Keresés

Részletes keresés

harzol Creative Commons License 2005.10.31 0 0 45

Ellehetetleníti a kiesésmentes ADSL-szolgáltató váltást a T-Com?

 

http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=30064&count21=1


[HWSW] Novembertől csak kevesebbeknek éri meg ADSL-szolgáltatót váltani, lapunk értesülései szerint ugyanis a T-Com olyan új nagykereskedelmi árkonstrukciót vezet be, amellyel szinte lehetetlenné teszi az előfizetők vándorlását.

Korábban a szolgáltatók közötti ügyfélvándorlás legnagyobb fékezőereje éppen az volt, hogy a felhasználóknak hetekre, olykor hónapokra le kellett mondaniuk az internetezésről. Emlékezetes, hogy a T-Com és a területén működő internetszolgáltatók augusztusban állapodtak meg a kiesésmentes szolgáltatóváltás konstrukciójáról: az előfizetők ma már úgy cserélhetik le ADSL-szolgáltatójukat, hogy közben egy pillanatra sem kell nélkülözniük a szélessávú kapcsolatot.

 

Fizess vagy pihenj!

A most bevezetésre kerülő díjcsomagok azonban a legtöbbeknek valószínűleg elveszik a kedvét a vándorlástól, hiszen akik már korábban is rendelkeztek ADSL-szerződéssel, belépési díjat kell fizessenek, illetve nem vonatkoznak rájuk az új belépőket csábító kedvezmények. A HWSW úgy értesült, hogy november 1-től a T-Com nagykereskedelmi ADSL-díjcsomagjai esetében különböző konstrukciókat szab majd meg az új belépők, illetve a szolgáltatót váltók számára.

Az számít majd új belépőnek, aki a telepítési telefonszámon a szerződéskötést megelőző 3 hónapban nem rendelkezett ADSL-előfizetéssel. Az eddig leginkább vonzó akciós feltételek, mint a 0 forintos belépési díj és a bizonyos esetekben akár több hónapos 0 forintos havidíj csak az új előfizetőknek járnak majd. Akinek volt már szélessávú kapcsolata, csak kedvezőtlenebb feltételekkel szerződhet a szolgáltatókkal: 20 ezer forint körüli belépési díjra és kedvezmények nélküli konstrukciókra kell számítania.

November 1. után tehát ha egy ADSL-előfizetőnek megtetszik egy másik szolgáltató díjcsomagja, csak akkor tud kedvezményes feltételekkel átváltani rá, ha 3 hónapra lemond a szélessávú internetről. A 3 hónapos pihenő után az ügyfél már új belépőnek számít, és vonatkoznak rá a kedvezményes feltételek. Így ha valaki nem elégedett a szolgáltatással, esetleg annak árával, és szeretne máshová szerződni, kiesésmentes szolgáltatóváltás helyett három hónapos kényszerszünetre kell felkészülnie.

 

"Ellehetetleníti a versenyt"

Pórffy András, az Externet ügyvezető igazgatója szerint a T-Com ezen intézkedése, melyet a vállalat a halmozott kedvezmények adása elleni lépésnek, illetve piacfejlesztésnek igyekszik feltünteni, gyakorlatilag ellehetetleníti a versenyt az ADSL-előfizetéssel már rendelkező felhasználók piacán. "A nemrég bevezetett kiesésmentes szolgáltatóváltás lényegében megszűnik. Az előfizetők november 1-től csak komoly anyagi áldozatok árán, vagy 3-4 hónap koplalással tudnak szolgáltatót váltani."

"A T-Com a nagykereskedelmi ADSL akcióit a szélessávú internetpiac erőteljes növelése és a magyarországi internetkultúra széles körben történő terjesztése érdekében indítja. E cél érdekében azoknak az előfizetőknek szándékozik -- nagykereskedelmi oldalról -- kedvezményeket biztosítani, akik még eddig nem tapasztalták meg az ADSL-szolgáltatás előnyeit" -- tudatta lapunkkal a vállalat. "Az internetszolgáltató partnereknek lehetőségük van arra, hogy egyedi kedvezményes konstrukciókat dolgozzanak ki, és ajánljanak a jelenleg is ADSL-t használó előfizetőik számára, melyhez a T-Com jelentős összegekkel egy ösztönző rendszer keretében járul hozzá."

"A kiesésmentes szolgáltatóváltás továbbra is az előfizetők rendelkezésére áll, hogy az esetleges ügyfélvándorlás szolgáltatáskiesés nélkül megtörténhessen, ezáltal is növelve az előfizetők elégedettségét az ADSL-szolgáltatásokkal kapcsolatban" -- áll a T-Com állásfoglalásában

Törölt nick Creative Commons License 2005.06.28 0 0 44

Hello!

Nálam is most volt szolgáltató váltás, csupa jók a tapasztalataim, 5 napot voltam össz. net nélkül! Szerdán szünt meg az Eurowebes hozzáférésem, mindjárt szóltam a T-Onlányosoknak és ma hivtak, hogy kipróbálhatom, mert megy a T-Online-os netem. Eddig nagyon OK.:) Nekem csak annyit kellett intéznem, hogy meg kellett rendelnem az újat(T) és szólni mikor lejárt az előző(EW) és még a modemet sem kellett leadnom. Szóval le a kalappal mind a T-Com mind a T-Online előtt, mert ahogy olvasgatom, van ahol 2hónapig is eltart a szolgáltatóváltás.... Én jól jártam!:)

 

kozakz Creative Commons License 2005.06.25 0 0 43

nalam igy ment:

 

majus 30 szerzodes irasban felmondva interwarenel

junius 8   szerzodes lejar, logint lekapcsoltak

junius 13 adsl vonalat is lekapcsoltak, addig lehetett hasznalmi mas loginnel

junius 15 uj szerzodes megkotese interwarenel.

junius 20 15-en kotott szerzodes torlese mert jobb akcio jott ki es szoltak, hogy inkabb arra szerzodjek.

junius 23 hiv a matav hogy kotne az adsl

junius 24 ujbol el az adsl vonal

junius 25 kihoztak a routert.

 

szoval faszkodassal egyutt 12 nap.

 

 

hamcsab Creative Commons License 2005.04.15 0 0 42

Én is csak csupa "jót" írhatok:jan.13-án lemondtam 30.-i hatállyal  a TVNet-et(egyébként nem volt velük sok baj, de most jött egy céges támogatás, emiatt váltottam), egyúttal megrendeltem az Invitelt. Vártam... Febr 1-én inter-NYET ...március elején kezdtem a telefonokat... Invitel:a Matáv visszautasítja, hogy még működő ADSL van...hívom az1212-t:a TV Net még nem mondta le...ezek a körök heteken át...ingerült leszek....újabb körök...márc15-én eltörölték a TVNet-et...már azt hittem célegyenes....de valami ismét elkeveredett....április:hívnak az inviteltől:a Matáv vette a megrendelést, eggyeztessek időpontot. Ekkor jön a meglepi:a Matávos hölgy közli, hogy igen látja a TVNet megrendelésemet...kész....idegösszeroppanás....de szerencsére vmi csoda folytán két nap múlva lett ADSL az inviteltől...(többórás telefonálás után, 21.századhoz méltón)

Ez a büntetése aki szolgáltatót mer váltani...

 

oszkaar Creative Commons License 2005.03.21 0 0 41

No, ma délelőtt volt itt a Matáv-os szerelő. Jött be hóna alatt egy dobozzal, meg rengeteg telefonkábellel. Aztán mikor mondtam, hogy itt van még ez előző cucc, akkor szembesült vele, hogy csak isp váltás volt. Mondjuk D-Link-es doboza volt, de akkor már nem állt neki semmit csereberélni, azonnal ment is a net már. Valami kaparós sorsjegyet elfelejtett magával hozni, amivel valami zenéket lehet letölteni, de azt ígérte bedobja a postaládába.

Több mint 3 hét volt nekem a holtidő, bár ha előbb kezdek utánatelefonálgatni, lehetett volna rövidebb is. Matáv-nál 1 héttel a lemondás után lett valóban felmondott a vonal, de az új isp kicsit összekeverte az adatokat és nem küldte újra az igénylést, mint ahogy ígérte. Egyébként 1212-n meglepően részletes és friss információkkal tudtak szolgálni a dolog állapotáról.

Üdv, Oszkaar

generalfailure Creative Commons License 2005.03.06 0 0 40

Részben hasonló történt velem tavaly december-januárban.

 

Én nem váltottam szolgáltatót, viszont el kellett költöznöm, kb két kilóméterre onnan, ahol addig laktam.

 

ADSL elérés ki vol építve, modemet személyesen vittem be egy Matáv-pontba, az ügy gyorsítása érdekében.

Datanettel  időben kötöttem meg a szerződést, befizettem mindent, amit kell és vártam.

 

Meg vártam. És még vártam.

 

A szerződést 30 napon belül kellett volna teljesíteniük. Amikor a 30 nap után érdeklődtem a datanetnél, hogy akkor én most mi a bánatos francot csináljak azt mondták, hogy a Matáv húzza az időt. A Matávot felhívtam és ott azt mondták, hogy a datanet húzza az időt. Én meg csak ültem ADSL nélkül.

 

Aztán újabb telefonok, dühös kiabálás. Megérdeklődtem, hogy mit tehetek még?

A datanetes ügyfélszolgálatos kedvesen közölte a nemteljesítés hetedik napján, hogy el is állhatok a szerződéstől. (Igen, pont ezt akartam...ááá)

A másik zseniális ötlete az volt, hogy, ha fizetek érte, akkor normál 56K-s elérést tudnak nekem az átállás időszakára biztosítani.

 

A szerződéskötés utáni negyvenedik napon jöttek és bekötötték.

kerenyinandi Creative Commons License 2005.03.04 0 0 39

En is szeretnek valtani enternetrol Tvnetre

 

ha van meg be nem fizetett szamlam akkor eltudom inditani a folyamatot?

 

Vagy csak akkro tudom inditani ha minden ki van fizetve?

oszkaar Creative Commons License 2005.03.02 0 0 38

Nekem úgy néz ki, elkezdődött a tortúra. Az előző ISP-m a nyolcnapos határidővel úgy néz ki, meg is szüntette a szolgáltatást, de az újnak még visszadobta a Matáv, hogy más szolgáltatónál vagyok. Matáv-nál kit/mit lehet esetleg felhívni, hogy itt nem szolgáltatás megszüntetésről, csak ISP-cseréről van szó? Valaki esetleg hasonló cipőben friss élményekkel?

Oszkaar

harzol Creative Commons License 2005.01.24 0 0 37

Passz. Nézd végig talán az ADSL.lap.hu -t.

 

9600-at fizetek és nincs hűségnyilatkozatom. De bevállatam volna náluk még 2 évet, ha tudtam volna akciósan szerződni. (Úgy hétezer párszáz lenne, legalábbis egy évig biztos.)

Előzmény: villaroza (36)
villaroza Creative Commons License 2005.01.22 0 0 36
Hol nézhetem meg?
Most egy évig itt maradok az biztos mert egy év kell a loyalitihez
Előzmény: harzol (34)
villaroza Creative Commons License 2005.01.22 0 0 35
Bocs én itt lakom Baranyában telefonon beszéltem veük ők az öz utcában vannak azt is tudom hol van azt tudom amit mondtak , ha azt monják hogy meg ylevélben stb őlet választom , Hidd el!!!!!!!!!!! mennyi most a havi dijad?
Én most 9300 at fizetek loyaliti kedvezménnyel
Előzmény: harzol (33)
harzol Creative Commons License 2005.01.21 0 0 34

Ha kicsit választasz, akkor ott jobban megbecsülnek.

Axeleronak nem oszt nem szoroz 1 ember.

 

Nézd meg hol a legolcsóbb és ott szerződj!

Előzmény: villaroza (32)
harzol Creative Commons License 2005.01.21 0 0 33

Ez kizárt.

Én pestről 3 éve nyomom Drávanetes ADSL-el és eddig csak telefonon és levélben léptem velük kapcsolatba. Hja. meg e-mailen.

Előzmény: villaroza (32)
villaroza Creative Commons License 2005.01.21 0 0 32

AKkor

mit érdemes választani

ahol ADSL van és Drávanet, nekem azt mondták személyesen kell bemenni PÉcsre

 

Junior013 Creative Commons License 2005.01.18 0 0 31

Másik példa Matáv áldásos tevékenységére:

 

Tesómék költöztek (vidékről Pestre). Bement Axeleróhoz, hogy szeretné átiratni a DSL-t. Semmi probléma, papír kitölt, folyamat indul.

Axelero 1. lépéseként, mire hazaért, már nem működött az accountja !!! :-O

Ezután a modemért persze senki nem jött, szinkronjel is megvolt rajta, pihent a dolog.

1 hónap múlva már Pesten rákérdezett, h mégis mikor jönnek szerelni, közölték, h a másik vonalról még nincs leszedve a cucc, úgyhogy még el sem indult a folyamat.

Én mentem, régi lakásban leszereltem, Pont-ba becipeltem, leadtam.

Innen már csak 10-12 telefon és 1,5 hónap, mire az új lakásból működött az addig is folyamatosan fizetett ADSL.

 

Viva Suxelero, Viva Fatáv!

Junior013 Creative Commons License 2005.01.18 0 0 30

Én TvNetről álltam át Interware-re még 2003 végén, de nem volt egyszerű (mondjuk a végén nem jöttem ki rosszul.

Okt. 2-án megrendeltem neten az akkori akciós 512-es díjcsomagot az IW-nél

Aznap lemondtam Nov. 1-el a régi 384-es előfizetést.

Másnap IW-nél megjelent 1 új, sokkal kedvezőbb akció, ezért kértem, h a tegnapi storno, az új akcióból kérek.

Ennyi a megrendelés, indul a verkli:

Pár nap múlva IW hív, hogy a matáv nem fogadja el a megrendelést, mert már van a vonalon DSL. Rövid magyarázkodás, h fel van mondva, jó, akkor úgy indítják.

Ennek eredményeként kb. okt. 10 körül hív a Matáv, h jönnénel leszerelni. Mondom: Ácsi! Egyrészt nov 1-től lett felmondva, másrészt azonnal jön rá az új.

 

A fentiek eredményeként lassan megkaptam az 1., majd a 2. megrendelésemhez az account-ot, közben még a régi is működött (nov 1 után is), valamikor dec. környékén a sávszél is felugrott 512-re. Kb. február környékén állt le a régi szolgáltatóm acc-a, akkor kezdtem használni a 2. újat (mondván én végül azt kértem). 1-2 hónap múlva leállt az is és itt jön a meglepetés: Hívom IW-t, hogy mivan, és kiderült, h papíron nekem semmiféle ADSL-em nincs, s utóbb a Matáv is megerősítette, h nyilvántartás szerint nincs eszköz a vonalamon.

Kaptam az alkalmon és a legújabb akció szerint az eredetileg tervezett áron 768-as ADSL-t rendeltem (az eddigiekért 1 fillért nem fizettem, mivel számla sem jött), addigis - hogy ne legyek net télkül - áthidaló megoldásként 1 ismerős Axelero-s acc-át használtam vele párhuzamosan minden gond nélkül.

Megjött postán a szerződés. Próba, acc működik. Aláírom, visszaküldöm. Matáv hív, h jönnének szerelni, nagy meglepetésre én mondom, h köszönöm, már van cucc. Ekkor ránézek, már a 768-as sáv is megy.

Itt jön a meglepetés: Később újra hívtak a Matávtól, hogy ugyan, diktáljam már be a gyári számot, milyen eszköz is van nálam, mert ugye nyilvántartás szerint semmi. Ezt sajnos a munkahelyemről nem tudtam megtenni, mondtam, otthonról visszahívom őket. Ezt aznap nem értem rá megtenni, másnapra nem volt szinkronjel a modemen !!! :-O

Telefon: Mért? Azért, hogy hívjam már fel őket. OK, diktálok, visszakapcs, azóta megy (az emelés után immár 1,5 megával).

 

Szóval ez a rövid tortúra. Akinek van türelme, próbálkozhat. De nem biztos hogy ilyen szerencséje lesz.

harzol Creative Commons License 2005.01.18 0 0 29

Nem kell. Én levélben szerződtem velük.

Elküldték, aláírtam, majd visszaküldtem nekik a szerződést. Ennyi volt.

Előzmény: villaroza (28)
villaroza Creative Commons License 2005.01.18 0 0 28

Szóval DRÁVAnet jobb?

 

 

Én is gondoltam átmegyek de ehhez Pécsre kellett volna utaznom

neten nem lehtett elintézni, szóval maradtam axelerós loyliteivel ami 9300 ft plusz egy év elkötelezettség

 de ami nem volt szimpi lemodás szóval kb 2 hétig nem lett volna net.

villaroza Creative Commons License 2005.01.18 0 0 27
ADSL Draávanet
Soma29 Creative Commons License 2005.01.12 0 0 26

sziasztok,

 

én 2004. november 6-án mondtam le az axeleros előfizetésemet és 2005. január 10-re kötötte be a matáv az újat. Az Axelerónál 2 hét után egy reklamáció után kapcsolták csak le a hozzáférést, miután reklamáltam.

A matáv egy hónap alatt szerelte le a cuccot a központban, a modemet én vittem be hozzájuk. Épp az akció végén fizettem elő a tvnet-nál az új adsl-re, ami 500ft-al olcsóbb mint az axeleró 1024-ese.

szasza_hungary Creative Commons License 2004.12.23 0 0 24

mi cégünk is ebben jár most. Szolgáltató váltottunk és közölték, hogy januárnál előbb nem lesz semmi.

Persze a két ünnep között szerettünk volna dolgozni, de meg vagyunk lőve most.

cs_geza Creative Commons License 2004.12.23 0 0 23
A privat DataNet ADSLembol lett ceges Axeleros flotta, amikor DNetnel felmondtam, szoltam, h ne vigyek el a modemet, Axnal az uzletkotonek szoltam h ne hozzanak, megkaptam AXtol a jelszot, rogton mukodott is, aztan kb egy honap mulva hivtak h jonnenek, hoznak az adsl modemet, erre mondtam h koszi, de a regivel is tok jol megy, erre elnezest kertek a zavarasert, azota is a regi modem van ott.
Előzmény: harzol (4)
nyman Creative Commons License 2004.12.23 0 0 22

Aha ertem.

 

Az oszi akcioban lehetett telefonvonalat is ingyen rendelni az adslhez. Akkor a masikat vonallal egyutt fel lehet mondani ;o) Igaz ez csak akkor jon be, ha nem problema, ha valtozik a szam. Mongyuk a vezetekes telszamomat - amig volt - nem adtam meg senkinek, ugy is ritkan tudott azon utulerni.

Előzmény: Törölt nick (20)
harzol Creative Commons License 2004.12.23 0 0 19

Üzletkötő?

 

Én csak egyszerűen felhívtam őket. Küldtek egy szerződést, amit aláírtam és visszaküldtem.

Előzmény: Törölt nick (17)
nyman Creative Commons License 2004.12.23 0 0 18

az uj szerzodesnel mert kell megmondani, hogy van mar adsl? nem lehet 1xruen csak rendelni egyet es mikor szolnak, hogy hozzak a modemet a masiknal lemondani?

 

Az, hogy a matav nem tud gyorsan szolgaltatast megszuntetni a sajat boromom mar 2x tapasztaltam, hogy nem igaz. 1x rafomgta, hogy nem fizettem be a szamlat, holott csak az adminisztracios szarjukban elkavarodott vhol es kikapcsolta a telefonom.

 

Az iden szeptemberben koltoztem, a honap elejen szept 30-al fel akartam mondani a telefon elofizetest. Erre az idiotak masnapra kikapcsoltak es egy het mulva tudott ujra elni a vonal es az ADSL. Mikor kuldtem egy kurvaanyazos faxot az ugyfelszolgalatra, hogy adjanak vmi kompenzaciot, kuldtek ket 800 Ft-os telefonkartyat. Kapjak be.

 

Azota se telefon se adsl. most chello van, de ez meg kb. ugyanannyi mint az adsl es a teflonelofizetes.

Előzmény: harzol (-)
harzol Creative Commons License 2004.12.23 0 0 16

Nem, de szívesebben fizetnék 8700Ft-ot az 1024-es ADSL-ért, mint 9600Ft-ot a 512-ért.

 

Drávanet nekem bejött, így maradnék!

Előzmény: Törölt nick (15)
harzol Creative Commons License 2004.12.23 0 0 14
Na ez jó hír, mert én is Drávanetes vagyok.
Előzmény: Törölt nick (13)
sz Creative Commons License 2004.12.23 0 0 12
interware-től mentem az eTel-hez.
e-mail cím, tárhely engem szerencsére nem érint, évek óta van saját domainem...
Előzmény: harzol (11)
harzol Creative Commons License 2004.12.23 0 0 11

Köszi!

Az új telefonszám miatt ezt a lehetőséget elvetem, de az ünnepek után megint próbálkozok majd a szolgáltatómnál.

 

Te melyik szolgáltatónál "intézted el"? (Honnan mentél át hova?)

Bár a szolgáltatóváltás megint csak nem tökéletes megoldás az e-mail cím és webtárhely miatt.

Előzmény: sz (9)
sz Creative Commons License 2004.12.23 0 0 10
itten van:
Analóg fővonal + a belépési díj (4.990 Ft) lebeszélhető bruttó 4.990 Ft
Előzmény: sz (9)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!