Október 24-én (tegnap) volt a Magyar Operett Napja, ami Kálmán Imre születés és Lehár Ferenc halálának a napja.
És hogy mi köze van ehhez Erzsébetnek és mért írok most ide a fórumra??
Mert a vírus miatt el kellett halasztanunk az erről szóló előadásomat a Sisi Baráti Körben.
Itt most csak ízelítőként egy-két darab, ami valamilyen módon kapcsolódik Erzsébet királyné és családja köré. Azzal a gondolattal, hogy ez irányba is lehet kutakodni.
Kálmán Imre: Csárdáskirályné (ez volt az eredeti címe), Kálmán Imre: Marinka (Rudolfról szól, de csak Amerikában mutatták be), Huszka Jenő: Erzsébet (film is készült belőle Tolnay Klárival és Karádi Katalinnal. Legismertebb dala Délibábos Hortobágyon...), Farkas Imre: A királyné rózsája és A királyné huszárja. 1996-ban készült az utolsó ide kapcsolható darab Szakcsi-Lakatos Béla: Dobostorta c. operettje, melyben játszott Tiboldy Mária, a Baráti kör első elnöke. Ez úton is tisztelettel köszöntöm és neki is és minden fórumozónak jó egészséget kívánok!!
új vagyok még itt és talán nem is maradok sokáig, de szeretnék megosztani valamit és a segítségetek is kérni. Nemrég találtam egy padláson (szokásos duma) de tényleg így volt egy fényképet. Ezt mellékeltem is. Gondolom, mindenki felismeri Mária Valéria főhercegnőt. A képet, eddigi nyomozásaim szerint, 1871-ben készítette Viktor Angerer. Persze lehet, hogy csak másolat? A kérdésem a hátán olvasható kézírásra vonatkozik. Vajon kinek a keze írása? Meg lehet ezt fejteni? Persze gondolhatnánk Erzsébet királynéra is, de az túl szép lenne. Hozzászólásaitokat előre is köszönöm.
én elég régen írtam már ide, mert nekem is csak a kerti munkák után van időm.
A keresett képről a következőket tudom mondani (mert nekem meg van).
Emlékeztető lap báró Beust birodalmi kancellárnak az ausztriai nemzetiségek megbékélésére. Vinzenz Katzler litográfiája 50x40 cm méretű, talán egy kiadvány melléklete lehetett.
Katzler sok képet készített Erzsébettel kapcsolatban pld. a családi képet Gödöllőn, mikor egy padon ülnek.
Fridrich Ferdinand von Beust az OMM közös külügyminisztere volt 1867. dec. - 1871. nov. 14 között.
Lehet, hogy jelentkezem, bár már tartok az ilyesmitől.
A Várban voltam kétszer Sisi témakörű sétán. Az egyik uncsi volt, a másik meg ostoba. Az előadó arról mesélt, hogy Erzsébet egyik versével elárulta magát, mégis csak volt köze Andrássyhoz. Erre felolvasta azt a verset, ami a Szuezi-csatorna átadása után íródott. Te jó ég!!
érdeklődöm, hogy találkoztatok-e már Sissi bármely szobrának 3D-s, azaz három dimenziós, interaktív modelljével valahol a Net-en? Ilyenre gondolok, mint ami ezen a linken tekinthető meg: https://ar-game.hu/3d-farao/nefertiti_web.htm
Egy különleges, mobil applikáción futó városfelfedező játékot fejlesztettünk, amelynek helyszíne a Budai vár, a játékmenetben pedig Sissi életének fontos állomásait ismerhetik meg a játékosaink, és izgalmas nyomozás során egy küldetést kell teljesíteniük.
A ruhán egy kócsagtoll kabát is volt, azzal takarták le, amikor a merénylet után visszavitték a hotelba. Bécsben van kiállítva. Egyébként a MNM-ban kicsit olyan, mintha be lenne varrva a ruha.
Köszönöm a válaszokat a ruha kérdéssel kapcsolatban. 🙂
Ez igen érdekes.... Én nem régen voltam a múzeumban, és az egyik problémám ott kezdődött, hogy szerintem "el van dugva a ruha"... Ahhoz képest hogy elv. eredeti, min. a főteremben kellett volna elhelyezni, de ehelyett a főteremből nyíló folyosón kapott helyett, amit kb. a látogatók 60%-a kihagy. (Jó az igaz, hogy két ajtó is nyílik a főteremből a folyosóra, de na...) Én szeretem mindig alaposan megnézni a kiállításokat, ezért is mentem be a folyosóra. Még szerencse.... Nem tudom, hogy snim te mikor voltál megnézni (mikor készítetted a fotót) de azóta kidíszítették, no természetesen nem a ruhát, hanem körülötte a helyet. A ruha felett valami négysoros szöveg pirossal talán a Sisi-kultuszról (? talán...), a ruha alatt meg brossok, meg hasonlók (kedvencem a kinyitós nyaklánc a magyarázat szerint Sisi képével, csak éppen csukva van oda téve😂). (Lehet hogy ezek a tárgyak már nálad is ott voltak, csak nem látszik a képen) Viszont ami a lyukat illeti.... Ha ez tényleg-tényleg-tényleg a nagybetűs eredeti ruha, akkor bizony a szentségtörést elkövették. Ugyanis ott van egy kb 4 cm hosszú szakadás ami ilyen egyszerű varrással össze van öltve.... Eléggé látható... Szóval én meg merem kockáztatni hogy ma már nem az eredeti ruha van kiálltva (ki tudja mi okból, esetleg túl értékes vagy nem tudják megfelelően tárolni...) és helyére tettek egy másolatot.... Ami még erre utal, hogy a kiírásnál nincs ott h eredeti vagy sem....
Ugyanez a könyv megvan nekem is a szöveggel és képpel, címe: Három nemzedék ereklyetárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az ebben szereplő képen tökéletesen látni a ruhán a reszelő által kiszabott lyukat. Én kétszer jártam a Magyar Nemzeti Múzeumban, az ott kiállított ruhán viszont nincs rajta a lyuk. Fotót is készítettem róla. Megkérdeztem az ott lévő teremőrt, hogy hol a ruháról a lyuk. Csak nézett rám nagy, kerek szemekkel. Azt mondta, lehet, hogy bevarrták. Na ha ez tényleg igaz, akkor ez egy kész szentségtörés. Olyan lenne, mintha valaki kiegyenesítené a Pisai ferde tornyot. Pont a lényege veszne el. Nem hinném, hogy ezt bárki bevarrta volna. Na de akkor hol a lyuk? A muzeológus biztosan meg tudná mondani, hogy az eredeti ruha szerepel-e az üveg mögött. A kiírás szerint az eredeti, de akkor nem értem.
Az 1. képen a könyvben lévő fotó van, azon jól látható a lyuk, a 2. képen az én fotóm, amit a múzeumban készítettem, azon nincs ott a lyuk.
Hmm....igen érdekes... a cikkről már hallottam, de még nem olvastam...
Sajnos én még nem jártam Mayerlingben, csupán egy útjelző táblát láttam a busz ablakból, mely jelezte hogy nem messze van... Akkor ott megpróbáltam elképzelni a vadászkastélyt, az egyik szobában, az ablaknál álldogáló esőt szemlélő Rudolffal.... Azt hiszem kissé elszaladt velem a képzeletem....
Köszönöm a tippet snim, és a fagyizó ajánlást pedig neked ShadowSisi! 😄 Biztos sort kerítek rá valamikor, csak az augusztosom kicsit zsufi.
Viszont eszembe jutott "pár" kérdés:
1. Hol van kiállítva (ha egyátalán ki van) Sisinek az a fekete ruhája amit a halálakor viselt? Mármint az eredetire gondolok, mert a Nemzeti M.-ban van egy felső rész, de az gondolom csak másolat....
2. Mit "tudunk" Richardról, Erzsébet gyerekkori "szerelméről"? Mármint valami olyasmit olvastam, hogy Sisi verseket írogatott róla(?), a képét őrizgette, meg hogy Sisi szülei úgymond megszabadultak a férfitól, mert nem nézték jó szemmel a dolgot. De mást nem lehet tudni róla? Mármint hogy hogy került a képbe, vagy hogy ezt a szerelmet viszonozta Richárd, vagy ez csak ilyen rajongás volt Sisi részéről, és a férfi nem is tudott róla? ... stb.
3. Más gyermekkori szerelme nem volt Sisinek?
4. Egyszer valahol hallottam Sisi egyik fésűjéről, aminek a nyelébe elméletileg belekarcolta a nevét. Erről ti már hallotattok?
5. Milyen ember is volt valójában Ferenc József? Mert úgymond én már nem tudok kiigazodni, annyi mindent olvastam róla... Valahol azt írják hogy nyugodt, precíz, pontos, egyszerű, kiszámítható, rendmániás, munkamániás, udvarias, és buta, máshol pedig hogy ravasz mint a róka, nyugtalan, lobbanékony, humoros, cselszövő, kegyetlen, rideg, és mindenkit "eltesz láb alól" aki nem fér bele a terveibe... Belefér egyszerre ennyi egymásnak akár ellentmondó tulajdonság egy személybe?