Beperelte Hillert a Magyar Narancs
Földes András
2005. január 22., szombat 17:53
Perben követeli a Magyar Narancs című hetilap a kulturális minsztérium és a TriGránit Rt. között, a Művészetek Palotájának építéséről, finanszírozásáról kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát. "Ha a lap pert veszt, az annak bizonyítéka, hogy az adatvédelmi törvény rosszul van megfogalmazva, és nem működik a törvényalkotói szándék", állítja a főszerkesztő.
"Ha megnyerjük a pert a kulturális minisztérium ellen, az azt jelenti, hogy innentől bárki, bármilyen hivatalba bemehet, és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény értelmében kikérheti a számára fontos papírokat" - adott magyarázatot a Magyar Narancs főszerkesztője, Bojtár B. Endre arra, hogy miért szánták rá magukat a radikális lépésre.
Értelmezési kérdések
A hetilap a 31,2 milliárdosból egy szerződésmódosítás után 100 milliárdos beruházássá változott Művészetek Palotájával kapcsolatban szeretett volna betekinteni a Demján féle TriGránit Rt.-érdekeltségek, és a minisztérium közt született megállapodásokba. Noha a személyes adatok védelmérôl és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXVIII. törvény 19. paragrafusa értelmében a minisztériumnak 15 napon belül ki kellett volna adnia a kért papírokat, a hetilap a november 24-én írt kérelmére még választ sem kapott.
A december 14-én megismételt kérésre Dr. Bendek András közigazgatási államtitkár úgy válaszolt: "az jogszabály-értelmezési kérdéseket vet fel", és ezért megkereste az adatvédelmi biztost.
Ez egyértelműen a minisztérium kibúvója, mondta Bojtár, hiszen a biztost nem köti határidő, így a válasz a bizonytalan jövőbe csúszott volna. Ekkor döntötte el a lap, hogy perrel bírja rá a minisztériumot a jogszabályban rögzített kötelességére.
Kibúvók
A Magyar Narancs január 17-én keresetet terjesztett elő a Fővárosi Bíróságon Hiller István kulturális miniszter, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alperes ellen.
Dr. Benedek András öt nappal később, pénteken levélben kereste meg a hetilapot, és azt ígérte, át fogják adni azokat a szerződéseket, amelyek nem tartalmaznak harmadik személyt érintő üzleti titkot.
A főszerkesztő azonban továbbra sem optimista, mivel a levél azt is megemlíti, hogy egyes ügyekben, így például a sokáig a Millenniumi Városközpont lelkeként emlegetett, majd idővel elfelejtett Kongresszusi Központtal, és a nagy értékű, de Demján Sándornak meglehetősen olcsón eladott telkekkel kapcsolatban a minisztérium nem illetékes.
"Ez számunkra nem válasz, az állampolgárok pontatlan információi, vagy nem megfelelő fogalmazása miatt a hivatalok nem bújhatnak ki a törvény alól - fogalmazott Bojtár. - Írják meg nekünk akkor, hogy milyen szerződések vannak még, kihez kell fordulnunk, ha élni szeretnénk az adatvédelmi törvényben biztosított jogainkkal".
Mancs az utolsó vérig
A főszerkesztő elmondta, ha a minisztérium eleget tesz törvényben foglalt kötelezettségeiknek, készek elállni a pertől. Ha viszont tovább folytatják bújócskát, a Magyar Narancs újabb pereket indít, és akár külön perel minden egyes hiányzó adatért. "Ha nem veszik komolyan a kérésünket, egyre rosszabb helyzetbe kormányozzák magukat" - emelte magasra a zászlót a főszerkesztő.
Ha a lap megnyeri a pert, akkor a törvénynek megfelelően bárki tudomást szerezhet ezekről a közérdekű adatokról, mutatott rá harcuk értelmére Bojtár. Ha viszont vesztenek, az annak bizonyítéka lesz, hogy a törvény rosszul van megfogalmazva, és nem működik a törvényalkotói szándék.
-------
A Művészetek Palotája (MP) többéves evolúció révén nyerte el jelenlegi formáját. Megjelenésére, funkciójára, költségvetésére két kormány, miniszterek sora, nagyravágyó megbízottak és háttérben maradó irányítók nyomták rá a bélyegüket.
Kezdetben volt Demján Sándor terve, hogy nagyarányú ingatlanfejlesztéseket hajtson végre az akkor még állami tulajdonban lévő Expo-telkeken. A koncepcióban - informátoraink szerint - egy kisebb galéria is szerepelt, amely az akkori kulturális miniszter, Rockenbauer Zoltán víziója szerint alakult át egy egész kulturális tömbbé, az ingatlanfejlesztés pedig a Millenniumi Városközpont (MV) ideájává. Erre a területre tervezték a Nemzeti Színházat, a Konferencia Központot (KK), és hoteleket, lakóépületeket, gyógyszállókat.
A kulturális tömbben hozták volna létre a jól csengő névvel, de koncepcióval nem rendelkező Modern Magyar Művészeti Múzeumot (4M), ahová a Vasilescu-gyűjteményt, a Kieselbach-kollekciót és a Magyar Nemzeti Galéria modern gyűjteményét költöztették volna be. A szakma értetlenül állt a terv előtt, nem volt ugyanis definiálva, a minisztériumban mit értenek modern magyar művészeten. Ráadásul a felsorolt gyűjteményeknek vagy amúgy megfelelő volt az elhelyezésük, vagy jogi problémák akadályozták a kiállítást, de a Zoboki Gábor tervezte gigantikus épület még tiszta helyzetben is aránytalanul nagy volt a felvázolt funkcióhoz. Így került a képbe a Hagyományok Háza (HH) és a Nemzeti Filharmonikusok (NF). A 4M elvetélt terve pedig átadta helyét a Várból felsőbb utasításra leköltöző Ludwig Múzeumnak. Az eredetileg központi szereppel bíró KK megvalósítása időközben pedig a távoli jövőbe csúszott.
További bizonytalanságokat a kormányváltás után létrehozott Kultúr-Part Kft. (később Művészetek Palotája Kft.) hozott, mivel a Kiss Imre vezette cég olyannyira komolyan vette üzemeltetői feladatkörét, hogy az intézmények vezetői szerint a programszervezésbe is igyekezett beleszólni. Ezért távozott a Hagyományok Háza, helyette a Nemzeti Táncszínházat vonták be, egy ideig pedig a Ludwig is igyekezett - sikertelenül - kihátrálni.
Még a fentieknél is átláthatatlanabb az MV építésének és üzemeltetésének anyagi háttere. A Magyar Narancs információi szerint a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közti terület szokatlanul alacsony áron, 2,385 milliárdért adta el Demján Sándor Duna Sétány Székház Kft.-jének.
Az eredeti szerződés szerint a Demján finanszírozta, és Demján-érdekeltségű Arcadom Rt. által épített komplexumot az állam egyfajta lízing keretében vásárolta volna meg. A 31,2 milliárdos beruházásnak azonban még az első részletét sem utalták el, mivel az állam átütemezést kért. A visszafizetés ideje így 30 évre módosult, az összeg pedig, egy mindmáig ismeretlen szerződés eredményeképpen 100 milliárdra.
A Magyar Narancs beszámolt arról, hogy a 2005-ös költségvetés 9 milliárd forintot irányzott elő a MP számára, amiből finanszírozni kell a fenntartást, működést, a programokat és azt a bérleti díjat, amit addig fizet az állam a Duna Sétány Székház Kft.-nek, míg az utolsó részletet nem törlesztette.
