Agárdy Gábor kiváló színművészünk halálával ismét eggyel kevesebben vannak a Nemzet Színészei. Ismét tippelésre kérlek benneteket: vajon kit választanak Agárdy Gábor utódjaként a Nemzet Színészei közé? Szeretném azonban a szabályokat egyértelműen rögzíteni, ezért arra kérlek benneteket , hogy maximum 3 nevet jelöljetek meg az általatok vélt valószínűségi sorrendben. Első körben azok között fogok sorsolni, akik a "nyertest" első helyen eltalálják. Ha ilyen nincs, akkor értelemszerűen a második és a harmadik helyen megjelölt személy számít. A nyertesnek küldeni fogok egy Agárdy Gáborról szóló könyvet. Legyen szerencsétek! :)
Halállista? Igaz, hogy az idén a nemzet színészei közül ketten is az égi színtársulathoz szerződtek, és van rá esély, hogy más(ok) is követi(k). De az előző 2004. végén távozott el, az azt megelőző pedig 2 és fél évvel korábban, 2002. nyarán, az azt megelőző pedig, aki egyben a legelső volt, pedig másfél évvel korábban. A Nemzet Színésze díj 2000. évben történt alapítása óta, a 12 alapító tag közül négyen távoztak, 1 pedig az újonnan kooptált tagok közül. Tehát egyáltalán nem jellemző az, hogy a nemzet színészei az átlagnál gyorsabb ütemben távoznának el közülünk. Ugyanakkor nyilvánvalóan nagyon sok olyan színész is eltávozik, akiről az ember úgy érzi, hogy méltó lett volna a nemzet színésze cím viselésére. Dehát 70 és 90 év között általában meg szoktak halni az emberek. Természetes dolognak tartom ugyanakkor, hogy a méltó jelöltek közül, inkább az idősebbik kapja a címet, egyszerűen azért, mert lehet, hogy rá később már nem kerülhet sor. Valamely tag elhalálozása esetén az új nemzet színészét a többi tag egyhangú szavazással választja. Ez a szabály nyilvánvalóan felülvizsgálatra, legalábbis finomitásra szorul. Kállai Ferenc súlyos beteg, ugyanakkor Komlós Juci is nehezen mozdul ki otthonról. Az még elképzelhető, hogy a választáshoz ne kelljen összejönniük, hanem az távszavazással (levélben, telefonon, interneten) történjen. (Az unokák majd gondoskodnak a dolog technikai részéről.) De tényleg felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha valamelyik színész olyan állapotba kerül, hogy képtelen szavazati jogát gyakorolni, mert mondjuk önmagáról sem tud. (Más példa, de még Ariel Saron is életben van.) Nekem az a véleményem, hogy esetleg úgy lehetne módosítani az alapszabályt, hogy mondjuk 8 igenlő szavazat legyen szükséges az új tag megválasztásához.
Azt nyilvánvalóan nem lehet állítani, hogy ez a topic az internetezők körében túlságosan népszerű volna, illetve a társadalmat túlságosan foglalkoztatná ez a kérdés, talán még a (szín)művész társadalmat sem. Arra azonban kíváncsi vagyok, hogy mikor kerül sor az új tag megválasztására, vagy esetleg ők is azt mondják - drbubo-val egyetértve - hogy az egésznek semmi értelme?
Szerintem azért mert Kállai már nagyon beteg és ők is érzik, hogy ez egy halállista.
Vagy arra várnak, hogy Kállai jobban lesz, de ha van realitásérzékük , ők is érzik, hogy csodák nincsenek.
nem tudom van e megszabva idő amin belül választaniuk kell, de ha nincs akkor akármeddig húzhatják. ha van, akkoris, mert szankció úgysem lesz.
azt sem jelzi a törvény mi van ha nem tudnak megegyezni (mert egyhangúlag kell választani), gondolom azért mert a törvényhozó tartja annyira intelligens embereknek őket, hogy megegyeznek. de az elvi lehetőség fennáll, hogy nem egyeznek meg. akkor pedig semmit nem mond a törvény. akkor van ami van. amig mind ki nem halnak.
egyébként az egész csak bulvárszinten érdekes. jelentősége nincs országos szinten, világszinten meg pláne.
Komlós Juciról vagy Psota Irénről már a Nickelsdorfi cukorgyár portása sem tudja, hogy ki.
részt venni biztos nem tud a meetingen. Maximum elmennek hozzá hogy egyetért e XY jelölésével.
a kérdés ez: ha 2-t kell választani, hogyan járnak el? a 10 választja meg a 2-t, vagy előbb megválasztanak egyet és a kibővült 11 választja meg a 12-diket?
de ha a torvenykoveto a hatosag akkor el kell jarni bar nem tudom van e ido megadva amin belul valasztani kell. ha nincs, 77 ev mulva is valaszthatnak, csak akkor mar nem fognak elni
mi van ha nem választanak? a törvény szerint 12-nek kell lenni és nekik kell megválasztani. ha nem választanak, törvény szerint le kell csukni a nemzet szinészeit, mert törvényt sértenek.
A korábbi alkalmakklor elődje temetése után pár napon belül megválasztották a nemzet új színészét. Most nem értem miért ez a késlekedés. Egyébként Kállai Ferenc is súlyos beteg, remélem nem kell egyszerre két utódról gondoskodni.
Az új nemzet színészét elődjének temetése után pár napon belül meg szokták választani. A Nemzeti Színház igazgatója hívja össze a grémiumot. Lehetséges, hogy már ma meg lesz, de szerintem holnapra mindenképpen.
Az állam ezt annak idején azért hozta létre, hogy a nagy színészeink akik öreg korukra esetleg anyagi gondba kerülnének és megélhetésük minősége megalázó életteljesítményükhöz képest, viszonylagos anyagi biztonságban tölthessék el életük hátralévő részét.
Ezért noha mindenki érdemes rá akik itt szerepelnek, elsősorban azok közül kell választani akik rászorulnak, Bujtornak pl. hajója és háza van Tihanyban, biztos nem ő az akinek leginkább szükséges ez. Bács Ferencről sem gondolom hogy anyagi gondjai lennének.
Hogy ezt figyelembe veszik e a jelenlegi tagok, nem tudom, de valószínű, amint azt Szabó Gyula és Zenthe példája is mutatja. Ha így döntenek, valóban bölcsek.
Nők közül többen is korábban kaptak. Udvaros, Básti Juli.
Férfiaknál is vannak ilyenek. Eperjes, Cserhalmi, és most Kulka. SZVSZ mind megérdemelte. Én Bárdynak adnék, Mécsnek nem. De mindenek előtt Szacsvaynak.
Az eddigi négy esetben a megválasztott személy neme minden esetben azonos volt az eltávozottéval. Arra azonban nincs szabály, hogy ennek így is kell lennie.