A magam részéről Stefániát egyáltalán nem hibáztatom a pocsék házasságért. Igaz, Rudolfot se. Egyiküknek sem adatott meg a normális családi légkör, de ahogy Stefániával bántak a szülei, az döbbenet. Az nem nevelés volt, hanem idomítás.
Azért az milyen már, hogy az anyja fertőző betegeket látogat és bemászkál a lányaihoz, behurcolja a betegséget. Jó, tudom, egy királynénak kötelessége a reprezentálás, de mindennek van egy normális határa, csak hát Mária Henrietta nem volt egy "normális" ember. Lipót meg.... hagyjuk.
Egyszer, régebben írtam egy elemzés-félét amiben összehasonlítottam Stefániát Diana hercegnővel. Miközben kutattam utánuk, zavarba ejtő felismerésekre tettem szert. És akkor szilárdult meg bennem az a nézet is, hogy Stefánia semmire se vágyhatott jobban, mint egy épkézláb életre a saját szintjén. Csak hát ebben meg Rudolf nem volt partner, mert a repi munka neki is nyűg volt, mint az anyjának. Bár neki legalább volt értelmes elképzelése arról, hogy mivel lehetne inkább kitölteni azt az időt, amit erre fordít, ellentétben Sisivel, aki csak lébecolt és költekezett, és cserébe még azt is elvárta, hogy a nép hálás legyen, ha kegyeskedik megjelenni előttük.
Most úgy érzem Stefánia kapcsán írnom kell.Erzsébetet mindig idealizálva mutatják, ezért bennem is sokáig ez a kép élt róla.
Stefánia semmiképpen sem volt rosszabb, mint Sissi. Nem ő volt az aki elhanyagolta Rudolf nevelését (is), és szinte állandóan utazott, távol élt az udvartól.
Azért valljuk be nem lehetett könnyű helyzetben Stefánia, amikor megtudta, hogy a férje megfertőzte őt egy súlyos nemi betegséggel és örökre meddővé tette.
Nem csodálkozom rajta, hogy nem volt békülékeny, mégha a kor szokásai ezt is várták volna el tőle.
"Az Achilleion… A szépséges ám szomorú sorsú Erzsébetnek, Ausztria császárnéjának és Magyarország királynéjának kedvelt palotája, az Achilleion monumentális hófehér épülete a buja növényzetű Korfu szigetén emelkedik. Koronás tulajdonosai emlékének köszönhetően a sziget többi nevezetessége között kiemelkedő helyet foglal el, mert Erzsébet királyné regényes élete és a nagyhatalmú II. Vilmos német császár különcségei örökre megpecsételték történetét. A háborúk, a helyreállítási munkálatok és az időnkénti „szépítő akciók” megfosztották egykori díszítő elemeinek és kincseinek egy részétől, nem változtatták meg azonban eredeti stílusát. Igen sok szó esett az ott őrzött szépművészeti alkotások művészi értékéről, azok bombasztikus vagy mégsem bombasztikus stílusáról, a képein megfigyelhető „hibákról”. Szerintünk mindez kizárólag a szakértőkre tartozik. Mert az Achilleiont vagy „érzi” az ember, vagy nem. A kérdés az, hogy képes-e felfogni az épületet Akhilleusznak, a szépség és erő megtestesítőjének állított emlékműként, azok menedékhelyeként, akiknek a belső egyensúlyt kivéve a világon minden megadatott. Mi, e kis könyvecske kiadói ekként szemléljük ezt a palotát: nem a művészettörténészek és a hivatásos idegenvezetők nagyítója alatt vizsgálgatjuk, hanem inkább kertjeiben barangolunk és páratlan szépségét csodáljuk."