Végre karizmatikus személyiség Magyarország miniszterelnöke. Olyan ember, aki képes az esetek többségében megkülönböztetni a helyest és helytelentől. Egy ember, akitől még Orbán Viktor is csak jót tanulhat.
Szijjártó Péter (Fidesz) mai sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott egy határozatot, mely szerint Gyurcsány Ferenc sportminiszterként méltányosságból hozzájárult egy 9 ezer négyzetméteres budapesti ingatlan elidegenítési és terhelési tilalmának feloldásához.
...
Batiz András kormányszóvivő a Szijjártó sajtótájékoztatóján elhangzottakra úgy reagált, hogy a kormány úgy gondolja, egy sportingatlan akkor működik jól, ha sportcélra hasznosítják. Emlékeztetett arra, hogy az Ipari Szövetkezetek Sportalapítványa '97-ben jutott hozzá a csaknem hét hektáros területhez, amelynek megosztásáról döntött tavaly év elején. A később eladott csaknem hat hektáros telket 191 millióra értékelte egy 2004. januári ingatlan értékbecslés, ami eleve kétségessé teszi, hogy ad-hoc jellegű döntés született volna – írja az Index.
Batiz András hangsúlyozta, hogy az alapítvány által kitűzött cél megvalósult, hiszen a vételárból hét fedett teniszpálya létesült és például íjászpályát is létesítenek. A jelzáloggal kapcsolatban azt mondta: a vevő négy ingatlanra jegyeztetett be összességében egymilliárdos jelzálogjogot, ebből a Kőér utcai telekre 140 millió jutott. „Szijjártó Péter vagy téved, amit furcsállanék, vagy tudatosan félrevezeti a közvéleményt” – fogalmazott a kormányszóvivő.
Az a baj, hogy mindenki a vicc poénjának elsődleges tartalmával volt elfogadva, és nem annak anekdotikus jellegével.
Amúgy a viccet nem azért írtam be, mert azt gondoltam, senki nem ismeri. Olyan topicokba írtam be, ahol láthatóan 2 táborra szakadt és megosztott volt a felhasználók köre. Azt gondoltam, a vicc kissé belevág tartalmával az ilyen (néhol) parttalan vitákba.
Komolyan írtam, de nem rosszindulatból.
Ha már egy zsidóviccet sem lehet elmesélni itt a fórumon (ráadásul éppen Neked), akkor ott már komoly baj van a moderációval. Ez nem a látens vagy akármilyen antiszemitizmus ellen való küzdelem, hanem valami egészen más.
Tényleg csoda, ugyanis a MM szerint kitiltási ok, ha valaki kitiltott nickkel azonosítja magát. Az is igaz, hogy itt mindenkit megfélemlítenek, mert már többen kerültek zártosztályra a nickje letiltása miatt. Én is onnan szöktem vissza, de most is percenként magam alá félek.
Jó vicceim lennének a pannonbetyárokról, de egyet sem merek leírni, mert kiröhögnének! ;o))))
Ha ezt a nickemet nem tiltják ki, akkor kész csoda...
Itt a megfélemlítés eszközére építenek?
Csak az bánt, de nagyon, hogy ki volt az az über-értelmiségi, aki a viccem miatt kimoderált?!
###
Kohn Ármin a belga hadseregben szolgál. Sajnos a reggeli sorakozónál mindennaposak a verekedések a vallonok és a flamandok között. Megoldásként az őrmester egyik reggel elkiáltja magát: -Flamandok, balra 20 lépést; Vallonok, jobbra 20 lépést! Csak Kohn Ármin marad ott középen, kezét tanácstalanul széttárva, és megkérdezi: -És, Mi belgák hova álljunk?!
###
Furcsa egy ország ez:
-Zsidó létemre nem mesélhetek/írhatok zsidó vicceket, mert akkor jön egy olvasott/tájékozott/művelt egyén, aki dönt. Dönt, és én megyek a levesbe.
Ezt éppen példának szántam, hogy minden relatív. Gratula annak, akinek kulturáltsági foka nem éri el azt a szintet, hogy különbséget tegyen dolgok között.
a kérdése lehet, hogy az Ön megítélése alapján apró, de mégis érdemes elgondolkodni rajta. Engem nem zavar az, ha valaki tegez. A személyes magán életemben én is híve vagyok ennek, amihez igyekszem továbbra is kellő tiszteletet párosítani. De az ilyen nexusokhoz arcok s hangok is kötődnek. Már miért kéne nekem olyas valakivel tegeződnöm, aki szemmel láthatóan és olvashatóan csak pocskondiáz.
Erről tömörebben így írtam korábban:
"A tegeződés a fórumon valóban bevett és megszokott, de engedje meg, hogy eldöntsem, kivel szemben mi esik jól. Köszönöm."
Zozi, ne haragudj, nem jött át a hálón, hogy ez vicces, de ígérem, finomítok a szenzoraimon :-) !