Úgy gondolom, érdemes volna megemlékezni történelmünk eme darabjáról, hiszen egyáltalán nincs úgy "népszerűsítve", mint 1848-49.
Szóval miért is felejtődött el (ha elfelejtődött), milyen is volt ez a nyolc év?
A kuruckor volt az utolsó nagy mozgalom a magyar történelemben, ahol nem volt meghatározó szerepe a nemzetiségnek. A seregek összetétele erre eklatáns példa, tehát nem ragozom.
Az amerikai függetlenségi háborúnak semmiféle komolyabb vallási háttere nem volt.
De az anglikán egyház csak a brit szigeteken állt helyre, a gyarmatokon a puritánok maradtak a hangadók. Persze nem tudjuk, nem is értelmes a kérdés, hogy ha nem így történik?
Szóval annyit vételeznék talán észre (-: hogy az a korszak amikor a nemzetiséghez tartozás kezd fontossabb lenni mint a vallás.
Az ellenreformációnak nem igazán voltak nyelvi aspirációi, hiszen akkor a hivatalos nyelv Közép-Európában még a latin volt, a köznép beszédére meg a vallás amúgy sem volt hatással (sokkal inkább a technikai fejlődés, a polgárosodás).
Az iszlám olyan értelemben nem volt hittérítő, hogy nem akart a katolikusok mintájára mindenáron minden alattvalót muszlimmá átnevelni, megtűrte simán a "hitetlenek"-et mindaddig, ameddig békésen fizették az adót.
Ezért Albánia kivételével minden más országban nagyjából az a vallás maradt uralkodó, ami a török hódítás előtt volt.
Az amerikai függetlenségi háborúnak semmiféle komolyabb vallási háttere nem volt. Akik az 1760-70-es években arra az elhatározásra jutottak, hogy jobb volna a brit koronától különválni, ugyan puristák voltak ideológiai értelemben, de vallási beállítottságuk egyáltalán nem volt jellemző.
A Függetlenségi Nyilatkozat írói kb. abban egyeztek meg, hogy mindannyian hittek az isteni gondviselésben és társadalomfilozófiájukban ezt tették meg kiindulópontnak a rousseau-i egyenlőség/testvériség helyett.
Végül is az iszlám védőszárnyai ahová elértek? A görög se gondolnám, hogy maradhatott volna ortodox?
De olyan véleménnyel is találkoztam, hogy az ellenreformáció nem csak a református egyházat nem egedte volna létrejönni hanem vele együtt a magyar nyelv is fel lett volna számolva. De bőől már nem azt akarom kisütni, hogy a kurucok muszlimok (-: csak azért vetettem ezt itt fel mert volt azért valami vallási háttere az amerikai függetlenségi háborúnak is. Olyan kurucos az is.
A magyarországi németek vallásosságát mindig döntően befolyásolta az elszármazási vidék: a bajorok, svábok (és rajna-vidékiek) kizárólag katolikusok, a szászok, poroszok pedig legalább 80%-ban evangélikusok voltak.
Mindig is az volt, hiszen ott élt a legtöbb délnémet származású (akik ma is, anyaországukban is katolikusok) és ez feküdt a legközelebb az osztrák örökös tartományokhoz.
Ehhez képest Erdély korának balkáni Svájca volt, ezért is lett itt a legtöbb református, egyszerűen olyan nagy volt a vallásszabadság és az arra való törekvés (mindenképpen kilépni a fősodorból), hogy az ezt eredményezte.
Az Alföld és a Felvidék meg valahol a kettő között, jellemzően a mező- és bányavárosokban jóval több evangélikussal és reformátussal, mint vidéken.
Utaltam is rá, hogy pl. a tiszántúli ezredeknél közel hasonló magyar többségű ezredet is találnánk, de érzékeltetni akartam azt, hogy a Rákóczi szabadságharc magyar nemzeti felkelés lett volna. Helyesen: magyar vezetésű felkelés a királyság jogainak a visszaszerzéséért, s modernizálásáért.
Egyébként vélelmezhetően volt olyan időszak, amikor a kuruc haderőben többségben voltak a más nemzetiségűek, ez pedig a szabadságharc eleje, mikor bejön Rákóczi az országba és tartott a tiszaújlaki győzelmet követő időszakig. Először is Rákóczival a határon döntően lengyel zsoldosok léptek át, a határtérségben a közeli Rákóczi birtokok, döntően ruszin parasztjai csatlakoztak, illetve a tiszavidékről érkező magyarok. Ez csak a Tiszán átkelést követő kirajzáskor változott meg a magyarok javára.
A végstádiumban is magas lehetett a nemzetiségek aránya, mivel az ország más részéről származó katonák jó része "elpárolgott" a visszavonulás során, Felső-Zemplén, Máramaros lakosságának meg döntő többsége ruszin volt, kisebb részt szlovák, magyar, román. Szabolcs, Szatmár (szórványban román), Ugocsa magyar (és ruszin). aminek a sereg összetételében is meg kellett látszódnia (újoncozás, Rákóczi hűség a birtokok miatt).
Továbbá Rákóczi felmenőinek egy része nem is volt katolikus, + nevelőapja evangélikus... tehát otthonról hozta a vallási sokszínűséget, türelmet, ami azért is nagy szó, mert erős katolikus volt.
Ez alapján és amire hivatkoztam is, a kurucok többsége biztos, hogy nem volt református, ezért kizárt, hogy a zöldkomcsi reformátusokkal kapcsolatos megjegyzése fedné a valóságot.
"Szerintem, bár a felsorolt tényeid nem ezt látszanak igazolni, de a reformáció volt az ideológia ami összetartotta az egészet."
Csak szerinted: eközben Rákóczi maga vallásszabadságot hirdetett államában, ennek csak az mondott ellen, hogy kiűzte területéről a jezsuitákat, de ezt okkal tette, hiszen indoklásul ezt írta:
„A jezsuiták szofizmákkal, áltanokkal és ferde elvekkel megzavarják az ifjúság fejét, szorgalmasan oktatnak arra, hogy miként lehessen az igazságot csűrni-csavarni… arra oktatnak, hogy hamisan esküdni nem bűn, csak bensőleg kell mást gondolni… A kormány gyeplőit mindenütt ők akarják magukhoz ragadni, az általuk nevelt ifjúságot elkötelezik maguknak, a legmagasabb állásokra segítik őket, hogy érdekeiket védeni tartozzanak… A jezsuiták egy államnak sem hívei, az Ad maiorem Dei gloriam (Isten nagyobb dicsőségére) terjesztésének színe alatt saját javukat és előnyüket hajhásszák, miként ez saját sorsomban is bebizonyosodott.”
(Ez az oldalvágás a saját jezsuita ifjúkori neveltetésére vonatkozott Neuhaus-ban vagyis Jindřichův Hradecben.)
Bár nagyon hithű katolikus volt egész életében, a többi keresztény vallást is egyenrangúnak gondolta vele, tehát innen érthető a vallásszabadságra való törekvése.
Ez erősen szubjektíve kiragadott példának tűnik, már az ezred neve sem magyar.
Persze aláírom, hogy sok nemzetiségi volt a kuruc seregekben, de azt azért nem merném állítani, hogy összességében kisebbségben lettek volna a magyarok.
Vallási témakörhöz:
lehet, hogy az előző fél évszázad protestánsellenes üldöztetései, kirohanásai is szerepet játszottak a szabadságharc kirobbanásában, de nem az volt a fő mozgatóerő.
Tibb megközelítését látom a valóságot legjobban megközelítőnek:
nemesi felkelés az uralkodói abszolutizmus ellen, amelyben részben - és ideig, óráig - sikerült maguk mellé állítani a nem nemesi társadalmi rétegeket is.
Ja....igen..... ilyesmire akarok kilyukadni, ráébresztni egyeseket, akik Rákóczit nagyon azonosítják a magyar nemzettel. Szerintem, bár a felsorolt tényeid nem ezt látszanak igazolni, de a reformáció volt az ideológia ami összetartotta az egészet.
Nagyon eltávolodok a tárgytól ha azt mondom, hogy olyan kuruc dolog volt az amerikai fügetlenségi háború is, a puritánok az anglikánok ellen? Voltak indiánok abban is.
A kurucok közt még Andrássy Miklós vezetésével még egy krími tatár lovas csapat is szolgált, akiket főleg morva és osztrák területek rajdolására használtak, mert a lakosság már a kinézetüktől rosszul lett...
Biztos, hogy nem, a leírtak alapján. Még az se biztos, hogy a magyar kurucokon belül többségben voltak, a teljes kuruc hadnak meg akár a fele is lehetett nemzetiségi, akik közt nem volt református.
Konkrét példa, Winkler ezred, 1708 május 4. mustrajegyzék szerint:
magyar : 4, tót: 569, morva 7, cseh 3, német 14. Fierville ezred főleg francia és német legénységgel. Nem véletlen, hogy az 1707 évi átszervezéskor Rákóczi sürgette az idegen nyelvet beszélő tisztek felkarolását. (voltak majdnem tiszta magyar ezredek is, de nem általánosítható).
S eddig csak a Magyar Királyság, Erdélyi fejedelemség területéről származó katonákról beszéltünk, a kuruc seregben szolgált több ezer birodalmi német, lengyel zsoldos, mintegy 800 svéd, több száz francia, moldvai románok, s még ki tudja hány náció - akik között egy reformátust se találsz.
háááát? Azt nem tudtam, de igaz, gondolhattam volna, hogy a kurucság nem feltétlenül magyarságot jelent egyben. De ennek utána kellene nézni, mert úgy látom ti se egyformán vagytok erről tájékozódva? Ha nemzetiséghez tartozás nem volt kovásza a kurucságnak akkor csak a vallás lehetett. Vagy az uralkodó személye is elég volt akkoriban?
Abszolút nem. Sőt, mondhatnám zöldfülűség, mivel a kurucok közt jóval több volt a más vallású.
Először is ez még a magyarokra se feltétlen áll, hiszen sok volt köztük a katolikus, de a magyar nemzetiségűekre fogadjuk el! A kurucok jelentős része azonban nem is magyar volt, hanem szlovák és ruszin, akik közt csak tévedésből volt mutatóba egy-két református. A szlovákok katolikusok és kis részbe evangélikusok, a ruszinok pedig ortodoxok voltak, akárcsak a Máramarosban és Erdélyben a kuruc oldalon harcoló románok. A bányavárosi, szepességi németek (zipser) pedig többségében evagélikusok.
Hát ...ja..... csak vita indítónak szántam egyébként is. (-: Talán akkortájt kezdődik a folyamat amiben a nemzethez tartozás fontosabb lesz mint a vallás? De most mint ha odafele haladnánk vissza? Talán nem csúcsik el aktuál politikába a beszélgetés?
Vagy még inkább egy lengyel példát követő nemesi-rendi fegyveres ellenállás az uralkodói abszolutizmussal szemben, amely a törököktől csak néhány éve megszabadított országot egy nagy dinasztikus háború, a spanyol örökösödési háború egyik meglehetősen jelentéktelen mellékhadszínterévé teszi.
Nézd, a korszellem az abszolutizmus felé mutatott. Ahol nem tudták megvalósítani, az az ország ment a süllyesztőbe. A legjobb példa erre Lengyelország. De lehetne Spanyolországot is írni, vagy Itáliát. Rákóczi nem ezt képviselte. Lehet, hogy ezt akarta volna, de reálisan ez fel sem vetődhetett, mivel a hatalom megszerzéséhez szüksége volt a főnemesség támogatására, márpedig ők benyújtották volna a számlát, ha esetleg sikerült volna önállóvá tenni az országot. Ezt nyilván Rákóczi nagyon jól tudta. Azért nem látok nála jövőképet, mert elvileg tudta, hogy mit kellett volna tenni, de azt is, hogy a gyakorlatban ez lehetelen. Rákóczi útja a lengyel út volt. Minden 18. századi lengyel király megpróbálkozott a központi hatalom erősítésével, lényegében az abszolut királyi hatalom kiépítésével. Még a próbálkozást is keményen letörték saját alattvalói. Meg is lett az "eredménye". Az ellepélda lehet mondjuk Poroszország, ahol az uralkodó abszolút hatalma a nemességet letörte és így végeredményben egy jelentéktelen őrgrófság lehetett a kiindulópontja a német egység felépítésének.
Rákóczi eredménye az, hogy a magyar nemességnek maradt annyi ereje, hogy megakadályozza a nemesi adómentesség eltörlését, aminek ellenreakcójaként Mária Terézia a vámhatár szabályozásával akadályozta az ipar fejlődését. Pontosabban azt, hogy az iparba ne Magyarországon, hanem azon kívül fektessen be, aki akar, mert abból neki több adóbevétele volt. Magyarországot saját nemessége vitte a megrekedő agrárország útjára, tehette ezt Rákóczi következményeként. Persze ez nem Rákóczi hibája, nem az ő történelmi felelőssége, ő nyilván nem ezt az utat szerette volna járni. Ez "csak" a szabadságharcának (polgárháborújának?) történelmi következménye.
Márki Sándor II. Rákóczi Ferenc c. művében így írja le az Egerből történő megindulás (jún. 16.) és a pudmerici csata (aug. 11.) között történteket:
"Másnap, június 18-ikán, megkezdte ez évi hadjáratát s Egerből, a lovakat fűre bocsátva, megindúlt a solti dunai sánczok felé. 21-ikén Árokszálláson táborozott, a jászok közt. Másnap Hatvanban, harmad- és negyednap a dányi tónál, Budával egy irányban. Itt értesűlt Esterházy Dániel futárjától, hogy Glöckelsperg tábornok budai parancsnok Bottyánt heves összecsapás után beszorította a kömlödi Bottyánvárba s ötödnapra, 22-ikén, annak elhagyására és felégetésére kényszerítette. Dánynál érkezett hozzá Bercsényi futára is azzal az izenettel, hogy Herbeville a Csallóközből eleséggel akarja ellátni Lipótvárát, miben a fejedelem meggátolhatja, ha hirtelen eléje vág a Vágnál. A fejedelem egyelőre mégis délnyugat felé fordúlt, hogy megsegítse a solti sánczot, a melyet Glöckelsperg erősen bombáztatott. 26-ikán tehát erőltetett menetben tette meg a 30 kilométernyi rossz utat Dánytól Ócsáig. Másnap még nehezebb; mert mocsarak és lápok közt vezető úton akart eljutni délnyugat felé Szentmiklósra; a napot azonban pihenésre fordította, Harmadnap értesűlt, hogy a kuruczok visszavették a balparti hídfőt, a hídat is elszakították s az ellenség átkelését – hajók hiányában – lehetetlenné tették. Igy tehát nem akadt ottan dolga; s mivel nem is remélhette, hogy a hídat helyreállíthatja s azon át a Dunántúlt megsegítheti, elhatározta, hogy Esterházy és Károlyi hadait is magához vonva, Pest felé nyomúl, de a mennyire lehet, minden nyilt ütközetet elkerűl. Július elsején Ócsán valóban egyesűlt Károlyi Sándor s Esterházy Dániel hadaival, Tábornokai tanácsára történhetett, hogy lemondott Pest ostromáról, melytől Glöckelsperg tartott s melyre ő éppen a most kihirdetett rákosi országgyűlés biztonsága érdekében készülődött. Július 3-ikán még Ócsáról tudatta az angol királynéval és a hollandi rendekkel, hogy a béke dolgában ünnepiesen elfogadja közbenjárásukat, de hadaival még aznap átvonúlt Gyömrőre. Csupán Halasnál hagyott némi katonaságot, hogy vigyázzon a császáriakra, kik a Duna/Tisza közét most már legfeljebb Pétervárad felől fenyegethetik. Gyömrőn és Csabán kelleténél tovább kellett vesztegelnie. Nem a menet nehézségei tartóztatták fel, bár haladását mindenesetre lassította, hogy ivó- és itató-vízért néha 7-20 kilométernyi kitérést kellett tennie, Az keserítette el, hogy katonái, főkép a tiszántúliak, hazaszökdösnek s békére hajlanak.
Gyömrőn szemlét tartott felettük s beszédet intézett hozzájuk. Nem tudta, fájdalmát vagy bosszankodását közölje-e velök. Az első esetben méltán terjesztheti keserűségét eléjök, kik, az ő példájára, életöket hazájok dicsőséges szabadságára szentelték és mindenöket elhagyván, a végből jöttek zászlai alá, hogy győzzenek vagy meghaljanak, A vitézlő rendnek ezt a dicsőséges eltökélését csak a haza ügyén szánakozó szívvel és zokogva szemlélheti, Elfelejti keserves sorsát, éjjel-nappal való fáradozását, veszedelmek közt forgó állapotát és nem hozza elő eddigi szerencsés hadakozásait. Most azonban oka van panaszra, mert csorbát ejtettek az ügyön. Azok a vitézek, kik, vele együtt, verejtékökkel és vérökkel helyezték a régi szabadságot megközelítő állapotba: hírünket, nevünket, dicsőségünket csaknem eltapodták, mert lágyszívűeket, elfajúltakat tűrtek maguk között, a kik a magyar nevet nem érdemlik, Nagyobb szerencsének tartotta volna, ha, a hazát védve, gyarló testét velök egy sírhalomba rakják, mint hogy neki, az élő, de csaknem eltemetett vezérnek, becstelen cselekedetökről kell emlékeznie. Mit akarnak? …
Inkább békűljenek meg csalárd ellenségeikkel, a kiknek igáját így segítik. Akkor ő is leteszi szerencsétlen vezéri tisztét, hogy meggyalázott életét tengereken, pusztákon bujdosva végezze. Veszszen oda őseinek dicsőséges Rákóczi-neve, csak több ilyen gyalázatos napot ne kelljen megsiratnia. Áldozzák föl személyét, adják az ellenség kezébe: nem bánja, csak szabadságot szerezzen vele nekik és nemzetének. Visszamegy a sötét tömlöczbe, melyből Isten keze kiszabadította; kész a gyászos vérpadra lépni, csak elnyerhesse nemzete boldogságát. Engedjék, hogy inkább az ellenség fegyvere ölje meg, mint hogy haldokolva, gyalázatosan éljen velök. De ha van bennök magyar vér és szeretik őt – nem mint urukat, hanem mint atyjukat, társukat, véröket –: bosszúlják meg gyalázatát ama hazaárúlók megbüntetésével, a kik nemzetünk és mindnyájunk becsületét gyászba öltöztették. «Magatok pedig, oh fiaim végezte gyönyörű beszédét – segítsétek magatoknak boldogúlására való ügyekezeteimet. Vígasztaljátok elkeseredett szívemet, hogy veletek élet és halál között kereshessem – oly szívvel, a mint kezdettem – hazánk és mindnyájunk szerencséjére, boldogúlására czélzó szándékomat. Nem kívánok birodalmat, nem kincset tőletek; s nem egyebet az igaz magyarhoz illő bátor szívnél, hogy azt magammal összecsatolván, veletek éljek, haljak!»
Igy csak az beszélhetett, ki teljes egyéniségét vitte a küzdelembe, nem csupán azt a dicsőséget, a mely ősei nevét veszi körűl, Bizalmat kelthetett benne az a lelkesedés, a melylyel hadai fogadták intő és lelkesítő beszédét. Arra gondolt, hogy Károlyit az Alföld fedezésére ezen a vidéken hagyja, ő maga pedig Esterházy Dániellel Vácz vidékére megy, elfoglalja a Szentendrei szigetet és hidat veret a Dunán, hogy el ne szakadjon a dunántúliaktól. Másnap és harmadnap Rákoscsabán táborozott, a honnan újból biztosította a szegény curialista és armálista nemességet, hogy mivel már az Ausztriai Ház uralkodásának vége szakadt, a paraszti szolgálat alól ezt a szegény, leigázott nemességet örökre fölszabadítani kívánja. Veresegyházán, hol két napot pihent, még abban a meggyőződésben élt, hogy kisebb baj volna a vágontúli föld elveszítése, mint ha Glöckelsperg, ki a Duna balpartján mindig egy irányban haladt vele, átcsapna Pestnél az Alföldre s a kurucz hadakat egymástól elvágná. Azt úgy sem gátolhatja, hogy Herbeville a Csallóközből kijöjjön; s ha kijön és Bercsényi a Vágtól visszavonúlni kénytelen, nyilt mezön még mindig megszégyeníthetik ellenségöket.
Három nappal későbben, mint szerette volna, július 9-ikén Vácz püspöki városnál ütött tábort. Csak itt mondott le arról a tervéről, hogy hídat veressen a Dunán; de nem arról, hogy figyelemmel kísérje a hatalmas folyamot, a melynek tulsó partján Glöckelsperg árnyék gyanánt kísérte, hogy Komáromnál Herbevillehez csatlakozzék. A fejedelem tehát úgy intézkedett, hogy gyalogsága a Duna völgyén felfelé, lovassága a gyönyörű erdős, füves Börzsönyi-hegyeken át nyomúljon, a társzekerek pedig a honti Tompáig szintén a hegyek közt haladjanak. Ő maga a lovasságnál maradván, Verőcze és Nagymaros közt odahagyta a Dunát, s a Nagypatak völgyén felfelé 12-ikén a honti Szokolya alá került, de még aznap megindúlt az Ipoly és a Garam felé. Másnap már a Garam völgyében, Esztergom vármegyében, Bénynél, vagy, a hogy templomáról nevezi, Szentbenedeknél állott. Ez az 1217-ből való templom uralkodott a Garam hídján s öt év mulva a fejedelem gondoskodott is megerősítéséről. A szép mező kedvéért tábort veretett a «római», helyesebben azonban avar sáncznál, mely a falut két hatalmas gyűrűben fogja körűl. Csak három, szükség esetében két állomásra lévén a Vágtól, ott akart maradni mindaddig, míg bizonyosabbat nem hall Herbeville szándékáról; mert nem szerette volna kiélni a Vág vidékét. Bercsényi még aznap (július 13-ikán) felkereste a szomszédos Kéménden s megállapodott vele a közös eljárásban. Személyesen is, hírből is ismerte «a jámbor öreg» Herbeville grófot s olyan tőrbe akarta ejteni, a milyenbe mást nem ejthetett volna. Des Alleurs nem is hitte, hogy sikerűljön tervének ez a része, azonban helyeselte Lipótvár megszállására vonatkozó előterjesztését. Le Maire dandárnokot, a kivel éppen most vizsgálta meg a közellevő Esztergom helyzetét, hasonló tanulmányok czéljából Bercsényivel most Lipótvár alá küldte, mert mindakét várat ostromolni akarta. Megbízta, hogy mielőtt kijönne Herbeville a Csallóközből, rekeszsze el gátakkal a Dudvág csekély vizét, a Dudvág és a Vág közt hányasson egy jó sánczot, nyári vízállásra számítva, vizsgálja meg a Dudvág gázlóit s emeltessen ezen gázlók védelmére redouteokat.16-ikán tűzérsége is megérkezvén, harmadnap átment a barsi Fajkürtre. 19-ikén már Surányból kérdezte meg Széchenyi érseket, hol találkozzanak a békealku dolgában. Útbaejtette Érsekújvárát is, a hol két napot töltvén, 21-ikén az északnyugaton fekvő Mocsonokra ment s augusztus 2-ikáig ott táborozott.
Végrehajtotta tehát szándékát; egyesűlt vágmelléki hadaival, hogy, ha kell, megverekedjék a Csallóközbe zárkozott ellenséggel. A Vágon azért nem kelt át, hogy Herbeville őt gyengének higyje s kijöjjön a szigetből, a mi – egy sikertelen kísérlet után – augusztus 8-ikán meg is történt. Erről és Le Maire sánczainak elkészűléséről értesülve, a fejedelem már előtte való nap «nagy erővel» átment Patára. Ott a Vág szeredi hídját azonnal lerontatta, a két gázlót pedig a víz alatt vert hegyes karókkal tette járhatatlanná. A hídőrség kivételével egész gyalogságát a sánczba vetette. Úgy tudta, hogy Herbeville elkülönítette gyalogságát a lovasságtól; elfogadta tehát Bercsényi önkéntes ajánlkozását, hogy lovasságával megakadályozza a két fegyvernem egyesűlését és Lipótvár megsegítését, az ellenséget a tőrbe vezető útra csalja s ezzel váratlan zavarba hozza. Ő maga a Vág patai bozótos partján várta, mi fog történni az egészen fedetlen tulsó parton."
