Úgy gondolom, érdemes volna megemlékezni történelmünk eme darabjáról, hiszen egyáltalán nincs úgy "népszerűsítve", mint 1848-49.
Szóval miért is felejtődött el (ha elfelejtődött), milyen is volt ez a nyolc év?
Ha nem volnál olyan konok és vennéd a fáradtságot historiográfiai stúdiumokhoz, akkor tudhatnád, hogy a vulgármarxista történeti ideológia nem unikális, egyszerűen a thalysta vonal mondanivalóját nyúlta le, leöntötte a maga vörös okádásával és ezzel próbálta a maga módján értelmezni a történelmet. Nem sok sikerrel.
Mit nyom a latba Hóman egy beszéde? Nem volt korszakos. Az idézett szöveg pedig nem tudományos munka, hanem egy politikai beszéd beszéd. Egyébként meg okos emberek is mondhatnak néha butaságot.
A tény ettől még tény, hogy pl. a Dunántúli katolikusok jelentős része nem állt Rákóczi mellé, de a katolikus főurak közül is többen, pl. Pálffy, Esterházy (egy kivétellel).
"A katolikusok között korántsem volt átütő a támogatása. (...). Vulgármarxista mítosz, hogy Rákóczi mögött az ország nagy többsége lett volna". (Bazodi elv)
"Egy szívvel sorakoztak mögéje a magyar katolikusok és protestánsok, akik nem ismertek az ő személyében semmi ellentétet. Rákóczi Ferenc volt az, aki ilyképpen megtestesítette személyében a magyar egység, az ellentétnélküliség szellemét, a magyar történelemnek azt a nagy átfogó gondolatát, amely történelmünk minden nagyját vezette. Nemzetünk mindig akkor volt nagy, amikor egységes volt, amikor az összefogás és szeretet uralkodott", stb.
(Hóman Bálint beszéde, 1935. Budapesti Hírlap, február 8., kedd, 5. oldal)
A félreértések elkerülése végett: a fenti idézettel nem Hóman Bálint mellett kívánom letenni a garast. Ám akinek szeme van, annak számára kiderül, hogy célszerű óvakodni a kategorikus címkézéstől, mert a végén még a vulgármarxizmus csapdájába kerülünk.
A Spanyol örökösödési háború miatt alig volt királyi katona Magyarországon, a nép, főleg a szegényebb keleti régiókban elégedetlen volt és májusban spontán felkelés tört ki, amely élére állt a lengyel száműzetésből 1703. június 16-án Vereckénél magyar földre lépő II. Rákóczi Ferenc. A korabeli történések az emlékiratai alapján.
A hosszú és véres kuruc szabadságharc lezárásaként a Károlyi és Pálffy közt kötött megállapodás alapján a majtényi síkon ünnepélyes keretek közt a kurucok letették zászlóikat és dobjaikat, de kézi fegyvereiket megtartva, elvonultak. A szabadságharcot jogilag május 1-jén zárták le Szatmárban, amikor a magyar és erdélyi rendek képviselői aláírták a békét. Részletek a cikkben.
„Zavarba jövök, és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban”
II. Rákóczi Ferenc 1676-ban, ezen a napon született Borsiban.
Március 16-án volt az évfordulója Nagyenyed labanc kifosztásának és felgyújtásának, ill. hogy a református kollégium diákjai fűzfasuhángokkal ütöttek rajta a városból elvonuló császári katonákon:
A Dunántúl döntő többsége nem támogatta Rákóczit, még a magyarok sem, de a Felvidék nyugati része sem. A katolikusok között korántsem volt átütő a támogatása. Rákóczi mögött egyöntetűen a tiszaháti protestánsok álltak. A szabadságharc támogatottságát össze sem lehet vetni 48-49-cel, annyival kisebb volt. Vulgármarxista mítosz, hogy Rákóczi mögött az ország nagy többsége lett volna. Elég csak megnézni, hogy melyik vármegyék és egyéb résztvevő elemek voltak ott a pozsonyi országgyűlésen 1708-ban.
Csak a mesében van össznemzeti támogatás, tehát ilyet emlegetni is felesleges. Egyébként kuruc oldalon állt a magyarok többsége mellett a ruszinok (Gens fidelissima), a szlovákok és felvidéki zipserek többsége, a máramarosi románok, a többi román megoszlott, az udvar oldalán álltak a szerbek és a horvátok, illetve a korábban említettek kisebb része, beleértve a magyarokat is.
Köszi, ez a kolerajárványról szóló cikk egész érdekes.
"De legalább nem maradt következmény nélkül, hanem 1876-ban megjelent a XIV. törvénycikk a közegészségügyről. Kötelezően intézkedtek többek közt a kórházi férőhelyekről, a gyógyszerkészletekről, az ápolószemélyzetről. "
Úgy látszik, hogy ez az 1876-os esztendő más szempontból is fontos volt a magyar történelemben:
- Bevezették a metrikus mértékegységrendszer (méter, kilométer, liter, kilogramm, mázsa, tonna stb.) használatát.
- A vármegyerendszer 1876. évi reformja során felszámolták a kerületeket, valamint a székely és szász székeket és betagolták a vármegyerendszerbe.
Nem csak ALsó-Ausztriában, hanem Stájerben és Morvaországban is portyáztak Ocskayék. Emberveszteség minimális volt, első sorban raboltak, gyújtogattak, ezért hívták a Tűz fejedelmének.
Nagyságrendileg helyes mind a két adat, a pestisről vannak szakcikkek is szép számmal. A járványok ellen érdemben először Mária Terézia lépett fel a közegészségügyi rendelettel, de csak az 1876/ XIV. közegészségügyi törvény oldotta meg.
A XIX. században a kolerajárványok következtében kb. 1 millió magyar állampolgár vesztette életét. Bővebben:
A török pusztítás és a kuruc háborúk, valamint a nagy pestisjárvány után az Alföld jó része és Északkelet-Magyarország jelentős része elnéptelenedett, ezért is volt nyugatról birodalmi német betelepítés (amely ráadásul a Habsburgok szemszögéből megbízhatóbb volt, mint a rebellis magyar), valamint a Trncsény, Túróc vidékéről kirajzottak a szlovákok (Felvidék szélére, illetve Nyírségbe - tirpákok - Békésbe és egy kevés a Délvidékre, valamint Felső-Zemplén és Máramaros hegyeiből első sorban Alsó-Zemplén, Abaúj, Borsod, Szabolcs irányába a ruszinok, de pár ezer közülük is a Délvidéken kötött ki. A svábok meg Buda körül (biztonsági gyűrű), Tolnában, Baranyában és Bácskában, Bánátban kaptak földet.
Tegnap beleolvastam egy cikkbe a neten, amely a pestisjárványok demográfiai következményeit vizsgálta európai összehasonlításban.
Namost ebben az áll, hogy az 1708 - 1710-es pestisjárványnak Magyarországon (Erdélyt is ide értve) a különböző becslések szerint 300.000 - 400.000 halálos áldozata volt, azaz az ország össznépességének 10-13 %-a.
Ezek eléggé döbbenetes számadatok, ill. arányok, én egy kissé túlzónak találom őket.
Az azonban biztosnak tűnik, hogy ennek nagyon komoly demográfiai és gazdasági következményei voltak, az országnak a kurucok fennhatósága alatt álló részeire is.
Feltételezhető, hogy gyakorlatilag sok helyen a termést sem tudták betakarítani, annyira nem volt munkaképes állapotú munkaerő.
Egész biztos, hogy komoly negatív gazdasági hatása volt a kuruc állam pénzügyeire és gazdaságára és ez nyilván meggyorsította a szabadságharc összeomlását.
Kinek mi a véleménye?
Ekkor tizedelődött meg a bányavárosok és a Szepesség népe, s települtek az elhaltak helyére a szlávok, azaz a szlovákok.
a török kiűzéséhez is tehettem volna, de a Rákóczi szabadságharcnál is helye van Pálffy János generális, nádor pályafutásának a bemutatásának, mint a Szatmári béke megkötője.
Nagy katonai vagyis még inkább gazdasági katasztrófa abból lett, hogy Erdélyt idejekorán elvesztették, jószerével már a zsibói csata után 1 évvel, legalábbis fontos délebbi részeit... majd 1708-ra a középső részét, végül az egészet.
A szlovák majdnem annyiban kimerült, hogy hozzájárultak, a magyarok felújíthatják, s ezt is jóformán azért, mert Kassa és BAZ megye jó viszonyban van... s ez komolyan veendő, anno volt némi rálátásom a történetre, szerény közreműködéssel, s jártam is a helyszínen vagy 4 éve, a felújítási munkálatokat megtekinteni... némi pénzt is adtak, de abból a projekt töredékére futotta volna csak.
