Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nálunk (Nyíregyházán) három helyen volt székhelyük. Először a -belváros- Bujtos utca 32.sz. alatt (volt Soltész Mihály utca). Most a START Kht. központi telephelye. Úgy a nyolcvanas évek elején épült az új laktanya az akkor még város szélen, a 38.sz. főút mellett (Rákóczi utca 104.sz.) közvetlen a záhonyi (100-s) vasútvonal sorompójánál. Ez már betyárosan nagy terület, és épület(ek) volt. Ennek ellenére, a Bujtos utcán is megmaradt a laktanya.
Ez az új komplexum most az Evangélikus egyház "OLTALOM" szeretet szolgálatának székhelye. Gyönyörűen átalakítva, felújítva.
A harmadik nem is igazi laktanya volt, hanem egy központi ügyelet, úgy 15-20 fővel. Ez aztán igazán a belvárosban van, az Országzászó téren, a volt "kacsalábon forgó" tizen valahány emeletes pártház 9. emeletén. Ez most irodaház, és oktatási központ. Egy időben működött benne 2-3 helyi rádió is.
Személy szerint mindig az antennákat irigyeltem. volt rajtuk bőven. Az első kettőről nyomtalanúl eltünt.
A kacsalábun még áll a közel az épülettel azonos hosszúságú torony. Mára már csak 3 helyi és egy országos URH adó antennája van rajta, meg a GSM szolgáltatók paneljai, és parabolái, na meg az ott székelő internet szolgáltató "csodái".
A munkásőr téma nagyon érdekes lehet még, alig ismerek néhány általuk használt objektumot. Pedig biztos van egy néhány. Eddig csak néhány laktanyát , egy városi harc gyakorló pályát ( egy romváros, nem az Új dörögd feletti! ) és egy állítólagos lőszer raktárat Inotán. Mik lehetnek még ?
Van azert itt meg fel nem fedezett terulet--minap Karcagon jartam, ott a varos kozepen volt Munkasör laktanya, biztos sok volt meg az orszagba szetszorva.
Két hete, 10 perccel a moszkvai landolás előtt a gépünk egy feltűnő, és könnyen beazonosítható objektum felett kanyarodott a pálya irányába. A fotókon a Moszkva körül megépült A-35M jelzésű ellenrakéta-rendszer Duna-3U típusú korai felderítő radarjának vevő egysége látható. Ugyan az antennák egy részét már elbontották, de még így is impozáns "kihalt" objektumról van szó.
Naív sorkatona voltam éppen kilencvenben, amikor délelőtt megjelent faterom az ország másik végéből, civilben a századparancsnoki irodában (persze hogy írnok voltam...)
Mondom; - Hogy engedtek be ide, a te alakulatodnak más a belépőjén a szám?
- Igen, csak az enyém 1/Z...
(Elmagyarázta a belépők hierarchiáját; ez az MN összes objektumába - beleértve a zárt területeket is - érvényes volt.)
Az a laktanya, aminek felszámolása miatt akkor ott járt már nem is létezik. Zöld mező...
Ezek az adok(Nagy Hars, Szentlelek, stb) ami egy hegysegbe voltak azert lehettek jok, hasonloan a csillagvizsgalohoz(Matra, Matraszentimre azt hiszem vhol ott), mert ott feltetel volt a fenyszennyezes merteke hogy alacsony legyen, ami belathatoan is teljesult.Tehat ahol keves volt a fenyszennyezes, keves volt a radios zavaras, kisugarzas, ergo ha bemero allomas volt, tisztan zavaras mentesen mukodhetett, tavol a lakott a terueltektol(CB radio, mikrohullamu suto, auto rossz gyujtasrendszerrel zavarszuro kondenzator nelkul, stb)
Sziasztok! Hú de nagyon rég nem voltam itt. :) Talán 4 éve...
Ami újra erre a fórumra hozott az az, hogy találtam egy elég érdekes dolgot, ami után olvasgattam itt is, de nem találtam róla semmit. SE egy elejtett koordinátát, se egy képet, de még megemlítésszerűen sem, de még így is sikerült pár dolgot kideríteni róla.
Mellékelek az említett helyről pár képet, aki tudja, vagy már volt ott, úgyis ráismer. Az erdő mélyén van, 1980-ban még nem létezett, ez teljesen biztos. De hogy szovjetek vagy magyarok használták-e, azt nem tudom.
A bunker egy része be van robbantva, csak a vezetési pont (ha ez az akart lenni) maradt meg. Egyedül az elhelyezkedése miatt van egy tippen, hogy mi volt, illetve mi lett volna a funkciója.
Dízelgenerátor, szellőző, szűrők mind kilopva. Van bent Wc zuhanyzó, 4 kisebb irodahelyiség és 2 nagyobb.
Hangolták, amíg lehetett. Sokszor volt, hogy olyan légköri zaj volt, hogy már nem lehetett. Olyankor a VP leszólt a Hírütinek jóváhagyásra. Egyszer sem kellett nekünk átvenni a vételt rádión.
A hármas terem már üres volt (86-88). 1es HDM adta a "szolgálatot" a 2 es HDM be voltak a segédberendezések és a tartalékok. Ha jól emléxem, a rádióink: r-154 es, r-130-as r-1250 es és volt egy ekd-300 as vevő, meg még sok más, amire nem emlékszem már.
Nem volt kiadva, inkabb inkurrencia raktar volt az, sokat mentunk szamolni, pakolni ruhat, mar aki nem konyhan volt csellon, vagy gepjarmuvezeto kepzesen, mert szinte hihetetlen akkor is kepeztek meg teherauto soforoket, pedig megszunt a sorkotelezettseg.
Sok telephely le volt plombalva, gyurmas plombaval, bennt alltak a bmp 1 esek, meg amin volt panceltoro nem btr, hanem az orosz ketkerekhajtsu, meg ha jol emlekszem 2 es bmp nem volt a honvedsegnek, pedig 100 db bmp tobbet er mint 10 db t72 es, mert a bmp kevesebbet is fogyaszt, meg ha kell tud menteni van deszanttere-ok, nem egy kategoria a ketto, a t72 es nagyobb lovege, vastagabb pancelja van.
2004ben mikor már minden összedőlőfélben volt, akkor azt is elképzelem, hogy a laktanya hátsó fele már civil cégeknek volt kiadva erre-arra, oszt a nagy titkosság alatt ment a paintball, szitázóműhely, bicajjavítás :-D
Letilthatod, de mivel tudod indokolni, hogy Te vagy minden titkok tudója? Eleve volt egy csomó közösködés már haderővel, éppen csak kicsit, de belekarcoltunk a NATOS időszakba is, ott meg aztán végképp voltak ilyen területek.