Keresés

Részletes keresés

Appaloosaaa Creative Commons License 2017.11.08 0 0 28145

Szép Napot Mindenkinek!

 

Sokszor olvasgattam a blogot.

Most úgy érzem Stefánia kapcsán írnom kell.Erzsébetet mindig idealizálva mutatják, ezért bennem is sokáig ez a kép élt róla.

Stefánia semmiképpen sem volt rosszabb, mint Sissi. Nem  ő volt az aki elhanyagolta Rudolf nevelését (is), és szinte állandóan utazott, távol élt az udvartól.

Azért valljuk be nem lehetett könnyű helyzetben Stefánia, amikor megtudta, hogy a férje megfertőzte őt egy súlyos nemi betegséggel és örökre meddővé tette.

Nem csodálkozom rajta, hogy nem volt békülékeny, mégha a kor szokásai ezt is várták volna el tőle.

 

Jtoti Creative Commons License 2017.11.06 0 0 28144

Allison Patakit a könyvtárból olvastam! A második részt még nem, de

szerintem azt is el fogom. Tűrhető, de nem venném meg!

Ez a kategória az amit egyszer vesz kézbe az ember!

 

 

 

Jtoti Creative Commons License 2017.11.06 0 0 28143

A Stefánia könyv már meg van nekem, először csak a recenziókat olvastam,

no meg a könyv végi Csorba László fejezetet!

Erről azonban írtam már itt, nem szeretném ismételni magam!

A lényeget, röviden! Stefánia se jobb se rosszabb nem volt mint azt

írták, mondták, és megállapítottuk már oly sokan itt is!

Persze hogy ezekben a körökben is igaz, sőt, hogy kettőn áll a vásár!

Minden esetre a királykisasszony nem volt egy elveszett lányka a bécsi

udvarban a megérkezésekor és R halála után sem, csak nem jött be

a számítása! Sajnálatos dolog. Hogy hogyan éltek, milyen volt a házasságuk

azt nem kell kizárólag Rudolf számlájára írni! Amúgy FJ szimpatizált vele.

Sokszor volt szó arról, hogy a levelek tanúsága szerint Rudolf gyengéd

és békülő hangot üt meg újra és újra a leveleikben, de Stefánia nem volt

ebben partner ezek szerint. Hát bizony nem könnyű a házasság, különösen

azoknak akik mindenért a másikat okolják!

Ez a könyv egy nagyon megfontolt igazolás, igen hosszú időt is szánt

a megírására, hogy hihető legyen miszerint legkevesebb a felelőssége az 

együttélésük megromlásában!  Érthető. Ő a túlélő! Azért szégyelleném magam

Szerencsére Erzsébet magára vette a terhet, hogy hibáztassa magát

élete végéig helyette is, fia tragédiájáért!

A könyv egy fontos könyv a mi szempontunkból is, de ne várjon senki

elfogulatlanságot tőle...Képtelen voltam egy kicsi együttérzésre is

az olvasottakat illetően. Magas kort élt meg, szerelemben egy férfi oldalán!

Mi mást akart még, egy  teljesen felmentést? Hat az végtelenül igazságtalan lenne!

Előzmény: snim (28141)
snim Creative Commons License 2017.11.05 0 0 28142

Gyűjteményem legújabb darabja:

 

MANIA SEIMENI: ACHILLEION A PALOTA ÉS PARKJA 

"Az ​Achilleion… A szépséges ám szomorú sorsú Erzsébetnek, Ausztria császárnéjának és Magyarország királynéjának kedvelt palotája, az Achilleion monumentális hófehér épülete a buja növényzetű Korfu szigetén emelkedik. 
Koronás tulajdonosai emlékének köszönhetően a sziget többi nevezetessége között kiemelkedő helyet foglal el, mert Erzsébet királyné regényes élete és a nagyhatalmú II. Vilmos német császár különcségei örökre megpecsételték történetét. 
A háborúk, a helyreállítási munkálatok és az időnkénti „szépítő akciók” megfosztották egykori díszítő elemeinek és kincseinek egy részétől, nem változtatták meg azonban eredeti stílusát. 
Igen sok szó esett az ott őrzött szépművészeti alkotások művészi értékéről, azok bombasztikus vagy mégsem bombasztikus stílusáról, a képein megfigyelhető „hibákról”. Szerintünk mindez kizárólag a szakértőkre tartozik. Mert az Achilleiont vagy „érzi” az ember, vagy nem. A kérdés az, hogy képes-e felfogni az épületet Akhilleusznak, a szépség és erő megtestesítőjének állított emlékműként, azok menedékhelyeként, akiknek a belső egyensúlyt kivéve a világon minden megadatott. 
Mi, e kis könyvecske kiadói ekként szemléljük ezt a palotát: nem a művészettörténészek és a hivatásos idegenvezetők nagyítója alatt vizsgálgatjuk, hanem inkább kertjeiben barangolunk és páratlan szépségét csodáljuk."

snim Creative Commons License 2017.11.05 0 0 28141

Én még nem olvastam. Nem is hallottam róla. 600 Ft nem vészes összeg érte. 

Én most a Stefánia féle naplót rendeltem meg, meg a Sissi Tirolban-t.

Allison Pataki sorozatának a második kötetét olvastad? Nekem még nincs meg, de az első résszel nagyon nem voltam kibékülve. 

Előzmény: Jtoti (28139)
Jtoti Creative Commons License 2017.11.05 0 0 28140

Soha el nem felejtve az alkalmakat! Mint mindig nagyon szép dolgokkal emlékezel itt! Köszönjük :)

Előzmény: snim (28136)
Jtoti Creative Commons License 2017.11.05 0 0 28139

Én nem hallottam!

 

Ellenben kérdezném hogy valaki ezt már olvasta?

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Sislay_Jozsef_Habsburg_Rudolf_es_Vetser&id=527735&type=20

 

Előzmény: snim (28137)
Jtoti Creative Commons License 2017.11.05 0 0 28138
snim Creative Commons License 2017.11.03 0 0 28137
snim Creative Commons License 2017.11.02 0 0 28136

"Angyalok őrizzék 
örök álmodat, 
Lelkedért gyújtom 
a fénylő gyertyákat."

 

 

Jtoti Creative Commons License 2017.11.02 0 0 28135
Jtoti Creative Commons License 2017.10.30 0 0 28134
Jtoti Creative Commons License 2017.10.30 0 0 28133
snim Creative Commons License 2017.10.30 0 0 28132

120 évvel ezelőtt, 1897. október 30-án járt utoljára Magyarországon Erzsébet királyné.

 

 

Jtoti Creative Commons License 2017.10.27 0 0 28131

Köszi! Tényleg szép! Nem értem miért kisebb mint az össze többi a kínálatból :)

Talán arra számítanak, hogy így kevesebb lesz a keretezési költség :)

Előzmény: -Catalina- (28130)
-Catalina- Creative Commons License 2017.10.23 0 0 28130

Sziasztok! A bookline.hu oldalán lehet vásárolni Sisi-s naptárt, nagyon szép képek vannak benne.

Jtoti Creative Commons License 2017.10.12 0 0 28129

A mellékelt kép!

Előzmény: SzMarika (28128)
SzMarika Creative Commons License 2017.10.12 0 0 28128

Aki a keleti országrészbe jár november 5-éig megnézheti a gyűjteményem másik részét.

"...isszonyú magyar honvágyam van" Erzsébet királyné emlékkiállítás Cigánd (Kisvárdá és Sátoraljaújhely között) Múzeumporta. 

Jtoti Creative Commons License 2017.10.11 0 0 28127

Ajánlok egy jó programot, ami egyben egy pár napos kikapcsolódást is jelenthet!

Baja nincs közel, de gyönyörű város ahova érdemes elmenni aki még nem járt arra!

 

3 nap Erzsébet királynéval!

 

Nagyon nívós programot ajánlanak az évforduló kapcsán!

Sisi rajongók ott a helyetek!

Jtoti Creative Commons License 2017.10.11 0 0 28126

Találtam egy oldalt!

Szerintem szuper...

 

http://www.gogmsite.net/

Itt az összes kor

ezen belül lehet keresni, idő és ezen belül hölgyek neve alatt!

 

http://www.gogmsite.net/the-bustle-eras-1870-1890/

Lehet keresni koronként, nevek alatt

 

http://www.gogmsite.net/early_victorian_-_1837_-_18/empress_elisabeth_of_austri_2/empress_elisabeth_of_austri/

Erzsébet ruhái

Jtoti Creative Commons License 2017.10.10 0 0 28125

Borovi Dániel legújabb  cikke

 

http://sissi180.eu/habsburg-terem/

Jtoti Creative Commons License 2017.10.08 0 0 28124
Előzmény: Jtoti (28122)
Jtoti Creative Commons License 2017.10.08 0 0 28123
Jtoti Creative Commons License 2017.10.07 0 0 28122
snim Creative Commons License 2017.10.05 0 0 28121

8 napig nem volt internetem, végre kegyeskedtek megjavítani.

Utólag Ferenc napra:

 

snim Creative Commons License 2017.10.05 0 0 28120

Köszönöm szépen a segítséget mindkét képpel kapcsolatban. 

Előzmény: Jtoti (28118)
waldix Creative Commons License 2017.10.02 0 0 28119

Helo Catalina!

 

Iggen, Sisi születési helye Münchenben látogatható!

Herzog Max-Palais.

http://denkmaeler-muenchen.de/bauten/herzog-max.php

https://de.wikipedia.org/wiki/Herzog-Max-Palais

http://www.semverteilung.vwl.uni-muenchen.de/emeriti/Langer-Fresken/Langer-Fresken.htm

https://www.youtube.com/watch?v=T7Qc7pPEUyg

Ma: Deutsche Bundesbank
Hauptverwaltung in Bayern

80281 München
Ludwigstraße 13

 

 

 

 

Liebe Grüße von waldi

Előzmény: -Catalina- (28116)
Jtoti Creative Commons License 2017.10.01 0 0 28118

Édesanyjával Erzsébet királynéval ül Valéria a hintóban!

Előzmény: snim (28096)
Jtoti Creative Commons License 2017.10.01 0 0 28117

Zsófia! Nem voltam a közelben így levélben tájékoztatott valaki

a kérdésre való válaszadásról!!!Küldött másik képet is megpróbálom hozni!

Előzmény: snim (28115)
-Catalina- Creative Commons License 2017.10.01 0 0 28116

Sziasztok!

 

Sisi születési helye Münchenben látogatható? Azt az épületet/palotát ma mire használják? Tud erről valaki valamit?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!