127
2013.05.20
0 0
26
Keresztury Dezső
Füred
A Bakony zúzmarás lehelletétől tömzsi hegyek karéja védi meg; szőlős lejtőire arany-zöld fény dől, barack virul ott s mandula-liget.
Ezüst párában sirályok: vitorlák suhannak karcsún habos víz felett; bronz fürdőzök mögött mint azúr korlát leng délibábosan a félsziget.
A kút körül a park lombsátorából hűs árny hull, zsongó, lassú suttogás szól: százados múltból derűs üzenet.
S szél sóhajtása, hullámok verése, napok mosolya, éjek csendessége bepólyálja a hajszolt szíveket.
kivi:)
2009.07.31
0 0
24
Juhász Gyula: Tiszai csönd Hálót fon az est, a nagy, barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók. Egyiken távol harmonika szól, Tücsök felel rá csöndben valahol, Az égi rónán ballag már a hold: Ezüstösek a tiszai hajók. Tüzeket raknak az égi tanyák, Hallgatják halkan a harmonikát. Magam a parton egymagam vagyok, Tiszai hajók, néma társatok! Ma nem üzennek hívó távolok, Ma kikötöttünk itthon, álmodók!
Kannus
2008.12.05
0 0
23
Áprily Lajos Szőkül a fűz Még barna bokrok közt bujkál a tél.
A szélben hangos varju varjut űz.
Vörösbegyünk még koldulgatva él.
De lám: szőkül a patakparti fűz.
Kórságot s kínt hozott a február
s beteg testnek még jó a kályhatűz.
Sok volt a köd, kevés a napsugár.
S mégis szőkül a patakparti fűz.
A fán bolyongtatom tekintetem
s a futó fény is éppen arra tűz.
Te szőke folt, adj gyógyulást nekem,
te sárga-szőke patakparti fűz.
Kannus
2008.12.05
0 0
22
Áprily Lajos Szentendrei vízió Zuhog a fény a ház-sorok falára,
megtündököltet minden ablakot.
A római Castra Ulcisiára
valamikor itt így ragyoghatott.
Lábak dobbantak, had vonult kevélyen,
belerezzent minden útmenti ház,
íjak villantak, s ragyogott a fényben
ezer feketebőrű szír ijász...
szan49
2007.02.19
0 0
20
Máté Imre: Szülőhelyemen
Félbemaradt város a bölcsőm,
ringat, mióta élek,
erős kezek nyújtják felém
az éltető emberséget.
Hiszem, paraszt őseimet
elfogadja értem a holnap,
és hatalmat ad mindörökre
az igazságot akaróknak.
Legyen a lenniakarásból
mezőszagú vágyak világa,
ne átkozhassa őrült elme
örömeinket pusztulásra.
Nőhessen, ami nőni vágyik
míg a földön nagyon szeretnek:
határtalan útja maradjon
a határtalan képzeletnek.
*neked*
2007.01.21
0 0
18
Juhász Gyula A nyári Tiszánál
Az öreg Tisza szörnyen zavaros. Keserves kedvvel ostromolja partját. Szilaj bánatát küldi benne A nyugtalan Maros
S a távoli, koldus Máramaros.
Én hallgatom e hosszú zokogást, Én értem e messze üzenetet, Máramaros zagyva, fájó zenéjét, Hol bujdokoltam S a Marosét, hová majd most megyek.
Öreg Tiszám, te régi, jó rokon, Be egy a kedvünk, sorsunk és dalunk. Találkozunk, búcsúzunk százszor És végre végtelen Idegen ágy ölén csak elhalunk!
kóBorka
2007.01.21
0 0
16
Áprily Lajos: Ének a Küküllőhöz
Újra hallgatlak, gyönyörű Küküllő, gyermekéveim suhogó zenéje. Meg ne lásd árnyékom, a bús kisérőt: ötvenöt évem.
Láss heves lázban lobogó gyereknek, telhetetlen kedvű kalandozónak, mint mikor zsengén remegett a habban kisfiu-képem.
Szűz mezőid hűs magasába hangod hívta lábam s vad zuhogók csodái, ingolát lestem s hab alá merülő vízirigókat.
Hányszor elcsalt gondba merült anyámtól sok súgód s lengéd csodaszép lakója: pettyezett pisztráng, halaid remekje, víz leopárdja.
Tenger árját túlsuhogó morajjal városokból vissza, vizem, te hívtál, zsibbadó lelkembe te záporoztad: fuss Budapesttől.
Múltba bámul s könnyre fakad barátom, illanó volt, mint a hab, ifjuságunk, s részegítő, mint gyökeres martodnak angalitája.
Engem ígéz, mint fiatal szerelmest, lüktető sok kebled emelkedése, s úgy súgom, hogy billegető se hallja: Drága Küküllőm...
Halkul itt a háboru szörnyü gondja. Víziváram véd a beteg világtól, két erős karral fogod átölelve jó kicsi kunyhóm.
Aki megbántott, idejöjjön, áldom, s békeszóval várom az érkezését, Krisztus int a murvaszagú mezőkről s szőke, szelíd nyáj.
Isten is jobban szeret itt. A hangja dobban olykor egyet a mély vizekben. Azt dobbantja, szebb nekem itt az élet s szebb a halál is.
kóBorka
2007.01.21
0 0
15
Kosztolányi Dezső: Vidék nappal, éjszaka
Legelők vannak erre. Legelők. Ispánházak, kalyibák. Pálinkamérés. Pajták, istállók. És újra legelők.
Aztán álmos, közönyös emberek. Csirkék, tehenek, bivalyok. Disznók.
Csak a fák szépek nappal, mik mindenütt szépek.
Éjjel pedig a csillagok, a világmindenség jelzőlámpái.
Aki itt szenved, mind fölfelé vágyik, lengeti karjait, együtt a fákkal, emeli arcát s nézi az eget, fönn-fönn a Sziriuszt, az Aldebaránt.
Micsoda élet, micsoda fény és micsoda díszlet, micsoda színház. Mint egy operaház csilláros mennyezetje. Mily gazdag. Mily közeli s tébolyítóan-szép. Mily párizsi.
kóBorka
2007.01.21
0 0
14
Kányádi Sándor: Jó szánút, jó fejsze...
Jó szánút, jó fejsze, szán elõtt két szürke. Szálerdõ, egyenes; repül a két deres. Jó csizma, jó ujjas, két legény, két szíjas csíki vagy gyergyói, Küküllõk tájáról, szép Nyikó mentérõl két idevalósi. Szót ritkán cserélnek, énekkel beszélnek, megnézik félszemre, kéznél-e a fejsze. Nagy havas, nyugalmas, csöndje is hatalmas: akár a jövendõ, hallgat a szálerdõ. Mintha csak hám nélkül biztató szó nélkül táncolva, prüszkölve vágtat a két szürke. Átal a nagy erdõn, hegy-völgyek hajlatán, ezer tél havában farolva fut a szán.
kóBorka
2007.01.21
0 0
13
Babits Mihály: Szőllőhegy télen
Az egész szőllőhegyet látni most, a hegy husát most látni meztelen, mint ájult hölgy, mutatja fesztelen telt formáját, a gömbölyűt, csinost.
A barna föld emlőjét látni most, emlőt száradva, dombot nesztelen, hol az áttetsző gyöngygerezd terem, melyből szürik a mézizű pirost.
Karók serege bús-meredten áll, arannyal árnyal a ferde sugár, a puszta hanton egy lélek se jár.
December, január és február - mikor jön már a tavasz és a nyár? a fosztott tőke álmodozva vár.
kóBorka
2007.01.21
0 0
12
Sík Sándor: A hegy derekán
Megállj, A hegyoldalban hűsen fújdogál, Köpenyt kavar és fülbe gőgicsél A puha szél:
Alább Simábban, melegebben lép a láb. Fenyőgaly-tűz marasztja meg alant A nyugtalant.
Fölül Az ormokon a csend felhője ül, Alatta elsuny a szennyes, bizarr Világi zaj.
Vigyázz: Veszedelmes szó, amit fuvoláz. Nemcsak melenget, kormot is sűrűz A lenti tűz.
Zsibong És izzad lenn az ösztön és a gond. Csúf már ez annak, kit úrúl a csend Krizmája kent.
Különb A békességes alkony idefönt. De magányos és dideregtető A hegytető.
Setét Sziklák rettentik ott a remetét, És csorgót nem lel köztük innia Ember fia.
Ne bánd Ma este még a végső tudományt: Az őszi lankán éregetni még Legyen elég.
Maradj, Míg Istent tükröz még a szív, az agy S csendes tüzével embert melegít, Maradj meg itt.
Suhanj Végig a völgyön, mint az estarany. Olyan légy, mint a jóságos, a bölcs Érett gyümölcs.
kóBorka
2007.01.21
0 0
11
Sík Sándor: Csörgő patak
Cserlomb alatt mohos kövön ülök. A Csörgő patak altatón csörög.
Nagy kövek közt fodor hullám forog, Gondolatom is vele kanyarog.
A hullám sír, nyújtózik, elfelé. Sóhajt a cser, nyújtózik, fölfelé.
Nyugtalan ágon hintál a levél. Honnan jön a szél? Hova megy a szél?
kóBorka
2007.01.21
0 0
10
Áprily Lajos: A tanya
Beteg fiacskámnak mesélem
Búcsúzva már a dombra száll a nap, a házak esti fényben állanak.
Kapu kitárul, hangos pásztorok piros arcáról izzadság csorog.
Itatnak. Fejnek... Majd kiköt, pihen ember meg állat álom öbliben.
A színfedélen varju szundikál, a hold reá arany ködöt szitál...
És hirtelen - csalódás? látomány? halk reszketés fut át a kis tanyán.
És csöndesen megindul felfele, a jegenyefa lesz a tengelye,
s remegni kezd, zengő csudát zenél hétezerhétszázhetvenhét levél.
És ami nappal józan és sivár, mesefészek lesz, bűvös ősi vár.
S forogni kezd, mint egy búgócsiga, ott alszik benne Csipkerózsika.
A vén magtár ma tündér-táncterem, a kert arany gyümölcsöket terem.
A pocsolyákon gyémánt fény remeg, kuruttyolnak a békahercegek.
Palánk tövéből égre nő a bab és Póli néni seprűnyélre kap.
Táltos-tüzet zihál a vén gebe, begyógyul minden ostorvert sebe,
s száguld a pásztor, a kis Lucián, Maros vizén - az Óperencián...
Az ősi várban kedves mesenép így éli mókás tündér-életét.
Táncolva lejt, nevet, vigan lakik holdfényes éjszakákon hajnalig.
De hogyha földereng a szürke fény és elbődül az első kis tehén,
a forgó kastély is döbbenve áll s tündéri népe messze visszaszáll.
És szürke ember, állat szerteszét megkezdi újra szürke életét.
kóBorka
2007.01.21
0 0
9
Kányádi Sándor: Ahogy a folyó
Ahogy a folyó a fûzfák egymásba hajló örök árnyéka alatt úszik a kedvem is egyhangú susogással s ezüst-hasú halakat villant magasba ha egy-egy résen olykor beragyog a nap
kóBorka
2007.01.21
0 0
8
Illyés Gyula: Emeli...
Emeli - beh gyorsan! - az ősz a tájat, hűvösül a lég. Alpesbe tör az ismerős szerény vidék.
Emelkedünk; nem állja már november magasát a tölgy, a lepke, énekes madár. Ürül a völgy.
Kilép a fenyő; fenyvesek zúgnak, jégi csókák, sovány sasok, sirályok lengenek Ozorán.
Egy helyben állok; szeliden rakosgatva perc-lépteit emel az öregség, szivem emelkedik.
kóBorka
2007.01.21
0 0
7
Karig sára: "Éltem akkor boldog volt..."
"Ott ahol én nevelkedtem, a dombról egy patak folyt, hányszor ott nem estvéledtem, éltem akkor boldog volt..."
Mintha más bolygón bolyongnék: Csontvázszürke hold világít. Hazug a táj? Vagy az emlék? A Dunánál dús a pázsit.
Talán mindig is itt éltem s jégmezőkön telt az éltem? Álmomban égett a mályva s tüskés bogáncs lila lángja?
Nem hiszem. Ez itt az álom: lidérc-ólmos, holt sugáron. S magyarul csak én beszélek, magyarul már nem is élek.
S dadogva sírom a csöndbe (tetszhalott fénnyel vitázva) szenes, szennyes hógöröngybe:
"Ott ahol én nevelkedtem, a dombról egy patak folyt, hányszor ott nem estvéledtem, éltem akkor boldog volt..."
kóBorka
2007.01.21
0 0
6
Karig Sára: Fehér éjszakák (3)
Benépesítem ezt a tájat; a tundrán fut a fürge állat;
a dombon szarvasok legelnek; hátukon nyargal a gyermek;
vígan pattintgat ostorával; s a messze sárga fénybe szárnyal,
zöld égen narancsszínű napban tűnik el, fehér alkonyatban,
a hó fénye egyre fehérebb felhők és csillagok fehérek
fehér a róka meg a medve és a madár is fehér seregbe
verődve száll a sárga napban fehér hold leng az alkonyatban.
És szabad
Benépesítem most a tájat a dombokon csupa vadállat, de életedre egy se tör, mert nem ember, mert nem öl, ha nem éhes, karma nem éles, nem gyűjt, nem oszt, nem vesz, nem ad, csak vadállat (nem ember) és szabad.
kóBorka
2007.01.21
0 0
5
Karig Sára: Fehér éjszakák (2)
Ó de fura díszlet ez, az égen két nap ragyog, Mint a felhők, fehérek, s alszanak a csillagok.
Sebesen nő a virág, de nincs semmi illata, fehér a hold és az ég, és a sarki éjszaka.
A Vorkuta vizében ezüst halak játszanak. Nappal van vagy éjszaka odalent, a víz alatt?
Nappal van vagy éjszaka odalent, a föld alatt?
kóBorka
2007.01.21
0 0
4
Karig Sára: S nem dalol a jázmin
Az északi sarkon nincsen napraforgó hideg lázban égnek csipkés jégvirágok
az északi fényben fák nem hajladoznak s nem dalol a jázmin.
kóBorka
2007.01.21
0 0
3
Karig Sára: Sarkövezet
A költő itt a hóba ír, mert nincs papír. És mint a gyémánt, megfagyott, de nem ragyog a hó, s a szó, mit hóba vés, nagyon kevés.
Nem futja már idő, ideg, az éj hideg; nem futja már a balga hit, a szavait nem olvassa el senki sem - mégis üzen.
A költő itt a hóba ír, mert nincs papír. A jég hátán senki sem él, kemény a tél. S a lét csak tárgyi tévedés: az érv kevés.
Ha él, ha vall, ha néha sír, a hóba ír,
hogy itt is költő - és magyar - és jót akar, hogy itt is hinni, írni mer, hogy írni kell.
Ha erre futtok szarvasok, megálljatok: az ember itt a hóba ír, mert nincs papír. S a hóba rótt szó nem fehér, az ón a vér.
kivi:)
2005.01.30
0 0
1
Ősz a Galyatetőn A szó túlbiztos! Mint a felhők, úgy lüktet, ring a hegyi táj. Fekszem a délben. Láng az erdő. Csontomig cseng a napsugár. A szó válogat! Lepke libben, kolomp szól, a csorda legel. Szétvonz s összerak a világ, mint valami óriás delej. A szó szegény! Szemem lezárúl. Irigylem az állatokat. Ringass, titok, a nagy zenében, mit érzékeim zsonganak.
(Szabó Lőrinc)
kivi:)
2005.01.30
0 0
topiknyitó
Ezzel a verssel nyitok:
______________
Az Alföld
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban Túl a földön felhők közelébe, S mosolyogva néz rám a Dunától A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; Deleléskor hosszu gémü kútnál Széles vályu kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobognak, S a csikósok kurjantása hallik S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében Ringatózik a kalászos búza, S a smaragdnak eleven szinével A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból A vadlúdak esti szürkületben, És ijedve kelnek légi útra, Hogyha a nád a széltől meglebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén Áll magányos, dőlt kéményü csárda; Látogatják a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő Sárgul a királydinnyés homokban; Odafészkel a visító vércse, Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj S kék virága a szamárkenyérnek; Hűs tövéhez déli nap hevében Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri, A homályból kék gyümölcsfák orma Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop, Egy-egy város templomának tornya. –
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép! Itt ringatták bölcsőm, itt születtem. Itt borúljon rám a szemfödél, itt Domborodjék a sir is fölöttem.
(Petőfi Sándor)
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!