Félreértettél, Harald egyáltalán nem volt trónbitorló, hiszen csak beteljesítette azt a sorsot, amelyet az apja szánt neki, és 1066-ban ő volt Anglia leghatalmasabb nemesura. Mégha Edward nem is jelölte volna utódnak, akkor is valószínű, hogy előbb-utóbb magához ragadja a hatalmat, ugyanakkor azt se feledd, hogy Haraldot a Witan is elismerte. Talán nem is lett volna semmi baj, ha nincs az az 1064-es eset Vilmossal, amre a normann herceg később teljes joggal hivatkozhatott.
Persze részleteiben így volt, de nem akartam részletezni a dolgot, csak a végkövetkezményeket. Persze tudom, hogy ilyen nép, hogy viking nem létezett, ez egy alap, de így azt hiszem sokkal többen ismerik a témát, mint a konkrét nemzetiségeket... Hardaknut gyakorlatilag már nem nevezhető Anglia királyának ( ! ), bár halála után akartak még egy inváziót otthon a mai Dániában, de az kudarcba fulladt. A Normannok pedig valóban egy katonai szövetséget alkottak lényegében sok más hadtesttel, akik nem Normandiából származtak, pl. a Francia földről. És azt is tudom, hogy ha jobban megnézzük, akkor Harold Godwinsson lényegében trónbitorló volt, bár nem tehetségtelen, ennek is tanújelét adta Stamford - Bridge mellett Harald Hardrada ellen. Tudom, de ez már kissé részletes lenne és ez nem az a topic...:)) Bocsánat.
"Bár a viking hódítás is hasonló volt a szászokéhoz ebből a szempontból, értem itt a megosztottságot és a kultúrát, mégis sikerült később őket hivatalosan is elzavarni és csak időlegesen birtokolták Anglia trónját ( Nagy Knut idejében )"
Na ez azért így nem teljesen igaz. Először is ez dán, nem pedig viking hódítás volt és nem ért véget Knuttal, hiszen az angol-dán perszonálunió Knut fia, Hardeknut 1042-es halálakor bomlott fel. A Hardeknutot a trónon követő III. Edward pedig Hardeknut féltestvére volt, lévén mindkettejük anyja Normandiai Emma, habár nem kedvelték egymást, Hardeknut korai halála előtt -részben anyja nyomására- beleegyezett, hogy fiúutód nélküli halála esetén Edward léphessen a helyére, és ez talán még a wessexi earl, Godwin támogatása nélkül is megvalósult volna.
A normann hódíás sem jött olyan hirtelen, hiszen III. Edward -lévén lelkében maga is inkább normann, mint szász- a Godwin jelentette veszély miatt egyre több normann testőrrel, talpnyalóval -és persze tudtán kívül valószínüleg Vilmos jó néhány kémjével- vette körül magát . Ugyanakkor ragaszkodva ostoba szűzességi fogadalmához, király létére nem volt hajlandó utódot nemzeni, számíthatott volna arra, hogy halála esetén Godwin fiai nem várnak tovább a trón megszerzésére, főleg, hogy Edward még feleségül is vette Godwin lányát, Edgythát. Ezután -tetézve hozzá nem értését- még ígéretet is tett Vilmosnak az angol trón öröklésére, habár tudnia kellett, hogy újdonsült rokoni kapcsolatai miatt ebből komoly bonyodalmak származhatnak. Edward halála után valóban Godwin fia, Harold lett a király (Edward a halálos ágyán jelölte ki őt utódjának), aki azonban egy két évvel korábbi affér miatt kénytelen volt hűségesküt tenni Vilmosnak. Vilmos így joggal felháborodva érezhette többszörösen is kisemmizve magát. A normann invázióról meg annyit, hogy a normannokat tekintélyes zsoldos és külföldi lovagsereg támogatta, akiket Vilmos sikeresen verbuvált össze a hódításra és mire megvirradt 1066. szeptember 28.-a, szerencsés módon minden egyben volt ahhoz, hogy a normann herceg rászolgáljon melléknevére.
Ki tudja. Pl. Vilmos is kisszámú sereggel hajózott át Angliába, mégis elverte a helyi király seregét, pedig akkoriban Harold lényegében, majdnem, egész Anglia királya volt. Egy működő és erős királyság volt az övé, ráadásul hasonló felépítésű sereggel rendelkezett, értem ezalatt, a korszak hasonló keresztény seregeit. Ez mondjuk a római hódításra nem állt, így érthető is, hogy nem tudtak nekik sokáig ellenállni a helyiek. Ez viszont megfordult a szász hódítás idejére, mert egy, a korabeli Európa színvonalán álló civilizáció ( katonailag mindenképp ), nem volt képes egy törzsi barbár megszálló erőt elzavarni. Tehát ki tudja, hogy egy egységes királyságnak sikerült volna e... Bár a viking hódítás is hasonló volt a szászokéhoz ebből a szempontból, értem itt a megosztottságot és a kultúrát, mégis sikerült később őket hivatalosan is elzavarni és csak időlegesen birtokolták Anglia trónját ( Nagy Knut idejében ). Szóval a szász fenyegetés számomra kissé furcsa eredményeket hozott a Brit- Latin - Angol kultúrában.
A legfrissebb kutatásokra támaszkodó becslések alapján Britanniában Kr.u. 400 és Kr. u. 600 között kb. 20-60 ezer germán (angol, szász, jüt és fríz) szállhatott partra.
A római kor végén Britannia provincia népessége kb. 1 millió volt, ergo az angolszász hódítók az össznépeségnek mindössze 2-6 %-át tehették ki.
Üdv. Kicsit elmélkednék, ha nem baj.:) Mindig furcsának találtam ( jólehet a mechanizmust értem ), hogy egy elenyésző kisebbség, miként tud végzetesen nagy hatást gyakorolni az elsöprő többségre. Vajon ilyen ma is működne, Mondjuk ötvenezer amerikai katona megszállná magyarországot, vajon amerikai kultúra fejlődne ki, a nyelvükkel együtt ( most a globalizációt mint olyat ne vegyük bele, mert ha lassan is, de ugyan az az eredménye hosszú távon :) )? A szászok esetében, még furcsább, mert míg a római kultúra kényelmének igényét megértem, hogy utánozni akarták, de a szászokat miért? És ugyan ez a helyzet a normannokra is. Vagy pl. végső soron Nagy Sándor görögjeire is. Önmagában a katonai erőszak ekkora hatást váltana ki a leigázott többségre? Ez azért is érdekes, mert viszont voltak olyan hódítók, akik beolvadtak, kultúrájuk elolvadt a többségében. Ezért mondtam, hogy a rómaiak kultúrális előnyeit még megértem, hogy terjedt, de a szászok aránylag primitív kultúrája miért, és egyáltalán, miért nem tudott egész Britannia egy hatásos sereget kiállítani ellenük, akik nem átmenetileg, de végleg kiűzik őket... Csak gondolkodom, még ha van is valami rálátásom, de azért furcsa dolgok ezek.
Figyelembe veendő, hogy a szász invázió ideiglenes megtorpanása történelmi tény.
Viszont 530-540 körül új erőre kaptak a szászok.
Egyesek szerint ez annak is köszönhető, hogy az 531. évi nagy pestisjárvány megtizedelte a britonokat, de a mediterrán világgal kapcsolatot alig-alig tartó szászokra jóval kisebb hatással volt.
Amellett van olyan nézet is, hogy a szászok (és angelek és jütök) körében magasabb volt az egy családra eső, felnőtt kort megérő gyermekek száma, mint a britonoknál, tudományos szakkifejezéssel magasabb volt a reprodukciós rátájuk.
Ha ez igaz, akkor a demográfiai viszonyok szép lassan a szászok és angelek javára tolódtak el.
Így történhetett, hogy a kb. 20-30, de max. 50-60 ezer partra szálló szász, angel, jüt és fríz szép lassan germanizálta a közel egymilliós népességű Brit-sziget nagy részét.
Kr. u. 800-ra a briton-kelta nyelvek a nyugati és északnyugati perifériákra, Cornwall, Wales és Cumberland vidékére szorultak vissza.
Figyelembe veendő, hogy a szász invázió ideiglenes megtorpanása tény.
Viszont 530-540 körül új erőre kaptak a szászok.
Egyesek szerint ez annak is köszönhető, hogy az 531. évi nagy pestisjárvány megtizedelte a britonokat, de a mediterrán világgal kapcsolatot alig-alig tartó szászokra jóval kisebb hatással volt.
Amellett van olyan nézet is, hogy a szászok (és angelek és jütök) körében magasabb volt az egy családra eső, felnőtt kort megérő gyermekek száma, mint a britonoknál, tudományos szakkifejezéssel magasabb volt a reprodukciós rátájuk.
Ha ez igaz, akkor a demográfiai viszonyok szép lassan a szászok és angelek javára tolódtak el.
Így történhetett, hogy a kb. 20-30, de max. 50-60 ezer partra szálló szász, angel, jüt és fríz szép lassan germanizálta a közel egymilliós népességű Brit-sziget nagy részét.
Kr. u. 800-ra a briton-kelta nyelvek a nyugati és északnyugati perifériákra, Cornwall, Wales és Cumberland vidékére szorultak vissza.
Azzal kapcsolatban, hogy itt nyugszik-e vajon Arthur király és ez lehetett-e annak idelyén Avalon szigete, sokan úgy gondolják igen!
De azt nem veszik szemügyre, hogy Avalon nem maga Glastonbury, nem egy tó közepén, hanem egy volt mocsaras terület közepéből emelkedett ki, amit ahogy Zoroastro is írt Üveg Szigetnek neveztek.
Van egy érdekes történet, amit ha olvasól a sorok között kiderül, hogy pontosan mi is volt a szándék: ( De ki is emelem a lényeget )
Itt nyugszik-e Arthur király ?
Glastonbury tagadhatatlanul legnagyobb titka, vajon Arthur király testét itt, az apátság talapzatában helyezték-e örök nyugalomra. A szerzetesek úgy tartják, hogy az ő és felesége, Guinevere maradványait találták meg 1190-ben, ám erre semmi bizonyítékunk nincs. Sőt a legújabb kutatások szerint Dél-Walesben, Bridgend közelében temették el őket. Utolsó nagy ütközete után a haldokló királyt Camlannból (melynek helye ismeretlen) a titokzatos Avalon szigetére vitték. Arthur megparancsolta Sir Bedivere-nek, hogy hajítsa el rettenetes kardját, az Excaliburt. Abban a pillanatban, amikor a lovag egy tóba dobta a fegyvert, kinyúlt egy kéz a vízből, és megragadta azt. Hogy hol történt ez a furcsa eset ? A közfelfogás szerint egy azóta kiszáradt tónál Glastonbury közelében, a Pomparles Bridge-nél.
Egy walesi bárd elárulta az apátsági sír titkát II. Henriknek. A király értesítette erről a glastonburyi apátot, és az 1184-es tűzvészt követő újjáépítés során a szerzetesek kutatni kezdtek a sír után. Kb. 2 m mélyen egy kőtáblára bukkantak, amelyen ez a felirat állt: hic facet sepultus inclitus rex arturius in insula avalonia, azaz, "Itt, Avalon szigetén nyugszik a híres Arthur király." A kőtábla alatt 2,7 m-rel feküdt az üreges fatörzsből kivájt koporsó, benne egy 2,4 m magas férfi csontjai és sérült koponyája, valamint kisebb csontok és szőke hajfoszlányok, mely utóbbiakat Guinevere maradványainak tulajdonítottak.
A szerzetesek igencsak örülhettek, hiszen a felfedezés minden bizonnyal zarándokok tömegeit vonzza majd Glastonburybe, és segít feltölteni az apadó kincstárat.Mindamellett a sír egyértelműen összekapcsolni látszott Glastonburyt Avalon legendás szigetével, és az egyezés az apátság hagyományának elfogadott részévé vált.
A csontokat két urnába helyezték és az apátság altemplomába szállították; az urnákra Arthur és Guennuera képmását és címerét festették. 1278-ban, amikor javában zajlott a walesiek leigázása, I. Edward Arthur csontjait eltávolíttatta az urnából, és emlékeztetőül közszemlére tétette, a király halott, és soha nem tér vissza. Később a csontokat a főoltár előtti sírboltba helyezték, ott is maradt a szerzetesrend 1539-es feloszlatásáig.
Dr. Ralegh Radford brit régész 1962-ben megerősítette, hogy valóban feltártak egy sírt annak idején, de nem tudják bizonyítani, hogy kié volt. Az apátságnak abba a részébe, amit ma Arthur király sírjaként ismerünk, 1278-ban helyezték el a csontokat egy fekete márvány sírkő alá, közvetlenül a főoltár elé. A Hölgy-kápolna déli ajtajától 15 m-re található eredeti sírhely viszont jelöletlen…....
Nos, ha nem lenne világos:
Először is:
1190 megtalálták elvileg a csontjaikat: Ha megtalálták volna a szerzetesek, - ami persze nincs kizárva -, akkor valószínűbb, hogy elrejtik, mert ha kitudódna nem kizárt, hogy sírrablók megpróbáják ellopni az értékeket. ( ja és a szerzetesek, akár már ebben az időpontban is felhasználhatták volna, pénz szerzésre a zarándokoktól )
Másodszór:
Na igen, köztudott, hogy a király halála után a szászok és a többi hadvezér, lerohanta a birodalmát, amit leromboltak és hodolásra késztették a népet.
Nagy lett a szegénység, és a bárd-ok mik is voltak: költők, énekesek, szemfényvesztők, megtévesztők. Amiből hasznot próbáltak csikarni, nem kizárt, hogy ez a bárd is jócskán kapott jutalmat. Nem egy tűz vész volt, hanem kettő, egy Uther uralkodásának idelyében, amiben "bizonyos" oknál fogva szerep jutott Uthernek is.
Harmadik ellent mondás:
Ha az 1184-es tűz vész után megtalálták a csontokat az apátság talapzatánál és elszállították azokat két urnában az egyik altemplomba, akkor hogy találhatták meg a csontokat újra ugyan ott 1190-ben?
Negyedszer:
A Cammlani csata, vagy cammala(o)ni csata után ( ami egyébként egy mellék ág mellet volt, ugyan is vannak utalások bizonyos leírásokban, hogy annak idelyén a Temze, egyik mellék ágát nevezték Cammlan csatornának, ami mellett esetleg folyhatott a csata ) lehetséges helye Wells-től északra a Kambriami hg. Észak-Keleti lábánál a mai Stafford-tól nyugatra helyezhető.-
Érdekesség képpen: 85% esély van arra, hogy Artur Wellsben uralkodott, sok dolog egybe vág: Wells 12 királysága, 12 lovag, Snowdonia National park, stb... egyébként, metamorfikus jelentésben: Sher- Angol-Szász nyelven (ejtsd: Ser) Hó, ami angolúl ugyebár Snow. A -donia (ejtsd: donnyja) Angol-Szász nyelven erdőt jelent, ami angolúl ugyebár wood, vagy is : Sherwood mindössze megcserélték a két szót és igy lett belőle a mai Snowdonia National Park az az Hóerdei Nemzeti Park.
-továbbá, a cammlani csatát követően a haldokló királyt, abban az időben szerintem bármien fegyver által okozott fejsérülés azonnali halállal járt, ha kardal vágtak bele, vagy íiy vesszővel lőtték át, esetleg buzogánnyal vagy bármien akkori zúzó fegyverrel zörgették fejbe az embert, 99%-ban kizárt, hogy azt túl élje, esetleg még egy bármi ilyen jellegű fejsérüléssel még ki is bírja az utat Avalon-ig, valószínűbb, hogy más jellegű sérülése lehetett. De egy dolog még érdekes, hogy a történészek szerint sr. Lancelot nem kizárt, hogy fejsérülésben halt meg, de az sem, hogy a trón bitorló király is aki, Arthur halála után kapott az alkalmon és a helyébe lépett nem-e egy esetleges fejsérülés áldozata lett, de szinte biztos, hogy nem temették volna Guinevert a lovagok vagy a népe trónbitorló mellé, vagy a trónbitorlót ő mellé. Attól függ ki halt meg hamarabb, mert ugye ezsem világos. Na igen a történelem egyik legnagyobb foltja ez a 100 év, amit a sötét középkor néven emlegetnek.
Jó kis összefoglalás, de más lehetséges megoldások is szóba jöhetnek.
A Badon Hilli csatát illetően a legenda szerint a portyázó szász sereg 960 főből állt, Arthur csapatai körbezárták őket a dombtetőn, majd módszeresen lemészárolták őket.
A legenda szerint a csatát csupán egyetlen szász élte túl.
Figyelembe véve. hogy az angolszász kor csatáit és háborúit meglehetősen kis lélekszámú seregek vívták, az adott korban ez egy hatalmas méretű ütközet lehetett, amelynek emléke nyilván jól megmaradhatott a népek emlékezetében.
Másrészt egy 1.000 fős szász sereget egy kb. 10.000 fős szász népesség tudott kiállítani, namost ha a szász sereg tényleg teljesen elpusztult, az a britanniai szász férfinépesség színe-virágának pusztulását jelenthette.
Nem csoda tehát, ha a szászok az elkövetkező 30-40 évben nem igazán tudtak komoly hadjáratba kezdeni Britanniában.
"Sajnos az összes, Arthurról rendelkezésünkre álló anyag sokkal inkább irodalmi alkotás, mint történelmi feljegyzés. De ezzel nem mindenki ért egyet. Lehet, hogy nincs sziklaszilárd bizonyíték Arthur létezésére, de sokan hiszik, hogy ha apró utalásokat keresve gondosan átvizsgáljuk a rendelkezésünkre álló anyagot, akkor összeáll a kép arról, ki is volt ő valójában.
A baj csupán az, hogy a válaszokért egészen az V. századig kell visszautazni az időben. Már említettük, hogy ekkor Britannia a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és bizony ebből csak előnyei voltak, hiszen élvezték a hódoltsággal járó előnyöket. Virágzott a kereskedelem és biztonságban voltak a birodalom határain túl garázdálkodó vad törzsektől. De a Rómában dúló viszály hatására a birodalom hazahívta fiait, így több száz évnyi védettség után a britonok magukra maradtak.
Az emberek számára a legtöbb problémát az jelentette, hogy a terület többi lakosaihoz képest nagyon gazdagok voltak, és náluk szegényebb, de igen mohó szomszédaik voltak. A helyzetet csak nehezítette, hogy a rómaiak kivonulását követően törzsi villongások robbantak ki a helyi vezetők közt. A hadurak átvették a hatalmat az ország egy-egy része fölött. Ráadásul a határ mellett élő barbár hordák is egymás után támadtak rájuk, élükön a szászokkal. Nem kellett hozzá sok idő, és az emberek azt tapasztalták, hogy a britonok háborúban állnak az angolszászokkal. Az V. század vége felé azonban a szász hódítás megtorpant.
A feljegyzések különböznek, de vannak, akik azt állítják, hogy egyetlen férfi volt felelős a folyamat megfordulásáért. A történészek három férfiról gondolják azt, hogy betölthette a „Jó Király” szerepét: egy hátramaradt római, egy világlátott hadvezér és az utolsó briton erőd ura, a nagy, rossz Medve az, aki valami miatt szóba jöhet."
"Melyikük volt Arthur?
1. Artorius Castus – latinul Arthur – római tiszt volt, aki Britanniában állomásozott. Mivel négyszáz évvel korábban élt, mint a hatalmas király, ezért nem igazán harcolhatott a szászok ellen. Ennek ellenére mégis az Arthur-legendákhoz nagyon hasonlító történetek fűződnek a nevéhez. Az ok roppant egyszerű: a férfi kapcsolatban állt a szarmatákként ismert lovas katonákból álló csapattal. A szarmaták pikkelypáncélt viseltek, hosszú kardjuk volt és lóhátról harcoltak. Amikor csatába indultak, walesi fejedelmi lobogót, egy sárkányfejes zászlót hordoztak a csapataik élén. Ezért megtévesztésig hasonlítottak a középkori lovagokra. A szarmaták egy kardot imádtak, amelyet bizonyos vallási rítusok alatt a földbe szúrtak. Legendáikban élt egy félelmetes harcos, aki egy legyőzhetetlen kardot hordozott egy vízhez kötődő mágikus rítus kapcsán, ami akár az Excalibur is lehetett.
2. Riothamus. A kettes számú jelölt egy kora középkori uralkodó, Riothamus. Ő a nagy király, aki az egyik utolsó római császárnak segített visszaverni egy barbár sereget, a gótokat. Riothamus hadjárata azonban egy árulás miatt vereséggel végződött. Vagyis éppen az történt vele, mint Arthurral. A legenda szerint egy Mordred nevű lovagot bízott meg, hogy távollétében védje Camelotot. De Mordred kettős ügynök volt: ő volt a varázslónő, Morgana fia. Az áruló Mordred volt az, aki magához ragadta a hatalmat, és tőle kapta Arthur a halálos sebet is. E sérülés miatt indult el Arthur a legendás Avalonba. És itt ismét van egy pont, ahol Arthur és Riothamus útjai keresztezik egymást. Nem sokkal azután, hogy elárulták, Riothamus eltűnt. Utoljára pedig Avalon városában látták.
3. Owain Fanddguin. A feljegyzések szerint a legjobb esélye egy V. századi királynak van arra, hogy ő volt Arthur király. Owain Fanddguin, a Medve az egyik utolsó britonok irányította városban, Viroconiumban uralkodhatott akkoriban. S hogy mi köze lehet neki a legendás királyhoz?
A modern walesi nyelv a britonok ősi nyelvéből ered, és ennek gyors elemzése meglepő egybeesésre mutat. A medve walesi nyelven „arth”, latinul pedig „ursus”, az Arthursis rövidülése tehát nem más, mint Arthur, aki az „egykori és jövendő király”, ami azt jelenti, hogy egy szép nap ismét ő ül majd a trónon. Fiú leszármazottai később beházasodtak egy másik neves középkori családba. Az ő közvetlen leszármazottaik a Spencerek, így Diana hercegnő is. Diana fia, Vilmos második a brit trónörökösödési rangsorban. Ez azt jelenti, hogy ha a Medve volt az igazi Arthur király, akkor Vilmos herceg az ő leszármazottja. Tudták, hogy a herceg egyik keresztneve Arthur?"
A történelmi hátteret érdemes kutatni, hogy miért.... ezzel kapcsolatban egy érdekes részt kiemelnék:
"Név szerint Arthur királyt először csak mintegy háromszáz évvel a halála után említik egy könyvben, amelyet feltehetőleg egy Nennius nevű szerzetes írt. Ebből kiderül, hogy hadvezérként Arthur legalább tizenkét véres összecsapásban vezette a britonokat. Ennek az ütközetsorozatnak a lezárása volt a győzelemmel végződött, Badon-hegyi csata néven ismert vérfürdő. Állítólag ennek a győzelemnek köszönhető, hogy a szászok negyven évre visszavonultak. Mivel a Badon-hegyi csata biztosan lezajlott, így feltételezhető, hogy Arthur is létező személy volt. A legenda, ahogy ma ismerjük, először a XV. században bukkan fel Sir Thomas Mallory ‘Le Morte d’Arthur’-jában."
Üdv. Az alábbi hozzászólás igen érdekes. De vajon mik a ténybeli alapjai? És ki is ez a Dr. Fürstner László? Ugye azt tudod, hogy sok állítólagosan talált tárgyról kiderült, hogy egyszerűen hamisítvány. Ha ez az elmélet amit idéztél igazolva lenne, akkor már azt hiszem sokan hallottuk volna. (Biztosan hallottunk sokan már időnként felbukkanó szenzációs leleteket, ilyen - olyan hírforrásokban. ) Sajnos ez nem így van. És addig ez az elmélet, csak érdekesség, bár nyilván a bátor elméletek vitték előbbre a tudományt. Röviden ennyi.
"Gyakran találkozhatunk az ősi bölcsesség, a keleti és nyugati misztériumok, vagy pedig az egyetemes tan fogalmával.
Ha felismerjük, hogy itt nemcsak történelmi emlékekről, elvont gondolatokról van szó, hanem olyan igazságról, olyan valóságról, amely minket – de az egész emberiséget is – legmélyebb lényünkben, a legvalóságosabban érint, akkor nagy lépéssel kerültünk közelebb ahhoz, hogy megértsük létünk igazi értelmét és célját, és – ami még fontosabb – életünknek ennek megfelelő fordulatot adjunk.
Az emberiségnek a Föld minden táján időről időre – a korszaknak, az időszerű körülményeknek megfelelő formában – rendelkezésére bocsátják a szükséges ismereteket. Ezek vagy szóban, vagy írásban, szent iratok, irodalmi jellegű művek, vagy akár mesék alakjában jutnak el hozzá.
Ez a hagyomány ölt formát az európai kultúr-kincs Artúr királyról, Merlinről és a Grálról szóló legendájában és különféle történeteiben, amelyeknek egy sajátos válogatását szeretnénk most bemutatni Önöknek.
A Rendezvény ingyenes! Amennyiben nem tud eljönni, de szívesen tájékozódna a témában, a tanulmányunkat itt letöltheti:" http://tinyurl.com/graltanulmany
Állítólag az angolok és szászok ilyen harci naszádokon keletek át Britanniába, mint ez a dániai mocsárban talált, kb. 24 m hosszú, 15 pár evezős típus.
A problémám nekem ezzel az, hogy szerintem ez a típus portyázásra bizonyára igen alkalmas volt, de egész népcsoportok szállítására aligha.
Ahogy nézem a képeken ugyanis, marha szűk, a nőknek és a gyerekeknek egyszerűen nincs benne a hely az evezősök között.
Háziállatokról, felszerelési tárgyakról már nem is beszélve.
Vagy netán csak germán férfiak keltek át az Északi-tengeren, nők nem?
Vagy voltak másféle, szélesebb, nagyobb űrtartalmú hajóik is?
A Kiszely Pista könyve a korai közép-európai kelta temetőkben is kimutatható egy magasabb termetű, nordoid jellegű elit, de a köznép már erősen kevert volt, alpi, mediterrán és egyéb jellegekkel.
Később, a klasszikus kelta La Téne-kultúra temetőiben pedig ezek a korábban köznépi típusok megjelennek a vezető réteg temetpiben is.
Itt tehát egyfajta embertani kiegyenlítődésről lehet szó.
A korabeli szász temetők tanúságai szerint a Britanniába érkezett szászoknál az átlagos férfitermet 171 cm körül volt, ugyanakkor rendkívül erős, robosztus csontozatúak voltak, jól fejlett izomtapadási felületekkel.
Tehát az (angol)szászok nem voltak kimagaslóan magas termetűek, de erős, robosztus testfelépítésűek lehettek.
Ami a keltákat illeti, a keltáknál nagyon sok antropológiai típus fordult elő keverten is.
A britanniai kelták is elég kevert típusúak voltak: magasabb, robosztusabb elemek főleg az írek és a skótok körében fordultak elők, a britonok gracilisabb testfelépítésűek voltak a temetőik tanúsága szerint.
Véznának vagy nyeszlettnek éppen nem lehetett őket nevezni, de vázcsontozatuk és izomzatuk nem volt olyan robosztus, mint a szászoké.
A VIII. századtól aztán lassan megszűnik a szász temetők elkülönülése, ami a szászok megkeresztelkedésére utal.
A keresztség felvétele után lassan megkezdődött a szászok és a britonok keveredése, bár az angolszász elit egészen a hastingsi csatáig féltékenyen őrizte vezető pozícióit.
Ami meg a viking korszak germánjait illeti, temetők elemzése során kitűnik,hogy az átlagos északi népek testmagassága kb. a 175 cm.-t közelíti. Roloról írják,hogy a lóról a lába leért a földig lovaglás közben,ami az elit magasságát,még nagyobbnak sejteti.A római és egyáltalán a mediterraneum népei magassága a korabeli időkben,inkább a 165-170 cm.-t közelíti. Persze mint korabeli leírásból tudjuk,a római legio első,elit cohorsába a 170 cm.-t meghaladó katonákat választották.Legalábbis eredetileg.A testőrgárdába (praetorianusok szintén volt limit.)
Belekontárkodnék! Ami a kelták testfelépítését illeti,arról római leírások is vannak a germánokról is... a keltákat valóban kisebb termetűeknek írják le. Míg a germánokat nagy robosztus ellenfélnek. Ami a rómaiakat illeti,ők átlagban még kisebbek voltak. A kelták előretörésekor az I.E. negyedik-harmadik században, mikoris 390.-ben Rómát is elfoglalták,az arról a korról szóló római beszámolók szerint a kelták hatalmas , félelmetes harcosok voltak a rómaiak szemében.
Most nézem, hogy az angol (english) Wikipedia alapján az ún. angel (angles, aenglisc) Yngweoni-germán törzs súlypontja nem a Fyn-szigeten, hanem Schleswig délkeleti részén, az ún. Angel régióban (latinosan Anglia, németül Englen) volt.
Bár nem egy nagy távolság, meg gondolom egy Yngweon-germánnak nem okozott problémát 30-40 km a laposfenekű Nydam-hajókon.
A másik meg az, hogy a brit-keltáknak esélyük sem volt, hogy megállítsák a lendületes germán inváziót (Drang nach Westen a Drang nach Osten mintájára:-)
Ennek az egyik oka az volt, hogy a fehérjedús táplálkozást folytató saexon és aenglisc nép szálfatermetű, robosztus féfitagjai tekintélyes méretű kar- és keresztizmokat tudtak növelni, ami lehetővé tette, hogy a korábbinál nehezebb vérteket és pajzsokat, ill. nehezebb, erősebb átütő erejű kézifegyvereket hurcoljanak a csatába.
A szegényesebb táplálkozású, törékenyebb testfelépítésű keltáknak ez a biológiai előny nem adatott meg, ezt a hátrámyt pedig olyan karizmatikus hős, mint Arthur sem tudta ledolgozni.
Most lehet azt mondni, hogy ez hülyeség, de egy olyan korban, amikor a csatákat javaréászt kézifegyverek döntötték el, és a lőfegyverek (íjak) periférikus szerepet játszottak, a testfelépítés és az izomzat bizony nem elhanyagolható tényező....-))
A te hamis és megbízhatatlan brit forrásaidtól eltérően az 530-as évektől kezdve a brittonoknak egy minden addiginál nagyobb angolszász invázióval kellett szembenézniük.
Ennek pedig az volt az oka, hogy a Jylland-félszigeten abban az időben pusztított a rejtélyes vosk nevű betegség, amelyet állítólag a talajban elszaporodott mérgező baktériumok okoznak és amely kíméletlenül pusztította a lakosság marhaállományát.
Ráadásul a gabonatermés is rossz volt azokban az években, ezért a Jütland-félszigeten és a Fyn-szigeten élő aenglisc (angol) és geuta (jüt) nép masszív éhínséggel nézett szembe.
Ekkor rengetegen döntöttek úgy, hogy átköltöznek a Brit-szigetre.
Van olyan forrás is, hogy az egész aenglisc nép a királlyal (óang. cyning) az élen elhagyta a Jylland-félszigetet és Kelet-Angliába (East Anglia) tette át a székhelyét.
Ezzel kezdődött meg a kelet-angliai bretwaldák kora. Raedwald volt Kelet-Anglia első bretwaldája.
Ugyanebben az időben a jutinianusi pestisjárvány megtizedelete a mediterrán világgal még mindig intenzív kapcsolatban álló brit-kelta népességet, ezzel a demográfiai mérleg lassan a germán hódítók javára billent.
A topik rettenthetelen és halhatatlan főhöséhez, Arthur királyhoz visszatérve, róla a főáramú, konvencionális történészek többségének az a véleménye, hogy ő egyáltalán nem is létezett.
Pedig ha elfogadnának a különböző walesi krónikák adatait, abból azért megrajzolható egyfajta történelmi portré Arthúrról:
a britonok egyik királya volt a VI. sz. első felében, akinek átmenetileg sikerült az apró briton államocskák erőit egyesíteni a nagy ellenség, a szászok ellen.
Arthur a római (antik) hagyományokat is őrző keresztény britanniai világ képviselőjeként és védelmezőjeként lépett fel a pogány ógermán világot képviselő szászok ellenében.
Egy sor kisebb-nagyobb győzelmet aratott a szászok fölött, a legjelentősebb kétségtelenül a Badon Hill-i (lat. Mons Badonicus, welsh Mynidd Baddon) volt, amelyre a walesi krónikák szerint Kr.u. 516-ban került sor.
Ekkor az Arthur vezérlete alatt egyesült briton erők eltöröltek a Föld színéről egy nagy portyázó szász csapatot.
Ennek a győzeléemnek az volt a történelmi jelentősége, hogy a szászok átmenetileg Sussexbe és Essexbe, valamint Kelet-Angliába szorultak vissza, a közbenső területekről a győzedelmes britonok mintegy fél évszázadra kiszorították őket.
Arthurnak végül is, mint a nagy királyoknak általában , egyre több lett az ellensége az idők folyamán, végül egy Merdawt (a középkori lovagregényekben Mordred) nevű trónkövetelő lépett fel ellene.
Merdawt hatalmas sereget gyűjtött mindazokból a népekből, akik gyűlölték Arhurt - szászokból, piktekből, skótokból és írekből - aztán Camlan mezején a hős király végül veresléget szenvedett és maga is elesett a csatamezőn.
Temetésének helyéről semmi biztosat nem tudunk, alegendákban több változat is fennmaradt, egyikük-másikuk meglehetősen misztikus.
Arthur halála után a britonok egysége megbomlott, a briton területek egymással is civakodó apró királyságokra estek szét.
Pont a legrosszabbkor, mert a VI. század utolsó negyedében a szászok minden addiginál nagyobb inváziót intéztek a briton területek ellen és egy sor döntő csatában sikerült megverniük a britonokat.
Ezeknek a vereségeknek ahatására a VII. sz. közepére a britonok a perifériákra szorultak: északnyugaton Cumberlandbe vagy latinosan Cumbriába, nyugaton Walesbe, délnyugaton pedig a Cornwall-félszigetre.
Britannia többi része a győzedelmes germán (szász, angol és jüt) hódítók kezére került...
Ennek ellenére Arthur neve, mint az egyik legnagyobb lovagkirály neve maradt fenn, ő lett a későbbi lovagi irodalomban a nemes lelkű keresztény lovagkirály aerchetípusa.
Sőt a középkorban Nagy Károly és Godfroid de Bouillon társaságában bekerült a három legnagyobb keresztény lovagi uralkodó névsorába.
Ezek a körök újabban azt is állítják, hogy az északi-tengeri germán nyelvjárások már sokkal korábban megjelentek a Brit-szigeten, legalábbis annak délkeleti és keleti felében, mint az angolszász kor.
Egyesek egyenesen azt állítják, hogy a sziget délkeleti, keleti részein már a római hódítás előtt is egy germán nyelvjárás volt a beszélt nyelv, egyfajta korai óangol vagy előangol.
Ezt azzal próbálják többek között alátámasztani, hogy a britanniai kelta törzsek felsorolásában szereplő belga törzs szerintük nem kelta, hanem germán volt.
Erre egyébként némi bizonyíték a kontinensről is van, ahol szintén élt egy belga nevű germán-kelta keverék népcsoport.
Namost a belga törzsek a vaskor végén, nagyjából a Kr.e. 300 - Kr.e. 150 közötti időszakban érkeztek a Brit-szigetre, elfoglalva annak legtermékenyebb, délkeleti részét (lényegében a Londoni-medencét).
Egyik legjenlentősebb királyukat Cunobelin-nek vagy Cymbelin-nek hívták, de egyébként a germán nyelvűségükre a legcsekélyebb bizonyíték sincs.
Tehát feldobok egy témát, hogy legyen min filózni:
a múltkor láttam egy dokumentumfilmet a Spektrumon az Arthur király Britanniája sorozatból.
Az epizód címe A sohasem volt invázió volt.
Lényege, hogy egyes modern angol történészek úgy-ahohy van, elvetik az angolszász invázió elméletét.
Úgy tűnik, hogy az elmélet komoly visszahnagra talált egyes körökben, ezek a Brit-sziget autochton történelmi fejlődést hirdetik, az idegen hatásokat tagadják vagy legalábbis elbagatellizálják.
Egy kissé hasonlítanak ahhoz a magyar őstörténeti irányzathaoz, akik szerint a magyar nép és nyelv őshonos a Kárpát-medencében...
Egy kicsivel több komolyságot és több történelmet, ha szabad kérni, uraim.
Erősen csodálokozom különben, hogy Sir Aventin eddig még nem fedett meg minket azért a sok marhaságért, amit itt a topikban az utóbbi időben összehordtunk.:-)
Mynidd Baddonnál, a Celeddon-erdő közelében kaptuk oldalba a rabló, pusztító, fosztogató pogány szász hordát az Úr 516. esztendejében egy hűvös, ködös , őszi britanniai reggelen.
A pogányok számára rémületet, vért és pusztulást hozott ez a hajnal.
Hős királyunk, Arthgwr O Camelot személyesen vezette lovasrohamra a hősöket ajkán a Mi Urunk, Jézus Krisztus nevével.
Mindjárt a csata elején belevágta a gafeluc-ját egy álomtól és bortól még mámoros főszászba, aki meglepetten emelte másnapos szemeit a királyra, majd vért okádva terült el a tisztáson. Mielőtt a lelke elszállt volna felnyílt ereiből, talán még elrebegett egy halk fohászt Wodenhez, a pogány szászok hamis fődémonához.
Lovak nyerítése, emberek üvöltözése, halálhörgés verte fel a hajnal misztikus csöndjét, vér, veríték és vizelet szaga keveredett a hűvös, balzsamos őszi levegőbe.
Szász vér öntözte bőségesen Somerset méregzöld mezőit…
……………….
Nagy volt a jajveszékelés a szászok sussexi és wessexi falvaiban, mert nagyon kevés férfi tért haza erről a hadjáratról.
Arthgwr a győzelemért hálát adott az Úrnak a katedrálisban, Caer Glaes városában, amit a szászok Glastonaburh-nak hívnak.
Ez után a győzelem után a szászok két nemzedéken keresztül nem mertek a mi földünkre lépni…..
