Ti tudtátok hogy Sissi-nek volt tetoválása a vállán? Mégpedig egy vasmacska!
(nem véletlenül) Úgy emlékszem, hogy ezt már idősebb korában csináltatta, amikor már nem mutogatta annyira a vállát. Képzeljétek, mit szólt volna az anyósa, ha látta volna:))
Szia damm:-)) De jó, hol lehet megvenni ezt a könyvet, mikor jelent meg, köszönjük szépen az idézetet, és remélem, hogy tényleg jelentkezel még, több érdekesség is van a tarsolyodban?Mi a pontos címe ennek a könyvnek?:-))
Egyenlőre nagy titokzatosan csak annyit, hogy nem is akármilyen kincs van a tarsolyomban. Remélem nagyon hamar többet is elárulhatok a Benneteket és a Címben szereplő császárnét érintő dologról.
És hogy valami mást is meséljek: Nemrégen jelent meg Molnár Ferenc érdekes könyve. A titkárnője, Vanda halála után írta visszaemlékezéseit és abban egy számunkra is érdekes bekezdést találtam:
"1898 szeptemberében egy Luccheni nevű olasz anarchista Genfben a parti sétányon meggyilkolta Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét, egy ráspollyal mellbe szúrva. A magyarok imádták a királynét, a magyarellenes Habsburg-politika ellenségének tekintették - nem is minden ok nélkül -, és azt tartották róla, hogy a magyar nép hűséges barátja. Fiatal újságíró voltam, és a Budapesti Napló engem küldött Genfbe, hogy tudósításokat írjak a gyilkossági per főtárgyalásáról. Vandának meg kellett mutatnom a helyet, ahol a merénylő agyonszúrta a királynét. Jól elrejtett kereszt jelzi most ezt a helyet, csak az találja meg, aki nagyon keresi. Megmutattam neki a Désarnod-cukrászdát is, ahol a királyné félórával a merénylet előtt teázott és a törvényszéket, ahol az ügyet tárgyalták és ahol ifjúságom legizgalmasabb perceit töltöttem. Mint a meggyilkolt királyné alattvalója, a világ minden részéből ide özönlött újságírók számára fenntartott padok első sorában kaptam helyet.
Az anarchisták napokkal a tárgyalás előtt megkezdték Genf megfélemlítését. A lapok szerint a főtárgyalás napjára kilátásba helyezték a bírósági terem felrobbantását. Nem minden remegés nélkül foglaltuk el helyünket a sajtó részére fenntartott padokban. A fegyőrök behozták Lucchenit. A gyilkos, akit közvetlenül mellettünk helyeztek el, gúnyos nevetéssel üdvözölt bennünket. (A halálbüntetést ekkor már régen eltörölték Genfben.) Amint elhaladt előttünk, megállt egy pillanatra, és hevesen rácsapott az asztalunkra, pontosan egyik szomszédomnak, Jean Grand-Carteret-nek, a Figaro munkatársának a jegyzeteire. Rámutatott Grand-Carteret hosszú szakállára, és durván felnevetett. Mindenki felugrott a teremben: bírák, hallgatóság, tanúk, törvényszéki tisztviselők. Velem együtt mindenki azt hitte, bomba robbant a teremben."
Ennyi az idézet. Úgy gondoltam hozzátartozik a nem mindennapi császárné emlékéhez.
Nekem Mészöly Dezső által válogatott verseskötete van meg, erről a 600 oldalas munkáról nem hallottam...de ha tényleg létezik, bizony jó lenne bészerezni...hol olvastál erről?:-))
Szia Perdikkas:-) Természetesen írt naplót Sissi, és leghűségesebb társalkodónőjére Ferenczy Idára hagyta, hogy halála után, ha elcsitulnak a kedélyek, rendezze sajtó alá, és adja ki. Ezek tulajdonképpen levelek voltak, melyeket egymással váltottak, ill.Andrássy Gyulával, Ferenc Józseffel... Érdekes, hogy magyarul levelezett a császárral, aki úgy írta alá a nevét, hogy a "Te Kicsid." Sajnos sok levél hiányos, mert Ferenczy Ida úgy gondolta, hogy nem hagyhat mindent az utókorra, mert az esetleg rossz fényt vetne Erzsébetre és a császárra. Pl.Bensőséges leveleit Andrássy Gyulával erősen cenzúrázta...hiszen ő nős ember volt, és ha a levelek cenzúráztalan kerülnek napvilágra, az problémát okozhatott volna...ezért húzott ki sorokat. (Pedig azokban van a lényeg.) Christomanos Korfu szigetén szórakoztatta a császárnét, ő volt a görög felolvasója. (Sajnos ezt a korhű munkát eddig még seholsem láttam:-(
" Feje oly finom gráciával hajlik vállai fölé, mely csak a hosszú szárú virágok sajátja.
Úgy hisszük, e fő a zenei harmóniák koronája, összefoglaló akkordja a lényéből áradó muzsikának. Amint orcáját felénk fordítja, dús hajkoronája hátrahúzza a fejét, mintha az őt körülvevő világ felszíne fölött kívánna lebegni. Hajában az éjszaka mélysötétje honos, e mélységben csak olykor dereng fel a hajnal fénye. Láttam róla egy képet a császár íróasztalán: minden evilági királyi észker nélkül, hajfonataiba burkolózva áll ott, akár egy erdei nimfa, vagy Ophelia. Máskor azonban koronába tornyozva viseli fürtjeit, s e korona sötét súlya túlságos tehernek látszik fénylő homlokán...Arca sugárzóan sápadt, melynek a féltékeny déli nap heve nem ártott...Ebben a lágy sugárzásban, mely mintha eltemetett belső fájdalmak visszfénye lenne, nyílnak finoman ívelt ajkai, oly valószínütlenül bíboran, akár a titoktartó gránitkő hajszálrepedése. Ajka ívelése elmondhatatlanul szomorú, minden gyász tudója, valósággal a bánat megtestesült hídja, és mintha ama félelmet és szoronást fejezné ki, hogy még többet megtud majd, ha a sorsot faggatja szakadatlan. Ha száját szóra nyitja, e szomorú vonal eltűnik, ám ismét visszatér, ha a hallgatás rányomja ajkára a pecsétjét. A száj szegletében gyülik össze minden elsiratlan könnyének keserűsége...Kutató tekintetében a lényétől elválaszthatatlan fájdalom. Hasonlíthatatlan szemek, melyek a dolgok szomorú lényegét örökkévalóként szemlélik...Majd lehullik szempillája fátyola, mint lágy felhő, mely csillagokat rejteget,. Szemöldöke büszkén ívelt, rajza elbűvölő, keze vékony, törékeny az ujjakat mintha liliomként lehelték volna rá, olyanok, akár a fázósan reszkető virágszirmok. Ismeretlen titok birtokosai, ha megérintenek valamit, mintha bensőséges kapcsolat, teremtődne köztük és a tárgyak között, gazdájuk lénye és a dolgok eggyé válnak, akárha egybeolvadnának.Egész alakja túlságosan légies ahhoz, hogy egyszerűen karcsúnak nevezhessük, cipprusként sóhajt az égre fel, úgy árad akár az elcsituló és újra fodrozódó hullámok."
Jó reggelt Perdikkas! Örülök, hogy jártodban-keltedben találkozol Sissis könyvekkel találkozol, és azok megvételén gondolkodol:-) A Martha Shad könyvet most karácsonyra kaptam meg ajándékba, és nagyon sok új infot tartalmaz Sissi lányairól-ahogyan ezt Te is írtad-, szerintem, ha megteheted anyagilag szerezd be! Igaz, a sors fintora, hogy Erzsébet magyar lányként nevelte negyedik gyerekét, Mária Valériát, míg Ő : "Milyen jó, hogy Habsburgnak születettem"-mondta. Érdekes lenne megvitatni pl. Rudolf halálának körülményeit, mit szólasz hozzá? Persze bármilyen más téma is akadhat...:-) Hogy tetszett a vers, amit lentebb betettem? Utolsó kérdésem:van-e a nicknevednek valami köze a görög kultúrához? Most egyelöre ennyi? Szeretettel:szmel
Üdvözöllek a fórumon:-) A cím eredete: A "rendszer" nem fogadta az Erzsébet királyné címet, sem a Sissi császárnét a történelem rovatban, így jutottam el a színház rovathoz, ahol meg kellett egy színházas kulcsszó, és előállt a topiccím...szóval így történt... Nem baj, ha nem sokat hallottal, ill.olvastál, ezért is indult el a topic, hogy ennek a nagyszerű asszonynak az emlékét örízzük meg...:-) Megpróbálunk majd részleteket is feltenni-ahogy hugocskukka igérte-, így majd interaktív olvashatod "Sissit" Írhatsz témákat is, amiről szeretnél többet tudni, és hajrá... A topic pedig nem hal meg, mert hiszem sokan tisztelik Őt...