Két napja azon töprengek, mit jelent az, hogy egyáltalán.
Mi a jelentése? Van szinonímája?
Aztán van-e még olyan magyar szó ezen kívül, ami nem jelent semmit?
> Túl azon, hogy mennyiben lehet nyelvet újítani egy alkalmi versben
Szvsz. a nyelvújítás egyik nagy motivációja volt, hogy Kazinczynak olyan "hajlékony" szavak kellettek a poémáiban, mint pl. a lég*. Így a vers igen alkalmas médium a nyelvújításra. Más kérdés, hogy a vers alkalmisága milyen mértékben befolyásolja az illető nyelvét. Az adott korszak elég sajátos volt lexikológiai szempontból, szerintem a "nyelvújítási fúria" elég általános életérzés volt abban a korban ahhoz, hogy az alkalmi versekben is jelentkezzen. (Ma is vannak költői nyelvi járékok, amelyek általános mondatók, akkoriban -- vélem -- ez is ezek közé tartozott.) Ill. kérdés, hogy volt-e külön alkalmi stílusa Szentjóbi Szabónak (nekem pl. nincs, ill. csak az van :)).
* Ez a lég szó is elég jellemző: gyakorlatilag ma nem hazsnáljuk, csak egy alkalmazásban, a szinte előképzővé vált légi melléknévben. De az akkori légi tünemény és a mai légi tünemény messze mást jelent: a szó jelentése átértékelődött.
> azért feltűnő, hogy az "igazándi" első előfordulásainak lokalizációja egy térséghez kapcsolódik
Nemde ebből az ÉK-Mo.-i térségből ered az irodalmi nyelvünk számtalan karakterisztikus jellemzője: az e ~ ë meg nem különböztetése az l ~ ly megkülönböztetése mellett stb. Tehát nem tudom, hogy nemcsak a térség általános felülreprezentáltsága kiváltotta érzékcsalódásról van-e szó.
De feltehetjük, hogy a -di képzőbokornak valami nyelvjárási predestinációja volt akkorban. Ez esetben mégiscsak nyelvjárási > irodalmi nyelvi > köznyelvi utat kell feltételeznünk (tehát nem volt a korábbi köznyelv része, vö. 27-esbeli megjegyzésed: " Tehát a te következtetéseddel ellentétben szerintem nem arról van szó, hogy "végülis nem került be a köznyelvbe", hanem arról, hogy kikerült belőle, és aztán újabban ismét belekerült").
Érdekes lenne bevonni az elemzésbe az igazándi nem játszi párját, az igazáni-t, meg az olyan alakulatokat, mint kortyondi, bumfordi, és nem utolsó sorban a valódi szót, amely -- ha jól emlkészem -- egy évvel korábbi az igazándinál. (Igen szép példa itt az ósdi, amelyben többszörös raghalmozás van.) [Ha forrásközelben leszek, magam is megpróbálok ezeknek utánanézni.]
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy introdukáljam az Értelmező szótár címszavait on-line kereshetővé tévő alkalmazást. Előkerestettem vele a -di végű mellékneveket, számszerint 26-ot. A listához a <http://romanid.freeweb.hu/DT2/?s=di$&a=[19]&b=3> URL-t kell követni. (Az alkalmazás még tesztelődik. Az "önkéntes" tesztelők hibabejelentéseit köszönettel vesszük a profilomban megadott e-mail címen.)
A korpusznak a leggyengébb pontjára tapintottál sajnos rá. Meglehetősen széles kröű ls kiegyensúlyozott volt a gyűjtés, de Arany (főként a prózája) valóban erősen alul van reprezentálva. A költői életmű (vöként az elbeszélő költemények) viszont meglehetősen jól fel van dologzva a Nagyszótár cédulaanyagában, illetve az egész költői életmű hozzáférhető a Verstár ’98-ból. Ez mérsékli valamelyest ezt a hiányt.
Amit írtál, azzal alapvetően persze egyet lehet érteni. Ebből az Arany-helyből a legérdekesebb nyilván az, hogy lábjegyzeteli, a lábjegyzet értelmezésében pedig egyetértünk. Ami pikánssá teszi, az valóban a közönség, a pesti polgár, ami az irodalomtörténet Arany-értelmezési paradigmájának (nép-nemzeti iskola, népiesség, "egy népi sarjadék") újragondolására hív fel.
Apró dolgokban persze lehetne vitatkozni, pontosabban tovább mélázni: az 1791-es előfordulás Szentjóbi Szabó egyik versét jelöli, amely vers A nagy szüret Telegden-nel együtt alkalminak tűnik (abban az értelemben, hogy az őt körülvevő közegnek szólnak eredetileg), a kritikai kiadás szerint mindkettő Nagyváradhoz és a Haller családhoz kapcsolódik. Túl azon, hogy mennyiben lehet nyelvet újítani egy alkalmi versben, azért feltűnő, hogy az "igazándi" első előfordulásainak lokalizációja egy térséghez kapcsolódik: l. még Fazekas Mihály levelét, amelyet a Dorottyáról írt (álnéven,nők nevében, kalendáriumban jelent meg!!! [1804]). Tehát Debrecen, Nagyvárad, innen Nagyszalonta nincs messze. A nyelvtudomány intézet szövegkorpusza (http://www.nytud.hu/hhc/) a legközelebbi előfordulást már csak a 19. sz. második feléből hozza. (Mikszáth – a korpusz, úgy látszik, nem öleli fel Arany e művét)
> Nyilván nem tudjuk, mire célzott Arany János akkor, amikor a lábjegyzetet írta. De ha szorosan olvassuk, mégiscsak azt a következtetést lehet belőle levonni, hogy egykor az élőbeszéd szerves része (nyilván nem a gyereknyelvre gondolt) volt az "igazándi", csak az "irodalmi" nyelv nem használja.
Utánanéztem, az igazándi első előfordulása 1791. Ez tehát egy nyelvújítási szó, így eleve az irodalmi nyelv céljára készült. Aranynak azért kellett magyaráznia, mert ekkor még nem volt elterjedt (a kitalálóján és Aranyon kívül nem használta más): ebbe igen belefér, hogy amikor Arany felújította más jelentéssel ruházta fel, mint ami az eredet volt. (Ez is ez tipikus sorsa a nyelvújítási szavaknak.)
N.B. A játszi képzés nem gyemeknyelvet jelent. A lassúdad is játszi, mégsem volt soha gyermeknyelvi, sőt használata ünnepélyes-irodalmi.
> Kinek írta Arany a lábjegyzetet? Ha tényeg országos keletű szó, akkor nincs valami nagy véleménnyel saját ovasottságáról.
Ez a nyelvújítás kora: ekkor elővehetted a szülőfalud bármelyik nyelvjárási szavát és használhattad széles körben*, de persze ezt előbb meg kellett magyaráznod, hogy megértse a pesti stb. olvasó. Lehet tehát egy szó széles körben elterjedt, ugyanakkor bizonyos markéns szegmensekben ismeretlen. (Talán említettem már egy ilyet: a páholyt.)
Ugyanakkor magyarázni kell Aranytól a nézni már tereh sorban lévő főnevet is. Ez kifejezett archaizálás, azért kell értelmezni az olvasónak. De nem mondhatjuk, hogy a teher ne lett volna valamikor országos keletű szó. (Lehetett volna az igazándi végül ilyen szó is; a kora átlagolvasójának szóló magyarázat ebben az esetben is jogos lett volna.)
Ez utóbbi zárójeles megjegyzés vége kiemelkedő: Arany kora átlagolvasójának írta a megjegyzést, akinek archetípusa az a pesti középpolgár, aki egy nemzedékkel ezelőtt még jobbadán németül beszélt.
Nyilván nem tudjuk, mire célzott Arany János akkor, amikor a lábjegyzetet írta. De ha szorosan olvassuk, mégiscsak azt a következtetést lehet belőle levonni, hogy egykor az élőbeszéd szerves része (nyilván nem a gyereknyelvre gondolt) volt az "igazándi", csak az "irodalmi" nyelv nem használja. Tehát a te következtetéseddel ellentétben szerintem nem arról van szó, hogy "végülis nem került be a köznyelvbe", hanem arról, hogy kikerült belőle, és aztán újabban ismét belekerült. (Sajnos mai szerzőt annyit nem olvasok, úgyhogy nem is jut eszembe jó idézet, de nyilván van rá példa ma már az irodalom köréből is.) Mindez persze más kérdést is felvet, de az már inkább irodalom: Kinek írta Arany a lábjegyzetet? Ha tényeg országos keletű szó, akkor nincs valami nagy véleménnyel saját ovasottságáról. :) Vagy inkább eleve a tudós közösségnek? (Ezzel pedig a "nemzeti eposz" problematikája kerül új fénybe, na mindegy.)
> Arany János: Buda halála Akkor mihez kezdjünk ezzel? Jó, tudom, nem élőnyelvi, dehát akkoris. És még van.
Ez a nyelv megújításának korszaka: ekkor szavak átcsúszhattak az egyik regiszterből a másikba (pl. a páholy "mucsai" szó volt a 'szénapadlás'-ra).
A szó végülis nem került be a köznyelvbe Arany munkássága dacára. Azonban feltűnő, hogy nála is éppen azért értékelődött át játszi képzésből "komoly" szóvá, mert a raghalmozás hangsúlyozást, fokozott intenzitást is kifejez. Ez mozgatja a mai használatát is.
De ez persze nem befolyásolja azt, hogy a -dia szó végén kicsinyítő képző, ami az eredeti játszi voltából ered. Párhuzamos jelenségként említeném a jócskán szót, amely eredetileg szintén játszi, és csökkentő értelmű! De mint ami pl. a jócskán beivott kifejezésből kiolvasható, ma már fokozó használatú.
Az igazándihoz. Engem is idegesít, sokban igazatok is van. De.
"Egyszer azonban, kard valamennyi éles, Igazándi[2] harctól, locsogó fű véres, Támad nagy üvöltés; egek elborúlnak, Dördűlve Hadisten kék nyilai gyúlnak."
[2] Ami komolyan, serio megy, nem játékból, Országos keletű szó, de az irodalom megvetette: ő tudja, miért. A. J.
Arany János: Buda halála
Akkor mihez kezdjünk ezzel? Jó, tudom, nem élőnyelvi, dehát akkoris. És még van.
Ami engem nagyon idegesít, az az "abszolút" kifejezés állandó alkalmazása. A mai nyelvhasználatban az egyik leggyakrabban előforduló, és sokszor olyan helyen bukkan fel, ahol semmiféle értelemmel nem bír.
Erre sem mondanám azt, hogy nem jelent semmit. Ez esetben az indulatszavaink mindegyikét meg kellene ezt tagadnunk, mert azoknak sincs lexikai jelentésük. Sőt ezt meg kelene tagadnunk a ragjaink jórészétől is (pl. a tárgyragtól), a meg- igekötőtő is stb., mivel ezek is fizikális jelentés nélkül valók.
Viszont mind rendelkezik nyelvi funkcióval: elhagyásuk megváltoztatja, esetleg egyenes meghiúsítja a közlést. A vazzer is ide tartozik: ezeket a szavakat fatikus szavaknak szoktuk nevezni, és funkciójuk az, hogy a magát a nyelvi kontaktusra irányuljanak: a kommunikáció létrehozát, fenntartását segítsék elő, a kommunikációs csatorna működését ellenőrizzék. Ilyen pl. a telefonálás közveli hallózás, a beszéd közbeni, ö-ö--zés, a hallgatás közbeni nyugtászó hümmögés stb., de Hofi jellegzetes "te figyelj, haver" fordulata is.
Ezek a fatikus szavak nagyon gyakran a rétegnyelvekre sajátosak, és amikor a vazzeren megütközünk, akkor tkp. magán az adott rétegnyelven, pontosabban a használóin ütközünk meg.
Az igazándi eredetileg ún. játszi képzés. A raghalmozás erősítő jelleggel bír, ilyen pl. a legesleg- előtagunk is, de a jócskán is a jól mellett: ez utóbbi még a játszi jellegben is megegyzik az igazándival.
Mára az igazándiból regisztert (= stílusértéket) váltott, és levetette játszi jellegét, és az igazán nyomatékosabb szinonímája lett. A hozzá tapadó negatív érzéseket talán az okozhatja, hogy egyesek számára -- így számomra is -- még megvan a bizalmas jellege, így más környezetben stílustörésként hathat.
Egyebekben ezt a szót "vád" nem érheti, mivel más érzelmi, hangsúlybeli -- tehát stiláris -- töltés tapad hozzá, mint az igazi. A stilaritás pedig a szavak jelentésteréhez tartozik. Még a bizalmas > semleges regiszterváltás is indokolható, mivel ilyen folyamat lejátszódik a nyelvben. És az is igaz, hogy amíg az újítások el nem terjednek az egész nyelvközöségben, addig az újításban részt nem vevő csoportoknak az újítás furcsa lehet. (De ez ezen csoportok baja, nem az újításoké...)
Hát tudod igazándiból nem tudom mi az értelme de igazából nem is néztem utána...:)))
Na de most poénon kívül.... Az "igazándiból" engem is zavar. Nem vagyok nagy nyelvész, de szeritem az igazából szót toldották meg egy kicsit, mert így hosszabb, nehezebb, és okosabbnak tűnik. Viszont az igazából szerintem helyes. Igaz nem néztem meg szótárban, lehet tévedek, de van jelentése. (ténylegesen, lényegében) Persze minden szó zavaró ha olyan gyakran használják, hogy tényleg majd minden mondatban előfordul, néha többször is...
Ennek is annyira nincs jelentése, hogy még az értelmező kéziszótár is hozza:
aztán {1} hsz (ksz-szerűen is) 1. Időbeli v. térbeli sorrendben utána. Előbb befejezem, aztán megyek haza.2.biz <Lazán összefüggő önálló v. mellérendelt m-ok, m-részek kapcsolására.> Volt ott egy mérnök, aztán egy tanár meg egy fodrász. | <Kérdő v. felszólító m-ok bevezető szavaként.> Aztán voltak-e sokan? | <Vmely előzmény következményét tartalmazó m-ban.> Könnyen öltözött, most aztán fáj a torka! | Na és aztán? v. hát aztán?: mi történhet?; mi közöd hozzá? 3.biz <Szembeállításra.> Ilyen jó alkalom, aztán nem használja ki!4. <Érzelmileg színezett m-okban, nyomósításra.> Ilyet aztán nem kapsz még egyet! [←azután]
