Agárdy Gábor kiváló színművészünk halálával ismét eggyel kevesebben vannak a Nemzet Színészei. Ismét tippelésre kérlek benneteket: vajon kit választanak Agárdy Gábor utódjaként a Nemzet Színészei közé? Szeretném azonban a szabályokat egyértelműen rögzíteni, ezért arra kérlek benneteket , hogy maximum 3 nevet jelöljetek meg az általatok vélt valószínűségi sorrendben. Első körben azok között fogok sorsolni, akik a "nyertest" első helyen eltalálják. Ha ilyen nincs, akkor értelemszerűen a második és a harmadik helyen megjelölt személy számít. A nyertesnek küldeni fogok egy Agárdy Gáborról szóló könyvet. Legyen szerencsétek! :)
Az eddigi négy esetben a megválasztott személy neme minden esetben azonos volt az eltávozottéval. Arra azonban nincs szabály, hogy ennek így is kell lennie.
Az én tippem az, hogy a nemzet új színészének neve B.-vel fog kezdődni. Ennek alapján 4 vagy 5 személyt tudok elképzelni. Ha pedig azt mondom, hogy a monogramja B. Gy. lesz, akkor is marad 3 potenciális jelölt.
azért ha belegondolsz, sokan a 60-65-öt sem élik meg. Tartalmas, hoszzú élete volt, az ember pedig nem él örökké.
Van aki 20 évesen izomsorvadást kap, aztán 4-5 évig vegetál mozdulatlanul majd meghal. Lehet hogy megvettek ezért de én őket jobban sajnálom. Nem tudom egyformán sajnálni a 25 évesen így elmenőket és a csaknem 90-et megélt embereket. Aki így tesz az saját magának is hazudik.
Akinek kedve van, szavazhat Zenthe Ferenc utódjára. Most nem teszek kötelező érvényű ígéretet, de ha módomban áll küldök a nyertesnek egy Zenthe Ferencről, vagy a megválasztandó új nemzet színészéről szóló kiadványt.
Ne legyen senki. Tíz kicsi néger az egész. Ha fölvesznek valakit, avval azt tudatosítják benne, hogy egy év múlva valaki biztos úgyis meghal a brancsból és az lehet, hogy ő lesz. A halál előszobája ez a csoportosulás.
Amit írsz, egy kicsit sántít. Komlós Jucit és Zenthe Ferencet nem láttam soha színpadon, nem tudom őket megítélni. De Szabó Gyula... Mai napig aktív tagja, és legkiemelkedőbb tagja a fehérvári társulatnak.
A három színész 10-20-30-40 évvel ezelőtti színházi szerepeiről mi a véleményed?
Azért vicces lenne, hogy kb. 25-30 év múlva, ha Kulkát beválasztják, az akkori ifjúság azon fanyalogna, hogy a "Szomszédokból a Magenheim?"
Mert akkorra már valószínűleg nem emlegetnék a Radnótis szerepeit, vagy a III. Richárdját.
De azért kíváncsi lennék a Te 3 nevedre, aki méltó lenne tagnak!
Én meg egy csöppet se örülök, hogy sorban sekélyes hajdani sorozatok főszereplőivel töltik be a helyeket! Igazi művészeket kellene kiemelni, különben még inkább lejáratódik ez az intézmény. Amikor ezek az újabban beválasztott szinészek népszerűvé tudtak válni, sokat kerestek a sok fellépéssel. Ez ok arra, hogy most is ők kapjanak kiemelt állami javadalmazást? Az addig rendben lenne, hogy a 12-ek maguk döntenek, de nyilván valaki lőterjeszti nekik, hogy kit. Sürgősen egy vitát kéne rendezni a címről a szinészszövetségben!
Kedves topiclátogatók!
Amint arról már értesültetek, a mai napon megválasztották a Nemzet új Színészét, Columbo, Frakk, Doktor Bubó hangja, a magyar népmesék avatott tolmácsolója, Buga Jakab, az úthengeres Józsi, és sok más kitűnő televíziós, és színházi szerep alakítója, Szabó Gyula személyében. Köszönöm mindazoknak, akik az Agárdy Gábor halálával megüresedő helyre szavazatukat leadták, véleményüket leírták.
Őszintén meg kell, hogy mondjam, némi csalódás töltött el, mert habár azzal tisztában voltam, hogy egy ilyen jellegű topic sokkal kevesebb hozzászólót vonz, mint a politikai fórumok, de ennél azért nagyobb aktivitásra számítottam.
Mos már elárulhatom, hogy az első számú jelöltem nekem is Szabó Gyula volt, úgy vélem, hogy e kitüntető címet ismét méltó személy kapta meg.
A tippelők közül egyedül „tensai” találta el a végeredményt, így őt illet egy Agárdy Gáborról szóló könyv. Amikor azonban erre ígéretet tettem azt reméltem, sőt biztos voltam benne, hogy Agárdy Gáborról könyv, vagy kiadvány már megjelent, vagy halálára tekintettel meg fog jelenni. Sajnos azonban ebben is csalódnom kellett, hiába érdeklődtem a könyvesboltokban, keresgéltem az internetes könyvkatalógusokban. A reményt azonban nem adom fel, továbbra is remélem, hogy Agárdy Gáborról megjelentetnek könyvet, melyet legkésőbb 2006. február 15.-ig el tudok majd küldeni. Ha azonban erre nem volna lehetőségem, megkísérlek könyvet beszerezni Szabó Gyuláról, ha erre sincs mód Zenthe Ferencről. (Ez utóbbit biztosan tudom ígérni, ugyanis nevezettről láttam kiadványt.)
Még egyszer köszönöm a szavazatokat, és gratulálok a nyertesnek!
Kedves tensai! Légy szíves írdd meg az armand77 kukac gmail.com címre nevedet és lakcímedet, hogy az ígért, illetve – ha elfogadod – az imént jelzett könyvet el tudjam küldeni.