A saját japánnaspolyám kiültetve. Mérete miatt nem már nem fért be a telelőbe,ezért kiültettem. 2019-ben került ki eddig 2 telet élt túl fagyási sérülés nélkül. Viszont idén tavasszal károsodott. Sajnos az enyhe februárnak köszönhetően megindult és az áprilisi fagyok a lombozatban kárt tettek,pedig -7 foknál alacsonyabb nem volt. Úgy vettem észre ha nyugalomban van -12 fok sem árt neki. Viszont a havat le kell rázni róla,mert letöri az ágakat. Ja és eddig semmilyen takarást nem kapott.
Gyönyörű növény, az enyém még nem termett, de a Lidl-ben árultak gyümölcsöt. Valószínűleg nem volt elég érett, engem leginkább éretlen szilvára emlékeztetett. A magok viszont gyakorlatilag 100 százalékosan kicsíráztak.
Segítséget kérek növény azonosításban. Inkább mediterrán, mint trópusi, mert Bp-en az Esztergomi úti lakótelepen fotóztam, ahol egy fal védelmében áttelel és szépen díszlik. Kb. 4 m magas fiatal fácska, vagy talán több törzsű cserje. Örökzöld, nagyméretű (kb. 20-25 cm hosszú), fényes, pergamenszerű, kemény levelekkel. Olasz és horvát kertekben már láttam itt-ott. Virágot, termést nem látni rajta.
Az első német, közel 4 nap, a második amerikai, közel 1 hét, a harmadik Ecuador meglehetősen hosszú, de rengeteg fajta különlegesség és én rendeltem korábban és kicsíráztak.
A negyedik ráadás.
Ezen kívül még közel 10 webáruháztól rendeltem korábban.
Lehet gyors szállítást is kérni, de igen húzós a szállítási költség, én egyszer sem kértem.
Tudtok esetleg megbízható webáruházakat, ahonnan érdemes magot rendelni? Most a rarepalmseeds-től rendeltem bemelegítéskeppen 3 mahagonifaj (Swietenia) kapokfát (Ceiba pentandra) és sámánfát (Albizia saman) de nem győzött meg a kézbesítés sebessége (csak az egy hét volt mire postára adták). Így nem szívesen rendelnék érzékenyebb magokat. (Ha esetleg kelne ki annyi, szívesen cserélék egyébként).
Érdekességnek tartom én is csak az Oleifera-t, majd szép bokorrá nő, és sok virág lesz rajta.
Nincs kedvem dézsában tartani a normál teát, ezért ültettem ki, nincs vele sok baj, csak néha visszasavanyítom a talajt, de hálásan virágzik minden évben, és azért növöget is, majd ha jól beszövi a talajt, talán nagyobb bokor is lesz. Jobban szereti egyébként a szabad tartást, dézsában már ment tönkre teám, a szabadban edzettebb.
Az Oleifera a légfagytűrőbb Camellia faj, -20 fokig bírja, van kiültetve több darab is, már 2 éve, meg vannak még cserepesek, eddig bírta a -10-12 fokot múlt évben.
Nem lehet teaként használni, levele inkább a Japonicához hasonlít, és a magjából sajtolnak nagyon finom olajat (kozmetikumokhoz stb.)
A sima Sinensis már 6-7 éve ki van ültetve, a -20 fokot is kibírta pár levél barnulással, 3 éjszaka volt -18 fok alatt 2017-ben, akkor egy leselejtezett paplant dobtam csak rá, jól túlélte, de ez fajtafüggő is, a hosszúkásabb apróbb levelű fajták jó télállóak.
Viszont a virágjából, mivel ősszel virágzik, nem szokott termés lenni.
A talaj savanyítás ami a macerája, sokszor tápanyaghiányos, így állandóan savanyú mikroelemes tápot kap, de ez sem mindig segít, hogy jól nőjön.
Van egy adag C. Oleifera növényem, az elvileg illatos, most fog egy virág nyílni. Legtöbb helyre kiültethető, a talajra figyelni kell, pH 5-7 a legjobb.
Hallo Ali bá, ezt már leküzdöttem; két napig rostáltam, mint hamupipöke. Majd ha rászánom magam, fényképekkel is dokumentálom. Most már csak az a kérdés, hogy a berendezett-beültetett földfelszínre tegyek-e agyaggolyókat, vagy jobb neki csupaszon.
Eddig az agyaggolyók össze voltak keverve az alsó kavicsréteggel, de rájöttem, hogy azok fölúsznak a víz tetejére, e tulajdonság segítségével sikerül végül szétválasztani öket.