Erről - tudtommal - mindent lekaptak még szülőhazájában, hozzám a kék villogók helyén böszme vakdugókkal, a szirénákat pótlandó meg egy pár, méretben nem passzoló lámpákkal érkezett. Utóbbiakat kiszereltem, egyidejűleg pedig megkapta a két külső fényvetőt.
A fekete doboz is disszonáns érzést keltett, helyette sikerült ezt a jellegében jobban passzoló fehéret megszerezni.
A matricákat és a fényezés java részét eredetinek látom, az egyik akkutakaró viszont kisipari darab - igaz, ezt a többi részéről is elmondhatjuk, a gyártott darabszámot tekintve. :-)
Igen. Azóta légszűrő cserélve (egy rémálom volt, gondolom, nem ismerem a megfelelő technikát); a kartergáz-lecsapatóval igazad volt, az egyik oldali le volt csúszva, és a közösítő Y is repedt. A fentiek korrekciója után egyenletesebben jár (nem rángat 2000 környékén), de az alapjárat továbbra is siralmas. Néha jó, de valamikor leesik (le is áll), de amikor ahhoz van kedve, egyszer csak felpörög. Szóval lenne vele teendő, mert nagyon küzdelmes a vele való motorozás.
(Ha a sok olasz-fikazora hallgatok - akik tobbsegenek sosem volt olasz motorja - akkor lehet, hogy egy eletre megfosztom magam az elmenytol, amit egy Guzzi tud nyujtani.)