119 évvel ezelőtt, 1898. szeptember 10-én költözött el e világból Erzsébet királyné.
"Halála előtti napon mondta az őt kísérő Sztáray Irma grófnőnek: ˝Én hívő vagyok. Ha talán nem is annyira vallásos, mint maga, de ismerve természetemet, nincs kizárva, hogy engem még extrém vallásosnak fog látni.˝"/Békési Sándor: Sisi személyének teológiai portréja/
Sztáray Irma grófnő megjegyzései Erzsébet halála után: "˝Én e világból úgy szeretnék elrebbenni, mint a madár, mely felszáll és eltűnik az éterben, vagy mint a szálló füst, mely itt szemünk előtt kéklik és a következő pillanatban nincs többé.˝Eszembe jutott a Királyné e mondása, melynek szavaiban a költői lélek sóhajt föl, költői végét, könnyű szárnyalását esengvén; de azokban, melyeket halála előtt egy nappal Rothschild bárónénak mondott, csodás megérzés, majdnem prófécia nyilatkozott meg: ˝Azt kívánnám, hogy lelkem, szívem egy kis nyílásán röppenne ég felé.˝ Ezt az egy kérését megadta az Isten. Befelé vérzett el; fájdalmai nem voltak és sejtelme nélkül a halálnak, lépett a másvilág küszöbére." /Békési Sándor: Sisi személyének teológiai portréja/
A valóságot írja le, teljes mértékben, de ő lojális volt a családjához, még úgy is, hogy sok mindent el kellett viselnie tőlük. Érdemes megvenni a könyvet, nekem tetszik, bár valóban hagy egy kis hiányérzetet az emberben. De sokkal jobban "megismered" Stefániát, és az én véleményem az, hogy jó császárné lett volna, rengeteg minden érdekelte, ami a néppel kapcsolatos.
Elnézést, hogy beleszólok a társalgásba. Nekem még nincs meg ez a könyv, csak a beszerzendők listáján szerepel. Amit itt olvasgatok róla, az nem igazán villanyozott fel. A szüleit az egekbe magasztalja, Erzsébetről semmi információ, a nemi betegséget meg sem említi, Mary-vel kapcsolatban szintén semmi negatívum. Ezek után nekem olyan, mintha nem is a valóságot írta volna le. Érdemes egyáltalán megvenni ezt a könyvet?
Szerintem nem akarta felismerni, hogy amilyen gyerekkora volt, az nem jó. Vagy úgy gondolta, a királyi családokban ez a normális; végül is Rudolfnak sem volt jó gyerekkora. Ezt az írását a nyilvánosságnak szánta és valóban nem írt rosszat a szüleiről, de Rudolf tettét sem írta meg, hogy nemi betegséggel fertőzte meg őt. Sisiről is csak annyit írt, hogy nem támogatta. Sőt, még Maryről sem írt rosszat, inkább sajnálta! Azt gondolom, ő próbált lojális maradni.
Amit eddig olvastam belőle, kicsit dagályos és sok benne a cicoma. Stefánia kapcsolata a szüleivel annyira el van tompítva, hogy szinte az volt az érzésem, hogy igazat adott nekik, amikor szadista lelkiterrornak tették ki. Mintha normális lett volna hideg szobákban élni. Ezután pedig, az esküvő után nem győzi becsmérelni a hideg, komor Laxenburgot.
Az apja egy galád figura volt, közutálat tárgya a szörnyeteg gyarmatpolitikája miatt, de itt mégis ő a "szuperkirály" aki a népe rajongva tisztel.
Én mind a kettőt kedvelem, de mind a kettőnek bőven voltak hibái is, csak nem tetszik, hogy az egész tragédiát szinte teljesen Stefánia nyakába "varrják."
Amúgy szerintem Rudolfot sem érdekelte annyira, Stefánia miket szeret, kedvel - érdekelte Stefit a flotta is, szívesen fejlesztette volna Dalmáciát (kereskedelem, stb...), érdekelte Erdély sorsa is - ezek mind valóban méltó feladatok lettek volna egy császárnénak.
Rudolf kedvesen írt neki; ez igaz, de melyik feleséget vigasztalná ez, amikor a férje fűvel-fával csalja, és megfertőzi nemi bajjal?
Stefániának nem volt viszonya, valóban beleszeretett egy Potocki nevű grófba, de nem csalta meg a férjét, ő mélyen betartotta a katolikus vallást. Az, hogy beleszeretett valakibe fiatal nő lévén, egy hozzákényszerített férj mellett, ráadásul egy boldogtalan házasság alatt, szerintem érthető.
Én nem nevezném Stefániát csúnyának a képek alapján, az igaz, hogy a haja nem volt jól megcsinálva és a ruhák is előnytelenek voltak rajta, de később nagyon elegáns lett!
Persze, hogy volt becsvágya, végül is királyi hercegnő volt...
Igen, olvastam hogy nem volt valami kedves, de szerintem ez már védekezés is volt, amennyi bántást kapott. Sisi sem volt mindenkihez kedves.
Amikor a Greif nevúű hajó bajba került, Stefi kérésére nem bocsátották el a tiszteket és a legközelebbi hajóútjához is direkt ezt a hajót kérte, hogy visszaadja belé a bizalmat.
Nem csodálkozok azon ahogy leírta a mézesheteket, fel sem volt világosítva szerencsétlen, mi lesz a nászéjszakán, ráadásul totál egyedül volt, senki nem vigasztalta, nem volt vele megértő.
Amúgy én Szalvendy írásával értek egyet; míg Rudolf elragadó volt trónörökösnek, császárnak valószínűleg kevesen tisztelték volna.
